FACEBOOK

Bajnokok Ligája- és Eurokupa-sorsolás - élő közvetítés

Bajnokok Ligája- és Eurokupa-sorsolás - élő közvetítés
hozzászólás, 2011.10.16.

Zágrábban vagyunk, ahol 11 órakor kezdődik a Bajnokok Ligája és az Eurokupa sorsolása. Három magyar csapat (Eger, Vasas, Szeged) a BL-ben, további kettő (Szolnok, Honvéd) az Eurokupában érdekelt.

HALMOS R. PÉTER (Eger) nyilatkozata:

Költségszempontból nagyon jó a csoport, de soha nem jó, hogyha a címvédővel kerül valaki egy csoportba. Ezen kívül a magyar csapatok ellen soha sem jó nemzetközi kupában csatázni. Ezzel együtt úgy érzem, hogy tovább lehet jutni a csoportból.

MÉHES JENŐ (Vasas) nyilatkozata:

Még szerencse, hogy nem négy magyar csapat indulhat, mert biztos egy csoportba kerülnének. Két jó hír az, hogy aránylag olcsón a nyolc közé lehet jutni, amit szeretnénk megvalósítani. A másik pedig az, hogy egy magyar csapat biztosan lesz a nyolc között. Szerintem ez egy előrehozott bajnoki kis playoffnak is megfelel. De a magyar vízilabdának mindenképpen jó, mert sok jó meccset láthatnak a szurkolók.

VARGA SEBASTIAN (Szeged) nyilatkozata:

Elég nehéz csoportba kerültünk. Reménykedtem abban, hogy a magyar csapatok elkerülik egymást. De az a véleményem, hogy a Szeged elég erős ahhoz, hogy továbbjusson ebből a csoportból.

Még kisorsolják, hogy milyen sorrendben játsszák a mérkőzéseket.

Hamarosan begyűjtjük az első reagálásokat.

A csoport: Budva (montenegrói), Olympiakos (görög), Vouliagmeni (görög), Rijeka (horvát)

B csoport: Jug Dubrovnik (horvát), Spandau 04 Berlin (német), Mladost Zágráb (horvát), Vojvodina (szerb)

C csoport: Partizan Belgrád (szerb), Eger, Szeged, Vasas

D csoport: Pro Recco (olasz), Spartak Volgográd (orosz), Marseille (francia), Herceg Novi (montenegrói)

11.14: Kezdődik a Bajnokok Ligája sorsolása

Az EUROKUPA sorsolása:

1. nyolcaddöntő: Medvescsak Zágráb (horvát) - Dinamo Moszkva (orosz)

2. nyolcaddöntő: SZOLNOK - Sturm Csehov (orosz)

3. nyolcaddöntő: Sintez Kazany (orosz) - Chios (görög)

4. nyolcaddöntő: Mornar Split (horvát) - Posillipo (olasz)

5. nyolcaddöntő: Schuurman Borculo (holland) - CN Sabadell (spanyol)

6. nyolcaddöntő: Nagyvárad (romániai) - Crvena Zvezda (szerb)

7. nyolcaddöntő: Savona (olasz) - HONVÉD

8. nyolcaddöntő: Panathinaikosz (görög) - Panioniosz (görög)

11:05: Marco Birri beszél, elmondja a sorsolás menetét.

11:03: A horvát vízilabda szövetség elnöke megnyitja a sorsolást.

11:02: Két perc alatt megérkezett vagy negyven ember, Ratko Rudicstól kezdve a horvát csapatok vezetőiig, sokan.

11.00: Biztos, hogy kicsit csúszik a kezdés, mert még csak most szállingóznak be a terembe a LEN illetékesei. A golyók sincsenek még előkészítve.

A sorsolás 11.00-kor kezdődik, várható lebonyolítási rendjét korábban részletesen megírtuk: Így lesz a vasárnapi sorsolás

 

11 régi hozzászólás

Gábor hozzászólása
Gábor34348
2011.10.16. 12:08

Hát belehúztunk rendesen...A Honvéd nagyon kifogta, bár a Savonát a Vasas és a Szolnok is megverte, tehát legyőzhető. Ez a véleményem a \"félig tele\" pohár szempontjából. A \"félig üres\" oldalról szemlélve a Savona sajnos majd most még jobban \"odateszi magát\" nehogy már egy harmadik magyar csapat is legyőzze...A Szolnok is járhatott volna jobban ,de a Csehov is kiverhető (nagyon jó játékkal...) A BL-csoportot nagyon sajnálom egyetértek \"B (régi)\"-vel, hogy egy nemzetközi kupában az igazán közönségvonzó a külföldi csapatok vendégszereplése lett volna, de ahhoz hogy egy országból azért 3! csapat ne lehessen egy csoportban, már \"görögös\" \"olaszos\" vagy \"horvátos\" sportdiplomáciára lett volna szükség... (előzőleg) Halmos R. Péter mondandójához annyit, hogy szerintem ebben a csoportban az Eger a 4. számú esélyes, de ha képesek, cáfoljanak meg ( ezt 2 meccsen nagyon nem szeretném mert Vasas-szurkoló vagyok) , mert a tavalyi 6 meccsből 0 pontjuk \"emlékezetes katasztrófa\" volt a magyar pólónak (is)... Méhes Jenőnek annyit, hogy bizony én szívesebben láttam volna \"jó meccseket\" az A csoportban a Budva és a Vouliagmeni vagy a D-ben a Volgográd és a Marseille ellen a Komiban... Ez is az is jobb lett volna, mert több esélyünk lenne a 8 közé jutásra... Ne feledjük azonban, hogy a Recco a Partizánt is \"kirabolta\" miután megverték őket legutóbb az Euroliga-döntőben, mert - mint bizonyára sokan tudjátok - Prlainovics és Pijetlovics már az olaszoknál játszik. .. Azt nem tudom, hogy más játékosmozgás volt-e a Belgrád keretében de a \"maradék\" is nagyon erős....

B (régi) hozzászólása
2011.10.16. 11:41

Ez hülyeség, így nincs értelme egy nemzetközi kupának! Nem tudom, hogy ezt miért nem lehetett előre kizárni, de ha eddig nem sikerült, akkor most mindenképpen meg kell tenni. Sajnos a mi kárunkon jött ki mindez. Egy ilyen csoportbeosztás egyáltalán nem csábító program a szurkolóknak, és emiatt a klubok sem várhatják azt a bevételt, ami nemzetközi mérkőzésektől várható. Az egésznek az értelme veszett el. Gratulálok!

Lupus hozzászólása
Lupus34346
2011.10.16. 11:32

Szeretném megkérni a sorsolási bizottságot, hogy a lottószelvényemet ezentúl Ők töltsék ki, ha már \"ilyen\" szerencsés kezük van. Sajnos ez a magyar sportpolitika gyengeségét jelzi!

Daret hozzászólása
Daret34345
2011.10.16. 11:30

Zágrábban is tudják, hogy Magyarországon válság van, a sport is kevés támogatást kap. Spóroltak nekünk a repülőjegyeken...

B (régi) hozzászólása
2011.10.16. 11:30

Interliga...

Rebo hozzászólása
Rebo34343
2011.10.16. 11:29

Nahát, hogy micsoda véletlenek vannak. A három magyar csapat egy csoportban.

B (régi) hozzászólása
2011.10.16. 11:27

Ilyen nem lehet. A három horvát simán besétál a nyolcba, mi meg egymást aprítjuk?

Norbi hozzászólása
Norbi34341
2011.10.16. 11:26

Gratulálok azoknak a seggfejeknek, akik lehetővé teszik a kiírásban, h ez megtörténjen.

cowk hozzászólása
cowk34339
2011.10.16. 11:23

na nee, ez lehetseges egyaltalan?!

Szecska89 hozzászólása
2011.10.16. 11:21

........................................

B (régi) hozzászólása
2011.10.16. 11:18

Hihetetlen az Eurokupa sorsolás, a két legrosszabbat sikerült kifogni.