FACEBOOK

Kemény Dénes: elkészült a felkészülési terv

Kemény Dénes: elkészült a felkészülési terv
hozzászólás, 2011.09.06.

Kemény Dénes a maga részéről megkezdte a londoni olimpiáig tartó hosszú menetelést. Szabadságáról visszatérve összeállította a felkészülési programot, amelynek részleteit elsőként a vlv olvasói ismerhetik meg. (Többek között azt, hogy a világbajnok Olaszország részt vesz a januári Volvo Kupán.)

- Hogy telt a pihenőidőszak, merre voltál, mit lőttél, mit fogtál?

- Mind a vadászat, mind a balatoni pecázgatás a körülményekhez képest sikeres volt. A körülmények egyértelműen nagyon nehezek, mert ilyen kánikulában a vad nem mozog, a halak nem esznek. Ez szabad víz, és azért nem vagyok egy nagy horgász. Most az elmúlt másfél évben kicsit újból elkezdtem pecázgatni, úgy, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, mert Márk, a kisfiú rákapott, és aztán így együtt vele... Hát figyelj, itt mindenki azt mondta, akik nagy pecások, és helyiek, hogy ha tavaly valaki fogott ötven pontyot, az idén kettőt. Valami oknál fogva nemhogy gyengébb a szezon, hanem nulla a szezon. Ehhez képest azért mi fogogattunk két rablóhalat, két pontyot, ezt-azt. A horgásztavaknál fantasztikus eredményeket lehet elérni, de azok mégiscsak kis "spéci tavak". Azért ha az ember Badacsonnyal szemben ül a stégen, vagy benn a csónakban a Balaton közepén, az olyan érzés, hogy ha a világon semmit nem fogsz, ha csak azért halszagú a kezed, mert kishalat tűztél a horogra a süllőnek, már akkor is jól érzed magad. Tehát mint pihenés, fantasztikus volt, horgász-, vadász eredményeim meg voltak, mondjuk így.

- Értesültél mások fogásairól, Kicsi és Biros Peti rekordhaláról? Láttad a képeket?

- Fölhívták a figyelmem rá, mert tudod, hogy ilyenkor távol tartom magam az "informatikától". Fölhívták a figyelmemet, és büszke vagyok a rekordfogásokra, de hát igazából mondom, engem ez különösebben azért nem fog meg, mert nem cserélném el a szabad természet szépségét a horgásztóra. Megértem azt, aki annyira imád horgászni, hogy ez izgatja, ugyanakkor én messze nem szeretek annyira, hogy ne legyen fontosabb például a Balaton a varázsa.


- Akkor hát, ugye letelt a szabid, mit kezdtél előbb: elemezni Sanghajt, vagy gondolkodni a jövőről?  Mi a munkameneted?


- Először is megterveztem a jövőt. Hellyel-közzel megvan az EB-, meg az olimpiai felkészülés programja. Tekintettel az EB-re, meg a sűrű versenynaptárra, ebben a szezonban valószínűleg nem nagyon lesznek hétfő-keddi összetartások. Ha lesznek, akkor esetleg az EB előtt, tehát valamikor október-novemberben, még EB- és az olimpiai felkészülés kezdete előtt, mert a február, március, április nagyon sűrű a kluboknak. Az EB miatt együtt lesz a csapat csaknem hét hetet (december közepétől január végéig), így a "kétnapokra" nincs most szükség. Tehát a terveket csináltam először meg, azonkívül két mérkőzést néztem meg, mert hivatalos voltam a DigiSportba múlt szerda reggel, és várható volt egy-két kérdés ezzel kapcsolatban. Nem akartam hülyeséget mondani, megérzésekre hagyatkozva válaszolni, hanem csak a tények alapján. Visszanéztem az elődöntőt, meg a bronzmeccset, és azt kell mondjam, hogy a meccsek utáni – egyébként az ember érzelmei által is befolyásolt – véleményem megállja a helyét - adatszerűen is… Úgyhogy ezt elemeztem. A teljes elemzést körülbelül két hét múlva fogom kezdeni, akkor lesz zsinórban két-három olyan napom, amelyeken nincsen programom, ami ezt a munkát megzavarná. És nem is fogok befogadni azokra a napokra programot, és akkor mind a hat nehéz meccset végig fogom alaposan nézni.

- Mikor kezdődik az EB-felkészülés és milyen rendszerben?

- December közepén kezdődik a közös munka, és január közepén utazunk Eindhovenbe. A felkészülést Budapesten kezdjük meg, de lehet, hogy az első hét után néhány napra vidékre megyünk edzőtáborba. Ami biztos: január 6-7-8-án lesz a Volvo Kupa. Az ellenfeleink: Kanada, Olaszország és Németország.

A következő héten két napot Varasdon töltjük a horvátokkal, ahol egy nap edzés lesz, majd barátságos mérkőzést játszunk velük. Amikor onnan visszajövünk, egy-másfél nap pihenés után a csapat kiutazik az Európa-bajnokságra. Nyilvánvaló, hogy új, lényeges információk lesznek, ha kialakul az EB mezőnye, és megtörténik a sorsolás. Tudni kell, hogy négy csapat kivételével mindenkinek élet-halál kérdése lesz ez az EB, mert a házigazdákon kívül egyelőre csak a sanghaji elődöntő négy csapata kvalifikálta magát az olimpiára. Azon kívül további öt hely kiadó a kanadai olimpiai selejtezőre Európának, a kanadai tornára pedig az EB-ről lehet kijutni. Nem lesz könnyű dolgunk, mert az olimpiára készülve csak akkor tudunk értékes mérkőzéseket vívni, hogyha jól teljesítünk, és teljes erőbedobással, olyan motiváltan játszunk, mint a világbajnokságon, akkor ér valamit az egész Európa-bajnokság. Olyan csapatokkal fogunk szembekerülni, amelyek folyamatosan az életükért játszanak. Ez kihozhat elég hülye meccseket, de hát ez nem a mi problémánk. Arra célzok, hogy könnyen lehet: az ellenfeleink nem fogják érteni, hogy mi miért játszunk fölpörögve, amikor nekünk nem is fontos ez a torna. Ez pedig nem így van, mert nekünk nagyon fontos az olimpia, az olimpiához vezető utat az EB jelenti. Amikor Malagában bronzérmesek lettünk, akkor sem azért lettünk bronzérmesek, mert nem akartunk nyerni. Azért lettünk bronzérmesek, mert így sikerült, de mi minden meccset nagyon komolyan vettünk Malagában is. (A malagai EB volt a pekingi olimpia előtti utolsó világverseny - a szerk.)

- Mi lesz a felkészülési keret összetétele, bővül-e erre az időszakra a sanghaji, 13 tagú csapat?

- Hát hogyne. A keretből lett egy csapat, és a keret föloszlott, amikor a magyar-horvátot lefújták. Tehát most nincs keret. Lesz majd EB-keret, de hogy abban kik lesznek, az akkor fog kiderülni, amikor ki kell hirdetnem.

- Ez mikorra várható?

- Én gondolom, hogy az utolsó fontos klubmeccset követően, hacsak nem kényszerülök arra, hogy hamarabb megtegyem. Nem szeretném ugyanis a klubok teljesítményét annyiban befolyásolni, hogy ha egy fontos mérkőzést megelőzően teszem közzé a névsort, az néhány játékos teljesítményét esetleg megváltoztatja. Ezt én mindig igyekeztem elkerülni - most nem lesz könnyű, mert három vagy négy nap marad csak az első edzésig.

- A hétvégén a világválogatott kispadján ülsz Marseille-ben és előadást is tartasz a francia szakembereknek. Hogy készülsz erre az eseményre?

- Az előadás témáit meghatározták a vendéglátók, ezt rájuk bíztam. Három szakmai témakör lesz. Megmondom őszintén, konzultáltam és konzultálok hazai edzőkollégákkal, mert úgy gondolom, hogy átbeszélve ezeket a témákat, sikeresebb lehet az előadás. A három témakör közül az egyik az utánpótlás különböző stádiumaiban a gyerekek tudásszintjének, és tudástípusának (tehát tudás aktualizáltságának) elvárása felnőtt kapitányi szemmel. A másik a gyors ellentámadások vezetésének analízise, kezdve a védekezési felfogással, befejezve a gólhelyzet kialakításával. A harmadik pedig egy olimpiára készülő válogatott körüli menedzsment kérdései szövetségi kapitányi szempontból. Ez a három témakör, remélem, hogy tetszést fog aratni az előadás és hasznos lesz a jelenlévő edzők számára, amiket mondok. Egyébként egy videóanyagot is készített Mátéfalvy Csaba barátom számomra, mégpedig a második ponthoz.

Ami a meccset illeti, ettől több dolgot is várok. Egyfelől szép, látványos játékot. Sajnos rossz hírem van: hogyha a játékosok elolvassák az angol verzióját ennek az interjúnak, már most megtudhatják, az lesz tőlük a kérésem, hogy játsszanak komolyan! Ide a világválogatott tagjaként nyilván mindenki örömmel és megtisztelve jön el, én pedig azt fogom kérni, hogy játsszanak komolyan, mert úgy illik. Az ellenfelet és a közönséget is akkor tudjuk korrektül kiszolgálni, hogyha komolyan vesszük, nem pedig úgymond elpoénkodjuk a meccset. Mert, ha komolyan vesszük, akkor a tudásuk ki fog derülni, és ha kiderül, akkor az szórakoztató lesz nekik is, meg az ellenfeleknek is. Ha erre rá tudnak hangolódni, ha komolyan játsszák, akkor szerintem szép élmény lesz nekik is. Ehhez még azt is hozzá kell tegyem, hogy lesz egy érdekesség mindannyiunk számára, és ez talán segíteni fog abban, hogy komolyan vegyük. A szervezők elég sok olyan szabályötletet szeretnének kipróbálni, ami, ha én játékos lennék, nekem tetszene, mert vagányság kell ahhoz, hogy az ember ezekhez alkalmazkodjon. Erre én is kíváncsi vagyok. Egyébként meg fogom kapni a mérkőzés filmjét, ahogy gondolom a játékosok is, – előre hozzáteszem: nem publikus fogyasztásra (erre külön fölkért minket a francia televízió). Publikus felhasználásra csak a velük való sikeres tárgyalás eredményeképpen adják át.

- Sikeres szereplést Marseille-ben, köszönöm a beszélgetést!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)

4 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk34426
2011.11.09. 13:59

Tisztelt Polofan! Bármikor olvashatja, ha van egy kis ideje és visszakeresi a vlv-n ezeket az anyagokat. Elsőként azt ajánlom, ami Sanghajból hazafelé, az isztambuli repülőtéren készült.

polofan hozzászólása
polofan34425
2011.11.09. 13:40

T. Szerkesztő! Mikor olvashatjuk a Kapitány VB-t értékelő nyilatkozatát? Lassan már az EB-t is értékelhetjük...

ladorjan hozzászólása
2011.10.26. 10:54

Csak most olvasom a kapitány nyilatkozatát, és mint (elsősorban balatoni) horgász elmondhatom, a szívemből szólt, ebben sem csalódtam. Másfelől mit nem adnék, ha a jelzett mérkőzések kielemzését figyelemmel kísérhetném!

AlonSolya hozzászólása
2011.09.06. 20:37

Hol lesz a Volvo Kupa?