FACEBOOK

Kemény Dénes: ''London-12''

Kemény Dénes: ''London-12''
hozzászólás, 2011.08.31.

A DigiSport televízió Reggeli start című műsorának vendége volt szerdán reggel Kemény Dénes. A Szombathy Pállal folytatott beszélgetést nem csak megmutatjuk, hanem leírt verzióját is közöljük.

Diapolo



Szombathy Pál: Győzni ment Sanghajba, és ezért nem volt elégedett a negyedik hellyel a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely libabőrös meccseket produkált a szerbek és a horvátok ellen is. A nyári szünet után indul a pólóbajnokság október elején, lesz még egy EB, és lassan Kemény Dénes szövetségi kapitány szemhatárára úszik a londoni olimpia is. Ha már rég nincsen ott, mindjárt kiderül ez is, ő a vendégünk. Jó reggelt kívánok, szervusz, Dénes!

Kemény Dénes: Szervusz, jó reggelt!

Sz.P.: Rágódsz egyébként még Sanghajon?

K.D.: Nem annyira már. Ahogy hazajöttünk, a telefonom beköszönő üzenetét megváltoztattam „London ’12”-re, úgyhogy ahányszor bekapcsolom a telefont, eszembe jut.


Sz.P.: Amikor ilyenkor hazajössz, ugye jött a nyaralás, nyilván egy kis vadászat, ilyenkor már fejben nem viszed magaddal semmiféle versenynek a rezüméjét, lecsengését.

K.D.: Akkor, amikor ötödszörre nem tudtam találkozni azzal a bakkal, amit keresgéltem az erdőben, és teljesen rákattantam, az volt a kikapcsolódás, mert olyankor nem foglalkoztatott a VB egy-két emléke. Ugyanez volt, amikor a Balatonon voltam, és negyedik alkalommal is hiába vittem vödörszámra a kukoricát, kapásom se volt. Akkor már egyre dühösebb voltam a halaimra. Szintén jó volt, mert akkor sem a sanghaji meccsek jutottak eszembe. De most már hétfőtől elkezdtem dolgozni, megnéztem az elődöntőt, meg a bronzmeccset, hogy fölkészült legyek, bármit kérdezel, ne mondjak hülyeséget, ne lehessen a fejemre olvasni. Úgyhogy most már normális munka zajlik. Ez most már inkább London miatt, mint Sanghaj miatt.

Sz.P.: Faterral egyébként sokat beszélgettetek erről a VB-ről?


K.D.: Nem, mert gyakorlatilag nem sokkal később, hogy én megjöttem, én rögtön elmentem nyaralni, most pedig kint vannak a junior VB-n Görögországban. Telefonon beszéltünk még kintről.


Sz.P.: Ezek szerint akkor bárhogy is történt, neked mindent London szempontjából kell vizsgálnod.

K.D.: London szempontjából pozitív a VB. Élmény szempontjából lehetne pozitívabb, mert ugye vezetésből lett hosszabbítás az elődöntőben, amit elveszítettünk. Ugyanakkor más meccseken meg hátrányból fordítottunk, és nyertünk. És hát azért nem dúskál manapság azért magyar sport csapatsportágakban olimpiai kvótát illetően ahhoz, hogy nyílegyenesen az elődöntőbe jutással – pillanatnyilag azt hiszem, ez a négy csapat kvalifikálta magát Londonra, plusz a rendezők – , tehát a tizenkettes mezőnyből még csak öt csapat neve tudható. Ősszel gondolom a Pánamerikai Játékokon ugye valamelyik amerikai földrészről egy csapat, szintén Óceániából Ausztrália, és szépen lassan fölmegy hétre-nyolcra, és akkor a legvégén lesz még áprilisban egy olimpiai selejtező. Hát azért most itt olyan csapatokkal játszottunk nagy meccseket, akár a spanyolokkal, akár Montenegróra gondolok, akik áprilisig nem tudják, hogy tervezhetik-e Londont, vagy sem.

Sz.P.: A világbajnokságot nézve mi a fontosabb megállapítás, vagy pontosabb megállapítás: még mi nem építettük fel eléggé magunkat, vagy pedig a többiek, akik előttünk végeztek, ők jártak előrébb valamifajta szisztémának az elkészítésével?

K.D.: Én megmondom neked őszintén, eltelt ugye gyakorlatilag öt hét az utolsó két meccs óta, az utolsó négy mérkőzésen a négy elődöntős csapat egymással ugye játszott két elődöntőt, egy bronzmeccset, egy aranymeccset, mind a négy meccs egy gólos volt. Én úgy gondolom, hogy ezek közül a csapatok közül ketten biztos, hogy ide várták magukat, azok a horvátok voltak és a szerbek, akik pedig örültek, hogy ide bejutottak – és esetleg nem azt mondom, hogy meglepődtek rajta, de nem volt száz százalékosan kötelező, hogy ide bejussanak (mondjuk az előző két év alapján mi nem voltunk ezeknek a csapatoknak a szintjén) – különböző módon tudták kezelni azt a helyzetet. Az olaszok úgy, hogy megnyerték, mi pedig úgy, hogy negyedikek lettünk. De itt ezen a négy egygólos meccsen az kiderült, hogy ezek között a csapatok között lényeges különbség nincs. Én most ugye a félig tele poharat úgy gondolom, hogy annak a felének mindenképpen azért örülni kell, és arra kell építkezni, hogy a negyeddöntő után nagyon nagy becsvággyal készültünk úgymond esélytelenül az elődöntőben a szerbek ellen – az előző évek eredményei alapján – , ehhez képest kiderült, hogy nem esélytelenek voltunk, hanem egálban játszottunk velünk, sőt egy jó darabig jobban, aztán ők jobban, így lett hosszabbítás. Tehát én azt mondom, hogy ennek örülök, és ebből kiindulva próbálom a poharat teljesen tele tölteni jövő augusztusig.


Sz.P.: Egyébként az most a te eddigi immár hosszú hadvezérséged alapján számodra egyértelmű, hogy nekünk magyaroknak pólóban, amióta te vezeted ezt a társaságot a legfontosabb, és legnehezebb lelki vetélytársunk vice versa az Szerbia?

K.D.: Az elmúlt 15 év eredményei azt mutatják, hogy a legtöbbet ez a két csapat nyerte. Nagyon erősek a horvátok, valami oknál fogva egy-két eredmény kicsúszik nekik, egyébként pozitív eredmény, de összességében ők messze nem nyertek annyi érmet, meg annyi aranyat, amennyire nehéz egy magyar-horvát, vagy egy szerb-horvát a magyaroknak, vagy a szerbeknek. Tehát az eredmények alapján ők a legnagyobb riválisok. Ugyanakkor volt egy időszak, amikor talán még jobbak is voltunk – ez Athén és Peking között volt – , de a döntőket velük szemben elveszítettük. Ott volt olyan, hogy egyik-másik meccsen a csapat elbizonytalanodott, egy kicsit sulykolta is ezt sajnos a magyar újságírói réteg, de ettől függetlenül nyilván amikor az ötödik emberelőnyt sem tudjuk belőni egy meccsen, akkor utána már nem azzal a magabiztossággal játszol, mint egy másik csapat ellen előzőleg, pedig annyival meg nem voltak jobbak. Én úgy érzem, hogy ez viszont abszolút megszűnt, ugye elkaptuk őket tavaly Zágrábban, most – még hogyha egy felkészülési meccs is volt – Szingapúrban, erre a meccsre nem lehet azt mondani, hogy fóbiával játszott volna a magyar csapat, tehát ha nyílt sisakkal, bátran játszunk ellenük, van esélyünk. A szerb csapat összetételében, játékában nagyjából készen van. A legjobb játékosaik annyira jó játékosok, hogy nem nagyon látom, hova fejlődnének tovább. Egyik-másik közepes tudású játékosukban benne van, hogy fölnőjön a legjobbak mellé, de pillanatnyilag három olyan mezőnyjátékos van, aki ezt a csapatot a hátán viszi. Mi akkor tudtuk őket megverni Zágrábban, vagy most vezetni ellenük, amikor ezeket semlegesítettük, ez nyilvánvaló. Azért a legvégén ezek közül egyik, meg a másik meg-megvillant, és ez nem használt nekünk. Hozzá kell tegyem, hogy utolsó negyedre jó néhány játékosunk kipontozódott, eléggé sok volt a kiállítás, és hát vannak olyan játékosok, akik ebbe gyakrabban belekeverednek. És ahogy egyre kevesebb csere volt, törvényszerű volt, hogy a csapat fárad is.

Sz.P: Neked az egyértelmű, hogy ezzel a most látott, és dolgoztatott kerettel kell a következő egy évet megcsinálnod, nem?

K.D.: Volt egy keret, amely még a VB-re kezdett felkészülni, azt hiszem, tizenhetes, vagy tizennyolcas keret volt, most nem emlékszem pontosan. Ebből a keretből ezt a csapatot ki tudtam választani. Ez a csapat elérte a győztes, az ezüstérmes, és a bronzérmes színvonalát, egy-egy góllal kikapva, ezt a két meccset elveszítve negyedik lett. Ez megint egy gyakorlatilag tele lévő pohár, ezt végképp butaság lenne most kiönteni a mosdóba.

Sz.P.: Nagyon fájt neked Kásás Tamás hiánya?

K.D.: Én úgy gondolom, hogy Tamás egy nagyon jó játékos, nem véletlenül volt kerettag. Nekem nem fájt a hiánya, hanem Tamás azért volt kerettag, hogy bekerüljön, tudása alapján be tudott volna kerülni, lehet, hogy erősebbek lettünk volna. Szerintem akinek fáj, az elsősorban az a sok millió szurkoló, aki nézte a meccseinket.


Sz.P.: Akkor most ugorjunk, mert lesz itt egy fontos, és nagy megtiszteltetés számodra. Szeptember 10-én Marseille-ben a világválogatottat fogod irányítani, és ez egy kísérleti mérkőzés lesz, lesznek ott magyar játékosaid is, a Varga-testvérek, viszont itt új szabályokat fogtok ezen a mérkőzésen kipróbálni. Ez neked, ahogy a nyilatkozataidból kivettem, nincs ellenedre. Mennyire vagy szabályváltoztatás párti jelen pillanatban?

K.D.: Én elsősorban bíróváltoztatás párti vagyok, azaz minél magasabb színvonalú, minél jobb tudású játékvezetőket szeretnék.

Sz.P.: A bírók mérlegelési körét is kéne egy kicsit szűkíteni úgy, hogy egyértelműbbé váljon, és ne legyen akkora mező, amiben azt mondják, hogy ezt, vagy azt ítélni?

K.D.: Nincs olyan labdajáték, ahol ne lenne valamilyen szubjektivitás a bírók kezében. Azt tény, hogy a vízilabdában nagyon sok ilyen van, mert itt ugye nyakig ér a víz az esetek nagy részében a játékosoknak, tehát több mindent nem látni jól. De attól még vannak jó játékvezetők, akik ezt jól mérlegelik, és jól csinálják. A legnagyobb probléma a bírókkal manapság az, hogy nem az ítéleten belül mérlegelnek, hanem a mérkőzés menetéhez képest mérlegelnek. Most a futball nyelvre mondom: könnyebben megadja a tizenegyest 4:0-s vezetésnél a vesztésre álló csapat javára egy futballbíró, és ezt most mindenki tudja, mint 1:1-nél, a kétes tizenegyest, hogy így mondjam, mert kisebb belőle a cirkusz. A póló az folyamatosan ilyen. A második perctől olyan, hogy már alkalmazkodik a játékvezető – a nem elég vagány, nem elég tökös bíró – az előző ítéletéhez, vagy a kollégájának az előző ítéletéhez. És attól kezdve az egész meccsen saját magukat kergetik bele egy folyamatos kompenzálásba, és az egyébként is kétes helyzeteket össze-vissza ítélgetik meg. Na most ez az elsődleges változtatás. Persze az, hogy ne legyen részrehajlás, az alap kell, hogy legyen.

Sz.P.: Várjál, de ez azt jelenti, hogy alapvetően maguknak a bíróknak a kiválasztását, minőségét is javítani kellene?


K.D.: Én úgy gondolom, hogy visszaesett a bíráskodás színvonala, kevés a jó bíró. Az igazán fontos meccsekre általában azért sikerül a delegátusoknak a jó bírókat kiválasztani. Amikor nem azt teszik, akkor az ember elgondolkozik, hogy ennek mi az oka, esetleg valami lehet a háttérben, az meg már ugye zavaró, mert nem szabadna. De hát ettől szebb szerintem a vízilabda, mint az úszás, mert úszásban ilyen nincsen, aki hamarabb megállította az órát, az nyert. Ugyanakkor a labdajátékoknak egy olyan varázsa van, lásd ugye a futball-világbajnokságon a Chelsea középpályásának azt a gólját, ami 80 centivel volt a gólvonal mögött, csak az egész világ látta, az az öt bíró, aki ott volt, nem. Nálunk is volt egyébként sajnos egy ilyen, hogy egy kiállított játékos kivédett egy lövést, az egész uszoda látta, az én fiam, aki a videót rögzítette 50-60 méter légvonalból üvölt a kamerába bele, hogy mit csináltatok, már a bírókra, hát hogy ő blokkolt, ehhez képest a két bíró, meg a két delegátus, aki 10 méterre volt, egyik sem látta, az 8 szem. Tehát én úgy gondolom, hogy a színvonalukkal van elsősorban baj. Pont. Szabályváltoztatás, amit kérdeztél, nem akarom kikerülni. Nagyon sok ötlet van mind a mai napig, másfél éve jönnek-mennek az ötletek. Most játszunk egy meccset, ez lesz harminc perc, negyven. Ez nem tapasztalatgyűjtés. Tapasztalatgyűjtés az lenne, hogy egy komplett szériát, mondjuk a Magyar Kupa most kezdődik, valamelyiket az ötletekből rátesszük, és játszunk harminc meccset vele. Levideózzuk, összevágjuk egy kétórás rövid montázsra, azt lehet elemezni, ami jó belőle, megtartjuk, ami nem, nem. De így, úgymond ötleteléssel nem fogunk előre menni. Érdekes lesz ez a világválogatott meccs, túl azon, hogy megtiszteltetés az összes játékosnak, hogy játszhat benne, meg egyértelműen nekem is.

Sz.P.: Dénes, akkor ehhez sok sikert, és ha meglesz, azért visszatérünk, jó? Köszönöm szépen, hogy itt voltál!

K.D.: Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)

1 régi hozzászólás

Wáterpóló hozzászólása
2011.09.01. 16:09

A legboldogabb lennék, de hogy a világ nem fogja engedni hogy 4 szer nyerjünk zsinórban az biztos sajnos!