FACEBOOK

Mi újság? - Kis Gábor

Mi újság? - Kis Gábor
hozzászólás, 2011.08.25.

A válogatott centert a bajnoki szezon végén megműtötték, így tévén nézte társai vb-szereplését. Kicsi hamarosan teljes értékű munkát végezhet, s új csapatával, a Szolnokkal már gőzerővel készül minden idők talán legizgalmasabb magyar bajnokságára.

- Hogy vagy, hol tartasz a gyógyulásban?

- Köszönöm szépen, jól vagyok. Úgy érzem, hogy minden rendben van. A gyógyulásnak nyilván vannak nehéz szakaszai számomra is, de úgy összességében nagyon jól érzem magam. Vannak olyan edzések, amiket még nem tudok teljesen, 100 százalékosan csinálni, úgy, mint a többiek. A kétkapuzást például egyelőre ki kell hagyjam, mert voltak centergyakorlatok, melyeket már a múlt héten kipróbáltam, de még mindig megfájdult a derekam, egyből. Volt már, hogy úgy éreztem, már jó minden, elkezdtem keményen úszni, a többiekkel próbáltam tartani az iramot, aztán másnap a derékfájás miatt nem tudtam kikelni az ágyból. Nyilván utána is edzettem, de óvatosabban, kicsit visszafogtam magam. Ezen a héten már azért mondhatjuk azt, hogy majdnem végigedzettem az egészet a fiúkkal. A többieknek elég sok kondiedzésük van, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, pénteken meg foci van. Én hétfőn, szerdán, meg pénteken nem megyek velük a kondi edzésre, hanem gyógytornászhoz járok.

- Mit mondanak az orvosok, hogy állsz időarányosan?

- A még érezhető tüneteket normálisnak tartják egyelőre nincs semmi komoly probléma, később pedig majd esetleg MR-vizsgálaton is megnézik, hogy mi a helyzet. Igazából azt beszéltük meg, hogy amíg nincsenek fájdalmaim, addig nincs szükség komolyabb vizsgálatra, viszont ha hosszabban tartó fájdalmaim lesznek, akkor nyilván megnézik, hogy áll a hátam. Összességében azt mondhatom, hogy jól bírom, csak kemények az edzések, kicsit fárasztóak, de minden rendben az egészségemmel.

Július elején elkezdtem a gyógytornát, azóta heti három alkalommal járok, augusztus elsején én is elkezdtem az edzést a többiekkel. Azt mondták az orvosok, hogy nagyjából a műtétet követően három hónappal leszek teljesen terhelhető, ebből már nem sok van hátra, érzem is, hogy folyamatosan jobban terhelhetem a derekamat. Azért azt hiszem, szeptember végén fogom tudni azt mondani, hogy most már üthettek-vághattok, ahogy régen… Addig vigyázok, igyekszem elkerülni azokat a mozdulatokat, amelyek fájdalmat okoznak.

- Hogy telt a nyár, tudtál-e pihenni?

- A nyarat majdnem végigpihentem. A bajnoki döntő után két héttel műtöttek meg, akkor két hetet még otthon töltöttem, aztán lementünk a nyaralóba, és ott voltunk szinte egész nyáron. Három alkalommal voltam Pesten, vizsgálatok vagy más ok miatt, de végig a nyaralóban voltunk. Pihentem és rengeteg szép nagy halat fogtam.


KÉPEK:


Kicsi és a pontyok


- Mi volt a csúcs?

- Ahol a nyaralónk van, ott elég nagynak számító 13 kilós ponty volt a legnagyobb, de emellett sok 8-9 kilós, 10-11 kilós pontyot is fogtunk, úgyhogy nagyjából én vagyok most a rekorder a tónál. Volt időm bőven, igazából azzal teltek a napjaim, hogy mit csalizok, mi legyen a taktikám

- A horgászásban nem zavart a hátprobléma?

- Eleinte voltak érzékeny pillanataim, amikor hirtelen ugrottam fel, és mentem a kapás hallatára a botokhoz, az nem mindig tett jót, de a párom rengeteget segített a horgászatban is, profi horgász lett mellettem, úgyhogy ezt is meg tudtuk oldani.

- Láttad a VB-t?

- Természetesen, izgalmas mérkőzések voltak. Vegyes érzelmek vannak bennem, mert tényleg úgy gondolom, annyira meneteltek a többiek a szerb meccs harmadik negyedéig… Sajnáltam, hogy nem vagyok köztük, VB-t fognak nyerni, az biztos – mondtam magamban. Tényleg hihetetlen, mennyire szárnyalt a csapat, már 9:5 volt, de a szerbek sajnos a végére összeszedték magukat. A bírók is elkezdtek úgy fújdogálni, hogy már nem adnak olyan könnyen kiállításokat azokért a dolgokért, amikért a mérkőzés elején még igen. Sajnáltam a fiúkat, láttam, hogy már be se merik adni a labdát centerbe, mert nem kapunk kiállítást, inkább igyekeztek kijátszani a támadóidőt.  Sajnos elkopott az előny a végére. Borzalmasan ideges voltam, teljesen kikészültem. Közvetlenül meccs után voltam gyógytornán és mondták is nekem, hogy ne erőltessük, látták rajtam, hogy nem tudok koncentrálni, csak dülöngélek jobbra-balra a gumilabdákon, a meccsen járt az eszem.

- Figyelted a centerek játékát?

- Igen, figyeltem, amennyire tudtam. Nagyon szép momentumai voltak mindkét centernek, nyilván Pufiról azért esik most sokszor szó, mert az ő teljesítménye kiugróan javult a korábbi világversenyekhez képest. Ezzel nagyobb figyelem irányult rá, mint Ádámra, de szerintem mind a két center nagyon jól játszott, s alaposan megdolgozott az ítéletekért. Magasra emelték számomra is a mércét, de természetesen mindent megteszek, hogy visszakerüljek a csapatba.

- Hogy érzed magad Szolnokon, milyenek az első tapasztalatok?

- Nagyon jól érzem magam, fantasztikus helyen lakunk a párommal. Ami pedig a vízilabdát illeti, fegyelmezett, komoly munka folyik, amit jól mutat csapattársaim mentalitása, viselkedése is. Nincs sok beszélgetés az edzéseken, megállás nélkül dolgozik mindenki a teljes edzésidőben. Ma reggel például 9 órától 11 óráig konditermi edzés volt, 11.15-re átértünk az uszodába, és még másfél-két órás munka következett, tehát nettó 3 és fél, 3 óra 45percet edzettünk, és most fogok fél 5-re visszamenni, aztán úszás következik. Tegnap este 5600 métert úsztunk, szóval kemények az edzések, és ez tetszik. Nagyon sokat várok ettől, ha ilyen komoly fizikai terhelést kapunk, annak biztosan meglesz az eredménye. Profi munka folyik, profi hozzáállás mellett. Nyitottban edzünk, csokoládébarna mindenki – mondjuk ha felkerül a sátor, gondolom, lesz majd egy kis depresszió…

- Mi lesz a célotok?

- A csapat célja a négy közé jutás a bajnokságban. Úgy gondolom, hogy lehet még ennél fényesebb is a végeredmény, ebben a csapatban nagyon sok minden lehet, még a döntőbe jutás is. Most mindenhol nagy a mozgás, nem lehet még pontosan látni az erőviszonyokat, de úgy gondolom, akár öt csapat (Eger, Vasas, Szeged, Honvéd, Szolnok) is reménykedhet a döntőbe jutásban. Ez nem az a helyzet, ami tavaly volt, amikor mindenki előre tudta, hogy az Eger és a Vasas játssza majd a bajnoki döntőt. Fantasztikus bajnokság előtt állunk!

- Játszol jövő hétvégén Debrecenben, a nemzetközi felkészülési tornán?

- Ott leszek, az biztos, de hogy játszom-e, azt egyelőre nem tudom megmondani. Ezt a tornát egyébként eredetileg későbbre tervezték, így nem tudtam vállalni a szereplést a világválogatott marseille-i gálamérkőzésén, amit nagyon sajnálok.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)

2 régi hozzászólás

dani007 hozzászólása
dani00734072
2011.09.04. 16:55

Gyógyulj meg Kicsi, remélem maradsz még sokáig a szolnoknál!

Tomute hozzászólása
Tomute33970
2011.08.26. 08:57

Tetszenek ezek a cikkek! Jó egészséget Kicsi, jövőre remélem visszatérsz Egerbe! (Örülök, hogy a tevás felsőt már \"csak\" pecázáshoz használod...:-):-):-))