FACEBOOK

Universiade: törökverés, 9. hely

Universiade: törökverés, 9. hely
hozzászólás, 2011.08.22.

A döntetlen is elég lett volna az immár elérhető legjobb pozícióhoz, a 9. helyhez, de a magyar Universiade-válogatott tovább javulva fölényes győzelmet aratott azokkal a törökökkel szemben, akik vasárnap döntetleneztek a franciákkal. Csurka Gergely helyszíni jelentése:

Magyarország-Törökország 12:6 (3:1, 5:2, 3:1, 1:2)
G.: Vámos, Bátori, Jansik, Fülöp B. 2-2, Török, Korényi, Keresztes, Kovács P.

CSURKA GERGELY A HELYSZÍNRŐL:

Biztos kézzel hoztuk a meccset, elsősorban a védekezés volt jó, Lévai Marci nagyon jól állt a lábán, mindehová odaért. Az első három gól, amit a törökök lőttek: egy jogtalan ötméteres, egy olyan fór, aminél Jansik tévedésből ment ki, mert nem is állítottak ki senkit, a harmadiknál meg Lévai egyértelműen levitte a török center kezét labdástól, de a kínai-macedón bírópárostól nem ez volt az egyetlen fura ítélet, és akkor még finoman fogalmaztam.

A lényeg, hogy uraltuk a meccset, lőttünk szép gólokat centerből, átlövésből (a kapások nagyon jól mentek), betörésből, de Keresztes 10 méterről elengedett svédcsavarja viszi a prímet természetesen (a török kapus még ma sem tudja, mi is történt pontosan...).

Csucsu az U20-asokat játszatta szinte végig, Török Béci és Bundschuh Erik ritkábban jött be, csak amikor az ifjaknak kellett egy kicsit fújniuk.

Alakul a csapat, még emberelőnyben kell egy kis türelemre szoktatni őket, mert néhányat elpuffantottak kissé felelőtlenül, ezért nyertünk végül csak hattal.

Az pedig egyértelműen kijelenthető, ahogy ebben a csapatban több volt, jóval jobbat érdemeltünk volna a 9. helynél - avagy szép lenne kihívni a négy közé került macedónokat, de akár a döntőt játszó oroszokat, szerintem elég meglepő eredmény születne...


SZÉKELY BULCSÚ a vlv-nek:

- Ugyanazt tudom mondani, mint legutóbb: folyamatosan javul a játékunk. Négy negyeden át jól játszottunk és azok a játékosok is villogtak, akik eddig kevés játéklehetőséget kaptak. Amitől nagyon féltem, hogy az első három mérkőzés, a három vereség után majd megtépázott önbizalommal ülünk fel a repülőgépre, az szerencsére nem így lesz. Természetesen a 9. helyről nem lehet ódákat zengeni, de a legutóbbi mérkőzések után azt kell mondjam: sokkal jobban együtt van a társaság, mint eddig bármikor. Mindenki segíti a másikat és a három túlkoros továbbra is mindent megtesz, hogy istápolja a fiatalabbakat, nagyon hasznos a jelenlétük. Mindenki várja már a vb-t...

A magyar csapat kedden este indul haza, Hongkong és Dubai érintésével Bécsbe érkeznek meg, majd autóbusszal utaznak tovább, szerdán. Csütörtökön pedig már indulnak a voloszi világbajnokságra.


SZABÓ ZOLTÁN ÉRTÉKELÉSE ÉS UNIVERSIADE-SZTORIJA


A döntőben:

Szerbia-Oroszország 11:8 (2:1, 2:3, 5:0, 2:4)

A bronzmeccsen:

Macedónia-USA 11:7 (4:1, 3:2, 1:1, 2:3)

Az Universiade férfi vízilabda-tornájának végeredménye:


1. Szerbia,
2. Oroszország,
3. Macedónia,
4. USA,
5. Japán
6. Spanyolország
7. Olaszország,
8. Kína,
9. MAGYARORSZÁG,
10. Franciaország,
11. Törökország,
12. Ausztrália,
13. Brazília,
14. Szingapúr

12 régi hozzászólás

géza72 hozzászólása
géza7233964
2011.08.23. 19:43

Gratulálok fiúk! bár a 9. hely nem a legszívmelengetőbb, de ahhoz mindenképp gratulálok, ahogy az utolsó pillanatig küzdöttetek és önmagatokból a 100%-ot kihozva játszottatok. Sajnos ez egyelőre a 9. helyhez volt elég, de nagyon remélem, hogy voloszban többre lesztek képesek! És azt is remélem, hogy a 22 órás repülőút utáni fél nap elég lesz arra, hogy kipihenjétek magatokat! Kicsit sűrű a program, de kitartás, és mindent bele! HAJRÁ FIÚK!!! :-)

qqcska hozzászólása
qqcska33960
2011.08.22. 23:38

hát azért ez gáz... annyira azért ne örüljünk - vannak sportágak, ahol a 9. hely nem elfogadható, és a póló az. főleg annak tükrében, hogy ez a csapat (ha jól tévedek) a magyar B válogatott, ergo néhány év múlva (Rio!!) innen kellene kikerülni Kiss Gergő, Madaras, Steinmetz Ádám helyettesítőinek.

guuuszti hozzászólása
2011.08.22. 19:04

Gratula! Már csak az kellene, hogy ezt a formát el ne veszítsék ezek a fiúk mire Voloszba érnek, és akkor talán.. esteleg.. Szurkolni fogunk nekik!

B (régi) hozzászólása
2011.08.22. 18:04

Bocsi, bennem maradt még, hogy az univesiadén nem vettek részt az alábbi válogatottak: Horvátország, Montenegró, Görögország. Úgyhogy becsüljük meg ezt a kilencedik helyet is. Sajnos...

B (régi) hozzászólása
2011.08.22. 18:00

Kedves Csurka Gergely! Köszönöm a reagálást. Az orosz válogatottal kapcsolatos észrevételed, miszerint Athén óta lejtőn vannak, annyira igaz, hogy ezzel a közhellyel itt sacc/kb. mindenki tisztában van. Én különsösen, mivel az elsők között tettem szóva ezt ezen a fórumon akkor, amikor te még a telefonszámokat gyűjtögetted az athéni olimpia után megjelent nagysikerű könyvedhez. Természetesen emlékszem azokra a meccsekre, amelyeken porrá vertük a felnőtt mezőnyben mára teljesen eljelentéktelenedett oroszokat. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni azt - és itt most ez a lényeg -, hogy mégiscsak egy felnőtt válogatott az orosz, a torna pedig, amelyről tudósítasz főiskolai-egyetemi világjáték. Na most ebből a szempontból teljesen irreleváns, hogy a felnőtt mezőnyben az orosz válogatott mennyire jó vagy sem. Tény, hogy a 75/76-os születésű válogatott játékosaink külön külön is zsenik, nemhogy együtt. Engem ők vezettek rá a vízilabda szeretetére azzal, hogy a magyar csapatsportolóktól eltérően ők nem majdnem nyertek, hanem nyertek. Mégpedig azzal, hogy FEJBEN is a csúcson voltak, ami, ma már látjuk, tudjuk, talán a legnehezebb. Ami az Uni-csapatot illeti, látva az eredményeket (Japán 5., köszi), illetve azt, hogy életkor alapján eléggé kiegyensúlyozatlan a mezőny, az elért 9. hely önmagában nem mond sokat. (Amúgy a szerbek a kapust kivéve (B. Mitrovics!)ugyanolyan korú csapattal álltak ki, mint mi, de döntőt játszanak...) Ahhoz természetesen nem kell kint lenni Shenzenben, hogy az értő szem lássa, a csapat egyre jobban teljesített, a végére kb. eljutott arra a szintre, ahol a torna elején kellett volna lennie. Azt hiszem, hogy akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha kimondjuk: ez egy felkészülési torna volt az U20-as válogatottnak a voloszi vb-re, ami önmagában nem baj, csak kissé megalázó, ha az ezzel elért eredményt is figyelembe vesszük. Végül tartom, hogy térjünk vissza az értékelésre a junior vb zárónapján. Én biztos itt leszek, mert nekem arról is lesz véleményem. Előzetesen arra számítok, hogy az első négy között végez a csapat, de hogy azon belül hol, az nüanszokon fog múlni. Ahogy azokon múlt a vb szereplés a felnőtteknél is.

szemabandi hozzászólása
2011.08.22. 15:56

Gratulálok a kajakos és kenus fiúknak és lányoknak a 6 arany az 1 ezüst és a 3 bronz éremhez!!!

csg (új) hozzászólása
2011.08.22. 15:39

B (régi)-nek, sok szeretettel: mivel itt vagyok Sencsenben, veled ellentétben, tájékozódtam a témában. Nem tudom, figyelted-e az orosz válogatott eredményeit - sok nincs, mert olyan lejtőre kerültek Athén óta, ami példátlan a pólótörténetben. (Emlékszel arra a szigeti meccsre, amikor 13-1-re vezettünk ellenük az utolsó negyedben - én igen.) Tény, ez a felnőttcsapatuk, aminek évek óta mozdítása sincs nemzetközi szinten, az Eb-selejtezőn a franciák is megverték őket. Nem véletlen, hogy itt is belefutottak olyan majdnem balesetekbe, mint hogy kikapnak az olaszoktól 8-3-as vezetésről (0-5-ös utolsó negyed), illetve vérrel-verítékkel verik az amerikaiakat, akik ellen elég jól álltuk a sarat, sőt. Ez Universiade, ahol tényleg bármi megtörténhet - mint ahogy ezzel a fiatal csapattal is sok minden megtörtént, hiszen két éve úgy verte meg a szerbeket a belgrádi ifi Eb döntőjében, hogy három negyed után 11-1-re vezetett, tavaly meg kikapott 11-2-re a görögöktől a negyeddöntőben. Juniorjátékosok, akikben bármilyen eredmény benne van, akiknél nem működnek olyan törvényszerűségek, ami egy érett felnőtt pólós esetében elvárható. Abban természetesen igazad van, hogy az utánpótlásnevelésnél vannak gondok, negyedannyi klasszis sem jön ki manapság a tizenévesek mezőnyéből, mint ezelőtt 12-15 évvel. Tudjuk, Csucsuék 1995-ös csapata 18-19 évesen végigsétált volna ezen a mezőnyön, röhögve, most elég lenne 4-5 hasonló kaliberű pólós, mint az akkoriak, és simán nyernénk az utánpótlás-viadalokat is. A lényeg mindazonáltal az, hogy ezen csapattal kapcsolatos ellenérzésekre térjünk vissza szeptember 4-én, a voloszi junior vb zárónapján. Üdv CSG

B (régi) hozzászólása
2011.08.22. 15:05

És itt hívnám fel a figyelmet a franciaországi tornáról szóló cikk egy gondolatára: az előadás témája a fizikai, mentális és taktikai felkészítés az utánpótlás korú játékosoknál. Na, ez az a terület,ahol sokat kellene itthon előrelépni, mert ebben évek óta el vagyunk maradva a nemzetközi élvonaltól, és most már úgy látszik, egy-két középcsapat is megelőzött minket ezeken a területeken.

oroszlán hozzászólása
2011.08.22. 15:00

hehehe

B (régi) hozzászólása
2011.08.22. 14:59

Csurka Gergely utolsó gondolatára: én egyáltalán nem lepődnék meg azon, hogy az oroszoktól is kikapnánk, lévén az oroszok majdnem a teljes felnőtt válogatottjukkal vannak ott a tornán, és valami hasonló mondható el a macedónokról is. (Érdekesség Szasa Misics szereplése a macedónoknál!) Ettől persze még lehet azt hinni, hogy vernénk őket... Sportújságírói múltjára és jelenére való tekintettel mégis arra kérném Csurka Gergelyt, tájékozódjon a témában, mielőtt hülyeséggel oltogatja a témában járatlan, de a hangulatkeltésre sajnálatos módon igen fogékony magyar vízilabda közvéleményt.

B (régi) hozzászólása
2011.08.22. 14:08

Én még jó eredményeket is kívánok a fiúknak és a stábnak, akik természetesen mindent megtettek ezen a tornán is, csak hát az eredmények sajnos, fura módon ezt nem tükrözik vissza. Apropó, Japán hányadik lett végül?

Oláh Ervinné hozzászólása
2011.08.22. 13:42

Gratulálok!!!! Hajrá, ezek után lehet koncentrálni a következő nagy \"meccsekre\":-) Sok szerencsét, jó összmunkát, töretlen küzdőerőt, no és jókedvet kívánok a további küzdelmekhez!