FACEBOOK

Felmérés a vízilabdáról - helyzetjelentés

Felmérés a vízilabdáról - helyzetjelentés
hozzászólás, 2011.08.05.

Lassan két hónapja, hogy átfogó kérdőíves felmérés kezdődött a vízilabda sportág helyzetéről, átalakításának lehetséges irányairól. A közvélemény-kutatást végző csapat egyik vezetőjét Gergely Istvánt kérdeztük a fejleményekről.

- Az első kérdés még nem a kérdőívvel kapcsolatos, hiszen érdekel, miként vélekedsz a sanghaji vb-n szerepelt magyar válogatott teljesítményéről.

- Arra számítottam, hogy a szerbeket legyőzzük és meccs közben úgy is tűnt, hogy ez simán menni fog. Csalódás volt számomra a mérkőzés vége, kicsit úgy tűnt, már elhittük, hogy megvan a győzelem, a szerbek pedig végig fegyelmezetten, hideg fejjel játszottak és meg tudták fordítani az eredményt. A bírók tevékenységét nem szeretném semmilyen szinten érinteni, de ugye sajnos a bíráskodás kérdése a vízilabdában központi kérdés. Mindenkinek más a véleménye, de nagyon kevés ember véli úgy, hogy objektív. Ha kiállítási arányt nézünk, még ha egyforma is a két csapat mutatója, akkor sem biztos, hogy objektív volt a játékvezetés, ezen a mérkőzésen pedig a szerbek jóval többször játszhattak emberelőnyben, mint mi. De ettől függetlenül azt mondom, hogy a mérkőzés a kezünkben volt, és nagyon-nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert mindenkinek jó lett volna, hogy ha a magyar csapat minimum döntős. Persze jó dolog, hogy a csapat kijutott az olimpiára, de a szerbek elleni vereség láthatóan mindenkit csalódottá tett.

- Térjünk át fő témánkra. Hogy áll a felmérés, amelynek kérdőíve a vlv jobboldali hasábjáról folyamatosan elérhető?

- Körülbelül ezerötszázan töltötték ki, ami a közvélemény-kutatással foglalkozó szakemberek szerint nagyon jó eredmény és alkalmas arra, hogy az adatok összesítése után mértékadó legyen az elemzés eredménye.

- Nyilván bele-belenézegettél az eddigi válaszokba. Anélkül, hogy megelőlegeznénk a majd nyilván tudományos alapossággal készülő végső összegzést, hallhatunk-e valamit az eddigi releváns véleményekről.

- Ahogy nézegettem az eredményeket, a vízilabdával nagyon sokan meg vannak elégedve, nagyon sok embernek tetszik a játék. De a legtöbb ember nem mindig érti azt, amit lát, a sportág köré szervezett szolgáltatásokat pedig nagyon szegényesnek, tartják. Másutt jóval több a kiegészítő szolgáltatás, van büfé, ruhatár, ezeket sokan hiányolják a pólómeccsekről. Természetesen az időzítés is gyakran kerül szóba: nagyon sokan mondják, hogy a meccsek jó időben, szabadban legyenek, mert pusztán ezzel jelentősen növekedne a nézőszám. Valóban nonszensz, hogy a medencéből cserére kikászálódó játékosok fürdőnadrágban sétálnak a parton, míg tőlük két méterre nagykabátban ülnek a nézők a lelátón…

A másik, már most látható egyöntetű észrevétel, hogy nincs megfelelő információszolgáltatás a mérkőzésekről, azok időpontjáról. Arról, hogy milyen vízilabda-események várhatók, mikor és hol lesznek meccsek.

- Meddig lehet még kitölteni a kérdőívet, mikor zárul a kutatásnak ez a „begyűjtő” része?

- Ezt a lehetőséget szeretném megragadni és köszönöm szépen mindenkinek a fáradságot, azt, hogy kitöltötte kérdőívünket. Nagyon remélem, hogy hasznosulni fog a véleményük és jó irányba tudjuk majd terelni a vízilabdát!

Augusztus végéig várjuk még a kitöltött kérdőíveket és nagyon reméljük, hogy a most véget ért sanghaji világbajnokság újabb lökést ad, hiszen az emberek sokat nézhettek vízilabdát, a játék, a bíráskodás újból előtérbe került, s ennek hatására további szurkolók kapcsolódhatnak be a felmérésbe. Buzdítok is mindenkit, szánjon egy kis időt a kérdőív kitöltésére, hiszen minden vélemény számít! Olyan dokumentum születik a kutatás végén, amely nem a szakemberek szemével, hanem a „fogyasztó”, a nagyközönség szempontjai alapján adhat támpontot a döntéshozóknak a sportág jövőjével kapcsolatos gondolkodáshoz.  Ilyen szempontból egy kis hiányérzetet jelent számomra, hogy bár az akció eddig nagyon sikeres volt, elsősorban a vízilabda iránt egyébként is érdeklődők töltötték ki a kérdőívet. Ez persze nem baj, de igazából azt is szerettük volna elérni, hogy olyanok is kitöltsék, akik a vízilabdát csak az újságok híreiből vagy a tévéképernyőkről ismerik, nincs közvetlen kapcsolatuk a sportággal. Nyilván vannak ilyen emberektől is válaszaink, hiszen a közösségi portálokon sokan megosztották a kezdeményezés hírét, de talán jó lett volna több olyan vélemény, amely nem „elvetemült vízilabda-rajongótól” származik.

- Mi történik a felmérés e szakaszának lezárása után?

- Elkezdődik a kiértékelés, majd az értékelő anyagot – remélhetőleg a vlv segítségével is – prezentáljuk. Aztán meglátjuk, hogy milyen a fogadtatás, hogyan tovább. Nagyon bízom abban, hogy bár mi csak egy kis társaság vagyunk, lesz eredménye ennek a kezdeményezésnek, esetleg többen mellénk állnak.

- Köszönöm a tájékoztatást, várjuk a további fejleményeket!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


Az interneten keresztül kitölthető és elküldhető kérdőív.

2 régi hozzászólás

Rolling hozzászólása
Rolling33812
2011.08.05. 17:47

A nagy kapkodásban a további javaslatok elmaradtak, szóval: A pálya hosszát 5 m-rel csökkenteném, visszaállítanám a mezőnyblokkok utáni szögletet, bedobást a támadójáték erősítése érdekében. Ugyanakkor nem változtatnék a kapuméreten, a csapatok 6 fős mezőnylétszámán, és meghagynám a 30 mp támadóidőt és a 20 mp kiállítási időt.

Rolling hozzászólása
Rolling33810
2011.08.05. 16:25

Ha lehet ilyen formában véleményt nyilvánítani, akkor az alábbi javaslataim lennének: A legnagyobb problémát ott látom, hogy hiába történnek a szabályváltozások a több gól és a látványosabb játék érdekében, egyre kevesebb a gól, és egyre statikusabb a játék. Faragó szavaival, a semmit próbálja a legtöbb csapat játszani, és jönnek a 10 gól alatti meccsek. Szerintem elkeserítő, hogy 6-7 dobott góllal (vagyis még negyedenként két gól sem kell), meccseket lehet nyerni. Azt gondolom, hogy ezen kellene változtatni, meg kell akadályozni a semmit játszani akarást. Most az van, hogy a felúszás elvisz 10-15 másodpercet, marad kb. fele támadóidő, és a védekezőcsapat állandó kis kinti szabálytalanságokkal széttördeli a játékot, és nagyon sok támadás így lövés nélkül, vagy kényszerlövéssel zárul. Emiatt van kevés gól, emiatt nincs látványos játék. Ha a kosárlabdához hasonlóan minden fault hibapontot érne, és bizonyos hiba után a játékos kipontozódna, illetve a támadó csapat X csapathiba után pl. 6 m-es büntetőt lőne, akkor biztos, hogy csökkennének a kinti szabálytalanságok, sokkal folyamatosabb lenne a játék, több lenne az akció, a gól, stb. Természetesen a súlyos szabálytalanság után megmaradna a 20 mp-es kiállítás, 5 m-es büntető is. A kérdés az lenne, hogy hány hiba után pontozódna ki a játékos, illetve hány csapathiba után járna a 6 m-es büntető. Egy hátrányát látom a dolognak. Sokkal többet kellene a zsürinek könyvelni, és így több lenne a holtidő, de talán ezt kompenzálná a látványosabb és gólgazdagabb játék. Nem tudom, mit szólnak ehhez az illetékesek, de talán meg lehetne próbálkozni vele.