FACEBOOK

MVLSZ-elnökségi ülés

MVLSZ-elnökségi ülés
hozzászólás, 2011.07.08.

A Vodafone OB-1 következő szezonjának második fázisában az alapszakasz első nyolc helyezettje küzd tovább a felsőházban. Újdonság, hogy az OB-1-es klubok második csapata részt vehet az OB1/b küzdelmeiben.

Diapolo

Török László sajtófőnök tájékoztatása:

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén jóváhagyólag tudomásul vette a szövetségi kapitányok előterjesztését a világbajnokságon részt vevő válogatottakról.

Székely Bulcsú, az Universiade-csapat edzője előterjesztette azoknak a játékosoknak a névsorát, akik a főiskolások és egyetemisták nagy rendezvényére készülnek. Közülük mintegy két hét múlva jelöli ki az edző, az eseményre utazó tizenhárom játékost.

A szakfelügyelő rövid értékelést adott a 2010/2011-es bajnokságokról.

A férfiaknál az  OB I-ről az az értékelés hangzott el, hogy az új lebonyolítási forma – az úgynevezett középszakasz – nem váltotta be az előzetesen hozzá fűzött reményeket.  A Debrecen  I. osztályban történő indulásának engedélyezése viszont helyes döntésnek bizonyult. Az OB II küzdelmeiben rekordlétszámú, 28 csapat vett részt. A női utánpótlás mezőnyében ugyanakkor rendkívül kevés csapat indult.

A 2011/2012 évi bajnokságokkal kapcsolatban:

A versenyszabályzatban rögzítette az elnökség, hogy OB I-es csapat második együttese, – amennyiben jogosultságot szerez – a jövőben elindulhat az OB I/b küzdelmeiben.

A versenyszabályzatot, az elnökség a 85-os pont kivételével elfogadta. Ennek pontosítására a testület augusztus 1-ig adott meghosszabbított határidőt.

Az előterjesztett versenykiírásokat az elnökség elfogadta azzal a kitétellel, hogy az OB I/b kiírását a szakosztályok döntő többsége kérésének megfelelően kell átdolgozni, azaz a küzdelmeket két csoportban kell lebonyolítani.

A versenykiírások elfogadása azt is jelenti, hogy jövőre az OB I-ben a rájátszás felsőházának küzdelmében az alapszakasz 1-8, alsóházéban pedig a 9-12 helyezést elért csapatok vesznek részt.

Címkék:
MVLSZ

14 régi hozzászólás

oroszlán hozzászólása
2011.07.12. 21:23

Igen, így igaz. Amúgy mellékesen jegyezném meg, hogy ha a BVSC győzött volna akkor az ASI ellen, akkor ők kerültek volna a legjobb 8-ba, nem a Debrecen... Szóval nem mellékesek ezek a meccsek ill. eredmények sem.

balzs hozzászólása
balzs33358
2011.07.12. 20:10

oroszlán! Igazad van, nem néztem meg a végleges tabellát mikor írtam, de nem volt szándékos a ferdítés! Ha az alapszakasz végeredményét nézzük - mert szerintem az összes csapatot tekintve ez ad összehasonlítási alapot, mivel a rájátszásban már csak a leggyengébb 5 csapat játszott egymással - akkor az Újpestnek volt 1 győzelme a Pécs ellen az alapszakasz vége felé, az ASI-nak pedig a két Újpest elleni győzelmen kívül még 1 döntetlent sikerült elérnie a BVSC ellen.

oroszlán hozzászólása
2011.07.12. 14:07

balzs! A hozzászólásod utolsó mondata (ki kitől hány pontot szerzett) nem igaz. Nézz utána, hogyan is volt pontosan...

balzs hozzászólása
balzs33337
2011.07.11. 11:07

Nem akarom védeni a szövetséget, de a tavalyi eredmények alapján azért az ASI és az Újpest jobban le volt szakadva az egész mezőnytől mint az előttük levő 11 csapat. A Kaposvárt nyilván nem tudhatjuk mire lesz képes, de az ASI csak az Újpesttől szerzett pontot, az Újpest pedig senkitől...

Rebo hozzászólása
Rebo33331
2011.07.10. 18:30

A megoldás az lehetett volna, ha az eredeti kiírás szetint bentmaradó ASI és a feljutó Kaposvár is indulhatna az OB1-ben. A létszámot fel lehetett volna emelni 14 csapatra, így az UTE is maradhatot volna OB1-es. Azzal ne jöjjön senki, hogy nincs 14 OB1 szintű csapat, mert 12 sincs.

Rolling hozzászólása
Rolling33330
2011.07.10. 17:23

Nem néztem utána, így lehet, hogy tévedek, de úgy emlékezem, hogy az eredeti kiírás szerint akkor nem lett volna kieső, ha senki nem vállalja a feljutást. Mivel a Kaposvár vállalta, így az Újpest \"jogosan\" esett ki, még ha ez a múltjához képest szomorú is. Az ASI azonban mindenféleképpen kivívta az újabb egy évet az OB1-ben. Persze ez csak korrekt körülmények között igaz, de a magyar vízilabdában sajnos sokszor nem a korrektség az elsődleges, és nem a vízben dőlnek el a fontos dolgok.

balzs hozzászólása
balzs33329
2011.07.10. 12:48

Ha így nézzük, akkor ez az Újpest szempontjából lehet fájó inkább, mert az eredeti kiírás szerint ők se estek volna ki, és ők még is egy nagy múltú klub, az ASI meg csak most jutott fel tavaly az első osztályba.

Rebo hozzászólása
Rebo33328
2011.07.10. 08:16

Bajnokság közben szabályt módosítani egyáltalán nem korrekt. Még akkor sem lett volna korrek, ha selejtezőt játszik az ASI és a Kaposvár. De még ez sem volt, a szövetség simán kiejtette az ASI-t.

balzs hozzászólása
balzs33327
2011.07.09. 18:00

oroszlán! Köszönöm az infót! Rolling! A második csapat lehet szerintem utánpótlás is például, mint a KSI-nél hasonló csapat indul az ifiben mint az OBI/B-ben, bár nekik pont nincs felnőtt OB I-es csapatuk. Az ASI kiesése szerintem akkor nem korrekt ha előtte nem játszhatott selejtezőt a bentmaradásért, de gondolom játszottak Kaposvárral.

Rolling hozzászólása
Rolling33326
2011.07.09. 09:41

Menet közben nem túl etikus változtatni a versenykiíráson, és akkor még finom voltam. Nem hiszem, hogy összefügg a sportszerűséggel. Innentől kezdve bármikor év közben is hozzá lehet nyúlni a dolgokhoz, ha valamilyen érdek így kívánja. Ez nagyon nem korrekt.

oroszlán hozzászólása
2011.07.08. 23:43

Az eredeti versenykiírás úgy szólt, de aztán év közben változott. Az ASI nem a fiókcsapata a Vasasnak (bár viszonylag szoros a kapcsolat köztük).

Rolling hozzászólása
Rolling33324
2011.07.08. 19:04

Az ASI kiesése elég érdekes lenne, hiszen tudtommal az eredeti versenykiírás egy kiesőről szólt. Szó van az OB1-es csapatok fiókcsapatának OB1/B-s szereplésésről. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e fiókcsapata a kluboknak? Az ASI elvileg a Vasassal szoros kapcsolatban van, akár fiókcsapatnak is nevezhető, de nem nagyon tudok más csapatról. Ráadásul egy teljes plusz keret azért pézbe is kerül, és nem arról ismertek a klubok, hogy túlságosan soo pénzük lenne. Egyébként jó az ötlet, de vannak kétségeim a megvalósulást illetően.

oroszlán hozzászólása
2011.07.08. 17:24

Igen.

balzs hozzászólása
balzs33322
2011.07.08. 11:35

Már korábban volt róla szó, hogy jövőre 12 csapatos lesz az OB I, és hogy kiesik az Újpest, az OB I/B-ből pedig feljut a Kaposvár. Akkor hogy maradjon 12 a csapatok száma kiesik az ASI is az OB I-ből?