FACEBOOK

Bárány Attila váltja Halmos R. Pétert

Bárány Attila váltja Halmos R. Pétert
hozzászólás, 2011.05.24.

A férfi vízilabda-bajnokságban egy hete első alkalommal nyerte meg az aranyérmet a ZF-Eger csapata. Az ünneplés napjait követően már a jövővel kapcsolatban tettek fontos bejelentéseket a keddi sajtótájékoztatón.

A rendezvényről az egriektől nem kaptunk tájékoztatást (sem meghívót, sem sajtóanyagot), így a klub honlapján megjelent tudósítást közöljük - az elhangzottak különösen érdekes vonatkozásai miatt változtatás nélkül.

Halmos R. Pétert Bárány Attila váltja az ügyvezetői székben. Marad a Szécsi, Biros, Hosnyánszky olimpiai bajnok trió. Kisebb költségvetéssel a címvédés és sorsolástól függően a jó Euroliga szereplés cél.

- A cégünk 2001. óta tíz éven át támogatta az egri klubot. Egyetlen  sebességváltóval se tudtunk többet eladni, a szponzoráció a 100 százalékos exportra dolgozó cégünk társadalmi felelősségvállalása. - nyilatkozta dr. Ulrich Diller az Egri Vízilabda Klub társadalmi elnöke.  - A célunk hogy példaképeket adjunk a fiataloknak. Tudatosan építkeztünk 2004-óta és három ezüst után sikerült a bajnokságot megnyerni. Büszke vagyok a csapatra, a szakmai stábra, a közönségre. Kezdem megszeretni az ultrákat, akik céltudatosan segítették a csapatot. Külön öröm, hogy a bajnokcsapatban több saját nevelésű pólóst is tudtunk szerepeltetni.


Dr. Halmos Péter: - A ZF Hungária Kft. tíz éve áll mögöttünk. A bajnoki döntő után közgyűlést tartott a klubunk.  Ügyvédként már túlnőtt a sportvezetői tevékenységem. Lemondtam, de elnökségi tagként segítem utódomat Bárány Attilát, aki 4 órában a ZF Hungária Kft-ben, 4 órában az Egri Vízilabda Klubban dolgozik ügyvezető elnökként. Ezzel a döntéssel is a profizmus felé haladunk. Dr. Seress Gábor átmenetet biztosítva,marad ügyvezető igazgató. Szeretném megköszönni Ulrich Diller támogatását, aki nemcsak pénzt szerzett, hanem  olyan elszántsággal munkálkodott, mintha maga is játékos, vagy edző lett volna. Nagyon sok ilyen embert kívánok a magyar vízilabdázásnak. A siker záloga ő volt. A klubvezető egy dedikált Kozma István képet ajándékozott a társadalmi elnöknek.

Dr. Ulrich Diller újra szót kért a sajtótájékoztatón és megdöbbentő tényeket közölt a jelenlévőkkel: Az évek során ilyen nagy írigységet mint ami  Egerben van, még soha nem tapasztaltam. Az elmúlt időben 300 névtelen levelet, 25 fenyegető levelet, mérgezett levelet kaptam, amiben engem és gyerekemet megfenyegették. Testőrökkel kell iskolába küldeni a gyerekemet, rám is testőrök vigyáznak, a  házamat úgy kell őrizni mint valami erődítményt.. Ez volt a a köszönet támogatásokért. Nem csak a vízilabdára fordított félmilliárd forint, hanem a kórház, a színház, a gyermekotthonok, és alapítványok kaptak támogatást.  Az egri lokálpatrióták ezt nem szerették. Egerbe ez nem illett be. El se tudják képzelni, hogy megpróbáljanak  segíteni, támogatni valamit.  Soha nem beszéltem még erről, de végig kell gondolni mit éltem át.  Hol van a többi szponzor? A ZF-Eger és dr. Halmos Péter megmutatta, hogy  megtudjuk csinálni. Szeretnénk látni másokat is akik tudnák támogatni klubunkat. Amikor a világválság idején 50 százalékkal csökkent a termelés a dolgozók akkor is megértették, hogy a vízilabda fontos számunkra. Eger ébredj fel! Mi továbbra is maradunk a vízilabdázásban. Az önkormányzatnak köszönöm a támogatást - mondta Ulrich Diller, Eger díszpolgára...

Az új ügyvezető elnök a klub jövőjével kapcsolatban szólt.

Bárány Attila: - Harcolni kell tovább. Hittel és akarattal a  nehézségek ellenére is elértük célunkat. Egy kisváros óriási sikert ért el.  Célom  Halmos doktor munkásságát tovább vinni. Kitartása jó példa számomra. Ellenszélben is,  hinni abban hogy el tudjuk érni céljainkat. Biztos lábakon áll a klub a jövő szezonban. Bajnokesélyes. A végleges keret kialakítása napokon belül befejeződik. Ami biztos: Szécsi, Biros, Hosnyánszky, Varga Zs., Bundschuh, Kovács Gábor,  Kevin Graham a csapat tagja lesz . A szakmai vezetés, Gerendás György és Tóth Kálmán 2013-ig szerződéssel rendelkezik. Megcélozzuk a címvédést. A távozóknál Kis Gábor nevét említhetem. Türelmet kérek, napokon belül eldől a végleges. Tárgyalunk a lejárt szerződésű játékosainkkal és új pólósok érkezése is várható.

Az EGRI VÍZILABDA KLUB új vezetése
Társdalmi elnök: Dr. Ulrich Diller
Ügyvezető elnök: Bárány Attila
Ügyvezető igazgató: Dr. Seress Gábor
Elnökségi tagok: Dr. Halmos R. Péter
Kelemen László
Rázsi Botond,
Szabó Ervin
Hervai Zsolt
Deák Boldizsár
Lugosi Dénes.



1 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
balzs33152
2011.05.24. 19:23

http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=3124