FACEBOOK

Ellopták Kemény Dénes EB-trófeáját

Ellopták Kemény Dénes EB-trófeáját
hozzászólás, 2011.03.16.

Az ünnepek alatt ellopták Kemény Dénes egyik személyes emlékét, azt a trófeát, amit a szövetségi kapitány az 1999-es firenzei magyar EB-győzelem után kapott az olasz belügyminisztertől.

A szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a betörők az ünnepek alatt vitték magukkal az emléktárgyat korábbi, Szépvölgyi úti lakásából, ahol két nagyobbik fia ma is él.

"Nem voltak otthon a srácok, amikor az eset történt, s mire a mobilriasztásra Kristóf fiam hazaért, már hűlt helyük volt a tetteseknek. Elvittek néhány más értéktárgyat is, de nekem a serleg fáj igazán, hiszen ezt Firenzében vehettem át az olasz belügyminisztertől személyes ajándékként az után, hogy a játékosaim az Európa-bajnoki sikerünket követően megkapták az aranyérmeiket. Ezt reprodukálni nem lehet, és számomra az erkölcsi értéke óriási. Ez az én emléktárgyam arról az Eb-ről, ahol a válogatottal kapitányságom második kontinensgyőzelmét arattuk. Bízom benne, hogy visszakerül hozzám."

Az ügyben a III. kerületi rendőrkapitányság nyomoz.

Kemény Dénes az MTI-t is tájékoztatta a történtekről, s ez úton bocsátja a szerkesztőségek rendelkezésére azt a néhány fotót, amin a serleg látható. A képek nem túl jó minőségűek, de közlésük talán segítheti a szövetségi kapitány számára oly fontos személyes emléktárgy megkerülését.


Csurka Gergely szerdai blogbejegyzése a bűnügyi hír kapcsán eleveníti fel az 1999-es firenzei Európa-bajnok csapat kulisszatitkait

1 régi hozzászólás

oszlej hozzászólása
oszlej32842
2011.03.16. 10:28

Sajnos, ilyen estek előfordúlnak, fel se tudják fogni az eltulajdonítók, hogy milyen értéket képvisel a tárgy, Dr Kemény Dénesnek. Remélem hamar visszakerül, jogos tulajdonisához.