FACEBOOK

,,Nem akarok erkölcsi hős lenni!,,

,,Nem akarok erkölcsi hős lenni!,,
hozzászólás, 2011.03.10.

Gergely Istvánból gyakorlatilag kérdés nélkül is ömlött a szó, amikor csütörtökre virradóra, a csapat hazaérkezése után a Honvéd athéni kiesésének körülményeiről érdeklődtünk. A kiesés fájó ténye mellett a játékosokban olyan dolgok ütöttek mély sebet, amelyeket nem lehet megszokni mégoly hosszú pályafutás alatt sem.

- Nehéz erről az egészről nyilatkozni, mert nagyon sok minden eszembe jutott az elmúlt órákban. Ideges vagyok, és felvillant, hogy mindenki ideges volt már az otthoni meccs után is amiatt, hogy csak hárommal nyertünk. Nem volt felhőtlen a boldogság. Sajnos beigazolódtak az aggodalmak, kevés volt ez a három gól. Csak az a borzasztó ebben az egészben, hogy amikor az ember Görögországba megy játszani, mindig tudja, hogy csalni fognak ellene! Ettől már rosszul vagyok, nem értem, hogy a sportban miért kell így csalni! Az, hogy tizenhét-tizenegy a kiállítási arány, az, hogy a centerük arra kaphat kiállítást, hogy kiabál, az, hogy Hárai Balázs, aki azt mondom, hogy jelenleg a világ egyik legjobb centere és összesen kettő darab kiállítást tudott szerezni az egész mérkőzés során és ő pontozódik ki… érthetetlen. És utána azt mondja nekünk már sokadszor ebben a LEN Kupa sorozatban a delegátus, hogy elnézést kér, megteszi a szükséges lépéseket. Ezzel csak az a baj, hogy mi ettől még nem jutunk be a döntőbe. Ugyanúgy, ahogy nem nyertük meg a BL-döntőt, amikor a Nápoly ellen játszottunk. Hiába tiltották el a görög Stravropulosz bírót három hónapra a mérkőzésünk után, elveszítettük a döntőt. Nekünk nem az kell, hogy eltiltsanak bírókat. Mi csak annyit szeretnénk, hogy mindenki végezze rendesen a munkáját! Ahogy mi készültünk erre a LEN Kupa-elődöntőre, úgy készüljenek a bírók is, az összes. Nekem csak ez az egy kérésem van, semmi más. Mutattam a bíróknak a mérkőzés végén, hogy nézzék meg a kiállítási arányt. A hosszabbításban egy páros kiállításnál csökkent csak az ellenfél létszáma, miközben mi hátrányban voltunk, sőt, öt a négy ellen kellett játszanunk – ez kicsit nehezebb, mint hat embernek öt ellen védekezni.  Lajost is eltiltották, a végén már nem volt játékos, aki bemehetett volna a vízbe, mindenki ki volt állítva. Szóval vicc az egész. A tévedéssel nincsen baj, mi is emberek vagyunk, a sportolók is, a bírók is, mindenki tévedhet, ezzel nincsen probléma. De szisztematikusan ezt művelni… Még a rendes játékidő vége felé két másodperc volt hátra a támadásunkból, Feri felállt a szabaddobáshoz, ellőtte és lefújták, hogy időn túl volt. Az alapvető szabályokat nem ismerik, hogy csak akkor indulhat el az óra, ha elhagyta a játékos kezét a labda, amikor játékba hozta?? A lövés természetesen bement, ezzel tovább is mentünk volna, hiszen 9:7, ha megadják. Így maradt a 9:6, hosszabbítás. Az orosz bíró befújta, hogy gól, a másik bíró odament az asztalhoz és megkérdezte, hogy nem telt-e le az idő? Mondták, hogy nem tudják, aztán mutatták, hogy letelt. Hogy telhetett le? Álljon meg már a menet! Pufinak letépték a fejét, víz felett tartották el a játékosainkat, hogy tudjanak passzolni, és nem adnak kontrát ellenük. Vicc ez az egész, komolyan mondom. Így nem érdemes nemzetközi mezőnyben játszani! Az a borzasztó, hogy kimész Görögországba és tudod, hogy ez vár rád és mindenki tudja és ez „normális”! Melyik szabálykönyvben van ez leírva, hogy Görögországban csalnak? Bocsánat, ne mondjunk Görögországot. Melyik szabálykönyvben van az leírva, hogy az otthoninak segíteni kell? Tizenhét tizenegy a kiállítási arány, úgy, hogy kipontozódik a centerünk is, mert félpályán kiállítják kétszer. Most kihez forduljunk? Kinek panaszkodjunk?  Elég, hogyha megnézik a számokat. Kihez lehet ilyenkor menni? Mit tudunk ilyenkor csinálni? Ki fogja ilyenkor a mi kezünket? Senki! Hazajövünk, egy szomorú csapat, és kész, ennyi. Bocsánatot kér tőlünk a delegátus, nem tudom hányadszor már, odatehetjük a többi mellé. Szóval fáj a szívünk nagyon, mert ez egy lényegesen gyengébb csapat volt, mint mi. Persze, hozzá tartozik az, hogy az elején nem kezdtünk jól. De ha azt veszem, hogy a második-harmadik-negyedik negyedben összesen három gólt kaptunk, ezzel nyerhető a meccs, akárhogy is kezdtünk az elején. Mindegy, nagyon nehezen tudok pozitívan nyilatkozni a meccsről, sajnos.

- Mi történt utána, nem volt bunyó?

- Volt a végén kisebb összetűzés, de hát még ahhoz is beszariak voltak, hogy visszaüssenek.  Világ vicce az egész. És úgy ki fognak kapni… Szerintem sima meccs lesz a döntő, a Savona nyer. Nem látom át ezt az egészet, hogy ezt miért kellett csinálni. Eleve bolgár, német, orosz kombináció egy ilyen kupaelődöntőben, Görögországban. Valahogy meg kéne oldani ezt a bírókérdést, és most ha megharagszanak rám a bírók, ha nem, azt mondom: nem lehet ez a vízilabda jövője, amit most itt átéltünk Görögországban. Nem hiszem el. Ennél többre képes a vízilabda, mint játék. Nem a bíróknak kell lenni a főszereplőknek. Szóval ülünk itt búbánatosan és nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Hányszor fog ez még megtörténni magyar csapatokkal? Nem tudom. Mi már ezt párszor átéltük idén sajnos, és csak a LEN Kupa alatt.

- Egy dolgot lehetett volna tenni, hogy nem hárommal nyertek itthon, hanem több góllal…

- Igen, csak tudod, mondom, az nincsen sehol leírva, hogy ha kimész Görögországba – és mindenki tudja, hogy így van -, vagy ha kimész Olaszországba, ellened fognak fújni. Ez melyik szabálykönyvben van leírva, ez milyen rendszer? Mert én úgy tudom, hogy az ötméteres az ötméteres Afrikában meg Kínában is. A szabály ugyanaz. Vagy hogyha fogják a fejed a víz fölött, hogy ne tudjál megmozdulni az lehet, hogy esetleg kontrafault. Kár, hogy nem adta a tévé, gyakran tragikomédiába fordult a játékék, az, ahogy őket segítették és „profin”, pofátlanul megcsinálták. Meccs közben(!) kimentem a delegátushoz, aki bocsánatot kért! Ne kérjen bocsánatot! Ne mondja azt, hogy meg fogja tenni a kellő lépéseket! Ne mondja ezt!

- Milyen kellő lépéseket?

- Hát hogy látja, hogy mennyi a kiállítási arány, és hogy nagyon sajnálja és bocsánatot kér ezért.

- De milyen lépéseket tud tenni?

- Nem tudom… Egy bolgár delegátus? Szerinted milyet? Mert szerintem semmilyet. Sírhatnékom van ilyenkor… A  Possilippo ellen Nápolyban elveszített döntő után is elismerték, hogy hibáztak, közvetve azt is, hogy csalás volt, hiszen eltiltották a bírót három hónapra - és ez így rendben van? Köszönjük meg? Vagy így mi vagyunk az erkölcsi hősök? Nem akarok erkölcsi hős lenni, ebben a csapatban senki sem akar az lenni, győztes akar lenni, mérkőzéseket akarunk nyerni! Sajnos a vízilabda egy ilyen sportág, hogy a bírók egész mélyen bele tudnak nyúlni a mérkőzésbe és ennek semmilyen következménye nincsen, csak annyi, hogy a csapat nem tud emelt fővel még vesztesen sem elmenni. Mert volt már olyan mérkőzés, hogy kikaptunk és emelt fővel távoztunk. Senki nem szégyellte volna magát, ha úgy kapunk ki, hogy a mi hibánkból, azért, mert hülyék voltunk. Emelt fővel távoztunk volna, többször volt már ilyen eset. Csak ez nem az a helyzet. Innen nem emelt fővel, hanem borzasztóan szomorúan jöttünk el. Nagyon-nagyon szomorúan. Nagyon sajnálom az egészet.


Emberfór - Csurka Gergely blogbejegyzése a Honvéd athéni kieséséről és annak előzményeiről.

12 régi hozzászólás

NJ100 hozzászólása
NJ10032832
2011.03.11. 08:55

A sportdiplomáciánktól mit vártok? Jelenleg a LEN-nél a magyar delegátus a Szövetség Elnöke... Mikor láttátok utoljára magyar bajnokin? Néha elutazgat külföldre és jól érzi magát, ennyi... A klubcsapatoknak meg jelezném, hogy nem kellett volna hagyni kinyírni Kiszelly-t; akárkinek akármi is volt róla a véleménye nemzetközileg elismert játékvezető volt - valószínűleg nem mernének sok mindent megtenni, ha Ő még aktív lenne. És az a magyar \"vendégszeretet\" oszlej-től nagyon találó...

Chicago hozzászólása
Chicago32829
2011.03.11. 02:05

Igen, jo kerdes, hol a sportdiplomaciank? Meg a kivulallo szamara is ismert, hogy a Len az olasz sportdiplomacia befolyasa alatt all. A gorogok konnyebb ellenfel lesz a dontoben,biztos az olasz kupagyozelem. Ezzel egyutt egy jo csapat nem kezd 1-6-tal.. ott ment el a meccs..

oszlej hozzászólása
oszlej32828
2011.03.11. 01:13

uuuuu5uu ! Nem az \"okosság\" beszél belöllünk, de azért ami igaz az igaz. A sportoló azért sportol, hogy az eredménye egyenes arányban legyen a teljesítményével. Nehezen fér bele, hogy a partvonalról, a játék tisztaságáért felelős személy, vagy személyek döntsék el a végeredményt. Ha így történik, akkor joggal háboroghat a sportvezető, de nem a sportoló, mert Ő \"benne\" élt és általában nagyon egyoldalú következtetést von le. Gergely Pista tudja, hogy nem az a megoldás, hogy meccs közben az ellenőrhöz szaladgáljon. A Játékvezetéssel foglakozzon a csapattal lévő sportvezető, hisz azért tartanak a csapattal, ne a játékos. Nincs olyan sportesemély, amelyet nem konkrét eredmény alapján mérnek (idő, stb), aminél nem áll fenn a Játékvezető tévedésének lehetősége. Ez lehet egy véletlen, de lehet \"tudatos\" tévedés is. A második variáció ellen kell fellépni a játék tisztasága érdekében.

bagodabago hozzászólása
2011.03.10. 20:56

A Honvéd vizilabda csapata nem egy kisasszony csoport, hogy elsirják magukat egy kis kritika után. Egy sportoló pályafutása győzelmekből és kudarcokból áll. Egy sportoló nagyon jól tudja, hogy egy len kupa vereséggel nem ér véget a világ, nem kell neki ezt mondani. A vereség után le kell vonni a tanulságokat és tovább fejlődni. De ugyanazt kell tenni egy győzelem után is. óriási problémák vannak a vízilabdában, ez igaz. De ezt el lehet mondani akkor is ha a len kupa negyeddöntőben a kiállitási arány 18-7, vagy ha az elöző körben a hazai csapat 6 büntető mellett 12 kiállitást is kap. Én azt a birót is \"szembe köpöm\" amelyik javamra csal, nem csak azt amelyik ellenem.

uuuuu5uu hozzászólása
2011.03.10. 20:17

baszogassuk a honvédot, hogy nem elég jók... mondogassuk hogy semmi baj, legközelebb nyerünk... el sem tudjátok képzelni milyen érzés ez egy sportolónak...

uuuuu5uu hozzászólása
2011.03.10. 20:15

Jajj, hogy milyen okos itt mindenki......... Persze, hánytorgasssuk föl, hogy a honvédnak az előző meccseken milyen volt a kiállítási aránya. annak rengeteg értelme van. csaltak a honvédnak, maradjanak csöndben ha csalnak ellenük.... ez aztán igazán pozitív, előrelátó problémamegoldó gondolkodásmód. gondolom rengetegen látták itt a meccset.... én sem láttam persze, de ha gergely pista mondja akkor azt hiszem elhiszem. meccs közben kimegy a delegátushoz, ami már akkor bocsánatot kér?!?! miez??? nem honvéd fan vagyok nem azért írom ezeket.... egyszerűen csak óriási problémák vannak a vízilabdában ez nem normális... miért csak 3 al nyertünk itthon??? nyernünk kéne 10 el mert tudjuk hogy kint csalni fognak?? mivanitt????

oszlej hozzászólása
oszlej32823
2011.03.10. 19:57

Nem dől össze a világ, ha vizílabdában, nem mindent magyar csapat nyer. Nagyon sok sportág megelégedne az eredmények felével is. Persze, hogy Gergely Pistának rosszul esett a kiesés a LEN kupából, ez számomra természetes. Úgyan akkor abban is biztos vagyok, ha az utolsó percben belőt gólt megadják és továbbjutnak, nincs ez a \"kifakadása\".

bagodabago hozzászólása
2011.03.10. 19:07

Sajnálom a Honvédot, de egy igazán jó csapatnak nem jelenthet gondot megtartani egy 3 gólos előnyt a Panioniosz ellen. Már a Nagyvárad ellen is rezgett a léc, nem éreztem nagyon érősnek a Honvédot. A Nagyvárad ellen 18-7 volt a kiállitási arány a Honvéd javára, érdekes módon azt reálisnak találta Gergely István. Valami hiányzik a Honvéd játékából, nem elég masszivak, nem elég magabiztosak, pedig a játékosok kitünő egyéni képességekkel rendelkeznek. Lehet még nincsenek teljesen összeszokva, nem tudom. Nem kell ebből a vereségből nagy ügyet csinálni, majd Gergely István kárpótolja magát egy sánghaji és londoni arannyal.

oszlej hozzászólása
oszlej32821
2011.03.10. 17:37

még két egymásutáni napon történő meccs sem összehasonlítható a körülmények változása miatt. Nem kell szégyenkeznie a grupama Honvédnak azért mert nem nyeri meg idén a LEN kupát. Igen is szép teljesítményt nyújtottak, most a körülmények így alakultak.

balzs hozzászólása
balzs32820
2011.03.10. 14:56

Akkor hogy tudott a Szeged tavalyelőtt pont ez ellen a Panioniosz ellen (azóta talán gyengült is) Len kupát (és nem elődöntőt) nyerni?

oszlej hozzászólása
oszlej32819
2011.03.10. 14:49

Sajnos ez az állapot addig nem is fog változni, mig a Mo-i meccsekre küldött külföldi Bírókat, olyan fogadtatásba részesítik a szervezők, hogy valójában \"le se sajnálják\" Őket. Annyi fáradságot sem vesznek, hogy tiszteségesen fogadják, kalauzolják Őket a meccs elött és alatt, amit Ők dirigálnak. Sajnálatos ami történt, de a legutóbbi (OB1) hazai meccsnél történö kiállítási arány meg a Honvédnak kedvezett. Dr. Kemény Dénes általában úgy fogalmaz, hogy úgy kell játszani eredményesség szempontjából, hogy a Bírók se tudjanak ellene tenni semmit. Talán .....

kathleen hozzászólása
2011.03.10. 14:35

Hol van ilyenkor a sportdiplomáciánk?