FACEBOOK

Volvo Kupa-sajtótájékoztató

Volvo Kupa-sajtótájékoztató
hozzászólás, 2011.02.21.

A magyar válogatott hétfő délelőtti nyilvános edzését követően Miskolc város, a Volvo Autó Hungária cég és a magyar csapat vezetői sajtótájékoztatót tartottak a szerdán kezdődő Volvo Kupáról.

Diapolo


Idén már ötödik alkalommal rendezik meg a Volvo Vízilabda Kupa nemzetközi tornát, amelynek ezúttal - február 23-24-25-én - a magyar válogatott szövetségi kapitányáról, Kemény Dénesről elnevezett miskolci városi sportuszoda ad otthont. A háromszoros olimpiai bajnok hazai válogatott ellenfele ezúttal Kanada, Ausztrália valamint Németország nemzeti csapata lesz.

A Volvo Autó Hungária Kft. és a Magyar Vízilabda Szövetség 2007-ben kötött szerződése értelmében az általános támogatói megjelenés mellett a Volvo névadó szponzora a minden év tavaszán sorra kerülő nemzetközi tornának. A hazai sportra kiemelt figyelmet fordító cég a szövetség mellett külön támogatni kívánja az utánpótlást is, ezért a miskolci tornán minden magyar gól után 50.000 Ft-ot ajánl fel, amit a szövetség kiemelt tehetséggondozásra fordíthat.


„A Volvo kupa öt évre visszanyúló történetében minden alkalommal valamelyik vidéki város fedett uszodája adott otthont a megmérettetésnek. Debrecen, Kecskemét, Eger és Hódmezővásárhely után idén a borsodi megyeszékhelyre esett a szervezők választása. Bízunk benne, hogy az immár hagyománnyá vált Volvo Vízilabda Kupa, illetve a hazai férfi vízilabda-válogatott kiemelkedő sikerei motiválják és erősítik a fiatalokat abban, hogy elkötelezzék magukat az aktív sportolás mellett. Szeretnénk, ha 10 év múlva is a magyar válogatott lenne a Volvo kupa fő esélyese, ezért is egészítettük ki a szövetséggel kötött együttműködésünket a kiemelt tehetséggondozással” – mondta el Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Sztárcsevity Andrea marketing-igazgató az autókereskedelem súlyos válságát felemlítő újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: eszükbe sem jutott, hogy a kereskedelmi környezet valóban nehéz helyzetének következményeit a vízilabdázókkal éreztessék. Magyarországon ez a sportág annyira nagy tiszteletnek örvend, ezek a fiúk olyan sokat tettek már le az asztalra, hogy ez egyértelművé teszi a cég elkötelezettségét, továbbra is ott állnak a magyar csapat mögött, s remélhetően még nagyon sokáig megmarad ez a kapcsolat.

Kemény Dénes arra hívta fel az újságírók figyelmét, hogy a Volvo magyarországi cége nem csak pénzzel támogatja - szerződés alapján - a szövetséget, hanem rendszeresen autókat is biztosít, most például a csapat tagjai Volvókkal indulnak majd a kelet-magyarországi "fellépéssorozatra".

A program keddtől péntekig

Február 22., kedd, Debrecen

18.00 Magyarország-Kanada
(vlv)

VOLVO KUPA (Miskolc, Kemény Dénes Sportuszoda)

Február 23., szerda

17.00 - Kanada-Németország
19.00 - Magyarország-Ausztrália (SportKlub és vlv)

Február 24., csütörtök

17.00 Ausztrália-Kanada
19.00 Magyarország-Németország (SportKlub és vlv)

Február 25., péntek

17.00 Németország-Ausztrália
19.00 Magyarország Kanada (SportKlub és vlv)


Jegyinformációs telefonvonal: 46/560-454


 Valamennyi eddigi Volvo Kupa rendkívül sikeres, teltházas rendezvény volt. A magyar pólósok a tavalyi sorozat utolsó mérkőzésén szoros küzdelemben, 10:8-ra győztek az idén újra résztvevő kanadai csapat ellen, kiharcolva ezzel a tornaelsőséget. Az idei tornán Kemény Dénes 21 játékost próbál ki, megkezdve ezzel a felkészülést az év legfontosabb eseményére, a július 16. és 31. között zajló sanghaji világbajnokságra.

Az V. Volvo Kupán részt vevő országok közül legtöbbször Németországgal csapott össze a magyar válogatott. Az eddigi 134 mérkőzés 93 magyar és 23 német győzelemmel zárult, a két csapat 18 esetben döntetlen eredményt ért el. Az ausztrál együttes hatvanötödik alkalommal találkozik hazánk vízilabda-válogatottjával. A legemlékezetesebb mérkőzés a pekingi olimpián játszott, 13:12 arányú magyar diadalt hozó összecsapás volt. Kanada válogatottjával eddig 31 alkalommal játszottunk, valamennyi mérkőzés magyar győzelemmel zárult. A kanadai vízilabda rendkívül sok szálon kötődik Magyarországhoz. Olyan kiváló magyar edzők, mint Lemhényi Dezső és Gallov Rezső dolgoztak az észak-amerikai országban a sportág elterjesztésén, fejlesztésén.

VLV-VIDEÓK:

Edzésjelenetek I.

Edzésjelenetek II.


Baksa László edzés utáni nyilatkozata (2011.2.21.)

Sztárcsevity Andrea köszöntője - Volvo Kupa-sajtótájékoztató

Zsiga Marcell, Miskolc sportért felelős alpolgármestere a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón

Kemény Dénes a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón

Biros Péter a Volvo Kupa-sajtótájékoztatón

Várható még: fotók. 

2 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
balzs32773
2011.02.22. 11:17

Pofás az új oldal, ami legjobban tetszik benne, az hogy ami az oldal legnagyobb erénye - a videók végre nézhetők teljes képernyőben.

B (régi) hozzászólása
2011.02.22. 09:45

Köszönet a megújult oldalért és a kommenetelés visszaállításáért is!