FACEBOOK

Euroliga-kupaforduló - a vlv előzetese

Euroliga-kupaforduló - a vlv előzetese
hozzászólás, 2011.01.07.

Teljes fordulót rendeznek a hétvégén az Euroliga-csoportokban. A három magyar csapat közül kettő idegenben, egy itthon próbálja megragadni a maradék esélyt a továbbjutásra. Erre valós lehetősége gyakorlatilag csak a Vasasnak van. Előzetesünk a részletes programmal és nyilatkozatokkal.

Euroliga főtábla, negyedik játéknap, január 8-9., szombat-vasárnap

A csoport

január 8., szombat


19.15 Primorac Kotor-Szeged (RTCG,  vlv)

TÖRÖK BÉLA (Szeged-Beton) a VLV-nek:

- Kotorba úgy utazunk, hogy ott a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk, eredménytől függetlenül, mivel már amúgy is csak matematikai esélyünk maradt a továbbjutásra. Sok sérültünk van (Komlósi, Vindisch és Lehmann nem is utazik velünk), ennek ellenére úgy kell játszanunk, hogy a Vasas elleni jövő heti mérkőzésen a csapat már a legjobb formáját tudja nyújtani. Kimegyünk, egy nagyon jó ellenféllel kerülünk szembe, aki ellen itthon sajnos nem sikerült túl jó eredményt elérni. Az a vereség akár csúfosnak is nevezhető, ennek ellenére azt mondom, hogy azt a meccset meg lehetett volna nyerni. Azóta feltöltődtünk az ausztrál túrán, s ezt megpróbáljuk a hasznunkra fordítani. Igazából izgulni valónk nincs, megpróbálunk felszabadultan játszani, s szerintem minden feltétel adott ahhoz, hogy akár egy nagyon jó eredményt érjünk el.

- Sikerült-e már kipihenni az ausztráliai túra fáradságát?

- Profi módon viselkedünk, mióta hazajöttünk sokat pihenünk és csak az edzésekre koncentrálunk, nem érezzük a fárasztó túra hatását. Tudjuk, hogy nehéz sorozat áll előttünk és mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében.

STEINMETZ ÁDÁM (Primorac Kotor) a VLV-nek:

- Nehéz felkészülés után vívjuk ezt a meccset, mert bár a csapatnak csak kisebbik része pravoszláv vallású, itt csütörtökön és pénteken van Karácsony, ami azért természetesen érintette a munkánkat. Igyekeztünk összeszedni magunkat, hiszen kemény meccsek várnak ránk, a Szeged után a Budva a Jadranska Ligában, aztán megint a Budva jön a kupadöntő visszavágójára, aztán a Vasas... Ebben az időszakban el fog dőlni sok minden. Ami a Szeged elleni meccset illeti: szeretnénk itthon tartani a három pontot, a továbbjutásunkhoz erre rendkívül nagy szükség van. Önbizalmat kell adjon, hogy idegenben is jól játszottunk, de ettől függetlenül egy egygólos győzelemmel is teljes mértékben elégedett lennék. A fontos az, hogy hazai pályán nem szabad hibáznunk. Az Euroligában most két itthoni mérkőzés következik, ha ezeket meg tudjuk nyerni - amire jó esélyünk van -, akkor továbbjutunk a csoportból. Mindenki tudja, hogy nagy a tét, bízom abban, hogy ennek megfelelően fogunk tudni játszani.

18.00 Vasas-Jadran Herceg Novi (Sport1, SportM, vlv)

NAGY VIKTOR (TEVA-Vasas-UNIQA) a VLV-nek:

-
 Számunkra ez élet-halál meccs, csak a győzelem jöhet szóba. A két ünnep között is edzettünk, készültünk erre a találkozóra. A Herceg Novi ellen kint nagyon sok védekezési hibát követtünk el, elsősorban ezen akarunk változtatni, ezt próbáltuk gyakorolni az edzéseken. Nagyon remélem, hogy a kemény felkészülésnek meglesz az eredménye és több gólt sikerül lőni, mint amennyit kapunk... Nincs beteg, nincs sérült, száz százalékosak vagyunk. Úgy érzem, hogy jó állapotban, jó formában várjuk a kezdést. Külön kiemelném, hogy Miho fantasztikus formában van, elképesztő teljesítményt nyújt az edzéseken, remélem, hogy ez szombaton is megmutatkozik, ahogy Herceg Noviban is történt. Mivel - mint mondtam - számunkra élet-halál harc lesz ez, számítok arra, hogy a Vasas hagyományos szurkolótábora, a kemény mag kint lesz és rajtuk kívül is sok néző jön a Komjádiba, mert ez sokat segíthet nekünk. Érdemes beiktatni a meccset a programba, mert biztos vagyok abban, hogy izgalmas, látványos, jó mérkőzés lesz.

- Hogy fogadta a társaság a válogatott edzőtáborozására meghívottak listáját, Fülöp Bence behívását?

- Gratulált neki mindenki, ahogy Kiss Gergőnek is, hiszen ő is "újonc", mondták többen is, hogy süteményt kell vinnie...

VÁMOS MÁRTON (TEVA-Vasas-UNIQA) a VLV-nek:

- Múlt héten volt egy minialapozás, azon én is részt tudtam venni iskolaszünet miatt. Délelőtt úsztunk, lábtempóztunk, délután a lövést és más dolgokat gyakoroltuk. Hogy mennyire fontos ez a meccs? Élet-halál kérdése a három pont! Ha a kinti mérkőzésből indulok ki, ott ugye tudtunk lőni 10 gólt, szóval a támadójátékkal, a góllövéssel nem hiszem, hogy gond lehet. Ha az ellenfelet 6-7 gólon tudjuk tartani, nagy eséllyel megszerezhetjük a három pontot. Szerintem jó formában vagyunk.

A csoport állása:

1. Primorac Kotor 6,
2. Jadran Herceg Novi 6,
3. Vasas 4,
4. Szeged 1 pont




B csoport

Január 9., vasárnap

19.00 Spartak Volgograd-Vojvodina

18.00 Budva-Pro Recco

KÁSÁS TAMÁS (Pro Recco) a vlv-nek:

- Azért fontos meccs a mostani, mert ha nyerünk, biztosan elsőként fogunk továbbjutni és így már el tudunk kezdeni fizikálisan felkészülni a nyolc között esedékes meccsekre. Kemény mérkőzésre számítok, de egyben győzelemre is.

A csoport állása:

1. Pro Recco 9,
2. Spartak Volgograd 4,
3. Budva 3,
4. Vojvodina 1 pont
C csoport

Január 8., szombat

11.45 CN Barcelona-Mladost Zágráb

Január 9., vasárnap


20.00 Partizan Belgrád-Olympiakosz

A csoport állása

1. Mladost Zágráb 9,
2. Partizan Belgrád 4,
3. CN Barcelona 4,
4. Olympiakosz 0 pont 
D csoport

Január 8., szombat


15.45 Primorje Rijeka-Eger (DigiSport, HRT2, vlv)

BIROS PÉTER (ZF-Eger) a VLV-nek:

- A két ünnep között is edzettünk, s inkább a fizikai dolgokon volt a hangsúly. Megpróbáljuk, amit meg kell próbálni, úgy utazunk, hogy nyerni szeretnénk, vagy legalábbis jó eredményt elérni.  Semmi se lehetetlen, nekik is lehet egyszer rossz napjuk, mi mindenesetre nem szeretnénk eljátszani az áldozati bárány szerepét, nem feltett kézzel megyünk a harcba... Az biztos, hogy az ellenfélnek keményen meg kell majd küzdenie a három pontért, ha egyáltalán az övé lesz...

- Milyen hangulatra számítasz, hiszen vagy félszáz egri szurkoló is ott lesz a meccsen?

- Még nem voltam ebben a rijekai uszodában, nem tudom, milyen, de gondolom, hogy ha ott lesz az egri szurkolók csoportja, mindenképpen jó hangulatra lehet számítani.

BUNDSCHUH ERIK (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Január 2-án megkezdtük az edzéseket, szóval időben elkezdtünk készülni. A mérkőzés teljesen rajtunk fog múlni, hiszek benne, hogy még egyszer olyan gyengén nem fogunk játszani mint a legutóbbi meccsen, és bízom abban, hogy jó eredményt érünk el Rijekában.

VARGA DÁNIEL (Primorje Rijeka) a VLV-nek:

- Annyira jól sikerült a legutóbbi mérkőzésünk az Eger ellen, hogy úgy kezdtük az évet: az egri meccset gyorsan felejtsük is el, hiszen túlzás az ötgólos különbség. Amellett, hogy mi akkor nagyon jól játszottunk, az Eger borzasztóan "maga alatt". Kizárt dolognak tartom, hogy ez még egyszer megtörténik. Átéltem már olyan helyzeteket, hogy a hazai pálya nyomása után idegenben, veszíteni való nélkül klasszisokkal jobban játszott az a csapat, amelyikben szerepeltem. Gondolok itt arra, hogy az Eger tét nélkül, veszíteni való nélkül, felszabadultan játszhat ellenünk és emiatt még nehezebb dolgunk lesz. Annyit hozzátennék: mi nem akarunk feltétlenül győzni, számunkra az is elég, ha az Eger nem nyer. Nálunk egyébként mindenki egészséges, csak úgy potyognak a gyerekek az elmúlt négy hétben, két csapattársam is kétszeres apuka lett.

- Mennyit lendített rajtatok a Reccóval közös edzőtáborozás?

- Ez a négy nap rendkívül sikeresnek mondható, a fejlődésünket szolgálta és végig egyenrangú partnerei voltunk a világ egyértelműen legerősebb csapatának. De hogy ez mennyire volt hasznos, az majd a most kezdődő nagy menetelésünk során mutatkozik meg. Hat hét alatt nyolc olyan meccset játszunk, amelyek mindegyike final fouros színvonallal ér fel, hiszen a világ élmezőnyéhez tartozó csapatokkal találkozunk.

13.15 CNA Barceloneta-Jug Dubrovnik

A csoport állása

1. Jug Dubrovnik 9,
2. Primorje Rijeka 6,
3. CNA Barceloneta 3,
4. Eger 0 pont