FACEBOOK

Gergely István lehet "Az év legkaritatívabb sportolója"

Gergely István lehet "Az év legkaritatívabb sportolója"
hozzászólás, 2010.11.18.

Az ember olykor vegyes érzelmekkel fogadja, ha valaki állandóan jótékonykodik. A dolog kicsit gyanús, vajon mi lehet az ilyesfajta szereplések hátterében? A kétszeres olimpiai bajnok Gergely István, a Groupama Honvéd kapusa most egy szavazás egyik alanya lett, rá is lehet voksolni, mint "Az év legkaritatívabb sportolójára". Beszélgetésünk rávilágít kicsit a jótékonysági akciók hátterére.

Diapolo

- Mi a konkrét hír?

- Megkerestek a Félix Promotion által szervezett internetes szavazás szervezői. Nyolc kategóriában hirdetik meg Az év sportolója versenyt és megkérdeztek, hogy jelölhetnek-e Az év legkaritatívabb sportolója címre. Igent mondtam, mert bár nem sportteljesítményről van szó, azért jó érzés, ha valakit ilyen elismerésre jelölnek.

- Tény, hogy a neved felbukkan különböző jótékony célú akciók során, de azért eddig inkább a kapusteljesítményed miatt ismertünk.

- Ezek a dolgok nem mindig jelennek meg a sajtóban, sokszor nem az a fontos, hogy nagy publicitást kapjon egy esemény, de van, amikor éppen a sajtónyilvánosság segít egy ügynek és ezért van szükség olimpiai bajnokokra.

- Kérlek, mondd el, mi ez a bizonyos karitatív tevékenység, milyen gyakori és hogy fér bele az életedbe?

- Többféle dologról van szó és tényleg nem könnyű időt szakítani rá, hiszen napi két edzésem van, a hétvégén meccs, és persze ott a család. Ennek ellenére Magyarországon és Szlovákiában is gyakran veszek részt nemes célú akciókban, rendezvényeken. Említhetem például az Apáczai Közalapítvány kezdeményezését. Ők egy pályázaton elég szép összeghez jutottak, hogy összehozzanak határon inneni és túli magyar iskolákat. Lényegében egy cserediákprogramról van szó, a magyarországi diákok megismerkedhetnek a határon túli régiókban, például a vajdasági, felvidéki városokban élő magyar diákokkal. Egy hétvégére kimennek busszal, utána az ottaniak jönnek ide. Például a miskolciak elmennek Dunaszerdahelyre, a budapestiek Csíkszeredába és ott csinálnak közös programokat, próbálják egymást megismerni, ezáltal megtapasztalják, hogy ott is magyarok élnek. Ennek az egész akciónak két "arcot" választottak: Rúzsa Magdit és én engem. A választás természetesen nem volt véletlen, Rúzsa Magdi vajdasági, én felvidéki vagyok, ő sikeres énekesnő, én sikeres sportoló vagyok, így kerültünk ebbe a szerepbe. Mindketten magyarok vagyunk, azok voltunk már gyerekkorunkban, de a határon túl, kisebbségi közegben nőttünk fel. Hasonló az életutunk abból a szempontból is, hogy a határon túlról indultunk és Magyarországon találtuk meg a lehetőséget, hogy igazán sikeresek legyünk, kiteljesedjen a tehetségünk. Ezért gondolták úgy, hogy hitelesek vagyunk egy ilyen kezdeményezés arcaként, segíteni tudjuk ennek a programnak a propagálását, marketingjét.

- Kaptatok ezért pénzt?

- Természetesen nem...

- Beszélgettél Rúzsa Magdival? Mennyire voltak hasonlóak a gyerekkori élményeitek, hiszen ő a Vajdaságban nőtt fel, te pedig a Felvidéken?

- Persze, hogy beszélgettünk és azt szűrtem le, hogy szinte azonosak az élményeink. A kisebbségben lévő magyarság helyzete ugyanolyan, mindegy, hogy a többség szlovák vagy szerb. Ez nem biztos, hogy mindig rossz, de mindenesetre kisebbségiként ugyanazokkal a körülményekkel, terhekkel kell megküzdeni itt és ott.

VLV-VIDEÓ:


Gergely István az akadálypályán

- Milyen jótékonysági akciókon veszel még részt?

- Időről időre ellátogatunk különböző egészségügyi intézményekbe, voltunk a Heim Pál gyermekkórházban, a Pető intézetben, ilyenkor a sajtó nyilvánossága mellett ajándékokat osztunk, beszélgetünk a nehéz sorsú felnőttekkel, gyerekekkel, hogy ráirányítsuk a közvélemény figyelmét a helyzetükre. De igyekeztünk már segíteni a mentőkutyákat nehéz anyagi körülmények között, sokszor saját pénzükön tartó szakembereknek is, amikor egy nagy budapesti bevásárlóközpontban sportolótársaimmal együtt árultunk plüss-állatkákat, hogy a vevők a vásárlás általuk meghatározott összegével segítsék a mentőkutyák tartási körülményeinek javítását. Egy másik alkalommal olimpiai bajnok csapattársaimmal szintén kiképzett vakvezető kutyák munkájával ismerkedtünk sajtónyilvánosság közepette (bekötött szemmel vezettek minket végig egy akadálypályán), hogy felhívjuk a figyelmet, mekkora segítséget jelentenek ezek az állatok a világtalanoknak.

Jómagam egyedül is sokat járok általános iskolákba, középiskolákba élménybeszámolót tartani. Szlovákiában egy ideje van egy olyan lehetőség, hogy ha valamelyik általános iskola meghív egy olimpiai bajnokot, akkor ez feljogosítja őket egy pályázaton való részvételre, s nagyjából 200 ezer forintnyi összeget kaphatnak tornaterem felújítására, sportszerek vásárlására. Ebből az összegből kell fedezni az oda utazó olimpikon költségeit is, amit én természetesen nem szoktam elfogadni. Megkérdeztek, hogy segíteném-e őket azzal, hogy elmegyek és élménybeszámolót tartok, amivel ők aztán pályázhatnak. Természetesen igent mondtam és szépen sorban járom az iskolákat, eddig öt vagy hat ilyen élménybeszámolón vettem részt. Az ő számukra ez nagyon lényeges dolog.

- Mindegyik iskola meg is kapta a pénzt?

- Nagyon remélem, mert ezért hívtak el. Mindemellett számít az is, hogy látom, a gyerekek nagyon élvezik ezeket a programokat, s nekem is mindig élményt jelentenek.


- Milyen a visszhang, kapsz-e visszajelzést?

- Tartom a kapcsolatot velük, emailekben levelezünk, hívnak újra és újra. De folyamatosan jelentkeznek új iskolák is és igyekszem beosztani az időt, hogy mindenhova eljussak. Aztán vannak egészségnapok iskolákban, Magyarországon is, el szoktak hívni, hogy tartsak beszámolót a helyes táplálkozásról. Volt olyan is (a gödöllői református iskola), ahova kifejezetten azért hívtak, hogy a motivációról, a céltudatosságról beszéljek, arról, hogy miként válhat valaki sikeres sportolóvá, olimpiai bajnokká úgy, hogy közben tanul, egyetemet végez. A diákokat ez kicsit ösztönzi arra, hogy érdemes tanulni, harcolni azért, hogy elérjék a maguk elé kitűzött célt.

Kategóriák, szavazás

A szavazás szervezői nyolc kategóriában, nyolc-nyolc jelöltre várják majd a voksokat.

A kategóriák:

A legsármosabb sportoló (itt Madaras Norbert nevét is felfedeztük a jelöltek között), a legszebb sportolónő, a legnépszerűbb sportoló, a legkaritatívabb sportoló, felfedezett, extrém sportoló, sportmenedzser, csapat (itt a TEVA-Vasas-UNIQA szerepel).

Szavazni a http://www.evsportoloja.hu/ oldalon lehet majd, s a győzteseknek 2011. január 20-án, gálaesten adják át a díjakat.

Gergely István adatlapja már elkészült.

- Most azt magyarázd meg nekem légy szíves, hogy miért csinálod ilyen rendszerességgel ezt a tevékenységet, mi ebben neked a jó?

- Nagyon egyszerű. Mert én úgy gondolom, hogy amennyit "befektetek", annyit mindig vissza is kapok. Valószínűleg én tettem meg az első lépést, még akkor, amikor gyerekkoromban reggel hatra jártam úszni, s klóros szemmel, vizes hajjal, fagyoskodva érkezem meg az iskolába, ahol kinevettek, hogy milyen hülye vagyok. Viszont mindig megkaptam a jutalmat a sorstól azért, hogy alaposan megdolgoztam a céljaim eléréséért és ezt a szemléletet szeretném átadni mindenkinek. Hozzájárulni ezzel ahhoz, hogy sok ember érezze úgy: tennie kell azért, amit ő jónak gondol. Tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy önző vagyok, nekem esik jól, hogy ezeket a dolgokat átadhatom...

- Visszaigazolódik amit erről gondolsz, van hatása a szavaidnak?

- Nagyon sokszor tapasztalom, hogy igen. Egy tanárnő felhívott nem sokkal azután, hogy motivációs előadást tartottam náluk. Elmondta, hogy a saját gyerekével régóta sokat vitatkozott, mert a gyerek értelmetlennek tartotta, hogy egyetemre menjen továbbtanulni. Az előadásom után, este azzal állt elé, hogy mégis szeretne továbbtanulni és döntsék el együtt, hogy milyen irányba menjen. Ilyen "apróságok" azok, amikért érdemes ezt csinálni. És szinte mindig van ilyen visszajelzés. Nem egyszerű az élet mostanában sehol, s az előadásokban mindig megpróbálom az embereket motiválni; keressék meg a saját életükben azt, ami miatt örömmel kelnek fel reggel. Vagyis, hogy mindig, mindenből van kiút, előrelépési lehetőség. Egy szlovákiai községházán egy idős bácsi az előadásom végén felállt és azt mondta: életében kétszer érzett nagy boldogságot és olyan érzést, amire én utaltam az előadásban, hogy meg lehet találni azt, amiért érdemes reggel felkelni. Először régen, amikor kiutaztak a Szovjetunióba, s ott bemutatták nekik a leendő űrhajósokat. Ez nagy élmény volt számára, olyan emelkedett érzés, amit soha sem felejt el. Ugyanezt érezte az előadásom után is. Könnyes szemmel, őszintén mondta mindezt és számomra nagyon jó érzés, hogy ha csak ennyiben is, jót tehetek embereknek. Nekem csak az időmbe kerül, azt meg lehet mindig találni annyit, hogy jusson ilyesmire is.

- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok az internetes versenyhez!