FACEBOOK

Hétvégi nagyüzem Európában - vlv-előzetes

Hétvégi nagyüzem Európában - vlv-előzetes
hozzászólás, 2010.11.12.

Szombaton és vasárnap színre lép a kontinenstornákon még versenyben lévő valamennyi klubcsapat Európában. Az Euroligában a főtábla tornáinak első fordulóját rendezik meg, a LEN Kupában a nyolcaddöntők "odavágóit". Magyarok mindenhol érdekeltek, kilenc játékos mondta el a vlv-nek, hogy mire számít. Teljes program, jegyárak.

Euroliga, főtábla, első forduló

A csoport

November 13., szombat

18.00 Szeged-Vasas
(vlv-élő)
V.: Galkin (orosz), Nikolaosz (görög)

A belépőjegy 1000 forintba kerül, 14 éven aluliaknak nem kell megvásárolniuk.

MOLNÁR TAMÁS (Szeged-Beton) a vlv-nek:

- Vegyes érzelmekkel fogadtuk a sorsolás eredményét, a kalapokból kaphattunk volna könnyebb, de nehezebb ellenfeleket is. Én azt mondom, a Szegednek már az is nagy dolog, hogy eljutott idáig, hiszen a klub történetében először sikerült főtáblára kerülni az Euroligában. Ugyanakkor nem hiszem, hogy meg kellene elégedni ennyivel, nem fogunk "jóllakni" azzal, hogy itt lehetünk. Ez egy óriási lehetőség, és ha a mostani csapat, amely az összetételét tekintve szerintem erősebb, mint a tavalyi, fel tud nőni a feladathoz, akkor tényleg csak egy állomás lesz, hogy itt vagyunk, mert tovább is lehet lépni. Nyilván ehhez meccseket kell nyerni és a Vasas elleni lesz az első alkalom, hogy ezt megtegyük. Tavaly sokszor játszottunk a Vasassal, az alapszakaszban egyszer döntetlenre végeztünk, egyszer megvertük őket. Azt hiszem, bizonyítottuk, hogy jó csapatunk van, hazai pályán mindenki ellen van esélyünk. Így is fogunk vízbe szállni, én győzelemre számítok a Vasas ellen.

VÖRÖS VIKTOR (TEVA-Vasas-UNIQA) a vlv-nek:

- Mindenféleképpen nyerni megyünk Szegedre, ma is kétszer edzettünk, sokat gyakoroltunk, megnéztük a Szeged-Eger-meccs felvételét is. Szegeden mindig nehéz nyerni, de mi most nagyon akarjuk a győzelmet. Kiss Geri azt mondta "ha vízilabdázni megyünk, kikapunk, ha nyerni megyünk, akkor nyerünk". Tudjuk hogy a Szeged nem fog még egyszer úgy játszani, mint az Eger ellen, sőt, most biztosan ezer fokon égnek majd, már csak azért is, mert ha valamit szeretnének elérni az Euroligában, otthon meg kell verniük mindenkit. Az idegenben szerzett pont viszont nekünk érhet sokat a végén. Mi mindenkit meg akarunk verni és meggyőződésem, hogy sokra viheti ez a csapat. Az elején járunk, de nagyon jók leszünk, ebben biztos vagyok! Ami az esetleges hiányzókat illeti, Katonás Gerinek összevarrták a szemöldökét, de játszani fog, nagy szükség van rá. Én szerdán küszködtem egy kis gyomorrontással, de most már mindenki rendben van és nagyon várjuk a meccset!

November 14., vasárnap

19.00 Primorac Kotor-Jadran Herceg Novi
V.: Teixido (spanyol), Tulga (török)

STEINMETZ ÁDÁM (Primorac Kotor) a vlv-nek:

- A Jadran gyengébb erőkből áll, mint tavaly, több játékos is távozott. Tőlünk Darko Brguljan ment el, aki felbontotta a szerződését, nem kívánt tovább a Primoracban játszani. Bár nem szabad az elmúlt hétvégi bajnoki mérkőzésből kiindulni, de hazai közönség előtt meg kell őket vernünk, ha továbbjutási reményeket dédelgetünk - mert különben nagy baj lesz. Ahogy a sorsolás után is nyilatkoztam: én örülök, hogy egy csoportba kerültünk, mert ők a helyi riválisaink és a csapattársaim mindig megkettőzött erővel küzdenek ellenük. A Jadran felett aratott győzelem akár a bajnokságban akár a nemzetközi kupákban, mindig nagy érték. Bízom benne, hogy most is sikerül. Ha meg tudjuk ismételni a szombati játékot, akkor esélyünk van a győzelemre.


D csoport

November 13., szombat

11.45 CNA Barceloneta-Eger (a DigiSport televízió tervezett tévéközvetítése nem jöhet létre, mert a helyiek nem adják élőben a meccset)
V.: Levin (izraeli), Sztavropulosz (görög)

HOSNYÁNSZKY NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Kiegyensúlyozott csoportban vagyunk, a Barceloneta talán pár százalékkal mondható gyengébbnek, mint a többi csapat. Mindenki nagy lépést tesz a továbbjutás felé, aki pontot tud szerezni idegenben. A Barcelonetáét nem ismerem, úgy tudom, Perez nem ide ment vissza a Bresciából, hanem a Barcelonába. Tudom, hogy itt játszik Csirics, és jó pár spanyol válogatott, de ez azért gyengébb csapat, mint a pár évvel ezelőtti, ahol még játszott Xavier Garcia, Perrone és Perez. Kemény meccs lesz, az biztos. Mindenféleképpen szeretnénk nyerni, idegenben talán itt van rá a legnagyobb esély. Persze ezzel mindenki így van, meglátjuk, sikerül-e, mi mindenképpen azon leszünk, hogy sikerüljön.

November 14., vasárnap

17.20 Jug Dubrovnik-Primorje Rijeka
V.: Gomez (olasz), Simion (román)

VARGA DÉNES (Primorje Rijeka) a vlv-nek:

- Nagy kihívás a Jug otthonából pontot rabolni, márpedig mi éppen ezért megyünk. Folyamatosan a védekezésük gyengeségeiről beszélünk illetve az erényeikről, amik a támadásaikat jellemzik. A meccsre összeállhat a recept.

- Mivel lennél elégedett?

- Egy Ferrari 458 Italiával... Én megelégszem egy olyan játékkal, amiben nincsenek gyermeteg hibák a még össze nem érésünk okán. De az X-től már ünneplésre is hajlandó vagyok.

VARGA DÁNIEL (Primoje Rijeka) a vlv-nek:

- Tekintettel arra, hogy Dubrovnikban évente átlagosan egyszer nyer vendégcsapat, nem várható el tőlünk a győzelem. Ennek ellenére látok rá esélyt, hogy pontot vagy pontokat hozzunk el. A csapattársaimtól hallott történetek alapján kezd bennem összeállni a kép, hogy Dubrovnikban miért is lejt a pálya sokszor. Diplomatikusan úgy fogalmaznék, hogy valamit jól csinálnak a vízilabdán kívül is... Ez nyilván nehezíti a dolgunkat, viszont megvan az az előnye, hogy tudjuk: nem nekünk fognak fújni, tehát felkészülhetünk arra, hogy előnyt akkor kapunk, ha nem mi vezetünk. Pontszerzéssel természetesen elégedett lennék.

B csoport

November 13., szombat

19.00 Budva-Vojvodina

20.30 Pro Recco-Volgográd
V.: Juhász, Borrell (spanyol)

KÁSÁS TAMÁS (Pro Recco) a vlv-nek:

- Egyértelműen győzelmet várok, még ha meg is erősödött a Volgográd. Az eleje lehet, hogy akadozni fog, az első meccs mindig ilyen, ráadásul sokat edzettünk idáig, de nyerni fogunk.

- Sorolom azok nevét, akik a bajnokságban szereplő csapatban nem játszanak: Burics, Filipovics, Kásás, Madaras, Molina, Nikics, Perrone... Szombaton mind szerepelni fognak?

- Perrone nem, ő még lábadozik a sérüléséből.

C csoport

November 13., szombat

13.15 CN Barcelona-Olympiakosz

November 14., vasárnap

16.00 Mladost Zágráb-Partizan Belgrád

LEN KUPA, nyolcaddöntők, első mérkőzések

November 13., szombat

18.00 Sintez Kazany-Rokava Koper

19.00 Spandau 04-Brescia

19.00 FTC-Cattaro
V.: Delon (francia), Matache (román)

A belépőjegy 1000 forintba kerül, de aki jegyet vált a találkozót megelőző kosárlabda-mérkőzésre, azzal a jeggyel a LEN Kupa-meccset is megnézheti.

VARGA TAMÁS (FTC Fisher Klíma) a vlv-nek:

- Természetesen győzelmet várok és azt, hogy a Vasas ellen mutatott arcunk teljes mértékben megváltozik. Szeretném, ha magabiztos győzelmet aratnánk, ami nem lesz olyan könnyű, mint ahogy ezt sokan elvárják. Nyolc játékos távozott a LEN Kupa-győztes Cattaróból - köztük én is, de azért ez egy montenegrói csapat, "rendszerbe rakott" vízilabdát játszanak. Ha úgy vízilabdázunk, ahogy a Szolnok ellen, akkor elérhetünk olyan előnyt, hogy nyugodtan utazhassunk decemberben Kotorba. Én ezt várom és nagyon remélem, hogy sikerül. Ehhez mindenképpen változtatnunk kell azon a játékon, amit mutattunk a Komjádiban, de fogunk is. Úgy nem játszhatunk még egyszer, mert az kevés lenne a Cattaro ellen. Már ott a Komjádiban, a mérkőzés után egy jó óra hosszat beszélgettünk, mindenki elmondta, hogy látja a helyzetet. Nagyon remélem, mindenki magába szállt és átgondolta, hogy semmi nem megy magától, különösen egy olyan  csapatnál, ahol még rendkívül ingoványos az alap. Úgy érzem, tanultunk ebből a nagy pofonból, ami talán még jókor is jött.

20.00 Vouliagmeni-Panioniosz

20.00 Galatasaray-Savona

20.30 Florentia-Nagyvárad

November 14., vasárnap

14.00 Honvéd-Hornets Kosice
V.: Moliner (spanyol), Ramos (portugál)

Hogy minél többen tekintsék meg a mérkőzést, a Honvéd vezetése a belépőjegy árát 1500 forintról 1000 forintra szállította le, diákok és nyugdíjasok 500 forintért juthatnak be.

HÁRAI BALÁZS (Groupama Honvéd) a vlv-nek:

- Minden rendben nálunk, mindenki egészséges. Pista szerzett információkat a Kassáról, úgy készültünk, hogy posztok szerint egyenként végigvettük a játékosokat, kitől mire lehet számítani. Szeretnénk őket jól megverni itthon. Hogy mennyire sikerül, az majd kiderül. Három-négy góllal szerintem biztosan jobbak vagyunk és ha ezt tudjuk realizálni, akkor ez elég lehet a továbbjutáshoz, de csak akkor, ha kint ugyanúgy kezdjük a meccset, mintha nulláról indulnánk. Bármennyivel is nyerünk itthon, a visszavágóra úgy kell menni, hogy még nem dőlt el a továbbjutás.

18.00 Marseille-Posillipo