FACEBOOK

Rangadó a Komjádiban: Vasas-Fradi ma este

Rangadó a Komjádiban: Vasas-Fradi ma este
hozzászólás, 2010.11.08.

Pontvesztés nélküli csapatok találkoznak ma este a Komjádiban, a Vodafone OB-1 hétvégi 4. fordulójának programjában. Mind a TEVA-Vasas-UNIQA, mind pedig az FTC Fisher-Klíma formálódik, azonban ez már vérbeli rangadó lesz, sztárokkal és komoly téttel. A két csapat egy-egy meghatározó játékosát kérdeztük az esélyekről. 

20.10 Vasas-FTC - Komjádi uszoda (Sportklub Televízió és VLV)

KISS GERGELY a VLV-nek:


- Megnőtt ezeknek az alapszakaszbeli rangadóknak a jelentősége a kiírás miatt, hiszen visszük magunkkal a pontokat a rájátszásba. Tavalyelőtt a Kotorral megtapasztaltam ennek jelentőségét, hiszen a rájátszásba vittük az Adria Ligában egymás ellen elért eredményeket és akkor azért nem tudtuk megszerezni a montenegrói bajnoki címet, mert az alapszakaszban a Herceg Novi előttünk végzett. Ennek szellemében készülünk. Komolyan kell vennünk a meccset, hiszen alakul még a csapat, minden lépcsőfok nagyon számít. Szeretnénk a jelenlegi maximumot kihozni magunkból. Tény, hogy rövid idő alatt nehéz összerázódnia egy ennyire megváltozott csapatnak, de most már jönnek azok a mérkőzések, amelyeken nem is csupán a szép játék fontos, hanem inkább az eredményesség. Mutatnunk kell valamit arról, hogy milyen szinten állunk. Barnával szépen gyógyulunk, a vízben most már mindent meg tudunk csinálni, amit kell, még ha nem is vagyunk egyelőre száz százalékosak.

- Tévés meccs lesz, milyen közönségre számítasz?

- Nagyon várom a közönséget, abban is bízom, hogy a Fradi szurkolói is nagy számban lesznek jelen és akkor kialakulhat egy nagyon jó, rangadókra jellemző hangulat. Elég késői az időpont, munkaidő után sokan kijöhetnek, remélem, sok Vasas-szurkoló buzdít majd minket. Jó lenne nagy számú közönség előtt olyan rangadót játszani, amire minden sportszerető vágyik. Ehhez annyit teszek hozzá, hogy a hazai csapat győzelmével fogunk kiszállni a medencéből - ezért dolgozunk.

VARGA TAMÁS a VLV-nek:

-  Örülök annak, hogy az első rangadónkon túl vagyunk, az idegenbeli három pont a Szolnok ellen nagyon sokat nyom a latban abból a szempontból is, hogy jó hangulatot okozott a csapaton belül, de ettől abszolút nem szabad elbíznia magát senkinek, mert azért a Vasas sokkal fajsúlyosabb ellenfél. Természetesen az igazi nagy rangadó ez lesz. Nagyon készülünk a Vasasra, még vasárnap este is hosszú edzést tartottunk, majd átbeszéltünk a dolgokat. Remélem, mindenki megértette, megjegyezte, amit megbeszéltünk, és ez hétfőn este működni fog mind a védekezés, mind pedig a támadás feladatait tekintve. Nem tartom magunkat egy picivel sem esélytelenebbnek, mint a Vasast, persze ők játszanak hazai pályán, így előnyben vannak. Ez a Vasas természetesen nagyon jó csapat, kétkapuztunk velük, kicsit már ismerjük őket. Úgy látom, hogy a struktúrát illetően még ők is formálódnak, nincsenek csúcsformában, mint ahogy mi sem, ezért nagyon érdekes rangadó lesz. Akárki nyer, messzemenő következtetést az eredményből nem lehet majd levonni, hiszen még mindkét csapat formálódik. Egy jó kis brusztos kemény fej fej melletti mérkőzésre számítok és természetesen győzni szeretnék, mert számomra csak a győzelem elfogadható.

TUDÓSÍTÁS VIDEÓKKAL A PÉNTEKI FORDULÓRÓL

TUDÓSÍTÁS VIDEÓKKAL A SZOMBATI FORDULÓRÓL