FACEBOOK

Szakadáti: "A vízilabda unalmas, érthetetlen és élvezhetetlen"

Szakadáti: "A vízilabda unalmas, érthetetlen és élvezhetetlen"
hozzászólás, 2010.10.13.

A vízilabdának az a baja, hogy statikus, unalmas és érthetetlen - ismerte el az MR1-Kossuth Rádiónak Szakadáti László, a LEN, az Európai Úszó Szövetség igazgatója. A szakember ugyanakkor úgy látja, mintha most lenne szándék az európai és világszövetségben a változtatásra. A cikket a Magyar Rádió honlapján olvastuk. 

A vízilabda egyik legnagyobb gondja az, hogy érthetetlen, kissé unalmas, statikus, élvezhetetlen sportág lett -mondja Szakadáti László, a LEN, az Európai Úszó Szövetség igazgatója. A szakember szerint meg kellene változtatni a játékvezetés koncepcióját, a szabályokat pedig egyértelműsíteni kell, és úgy alkalmazni azokat, ahogy le vannak írva.

Gyorsítani kellene a játékot is, akár rövidebb pályán, kevesebb játékossal. A kisebb pálya, kisebb medence azt is jelentené, hogy több helyen lehetne a játékot játszani, hiszen sokkal több 25 méteres uszoda van, mint 50 méteres. A vízilabda gyakorlatilag olyan játék, amit vagy a jobb, vagy a bal kapunál játszanak, és a középpályán semmiféle érdemleges dolog nem történik a kezdődobást leszámítva - érvel a szakember.

Szakadáti nem érzi úgy, hogy a vízilabda olimpiai sportágként most veszélyben lenne, sem a 2012-es londoni, sem a 2016-os riói olimpia kapcsán nem hallott olyan pletykát, hogy azt levennék az olimpia műsoráról, ám úgy látja, ha nem lép időben a nemzetközi szövetség, még erre is sor kerülhet.

Az igazgató ezért abban bízik, hogy ha végre valamiféle megegyezés születik arról, milyen irányban haladjon tovább a sportág, azt viszonylag gyorsan átültetik a gyakorlatba is, és akár európai, akár világeseményeket már lehetne új szabályokkal játszani egy-két évig is, azután pedig eldönthetnék, hogy mi lenne a jó.

A rádiónyilatkozat itt meghallgatható.