FACEBOOK

Négyből négy - visszapillantás a vízilabda-hétvégére

Négyből négy - visszapillantás a vízilabda-hétvégére
hozzászólás, 2010.10.11.

Nemzetközi kupacsapataink kitettek magukért a hétvégén. A két Euroliga-jelölt továbbjutott (a Szeged ráadásul pontvesztés nélkül, csoportelsőként), s a LEN Kupában szintén ott lesz a folytatásban mindkét magyar induló. A csapatok egy-egy képviselőjétől kértünk kicsit részletesebb értékelést. Kásás Zoltán, Biros Péter, Varga Tamás és Szivós Márton nyilatkozata.

Diapolo

EREDMÉNYEK, NYILATKOZATOK, VIDEÓK AZ EURÓPAI VÍZILABDA-HÉTVÉGÉRŐL

KÁSÁS ZOLTÁN (Szeged-Beton) a VLV-nek:

- Utólag derült ki, hogy a leglényegesebb meccs éppen a Vojvodina elleni volt, s szerencsére ott játszottunk a legjobban. Utána a Vojvodina megverte a Kazanyt és a Bresciát is. Az újvidékieknek fiatal a csapata, tavaly óta öten elmentek. Úsznak iszonyúan, hajtanak, pörögnek. Szóval azzal a győzelemmel gyakorlatilag bebiztosítottuk a továbbjutást. Az első napi Kazany-Brescia meccs csalóka volt, nagyon álmatagon játszottak egymással, 9:9 lett a vége. Ellenünk viszont úgy harapott a Kazany, hogy valami hihetetlen. Sajnos azon a meccsen 6:2-es vezetés után elkezdtünk lezserkedni és feljöttek, nyolcnál kiegyenlítettek. Volt tartás a csapatban és a végén lőttünk két gólt, amivel meglett a meccs. A Brescia ellen ugyanaz volt: 6:3-ra elmentünk, akkor megint egy kicsit lazítottunk, s ez mindig megbosszulja magát. Az olaszok még vezettek is, majd talán öt-hat másodperccel a  vége előtt lőtte Somogyi Balázs a győztes gólt.

Gyakorlatilag tehát már a második meccs után eldőlt, hogy elsők vagyunk. Így a vasárnapi meccsnek presztízsjellege volt, nyilvánvalóan szerettük volna száz százalékosan zárni a tornát.

- Mondták a játékosok, hogy előző este külön felhívtad a figyelmüket, ne vegyék félvállról az olaszokat.

- Az ember olyan, hogy akarja-nem akarja, ha az a helyzet, hogy már első, bármi lehet az utolsó meccsen, kicsit kevésbé koncentrál. Próbáltam a hiúságukra hatni, ne kapjunk már ki azért, mert már megvan a cél. A Bresciának és a  Kazanynak egy-egy pontja lett a végén, gondolom szépségtapasz lett volna nekik, meg aztán mégiscsak profik, ezért nagyon hajtottak ellenünk, ki is használták a figyelmetlenségeinket.

- A csapatod hogy áll? Mennyit fejlődtetek a szegedi tornához képest?

- Úgy gondolom, hogy mindenféleképpen fejlődtünk. Ezt leginkább éppen az mutatja, hogy az oroszok és a Brescia ellen is kiengedtünk a meccs második felében, de mégis volt ereje a társaságnak megnyerni mind a két mérkőzést. A tartása máris jobb a csapatnak, mint tavaly volt, a másik, ami biztató, hogy azért még innen is lehet fejlődni.

- Úgy látom, Younger szépen kezd beépülni a csapatba.

- Igen, ügyes. Csinált vasárnap hibákat, de hát 19 éves. Hál' Istennek, most már Somogyi Balázs is jobban játszik. Az a két csere, ami történt nálunk, Kiss Csaba és Younger érkezése, mindenképpen minőségi csere volt.

- Hol fogjátok játszani a főtábla csoportmeccseit?

- Szegeden. Nem tudunk máshol edzeni sem. Legfeljebb Vásárhelyre tudnánk vinni a mérkőzéseket, de nagyon fontos, hogy a szurkolóink kint legyenek és nem biztos, hogy Vásárhelyre is eljönnének.

BIROS PÉTER (ZF-Eger) a VLV-nek:

- Kezdjük az első meccsel, a Mladost elleni egygólos vereséggel: talán fordítva is lehetett volna, szerintem bármelyik csapat nyerhetett volna. Két perccel a vége előtt még vezettünk, kicsit úgy éreztem, hogy két egyforma csapat összecsapását a szerencsésebb nyerte. Szerettünk volna győzni, mert akkor már az első napon nagy lépést tettünk volna a továbbjutás felé. Nem sikerült, de hála Istennek, azért volt javítási lehetőség.

- Hogy értékeled a második és a harmadik meccsen történteket? 

- A Spandau ellen kicsit lejtett a pálya a hazai csapat javára, de az elejét leszámítva nem forgott veszélyben a győzelmünk. Voltak megingások, de úgy érzem, hogy nagyjából végig uraltuk a mérkőzést.

A harmadik találkozó egy kicsit korán kezdődött (9.30-kor - a szerk.), talán emiatt a kezdés nem úgy sikerült, ahogy terveztük, hiszen az elején vezettek ellenünk, de aztán feljöttünk. A második negyedben fokozatosan felébredtünk, gólokat lőttünk, nagyjából összeállt a védekezés és szép fokozatosan elléptünk. A harmadik negyedtől már nem igazán forgott veszélyben a győzelmünk.

Összességében még kicsit "kezdetleges" arcát mutatta a csapat. Most van időnk, hogy pihenjünk, az első igazán komoly meccsünk az Euroligában lesz, több hét múlva, addigra azért nagyjából már össze kellene állnia a csapatnak, vagy legalábbis látni kell tudni, hogy mit szeretnénk csinálni majd a későbbiekben.

VARGA TAMÁS (FTC Fisher Klíma)a VLV-nek:

- Komoly tétje nem volt ennek a tornának, hiszen négyen jutottak tovább. Ami fontos volt, és pozitívan értékelem, az az, hogy sokat játszottunk együtt, egyre több olyan figurát tudunk kipróbálni támadásban, emberfórban, ami csak úgy megy, hogyha együtt játszunk, ráadásul élesben, meccsen. Mindent még nem tudunk begyakorolni úgy, ahogy szeretnénk, mert én nem ott állok még a gyógyulásban, ahol kellene, s a lövőerőm hiányzik a csapatnak. Ettől függetlenül ez az egész nagyon jó volt, mert csapategységben és a csapatszellem kialakítása szempontjából is hasznos egy ilyen négynapos túra. Össze vagyunk zárva tulajdonképpen egy hotelba, együtt vagyunk, beszélgetünk. Az egyik este voltunk közösen  sörözni és persze a játékstruktúra kialakítása szempontjából is haladtunk előre. Ilyen szempontból is "ismerkedni kell", hiszen azért mégiscsak 9 új játékos került itt össze. A továbbjutás nem volt kérdéses és fontos volt a presztízs miatt az is, hogy az első helyen végezzünk. A magyar vízilabdát képviseltük egy orosz, egy görög, egy német és egy ír csapat ellen. Tehát győzni kellett a presztízs miatt is...

- Volt-e valami különlegesség, ami miatt esetleg emlékezetes marad ez a stuttgarti kiruccanás?

- Talán az, hogy Tamás (Ambrus Tamás vezetőedző - a szerk.) az ír meccs előtt kitalálta, hogy hány gólt kell lőnünk, és ha ez megvan, akkor sör-virsli parti lesz utána, közvetlenül a medenceparton. Nagyon finom grill-virsliket és jó csapolt sört lehetett fogyasztani a helyszínen.

- És sikerült mindkétszer elérni a kitűzött célt?

- Csak vasárnap, az első alkalommal nem, de azért megkaptuk akkor is a partit...

SZIVÓS MÁRTON (Groupama Honvéd) a VLV-nek:

- Először is hogy vagytok, gyengélkedők?

- Most már mindenki jobban van, elmúlt a láz, hasmenés, hányás is. Az utolsó meccsen még kevesen játszottak, nem volt értelme kockáztatni. Most egy kis relaxálás, pihenés következik, kedden elmarad az edzés, hogy mindenki összeszedje magát.

- Néhány mondatban értékelnéd a tornát, vagy a sok betegség miatt ilyet nem is érdemes kérni?

- Igazság szerint, amikor kijöttünk, Bátori Bence már eleve nem tudott velünk utazni. Utána az első három meccsen még nagyjából megvoltunk, de onnantól kezdve három-négy ember folyamatosan betegséggel küszködött. Az első három meccsen teljesen jól játszott a csapat, a negyedik ötödik meccset nem nagyon tudnám értékelni.

- Mit ettetek, kiderült, hogy mitől kaptatok fertőzést?

- Nem. Odafigyeltünk az étkezésre, de azt hiszem, hogy az ilyesmit nem lehet elkerülni egy ilyen úton.

- De rátok nagyon rájár a rúd, hiszen Egyiptomban ugyanez történt.

- Nem csak nálunk voltak most betegek, a francia csapatból az egyik játékost kórházba is kellett vinni, az olaszok közül is többen bajlódtak betegséggel, s a mi mérkőzésünk utáni estén is sokan panaszkodtak hasmenésre.

- Akkor legalább az eredményt értékeljük, hiszen, akárhogyan is, de ott vagytok a következő fordulóban!

- Igen. Úgy gondolom, hogy az eredmény jó. Elsőként szerettünk volna továbbjutni, de sajnos a betegségek miatt az olasz mérkőzésen kevesen voltunk és elfáradtak a végére azok, akik játszani tudtak. Négy emberrel voltunk kevesebben, ami azért nagyon sok egy Nápoly ellen. Ennek ellenére egy góllal kaptunk csak ki. Összességében szerintem sokat erősödött a csapat. Remélem, hogy lesz most már a közeljövőben egy olyan meccs, amelyre teljes gárdával tudunk kiállni, például a Vasas elleni.

- A vezetés elégedett a teljesítményetekkel?

- Igen elégedettek voltak, és várjuk a következő csoportkört.