FACEBOOK

Kemény Dénes a zágrábi negyedik helyről - VLV-interjú

Kemény Dénes a zágrábi negyedik helyről - VLV-interjú
hozzászólás, 2010.09.16.

A szövetségi kapitány kérdéseinkre válaszolva részletesen értékeli az EB-szereplést. Megindokolja döntéseit, elemzi a csapat játékát, szól a kapusposzttal kapcsolatos kérdésekről, s kifejti véleményét a Zágrábban tapasztalt bíráskodásról is.

Diapolo

- Nehezebben megy, mint gondoltad?

- Nem, körülbelül erre számítottam, de megmondom őszintén, azért vannak meglepetések. Másképp vártam nehézségeket,  de ha a vártnál nehezebb és a kevésbé nehezebb dolgokat együtt értékelem, akkor körülbelül a várakozások szerint alakultak a fejlemények.


- Mi az amiben a vártnál kedvezőbbek a tapasztalatok?

- Rosszabbat vártam az új játékosok beépítése terén. Ahogy tavaly is tapasztaltam, a Pekingben még nem szerepelt játékosok bizonyítottak a VB-n, megtették amit tudnak, nem rajtuk múlt. Most ugyanúgy, azok a fiatalok, akiket viszonylag keveset tudtam játszatni a korábbi sok felkészülési meccsen és az EB-n, összességében úgy kell értékeljem, hogy jól beilleszkedtek. E téren többet kaptam a vártnál. Előfordult ugyanakkor, hogy olyanoknál, akiknél nem számítottam már problémára, még meghatározó játékosoknál is, volt példa arra, hogy kritikus pillanatokban kevesebbet kaptam a vártnál, talán nem is a teljesítmény, hanem az eredményre gyakorolt hatás terén.

Tehát hogyha mondjuk azt a bizonyos római magyar-szerbet el kellett veszítsük, akkor úgy gondolom, hogy nem olimpiai bajnokok egy-egy lényeges hibájából fakadóan kellett volna, hogy elveszítsük, hanem az lett volna logikus, hogy a Peking után bekerültek hibái miatt. Ugyanezt mondhatom erre az évre: a meghatározó játékosok teljesítménye hullámzó volt. Ennek a csapatösszetétel is oka volt, vagyis az, hogy nagyon sokat kellett játszaniuk, ugyanakkor a saját teljesítményük is közrejátszott, hiszen ha koncentráltan, jól teljesítenek a mérkőzések első felében – és most nem is elsősorban az EB-re gondolok, hanem összességében a 21 meccsre –, akkor több teret tudtam volna adni a fiataloknak, tehát több pihenőt kapnak ők is. Amikor "komplikálták" a meccsek elején az eredményt, azaz hátrányba kerültünk, kénytelen voltam őket többet játszatni, mert nyilván nem úgy épít be az ember egy fiatal játékost, hogy "vesztő emberré" teszi, hiszen a fiatalok mögött alig van tapasztalat. Ezt a fajta a felelősséget a most idősebbek sem kapták meg annak idején, amikor ők voltak fiatalok. Tény, hogy ők most nem mindig tudták azt a támaszt adni a fiataloknak, amiben annak idején ők részesültek az akkori idősek jóvoltából. Amikor ők voltak az újoncok, akkor is nagyon fontos volt az ő beépítésük szempontjából, hogy a meccsek eredménye a második negyed közepére nagyjából eldőlt és így ők, akkor különösebb felelősség nélkül ízlelgethették a válogatott meccsek légkörét, bontogathatták a szárnyaikat.

- Min múlik ez a dolog? A húzóemberek mentalitásán, fizikai állapotán, képességén? Mi az oka annak, hogy most nem működött a korábbi generációknál jól bevált módszer?

- Nem tudom, mert voltak olyan meccsek, ahol működött. Tehát igazából a képességekkel  nincsen probléma. Talán tudat alatti tényezők befolyásolták a legfontosabb játékosok teljesítményét. Lehet, nem mindig volt meg a mérkőzés előtti "pozitív meccsdrukk", elképzelhető, hogy - megint csak nem tudatosan - jelen volt egy érzés, hogy ebben az évben a csapat összetétele nem predesztinálja a válogatottat az aranyéremre. Azért érdekes ez, mert eljuthattunk volna a döntőig. És ahogy a szerbeket meg tudtuk verni 9:6-ra, esetleg a hazai közönség előtt játszó, nagy lelki terhet viselő horvát csapatot is meg tudtunk volna tréfálni. De ennek lehetőségét mi magunk dobtuk sutba, amikor elvesztettük az olaszok elleni meccset, amelyen a győzelem ebben a helyzetben nem csak hozható volt, hanem szinte kötelező. De visszatérve a kérdésre, én úgy gondolom, hogy mivel ezek a fiúk aranyéremre vannak kódolva, érezvén, hogy ebben az évben erre kevés az esély, más motivációval játszották végig az egész nyarat. Úgy érezhették, most nekik az a dolguk, hogy minél jobban játsszanak, s ezeket a meccseket ha csak lehet, nyerjük meg. Ez pedig nem ugyanaz, mint foggal-körömmel harcolni, késsel a fogak között bemenni, és a mindenáron való győzelemért hajtani. Ennek a szezonnak ilyen volt a jellege, s ez tudat alatt beépülhetett néhány játékos agyába, ezért csak extra kihívások esetében nyújtottak extra jó teljesítményt. Ilyen volt például a siracusai olasz meccs, vagy a Vodafone Kupa mérkőzései hazai közönség előtt, vagy a két német meccs Szolnokon és Békéscsabán, szintén hazai közönség előtt, a Montenegró elleni találkozó Bilbaóban. Az EB-n is azt lehetett látni, amikor igazából gáz volt, más lett a mentalitás. Az első magyar-németen összekapták magukat, a „szerb” szó hallatára szintén, majd miután a magyar-görögön gond volt, az orosz meccsre ismét. De hogy a játékosok jogosan panaszkodtak az utolsó két meccset követően fáradtságra, azt saját magunknak köszönhetjük. Elég lett volna a görög meccsen egy kicsit jobban koncentrálni akár hátul, akár elöl. Ha azon a meccsen csak egy kicsit jobban koncentrálnak, az oroszok elleni győzelmet követően az utolsó mérkőzést gyakorlatilag végigjátszhatták volna azok, akik addig keveset szerepeltek és sokkal több pihenőt kaphattak volna a meghatározó játékosok. Leginkább idegileg tett volna ez nekik jót. Ehhez képest az utolsó meccsen is meg kellett feszüljenek, mert ugye 4:4-gyel kezdtük a döntő negyedet és hogyha azt nem nyerjük meg, akkor lehet, hogy most nem negyedik helyről, meg elődöntőről beszélünk.


- A meccsek hoztak-e számodra olyan tapasztalatot, ami arra vezet, hogy változtass bármin a csapat szerkezetét illetően, ami akár a védelmet, akár a támadójátékot érinti vagy magát a szerkezeti felállást, esetleg konkrét embereket? Vagy úgy érzed továbbra is, hogy ez a konstrukció, amit kitaláltál, amelynek keretei szerint építkezel, működik, csak egyenként kell a játékosokat jobban motiválni, beilleszteni, az összjátékot fejleszteni?

- Úgy gondolom, hogy minden játékos karakterisztikus tulajdonságait kell hasznosítani, ez egy edző dolga. Én elég jól ismerem a játékosaimat, nem véletlenszerű, hogy kit milyen poszton játszatok. Az, hogy most előfordult például, hogy Varga Duminak rövidebb-hosszabb ideig számára teljesen idegen helyen kellett játszania, azért történt, mert volt, hogy ebben az összetételben időnként foltozni kellett a lyukakat. Nyilvánvaló, hogy Vámos Marci játékideje limitált, nem játszhat 25-30 percet egy meccsen, mert nincs még akkora rutinja. Ugyanakkor például ha a Hosnyánszky-Madaras párosból valakinek pihennie kellett, akkor kénytelen voltam Varga Dénest olyan poszton játszatni, ami nem az övé. Ha jövőre e téren változtatni fogok, az azért lesz, mert alkalmazkodom majd az új összetételhez. Mondok egy példát: ha Kiss Gergő épen-egészségesen, bombaformában visszatér, akkor fedettebbek leszünk a jobb oldalon.  Ha közben Vámos Marci sokat fejlődik és benn tud maradni a csapatban, akkor megoldódik ez a probléma, mert a három balkezesből egy pihen, kettő játszik. Nyilván nem azonos arányban, nyilván a pillanatnyi forma és az abszolút tudás szerint. Vagy vegyük akár Hosnyánszky Norbit, aki a centeren kívül az összes többi pozícióban tud játszani, tehát akár a balkezesek oldalán, akár a másik oldalon, akár védőként. Nála is sokszor nehéz volt összeegyeztetni a két követelményt: ott játsszon, ahol a legnagyobb szükség van rá vagy ott, ahol általában a legjobb teljesítményt tudja nyújtani. Ő kifejezetten gyakran igényelne cserét, sokszor szenvedett attól, hogy nem tudtam annyit pihentetni, amennyit kellett volna.

Ezek a dolgok például meg fognak változni akkor, ha a csapat játékosállománya erősebb lesz, ha "lefedettebbek" leszünk bizonyos posztokon. Akkor a döntéseimnél sokkal inkább figyelembe tudom majd venni a játékosok egyéni jellemzőit, de most gyakran előtérbe kellett helyezni a csapat pillanatnyi igényét. Így bizonyos szempontból törvényszerű volt, hogy egyik-másik játékos nem tudott úgy produkálni, ahogy egyébként a tehetsége vagy a tudása alapján elvárható.

A csapat összetétele lehetett volna erősebb, ezt halálpontosan tudtam, amikor a keretet kihirdettem, meg amikor szűkítettem. Úgy gondolom azonban, hogy ez az Európa-bajnokság olyan világverseny volt, amit bizonyos értelemben fel lehetett áldozni olyan célok miatt is, amelyek nem csak londoni olimpiát tartják szem előtt. London utánra is kell gondolni, a magyar vízilabda nem állhat meg. A zágrábi EB nem ér annyit, hogy Londonra olyan csapatunk legyen, amelyből két vagy három játékos marad meg az olimpia után, rajtuk kívül pedig nulláról kell indulni. Ez esetben két olimpiai ciklust igényelne, hogy a magyar válogatott újra talpra álljon. Nem az én egyéni érdekem volt, hogy ilyen összetételben utazzunk, az az lett volna, hogy a lehető legerősebb csapattal minél jobb eredményt érjünk el, ez volt az a nehéz, de szerintem kötelező döntés, ami az eredményt kérdésessé tette. Olyannyira kérdésessé, hogy egy-két rosszabb EB-meccsel kockáztathattuk volna azt is, hogy nem kerülünk még a legjobb hatba se. Mert ha megnézzük az eredményeket, nem sok kellett volna ehhez. Mondjuk, ha a váratlan szerb győzelmünk nincsen, akkor egész más bukéja van a görög meccsnek, vagy utána az orosznak. Ez nagy kockázat volt, s én vittem a bőrömet a vásárra a hosszabb távú jövő érdekében. Ami a döntés alapvető motivációja volt, azt vállalom most is, hogy az eredmény emiatt lett gyengébb vagy lehetett volna jobb, ha nem így döntök, az is egyértelmű.


- Mi az amit utólag, tudva, hogy hogy alakult, másként csinálnál?

- Valószínűleg sok minden. De erre azt kell hogy mondjam, ha az olasz mérkőzés megvan, akkor most van egy érem, és ha van egy érem, akkor az egész Európa-bajnokság más színben tűnne fel, most sokan csak azzal foglalkoznának, hogy miért nem arany, ha mondjuk elvesztettük volna a döntőt. Mindegy. Az olasz meccs miatt nagyon csalódott vagyok, ez egy verhető ellenfél volt. Természetesen a csapat pillanatnyi diszpozíciója, formája, a mérkőzésen tanúsított koncentrálóképessége és a többi az én felelősségem. Az összes játékos az enyém, én készítem őket föl a meccsre. Lehet, hogy a mérkőzésen esetleg bizonyos személyi döntéseket akár a meccs előtt, akár a meccs alatt másként kellett volna meghozzak, de megtudni persze soha sem fogjuk, hogy másként alakul-e a meccs és nyerünk-e.

- Van egy nagyon fontos poszt a csapatban, a kapusé. Én most nem tudom megmondani, hogy van-e a magyar válogatottnak első számú kapusa és már korábban, az EB előtt is voltak jelek, hogy mintha te sem tudnád pontosan. Egy kolléga azt mondta az olasz meccs után, hogy a legnagyobb közhelyek igazak, így például ezen a meccsen a kapusok közötti teljesítmény volt a döntő. Hogy állunk ezzel, mennyire érzed ezt problémának?

- Minden mérkőzésen létkérdés a kapusok teljesítménye. Régebben azt mondták, hogy ha a kapus jól véd, a csapat győz. Az elmúlt 15-20 évben pedig az az uszodai szleng volt a menő, hogy nem kell jól védjen a kapus, csak jobban védjen, mint az ellenfél kapusa. Ha megnézzük azokat a mérkőzéseket, amelyeken jól játszottunk, biztosan győztünk, a kapusteljesítmény mindig legalább arányos volt az ellenfél kapusteljesítményével. Amikor pedig szenvedtünk, vagy ki is kaptunk, akkor ez a statisztika nem okvetlenül a mi javunkra volt előnyös. Ebben kivétel egyébként a bronzmeccs, ahol a védések számában Viktor lényegesen jobbat produkált. De a kérdést nem akarom megkerülni. Volt 14 mérkőzés, hogy kiderüljön, ki a magyar válogatott első számú  kapusa. E 14 mérkőzés alatt igazából egyikük sem ragadta magához ezt a posztot. Én nagyon szívesen odaadtam volna bárkinek a négyből, aztán a háromból, hogyha az illető egyenletes, egyértelmű teljesítményt nyújt. Már önmagában az, hogy négy emberrel próbálkoztam ezen a poszton, azért történt, mert a korábbi kilenc hónap lelátóról látott teljesítménye vagy a tavalyi nyáron tapasztalt produktum alapján nem éreztem lényeges különbséget e között a négy kapus között. A fokozatos szűkítések után maradt két kapus, de nem volt lényeges különbség köztük sem. Igazából most valóban nem volt első kapus, úgy gondoltam, hogy védjen jól, aki éppen bent van. Adtam esélyt az első meccsen Zolinak, a másodikon Viktornak és utána mentünk tovább. Nyilván miután sok mérkőzés volt, nem mindig a pillanatnyi meggyőződésem szerinti jobb formában lévő kapussal kezdtem, volt, hogy úgy gondoltam, az adott összetételben meg fogjuk tudni nyerni a  mérkőzést és esetleg a következő meccsen majd a másik kapus fog jó teljesítményt nyújtani. Ez hol így történt, hol nem. Az biztos, hogy a leglényesebb előrelépés a magyar kapusoknál az lenne, hogyha meccseken keresztül nem kapnának olyan gólokat, amelyek védhetőek. Ehhez lehet aztán hozzátenni bravúrokat. A múltban, amikor a középcsapatok ellen a második negyed közepén már három-négy góllal vezettünk, az nem úgy nézett ki, hogy 8-4, hanem úgy, hogy 6-2. Ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóan a meccsek elején, az első másfél negyedben a kapusaink védéseinek százalékos aránya 60-80 százalék volt.

Átnyálazgattam a meccsek után a védelem által blokkolt lövések statisztikáját és azt tapasztaltam, hogy a legtöbb mérkőzésen, még a nehéz találkozókon is többször sikerült a magyar játékosoknak kiblokkolni a lövéseket, mint ahogy ezt tette velünk az ellenfél védelme. Pedig a szerb védelem aztán nem akármilyen, különösen híres a nagyon jó blokkokról. Ahhoz képest, hogy milyen összetételben játszottunk, ez a csapat viszonylag stabil védekezést mutatott fel. Egyébként az is nagyon érdekes adat, hogy a magyar csapat úgy harcolt ki – talán egy mérkőzés kivételével – kevesebb emberelőnyt az ellenfeleinkhez képest, hogy mégis mi kaptunk több fórt a centerről, 70-80 százalék volt nálunk ez a mutató. Tehát a magyar csapat védekezése eleve szervezett volt, a játékvezetők kínjukban sok indokolatlan mezőnybeli kiállításokkal adták meg az ellenfeleknek az esélyt arra, hogy emberelőnyből szerezzenek gólt. Ezt adatok bizonyítják. Talán a görög meccsen kaptunk relatíve sok emberhátrányt centerről, de egyébként nehéz volt ezen a poszton kiállítást ítélni ellenünk, ezért is ítéltek gyakran nevetséges külső körös kiállítást.  Mindezt összegezve biztos, hogy védekezhetett volna a csapat még jobban, de az is, hogy a csapatnak nagy előrelépés lesz a jövő évben, ha a párharcokat a kapusaink az ellenfél kapusaival szemben rendszeresen megnyerik.


- Van-e arca a magyar válogatottnak? A ránk jellemző játékstílus kialakult-e, hol tart ez a folyamat?

- Menjünk sorban. Úgy gondolom, hogy a felállt védekezésünk eléggé jellegzetes. Három fázisból áll és ezt elég jól megtanulta a csapat, bármilyen összetételben van is vízben. Ahogy az előbb is említettem, ez elég hatékonyan működött,  s még az EB alatt is fejlődtünk benne. Voltak időszakok, amikor kifejezetten látszott, hogy el tudjuk bizonytalanítani azokat a csapatokat, amelyek ellen vezetünk. Rohantak az eredmény után, elsősorban a jó védekezésünk miatt. Centergólt egyébként gyakorlatilag nem kaptunk az egész EB-n, így az az elképzelés megállta a helyét, hogy szervezett védekezéssel, védekezni tudó csatárokkal játszottuk végig az Európa-bajnokságot, igaz, nem játszottunk a román, montenegrói vagy horvát centerek ellen, de a többi csapatban sem a Kovács Ági volt a középcsatár. Kevés hátrányt kaptunk centerből, arányait tekintve az összesnek a felét sem érte el az ilyen esetek száma.

Az emberhátrányos játékunk kevésbé volt dinamikus, mint a múltban, de ez azért is volt így, mert -  a már elmondottak miatt - kevesebbet cseréltem. Nem nagyon lehetett olyan emberhátrányos módokat kidolgozni, amelyek energiaigényesebbek, mert akkor még sokkal jobban elfáradtak volna a játékosok. Ezért egy viszonylag leegyszerűsített, kevésbé dinamikus "változatot" alkalmaztunk és ez bizonyos meccseken jól működött, lelkesedéssel sikerült takarni a sarkokat. Sajnos bizonyos meccseken lyukas volt a hátrányunk - ilyen volt az olasz és az orosz -, de összességében az EB-n még mindig többet védtünk ki százalékban az emberhátrányainkból, mint amennyit az ellenfeleink az emberelőnyeinkből.

Folytatva: a lefordulásainkat, a gyors ellentámadásainkat jó arányban tudtuk gólhelyzetig vinni, azok kihasználása viszont nem volt mindig sikeres. A támadásainknál elég jellemző volt két dolog, amiről felismerhető a magyar csapat: nagyon sokszor gólveszélyesen meg tudtuk játszani a középcsatárainkat és sokszor tudtunk gólhelyzetet kialakítani villámgyors egyéni mozgásokkal. Amiben lehettünk volna jobbak: a szabadon álló játékosok 6-7-8 méteres lövései. Azok úgy összességében az egész Európa-bajnokságon nem úgy működtek, ahogy a magyar csapattól elvárható vagy a múltban látható volt, holott ennek a csapatnak is nagyon jó lövőerejű, lövőkészségű játékosai vannak. Ennek szerintem szintén lehetett oka egyfelől a fáradtság, másfelől a - sokszor ugyancsak szellemi kimerültségből fakadó - kiismerhetőség. E téren várhatóan javul a helyzet, ha több lesz a csere.

Az emberelőnyöket 50 százalékos arányban lőttük be, és itt is ki kell emelnem a két szerb mérkőzést. Ez elfogadható adat és természetesen nagyon lerontotta az átlagot (emiatt nem beszélhetünk 55-60 százalékról), hogy olyan meccseken, mint a görögök vagy a macedónok elleni, vagy akár az olasz - ugye ez volt a legfontosabb -, az emberelőnyök végén kialakított gólhelyzetből sokszor rossz lövéssel fejeztük be az akciót, akár még közelről, két méterről is. Ezek rontják a statisztikát és természetesen az eredményességet is. Az emberelőny akkor működik, ha gólhelyzet van belőle, de a gólhelyzet értékesítését már a játékos egyéni formája is befolyásolja, ami egyébként természetesen az edző munkájának eredménye. Tehát, ha a gólhelyzetben a játékos nem kellően fitt, friss, akkor az az én felelősségem is, nem csak az övé. Mint ahogy az is az én "felelősségem", hogy gólhelyzetbe kerül-e.


- Általában külön fejezet a világversenyek után készülő interjúnkban a bíráskodás. Most hogy értékeled ilyen szempontból a tornát?

- Összességében az egész EB alatt elég csalódott voltam a magyar meccseken tapasztalt bíráskodás miatt. Egyfelől tendenciózusan azt éreztem, hogy vagy a tudáshiány miatt, vagy egyszerűen félelemből, vagy arra nem is merek gondolni, hogy szándékosan, de azt éreztem, hogy amikor megvolt a lehetőségünk arra, hogy esetleg elhúzzunk, sokszor kaptunk - különösen a meccsek elején - indokolatlan, szanaszét befújt ítéleteket. Ezzel szemben viszont nekünk mindig meg kellett küzdjünk a mi ítéleteinkért, amikből esetleg gólt tudtunk szerezni. Feltűnő volt a már említett centerstatisztika is. Ez nem tetszett. Aztán az sem tetszett, hogy olyan kockázatokat vállalt a LEN játékvezetőket kijelölő szakember, amit egyszerűen nem értek. Ott van húszegynéhány bíró egy világversenyen, lehet válogatni, és akkor megkapjuk a horvát nemzetiségű, de szlovén színekben szereplő Margetát egy olyan mérkőzésre (a magyar-olaszra), ahonnan a már döntős horvát csapat kapja majd az ellenfelét... Most én egy percig nem mondom, hogy Margetával gond volt, de elkerülhetnék az ilyen helyzeteket. Ugyanis akár a játékos, akár az edző más idegállapotban reagálja le egy ilyen játékvezető hibás ítéletét. Mert hibás ítélete bármikor bárkinek lehet, a játékosnak is vannak hibás megoldásai, az edzőnek is vannak hibás döntései. Ez az egyik.

A másik pedig ugye a bronzmeccsen: dettó. Odaküldenek egy olyan játékvezetőt, aki a négy évvel ezelőtti belgrádi EB-n még annak az országnak a képviseletében bíráskodott, amely most az egyik részvevő csapata a meccsnek! Brguljanról van szó, aki montenegróiként a szerb-magyar bronzmeccset vezette, négy éve pedig még szerb színekben fújt. Ez is elkerülhető lett volna, egyszerűen nem értem. Azt már halkan teszem hozzá, hogy sajnos az olasz Gomezről ismét kiderült, nem véletlenül panaszkodnak évek óta az olasz bajnokság magyar, olasz, délszláv játékosai - hogy is fogalmazzak... - az emberi kvalitásaira. Korábban nem hittem el, nem tapasztaltam, de a tavalyi római magyar-szerben mindenki láthatta. Ezek után eltelik egy év, s mit ad Isten, senki nem emlékszik a történtekre és kiküldik egy bronzmeccsre. Megint csak úgy gondolom, hogy a szerb csapat jobb volt, jogosan győztek, attól még én nem értem ezeket a döntéseket.


- Mi jutott el hozzád az EB eredményének hazai visszhangjáról. Hogy látod, miként értékelte a hazai közvélemény a zágrábi negyedik helyet?

- A közvélemény a szurkolókat jelenti. És az ő véleményüket nem nagyon ismerjük. Milliós nagyságrendről van szó szerencsére és hálásak is vagyunk nekik. A szakírók, "szakbeszélők" véleménye persze eljutott hozzám - ez az övék, nem gondolom, hogy bármelyikükkel vitatkoznom kellene. Az én véleményem szintén tudható, akár azokból az interjúkból, amelyek velem készültek, ezekben nyilván azokra a kérdésekre válaszoltam, amelyeket kaptam, a válaszokból derül ki az én véleményem. Az, hogy most én egyetértek vagy nem értek egyet bizonyos véleményekkel, ez másodlagos, s akkor derülne ki, ha tőlem ezeket konkrétan megkérdeznék. Akik megkérdezték, azoknak válaszoltam, akik nem kérdezték meg, azok lehet, hogy azért nem tették, mert talán attól tartanak, hogy olyan választ kapnának, aminek alapján az ő elképzelésüket kidobhatnák papírgalacsin formájában összegyűrve a szemétkosárba. Ezért inkább nem is kérdezik meg.

Tizennegyedik éve csinálom, ez elég idő ahhoz, hogy tudjam, számomra a játékosaim, a stábom és a szurkolóim véleménye számít, eddig is az számított, ez érdekelt és a jövőben is ez fog.

- Mennyire várod vissza azokat, akik most pihennek, Kiss Gergőt és Kásás Tamást? Tartod-e velük a kapcsolatot?

- Az Európa-bajnokság alatt üzenetek formájában tartottam velük a kapcsolatot. Nem tudom, akartak-e hívni, de nem tudtak volna, mert nem lehetett, elirányítottam a telefonom, hogy csak a munkámra koncentráljak. Gergő is, Tamás is keresett üzenetekkel. Én mindkettőjükkel úgy állapodtam meg tavasszal, hogy a következő szezonban már lesznek.

- Összességében, immár több nappal az EB utolsó meccsét követően hogy értékeled a zágrábi eredményt?

- Elég érdekes kérdés, hogy ez a negyedik hely milyennek értékelendő. Fogalmazzunk úgy, hogy ez egyesületi szinten Final Four-os szereplést jelent. Bármennyire fáj az olasz meccs, és bocsánatot kérek a szurkolóktól, ha fájdalmat okoztunk nekik ezzel a szerepléssel, elhihetik, hogy nekem fáj a legjobban, de ettől még könnyen meglehet, hogy a magyar válogatott csapat jelenleg tényleg nem várható "kötelező jelleggel" a korábban mindig megszokott módon az éremzónába. Sajnos.

- Köszönöm a beszélgetést!

EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EREDMÉNNYEL
TUDÓSÍTÁSAINK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL:

Start előtt

Visszavágtunk a németeknek

Lélekemelő győzelem Szerbia ellen

Az első szünnap Zágrábban

Pontvesztés a görögök ellen

Edzésriport a görög meccs után

VB-részvételt ért az oroszok elleni győzelem!

Fakultatív edzésen jártunk

Variációk egy témára - kiszámoltuk a másik csoport végeredményének lehetséges változatait

Játék a zászlóért - eredményhirdetés

Zágrábi EB-mozaik

Edzés labda nélkül

BIROS PÉTER: 300!

Benedek és Madaras az olaszokról

Páratlan Madaras-statisztika: 30 meccsen át lőtte a gólokat

Kikaptunk az olaszoktól - "Hátrahozott" döntő a szerbekkel

Ki nyer némi vigaszt?

Lecsúsztunk a dobogóról - Horvátország nyerte az EB-t