FACEBOOK

Zágrábi EB-mozaik

Zágrábi EB-mozaik
hozzászólás, 2010.09.07.

Jegyinformáció (sajnos szomorú), továbbá néhány fontos, és néhány kevésbé lényeges, de érdekes hír, adat a horvát fővárosban zajló Európa-bajnokság helyszínéről.

Mindenekelőtt a jegyekről, hiszen hozzánk is özönlenek az érdeklődő kérdések, otthon rengeteg társaság tervezi, hogy a hétvégén együtt indul Zágrábba.

Nos, a belépők ügyében a helyzet a következő:

A versenyuszoda bejáratánál lévő jegyárusító helyen hétfő délután már nem lehetett jegyet kapni a horvát érdekeltségű elődöntőre és a döntőre. A magyar szempontból fontos elődöntőre még mintegy 400 belépője volt az árusnak. Jegyeket azonban nem csak itt árulnak, hanem a rendezvény főszponzorának több benzinkútjánál is. (Valószínű, hogy azok is hamar elfogynak.)

A jegyvásárlásra kijelölt INA-benzinkutak listája.

Amennyiben a horvátok bejutnak a döntőbe, kilátástalannak tűnik a jegybeszerzés azok számára, akik most tervezik az utat. Ha viszont a ma esti Montenegró-Szebia negyeddöntő győztese csütörtökön (17.45) legyőzi a horvátokat, s így a házigazdák csak a harmadik helyért játszanak, vélhetően sok döntő-jegy felszabadul, talán még a bejáratnál is árulják majd azok, akik abban a reményben vették meg, hogy nemzeti válogatottuknak drukkolhatnak a fináléban.

A meccsjegy ugyanis a torna utolsó szakaszában csak egy találkozóra érvényes (hogy ez melyik, azt a jegyen is feltüntetik, érdemes erre nagyon figyelni). A csütörtöki első elődöntő után kiürítik a lelátót, s a másodikra csak az mehet be, akinek arra szóló jegye van. Ugyanez lesz a helyzet a szombati bronzmeccs (17.30) és a döntő (21.00) esetében.

Az elődöntőre szóló jegy hivatalos ára 100 kuna, a döntő jegye 150 kunába kerül (egy kuna 40-42 forint).

Ha valamikor, most aztán igazán érdemes az utolsó pillanatban dönteni, hiszen azt se feledjük, hogy egyelőre a magyar válogatott sem jutott be a döntőbe, csak nagyon bízunk ebben...


A magyar csapat a macedónok elleni utolsó csoportmeccset követően egy teljes napnyi ajándékot kapott a szövetségi kapitánytól. Ráadásul nem csak edzést nem tartott Kemény Dénes, hanem el is engedte a fiúkat, mehetett, ki merre látott, kedden éjfélre kellett mindenkinek visszaérnie. Jellemző a csapatszellemre, hogy a meccsről visszatérve nem széledt szét azonnal a társaság, hanem közösen indultak el egy kis esti szórakozásra.

Tudomásunk szerint másnap senki nem utazott el messzire a városból, a belvárosban sétáltak a fiúk, s mivel délelőtt esett az eső, hűvös is volt, a legtöbben szállodai szobájukban pihentek, magukkal hozott filmeket néztek, vagy különböző számítógépes programokkal játszottak. Nagy Viktor és Varga Dénes dacolt a hűvös idővel és (több stábtaggal együtt) a helyszínen nézte meg a lányok mérkőzését az oroszokkal.

Mindezek után nem csoda, hogy éjfélre mindenki és minden a "helyén volt" (persze egyébként sem lenne csoda).

Következhet az Európa-bajnokság második szakasza, az igazi EB. Még két meccs van hátra...


A csoportmérkőzések után a románok balkezes centere, Cosmin Radu és a szerb Vanja Udovicsics vezeti a torna góllövő-listáját 13-13 találattal. A legjobb magyar, Biros Péter 10 góllal a negyedik helyen áll.

A magyar góllista:

Biros 10,
Varga Dániel 7,
Varga Dénes 7,
Madaras 6,
Hosnyánszky 4,
Szivós 4,
Kis G. 4,
Hárai 2,
Török 1,
Vámos 1

A Macedónia elleni mérkőzésen (sajnos) véget ért egy különleges sorozat. Több mint egy esztendő óta először fordult elő, hogy a magyar válogatott hivatalos mérkőzésén Madaras Norbert nem lőtt gólt! (A rekordgyanús adat részleteivel is szolgálunk majd, de alaposan ki kell számolnunk, hogy hány meccsen mennyi gólt lőtt összesen a balkezes játékos.)

Nem esett még szó arról, hogy a legjobb négy közé kerüléssel a magyar csapat nem csak a jövő évi sanghaji világbajnokságra hanem a következő, 2012-es eindhoveni Európa-bajnokságra is kvalifikálta magát.

A zágrábi torna első öt helyezettje indulhat a hollandiai városban, a házigazdák "hivatalból" ott lehetnek, míg a további hat hely sorsát idén októbertől selejtezőkön döntik el. A csoportbeosztás a következő:

A csoport

A zágrábi Eb 10. helyezettje, Málta, Lengyelország

B csoport

A zágrábi EB 6. helyezettje, Szlovénia, Portugália, Bulgária

C csoport

A zágrábi EB 8. helyezettje, a zágrábi EB 12. helyezettje, Fehéroroszország

D csoport

A zágrábi EB 11. helyezettje, Franciaország, Svájc

E csoport

A zágrábi EB 9. helyezettje, Nagy-Britannia, Grúzia

F csoport

A zágrábi EB 7. helyezettje, Szlovákia, Ukrajna, Izrael

A csoportelsőknek még egy másik csoport másodikjával is játszaniuk kell a kvalifikációért.

Az eindhoveni EB azért is lesz fontos verseny, mert itt a londoni olimpiára is kvalifikációt lehet majd szerezni.

Az EB hivatalos honlapja adta hírül, hogy "Európa-csúcsot" döntött a mindannyiunk által "jól ismert" török játékvezető, Erhan Tulga. A spori 1995-ben, Bécsben fújt először kontinensversenyen, s a mostani csoportkörben elérte 42. hivatalos találkozóját, átadva a múltnak a szlovák Vlastimil Kratochvil (1993-2008) és az egykori jugoszláv majd horvát bíró, Zeljko Klarics 41-41 meccses rekordját. Megtudható a honlap híréből az a fonros információ is hogy Tulgan sporttárs a jővő évi sanghaji világbajnokságon fejezi be pályafutását.

Nem esett még szó arról, hogy az EB-n két magyar játékvezető tevékenykedik.

Juhász György eddig az Olaszország-Spanyolország (férfi), a Románia-Horvátország (férfi), az Oroszország-Olaszország (női) találkozón bíráskodott.

Kun György a nagy meglepetésre itáliai győzelemmel végződött Olaszország-Montenegró (férfi), a Törökország-Olaszország (férfi) és az Oroszország-Görögország (férfi) mérkőzést vezette.

Nem hallottunk arról, hogy a magyar bírók munkáját panasz érte volna.

VLV-FOTÓK:


Zágrábi EB-mozaik

  EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNNYEL
EDDIGI TUDÓSÍTÁSAINK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL:

Start előtt

Visszavágtunk a németeknek

Lélekemelő győzelem Szerbia ellen


Az első szünnap Zágrábban

Pontvesztés a görögök ellen

Edzésriport a görög meccs után

VB-részvételt ért az oroszok elleni győzelem!

Fakultatív edzésen jártunk

Variációk egy témára - kiszámoltuk a másik csoport végeredményének lehetséges változatait

Játék a zászlóért - eredményhirdetés