FACEBOOK

"A helyén kell kezelni" - Lélekemelő győzelem Szerbia ellen

"A helyén kell kezelni" - Lélekemelő győzelem Szerbia ellen
hozzászólás, 2010.08.30.

A magyar válogatott a 2004. augusztus 29-i athéni olimpiai döntő után ismét legyőzte Szerbia válogatottját, tétmeccsen, a zágrábi Európa-bajnokság csoportkörében. Mindenki józan, a győzelemnek csak néhány órát szabad örülni. 

A magyar csapat tagjai feszültek voltak a meccs előtt. Láthatólag ők sem sima csoportmeccsnek tekintették a találkozót, ahogy egyébként a szerbek edzője, Dejan Udovicsics is nyilatkozta egy beharangozóban, ő azt kérte fiaitól, hogy úgy játsszanak a magyarok ellen, mintha az olimpiai győzelem lenne a tét.

Nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy zuhogó időben, néha felerősödő szélben rendezték meg a találkozót. Nem sokkal a kezdés előtt érkezett meg a Vodafone által szervezett túracsoport. A szövetség főszponzora partnereit és újságírókat vitt ki saját költségén a legrangosabb csoportmeccsre. Az Öt nagy buszt megtöltő közönség kitett magáért, nem szalondrukkerek töltötték meg a két lelátórész tekintélyes méretű szektorrészét. Piros-fehér-zöld volt minden és ha kicsit összehangolatlanul is, de végig erősen zúgott a szívet melengető buzdítás.


A magyar csapat meghálálta a szeretetet. Ahogy nyilatkozatában több játékos is fogalmazott: a vizen jártak, igazi csapatként "dolgoztak", s ennek köszönhető az eredmény.

Furcsa, hogy sokaknak - például Varga Dénesnek - ez élete első ilyen győzelme a szerb nagyválogatott ellen - ideje volt. Ugyanakkor mindenki nagyon mértéktartó, nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek a csoportmeccsnek, mint amit ezen a tornán ér. Senki sem szeretné, ha a csapat elcsúszna egy banánhéjon, a videónyilatkozatokból egyértelműen kiderül, hogy teljes hévvel küzdenek majd a fiúk a hátralévő csoportmeccseken. És ha azokat megnyerik, akkor négy között vannak, biztosítva a jövő évi VB-szereplés joga és kicsit helyreáll a magyar póló mostanában megtépázott tekintélye.

Szerbia-Magyarország 6:9 (1:2, 2:1, 0:4, 3:2)
Zágráb, Európa-bajnokság, v.: Borrell (spanyol), Tulga (török)
Szerbia: Soro - Gocsics, Udovicsics 2, Pijetlovics, Nikics, Alekszics, Radjen, Filipovics 3, Prlainovics 1, Mitorivics. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Magyarország: Nagy V. - Török, Madaras 3, Varga Dénes, Bundschuh, Hosnyánszky 1, Vámos, Szivós 1, Varga Dániel 1, Biros 1, Kis G. 2, Hárai. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gólok - emberelőnyből: 3/12 , ill. 2/7
Gólok - ötméteresből: 1/1 , ill. -/-
Kipontozódott: Szivós (32.p.), Varga Dániel (31.p.)

A meccs alakulása: 0:1, 1:1, 1:3, 3:3, 3:7, 4:7, 4:8, 6:8, 6:9

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK A MÉRKŐZÉSRŐL


VLV-FOTÓK:


Szerb-magyar - VLV-képek 1.


Szerb-magyar - VLV-képek 2.


Szerb-magyar - VLV-képek 3.


Szerb-magyar - Kovács Anikó-képek

VIDEÓK (VLV ÉS MTV):

Biros Péter gólja

Filipovics első gólja

Varga Dániel gólja

Madaras Norbert első gólja

Filipovics második gólja

Udovicsics első gólja

Hosnyánszky Norbert gólja

Kis Gábor első gólja

Madaras Norbert második gólja

Szivós Márton gólja

Filipovics harmadik gólja

Madaras Norbert harmadik gólja

Udovicsics második gólja

Prlainovics gólja

Kis Gábor második gólja



Érkezés


Kemény Dénes nyilatkozata


Dejan Udovicsics nyilatkozata (magyar felirattal)


Szivós Márton és Varga Dániel nyilatkozata


Nagy Viktor és Varga Dénes nyilatkozata


Madaras Norbert nyilatkozata


Vámos Márton nyilatkozata


Hárai Balázs és Kis Gábor nyilatkozata


Hosnyánszky Norbert nyilatkozata

A nap további eredményei:

Németország-Oroszország 7:6 (2:0, 1:3, 2:2, 2:1)
Zágráb, Európa-bajnokság, v.: Gomez (olasz), Vlasic (horvát)
Németország: Tchigir - Naroska, Schroedter, Real, Stamm 1, Politze 2, Bukowski, Kreuzmann 1, Oeler 3, Schlotterbeck, Roessing, Kong (kapus). Szövetségi kapitány: Hagen Stamm
Oroszország: Rastorguev - Basik, Yurchik, Ryzhov-Alenichev, Zheltovskiy, Antipov, Khalturin 2, Stratan 2, Novoksenov 1, Zakirov, Lisunov, Agarkov 1. Szövetségi kapitány: Vyacheslav Sobchenko
Gólok - emberelőnyből: 4/13, ill. 1/11
Gólok - ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Agarkov (28.p.)
Kiállítva - cserével végleg: Yurchik (9.p.)

A mérkőzés alakulása: 2:0, 2:3, 3:3, 3:5, 6:5, 6:6, 7:6

Spanyolország-Románia 10:11 (1:2, 2:3, 5:3, 2:3)
Zágráb, Európa-bajnokság, v.: Stajkovics (macedón), Hausche (német)
Spanyolország: Aguilar - Mario Garcia 1, Martin, Szirányi, Molina 2, Minguell 1, Gallego, Espanol 1, Valles 2, Perrone 1, Garcia Xavier. Szövetségi kapitány: Rafael Aguilar
Románia: Stoenescu - Radu 2, Negrean 1, Diaconu, Iosep, Busila, Chioveanu, Matei 3, Cretu, Georgescu 3, Ghiban 2, Kádár. Szövetségi kapitány: Kovács István
Gólok - emberelőnyből: 3/12, ill. 4/12
Gólok - ötméteresből: 1/1, ill. -/-
Kipontozódott: Minguell (28.p.)

A mérkőzés alakulása: 0:1, 1:1, 1:3, 2:3, 2:4, 3:4, 3:5, 5:5, 5:7, 6:7, 6:8, 8:8, 8:10, 10:10, 10:11

Olaszország-Montenegró 11:10 (3:2, 3:4, 3:3, 2:1)
Zágráb, Európa-bajnokság, v.: Kun György, Stravridis (görög)
Olaszország: Tempesti - Luongo 2, Gitto 1, Figlioli 2, Bertoli, Felugo 3, Giacoppo, Gallo, Presciutti 1, Fiorentini 1, Aicardi 1, Deserti. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
Montenegró: Radics - Petrovics 1, Paskovics, Danilovics, Vukcsevics, Ticsics, Mladjan Janovics 5, Nikola Janovics 1, Ivovics 1, Zlokovics, Gojkovics 1, Jokics 1, Sefik (kapus). Szövetségi kapitány: Petar Porobics
Gólok - emberelőnyből: 3/7 , ill. 4/10
Gólok - ötméteresből: 0/1, ill. 2/2

A mérkőzés alakulása: 1:0, 1:1, 1:2, 2:2, 4:2, 4:3, 5:3, 5:4, 5:5, 6:5, 6:6, 7:6, 7:7, 7:8, 8:8, 9:8, 9:9, 9:10, 11:10

Görögország-Macedónia 10:5 (2:2, 4:1, 0:1, 4:1)
Zágráb, Európa-bajnokság, v.: Levin (izraeli), Bonnay (francia)
Görögország: Galanidisz - Mylonakisz 1, Papadogkonasz 1, Miralisz 2, Delakasz 1, Fountoulisz, Afroudakisz 1, Ntoskasz 1, Mourakisz 2, Miteloudisz 1, Kolomvosz. Szövetségi kapitány: Anastasiosz Doumpasz
Macedónia: Percsinics - Racunica, Vuksanovics 1, Delas, Bosancsics 1, Kreckovics 1, Ivovics, Brkics 1, Latkovics 1, Petrovics, Benics. Szövetségi kapitány: Nonkovics
Gólok - emberelőnyből: 3/9, ill. 2/10
Gólok - ötméteresből: 0/1, ill. -/-
Kipontozódott: Delakasz (25.p.), Petrovics (31.p.)

A mérkőzés alakulása: 0:1, 1:1, 1:2, 6:2, 6:4, 7:4, 7:5, 10:5

Horvátország-Törökország 16:3 (3:2, 4:1, 6:0, 3:0)
Zágráb, Európa-bajnokság, v.: Cirics (szerb), Bender (német)
Horvátország: Pavics - Burics, Boskovics 1, Dobud 4, Jokovics 2, Muslim 3, Karacs, Buslje, Sukno 2, Baracs 1, Hinics 1, Obradovics 1, Buljubasic 1. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics
Törökország: Sezer - Gozusulu, Balta, Okman 1, Gunkut, Coskun, Hakyemez, Cagatay 1, Hantal 1, Sonmez, Beskardesler, Guven. Szövetségi kapitány: Sinan Turunc
Gólok - emberelőnyből: 7/11, ill 1/10
Gólok - ötméteresből: 2/2, ill. -/-
Kipontozódott: Sukno (28.p.), Cagatay (31.p.)
Kiállítva - cserével végleg: Beskardesler (20.p.)

EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNNYEL