FACEBOOK

Bilbaóban a csapat - helyszíni tudósítás

Bilbaóban a csapat - helyszíni tudósítás
hozzászólás, 2010.08.12.

München érintésével megérkezett Bilbaóba a magyar férfi vízilabda-válogatott. A csapat háromnapos tornán vesz részt, az ellenfelek péntektől, sorrendben: Románia, Montenegró és Spanyolország. Riportunk az utazásról és az első bilbaói napról.

Reggel 6-kor volt találkozó Ferihegyen. A jó szervezésnek köszönhetően a játékosok már előre elkészített beszállókártyákat vehettek át, csak a poggyászokat kellett feladni. A gép késve indult, ami okot adott aggodalomra, mert a müncheni átszállásnál a tervezett érkezés és indulás között csak egy óra szerepelt az úti programban.

Nehezítette e helyzetet, hogy Münchenben a repülőtér másik szárnyába kellett eljutni, s ez a tranziton keresztül nem volt lehetséges. Újra át kellett esni a biztonsági vizsgálaton, ami rendkívül szigorú volt. Szinte minden utas kézipoggyászát egyenként megvizsgálták, a fényképezőgépet be kellett kapcsolni, még a csereobjektív kupakjait is levették és átnéztek a vastag üvegen.

Mire a beszálláshoz értünk, az üres váróban már messziről integettek a jegykezelők: gyerünk, gyerünk!

Az út innen már sima volt - eltekintve néhány apróságtól. Többen takarót kértek, mert nagyon hűvös volt az utastérben (landolás előtt már tüsszögés hangja töltötte be a gépet). Mátéfalvy Csaba nem sokkal az indulás után fennhangon kért altatót a két sorral előtte ülő Dokitól, de mint kiderült, nem magának, hanem annak a négyéves, nagy mozgásigényű  gyereknek, aki mögötte ült és a körülötte lévő világot számára épített rugdalózónak nézte.

Bilbaóba érve váratlan fordulat történt: minden csomag megérkezett! Ez azért nagy szó, mert az átszállásos utak mindig magukban rejtik a téves csomagátszállítás lehetőségét, ráadásul ugye a müncheni csatlakozás nem volt kényelmesen elérhető. (Három éve, amikor Világliga-selejtezőcsoportot nyert itt a csapat, Benedekék első útja a repülőtérről egy butiksorhoz vezetett, több játékos kénytelen volt fürdőnadrágot venni, hogy az esti edzést meg lehessen tartani.)

A reptérről a Kovács István vezette román válogatottal (pénteki ellenfelünkkel) egy buszban utazott a csapat a Bilbao központjában lévő szállodába. Gyors ebéd után csendespihenő következett, este edzés lesz a torna helyszínén, Portugaletében.

Este további helyszíni információk és képek.

VLV-FOTÓK:


Utazás Bilbaóba

A magyar csapat:

Gergely István, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán – kapusok.
Bárány Attila, Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, – mezőnyjátékosok.


A torna részletes programja:

Augusztus 13., péntek


17.00 Magyarország-Románia
18.45 Spanyolország-Montenegró

Augusztus 14., szombat

11.30 Montenegró-Magyarország
13.15 Spanyolország-Románia

Augusztus 15., vasárnap

11.30 Románia-Montenegró
13.15 Spanyolország-Magyarország


Az esti edzés arról lett emlékezetes, hogy sajnos bizonyossá vált: nem tudunk élőben közvetíteni a portugaletei meccsekről. Legalább 15 wifit érzékel a gépünk, végig is próbáltuk mindet - van köztük közeli kórház, magánszemély, iroda - de egyikkel sem tudtunk kapcsolatot teremteni. Tárgyaltunk az uszoda vezetőivel, könyörögtünk a létesítmény emeleti teraszán lévő étterem személyzetének - hiába.

Azért érdemes lesz 17 órától kattintgatni, mert legalább negyedenként megpróbáljuk jelezni az eredményt, amellett, hogy készülnek fotók, az esti órákban pedig videón megmutatjuk a magyar gólokat.


Az első edzés Portugaletében

Hamarosan képek az esti edzésről.

1 régi hozzászólás

laller hozzászólása
laller32511
2010.08.12. 14:09

Mostmár valamit produkálni kellene! Hajrá fiúk!