FACEBOOK

Kemény Dénes Siracusa tapasztalatairól

Kemény Dénes Siracusa tapasztalatairól
hozzászólás, 2010.07.27.

Három győzelem és két vereség. Leegyszerűsítve ez a mérlege a magyar válogatott hatnapos szicíliai szereplésének. A megszerzett pontok száma azonban - felkészülési tornáról lévén szó - kisebb jelentőségű, sokkal fontosabb, hogy Kemény Dénes számára milyen tapasztalatokkal, tanulságokkal szolgált az öt "tét nélküli tétmeccs". Erről faggattuk a kapitányt, aki interjúnkban jelentette be, hogy a sérülésekre való tekintettel pótlólag behívta a keretbe Bárány Attilát, a ZF-Eger centerét.

- Az egyes meccsek utáni rövid nyilatkozatok sok értékelő elemet tartalmaztak, mégis, a torna végeztével jó lenne tudni, véleményed szerint hogy szolgálta a csapatépítést a szicíliai szereplés.

- Összességében: nagyon jól segítette a felkészülést. A korábban játszott edzőmérkőzéseken és hivatalos meccseken nem derült ki, mennyire vagyunk elmaradva a Világliga téli csoportmeccsein szerepelt csapatokhoz képest. Erre itt viszonylag hamar fény derült. A játékunk az ellenfelekéhez képest egyelőre kevésbé volt szervezett. Rajtuk látszott, hogy havi rendszerességgel gyakorolni tudták az elképzelésük szerinti játékukat. Hogy ez most világossá vált, az egyáltalán nem tragédia, sőt! Miután bőven van még idő, nem kell kapkodni, de azért már az első legközelebbi edzésen, szerdán
nekifogunk. Még fontosabb információ, és ennélfogva lényeges segítség számomra, hogy feketén-fehéren kiderült: a jelenlegi összetételű magyar válogatottnak a "nyakán vannak" azok a csapatok, amelyek eddig rossz játékkal is verhetőek voltak. Ezeket a középcsapatokat is csak azzal a lendülettel, elszántsággal fogjuk tudni legyőzni, amire pár évvel ezelőtt csak az elődöntőben vagy a döntőben volt szükség. Ez szerintem nem olyan nagy baj, fontos viszont, hogy tudjuk. Ha a két vereség miatt világossá vált problémákat megoldjuk, akkor bőven megérte részt venni a siracusai tornán.  Alapvetően lelki tényezőről van szó, meg kell értenie mindenkinek, hogy nem tekintjük ma már előre lefutottnak a középcsapatok elleni meccseket, nem mehetünk be úgy a vízbe, hogy a végén valahogy úgyis győzni fogunk. Olyannak kell tekinteni minden ilyen kategóriájú mérkőzést, mint a legnagyobb riválisok, az aranyérem-esélyesek elleni meccseket. Ha ezt sikerül tudatosítani a játékosokban és ha a játékban jelenleg látható hiányosságokat pótoljuk, akkor szerintem versenyképesek leszünk és el fogunk tudni jutni az EB-n legalább az elődöntőig. Utálok kikapni, de ha már ki kellett kapni, ez nem jött rosszkor.

- A két siracusai vereség között különbséget látok. Az első váratlan volt, kiderült mindaz, amit az imént mondtál és utána produkáltak a fiúk egy nagyon jól sikerült mérkőzést. Ám ezután visszaesett a korábbi szintre a csapat, vagy majdnem oda. Ez azért volt meglepő, mert ekkor már mindenki tudta, hogy nem lehet úgy odaállni, ahogy odaálltak a görögök ellen.

- Valóban, a németek elleni meccsre a korábbi tapasztalatok birtokában készültünk. Sőt, az olaszok legyőzésének estéjén tisztáztam a játékosokkal, hogy ezt a jó meccset gyorsan el kell felejtsük és készülnünk kell a másnapi, németek elleni mérkőzésre, különben meglepetések érhetnek minket. Sok apró dolog játszott közre abban, hogy az elődöntő bizonyos időszakaiban nem tudtuk érvényesíteni az akaratunkat és elhúzni úgy, ahogy akár az oroszok, akár az olaszok vagy akár az amerikaiak ellen is sikerült. S itt az elsődleges ok szerintem az, hogy addigra a sérülések már jelentősen befolyásolták a csapat teljesítményét. Egy játékos eleve otthon maradt, egy kint sérült meg és a lelátóról nézte a meccset, kettő pedig sérülten játszott. Azért így teljesíteni napról-napra - ez egyre nehezebb. Túl nagy teher került így a többi játékosra és ne feledjük, jó néhány idén debütált vízilabdázó van a válogatottban, akikre egy ilyen szoros, nehéz meccsen még kevésbé lehet számítani, vagy fogalmazzunk úgy: nem lehet elvárni tőlük, hogy ők legyenek a nyerő emberek. Így aztán az eredménykényszer terhe már a negyedik meccsnapon hárult ugyanarra a néhány rutinos és még egészséges játékosra. Az előző napi, tizenhét emberhátránnyal lejátszott olasz mérkőzés is sokat kivett a csapatból, mindezek miatt sem tudtuk újra azt a teljesítményt nyújtani. de emiatt egyáltalán nem aggódom. 

- Érzel-e már következményt, tapasztalni-e valamiféle hatását annak, hogy két olyan csapattól kaptunk ki, amelyeket közismerten nem szoktunk vereséget szenvedni?

- Szerintem akik megvertek minket, örülnek, de tudják, hogy a következő meccs 0:0-al kezdődik. És azzal is tisztában vannak, hogy számunkra talán időben jött pofonok voltak ezek. A nemzetközi mezőny csapatai és edzői a felkészülési tornákon egyébként régóta "megengednek maguknak" olyan mérkőzéseket, amilyeneket mi sose tettünk. Időnként kifejezetten olyan döntéseket hoznak, hogy a hosszabb távú célok érdekében nem törődnek közbenső vereségekkel. A magyar válogatott sose tartozott ezek közé, mi még edzésen is utálunk kikapni, a magyar sportközvélemény is csak a győzelmet várja, fogadja el tőlünk. Most nem így akartuk, de ha már így alakult, a hosszabb távú sikerességhez úgy gondolom, hogy bizonyos esetekben föl kell áldozni egy-egy torna vagy egy-egy mérkőzés eredményét azért, hogy információkhoz lehessen jutni, vagy olyan játékosokat lehessen beépíteni, akiknek szükségük van meccsre, fejlődésre. Ez akkor is fontos, ha emiatt elmegy egy győzelem vagy egy torna.

- A csapat összetételének megtalálásában mennyire segített-e ez a torna? Megerősített dolgokban, amiket korábban gondoltál, esetleg értek meglepetések? Nyilván valamennyire tisztul a kép a fejedben. Erről megtudhatunk valamit?

- Minden amit mondtál: megerősített dolgokban, értek meglepetések és tisztul a kép.

- Milyen jellegű meglepetések értek, pozitívak vagy negatívak?

- Inkább pozitívak. Én a játékosaim visszatérő, tipikus erényeivel, hiányosságaival a sok közös edzés miatt általában tisztában vagyok. Annyiban mindenképpen értek pozitív meglepetések, hogy láttam szép villanásokat fontos időszakban, nehéz helyzetben. Ezek nagyon lényeges információk, mert bármennyit edzünk, kétkapuzunk egymás közt vagy más csapattal, az igazán éles helyzetben, nagy stresszben jelentkező reakciók, esetleg hiányosságok nem derülnek ki ilyen körülmények között. Siracusában lehetőség volt ilyen jellegű információkat is begyűjteni. Ja, és még valami: tapasztalt játékosaim közül néhányan töredékét adták csak tudásuknak, nyilván ez bosszantja őket, tehát itt is van bennünk tartalék bőven. 

- Hogy folytatódik a munka?

- Szerdán a Margitszigeten vagyunk, csütörtökön Szolnokon, pénteken Békéscsabán játszunk hivatalos mérkőzést a németekkel. A következő hetet végig a Margitszigeten töltjük, az említett dolgokban megyünk előre. Hozzá kell tegyem, hogy a sérülés-sorozat miatt szerdán Bárány Attila csatlakozik a csapathoz.

- Köszönöm a beszélgetést!

15 régi hozzászólás

Egerfan hozzászólása
Egerfan32181
2010.07.29. 12:25

Az a baj veletek, hogy dilettánsok vagytok, a honlapnak nyugodtan adhatnátok a vlv annyi mit: vasas legények vonyítása.

szerk hozzászólása
szerk32153
2010.07.28. 15:31

... és aki a nevét rövid ü-vel írja...

cowk hozzászólása
cowk32149
2010.07.28. 14:41

jah, az egriek gondolom ugy kezdik az interjut, hogy arcon sz*rjak a partnert. szinvonal, oreg, nem a talponallodban vagy. ki vagy te, hogy azt mondd, le kellene mondani egy szovetsegi kapitanynak? ki vagy te, hogy eldontsd, mi hiba es mi nem az? milyen sportoloi/sportvezetoi multat tudsz felmutatni? mert en jobbara csak reszeg, tantorgo parasztgyerekeket lattam az egri szurkolok kozott, gondolom azok kozul vagy valamelyik. ha odaallnal denes ele, akkor meg remegne a labad, mosolyogva kernel autogrammot, hogy aztan eltolhasd a vateran. LOL ha nem csak frocsognel, hanem olvasnal is, pontosan tudnad miert nem indulunk a vilagligaban es ki ezert a felelos. heget kiemelkedo egyenisegnek meg peldakepnek hivni meg... hat nem tudom milyen cuccon vagy, de adhatnal belole nekem is. a sapkaszamat nem tudtam kb. megjegyezni.

Egerfan hozzászólása
Egerfan32146
2010.07.28. 11:27

Hát elég sok mindent nem kérdezett meg a cikkíró. Nem akar-e inkább lemondani Kemény Dénes, és átadni a helyét valakinek, akiben még van tűz ? Nem érzi-e úgy, hogy hibát hibára halmoz a válogatásnál ? Ki a felelős, hogy mi nem indultunk a Világligában, nyilván ha a szövetségi kapitány ragaszkodik hozzá, akkor indulunk ? Miért nem kap nagyobb szerepet Hegedűs Gábor, aki a mai magyar vízilabda kiemelkedő egyénisége és igazi sportember, példakép is ?

Vruc Vetár hozzászólása
2010.07.28. 10:28

Gratulálok, Bárány Attila megszolgálta a kerettagságot, nagy szezonja volt - lesz!

bezsike hozzászólása
bezsike32130
2010.07.27. 18:33

Gratulálok Atibá ! Végre megint kerettag vagy !Ha nagyon jól kijön a lépés , talán az EB-n is ott lehetsz !

Károly hozzászólása
Károly32128
2010.07.27. 13:59

csatlakozom az előttem szólókhoz! na végre! Hajrá Bari mindent bele!!

Én hozzászólása
Én32127
2010.07.27. 13:36

na véégre... még Katonás hiányzik

Tyúk hozzászólása
Tyúk32126
2010.07.27. 13:13

T. szerk! Lehet-e tudni valamit Harai vizsgalatanak eredmenyeirol, mennyire komoly a serulese, s vegulis meddig fog tartani a felepules? A valaszt koszonom. Igy utolag is gratulalok a csapatnak ehhez a 3. helyhez

B (régi) hozzászólása
2010.07.27. 12:42

Még egy pofon és Katonást is behívja a kapitány, remélem.

Yoda hozzászólása
Yoda32124
2010.07.27. 12:32

Végre:) Hajrá Bari!!!

B (régi) hozzászólása
2010.07.27. 12:14

Így kellett volna kezdeni...

kathleen hozzászólása
2010.07.27. 11:36

Nagyon örülök, hogy Bárányt is behívta Kemény Dénes, bár annak nem, hogy a sok sérülés miatt. Kívánom, mindenki gyógyuljon meg!

balzs hozzászólása
balzs32121
2010.07.27. 11:22

Gratulálok Bari! :)

Daret hozzászólása
Daret32120
2010.07.27. 10:03

Ez aaaaaaaaaaaaaaaz! Hajrá Bari!