FACEBOOK

A pekingi döntő - Siracusa harmadik helyéért

A pekingi döntő - Siracusa harmadik helyéért
hozzászólás, 2010.07.24.

Nem sikerült megismételni a pénteki bravúros teljesítményt, a magyar válogatott  fáradtan, sok hibával játszva kétgólos vereséget szenvedett a németektől, így vasárnap 20.30-kor az Egyesült Államokkal vívja a bronzmérkőzést. A szombati találkozó összes gólja, valamint Kemény Dénes, Madaras Norbert, Szivós Márton, Gergely István, Kis Gábor, Vörös Viktor és Varga Dániel videónyilatkozata.

Jól indult a meccs - ha az mostanában jó indulás, hogy Madaras góljával 1:0-ra vezetünk. Ugyanis - akárcsak a görögök ellen - ezt követően egyszer sem állt az eredményjelző táblán több gól a nevünk mellett, mint amennyi az ellenfelünknél.

Az első negyedben még csak egyenlítettek a németek. Ezután viszont már 3:1-re és 4:2-re vezettek, s mi ötméteresekkel tartottuk magunkat. A harmadik negyed elején még 4:4 volt az állás. Egész eddig főként a támadásokkal voltunk bajban, a védekezés úgy ahogy ment. Hanem ekkor öt gólt kaptunk és csak eggyel tudtunk válaszolni. A bírók is egyre aktívabb szerepet vállaltak, Hosnyánszky szabályos gólját sípszó utáninak minősítették, ekkor 4:5 volt az állás, nagyon fontos szituációban juttatták előnyhöz az ellenfelet. 

Természetesen a játékunk is lehetővé tette, hogy egy kis segítséggel magabiztossá váljanak a németek. Meglepő dolgokat vállaltak el, s a szerencsével sem álltak hadilábon, néhány utolsó másodperces góljuknál kifejezetten Fortuna segítette őket.

A fiatalok keveset játszottak, Kemény Dénes a rutinosabbakra bízta a fordítást, de ezúttal ismét nem volt olyan vezéregyéniség, aki magával húzta volna a többieket.

Négygólos hátránnyal kezdődött az utolsó negyed, de valahogy még mindig ne akarta elhinni az ember, hogy nem sikerül megmenteni a meccset. A németek már csak az időt húzták, fel is zárkóztunk 10:9-re, de az egyenlítés már nem sikerült.

MAGYARORSZÁG-NÉMETORSZÁG 9:11 (1:1 2:3, 2:5, 4:2)
Siracusa, Olaszország, v.: Balfanbayev (kazah), Severo (olasz)
Magyarország: Szécsi, Bundschuh, Madaras 2, Varga Dénes 3, Vámos, Hosnyánszky 2, Bátori, Szivós, Varga Dániel 1, Biros 1, Kis G., Gergely (kapus) Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Németország: Tchigir - Rößing, Schroedter, Real 3, Marko Stamm 3, Politze 1, Bukowski, Schuler 2, Kreuzmann, Oeler 1, Schlotterbeck 1, Pickert, Schulz. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm
Gólok - emberelőnyből: 4/11, 5/11
Gólok - ötméteresből: 3/3, ill. 0/1
Kipontozódott: Hosnyánszky, Szivós, Kreuzmann, Robing

Nem mondjuk, hogy túlságosan könnyű volt a meccs utáni hangulatban interjúalanyokat találni. Tiszteletre méltó, hogy kötélnek állt Kemény Dénes mellett Madaras Norbert, Szivós Márton, Gergely István, Kis Gábor, Vörös Viktor és Varga Dániel. Amikor kész leszünk a vágással, feltesszük a meccs összes gólját és várhatók fotók is.

VLV-FOTÓK:


Magyarország-Németország, Siracusa

VLV-VIDEÓK:

1:0 - Madaras első gólja

1:1 - Schuler első gólja

Oeler kimaradt ötméterese

1:2 - Schlotterbeck gólja

1:3 - Politze gólja

2:3 - Varga Dénes első gólja, ötméteres

2:4 - Real első gólja

3:4 - Hosnyánszky első gólja

4:4 - Biros gólja, ötméteres

4:5 - Schuler második gólja

Hosnyánszky érvénytelenített gólja

4:6 - Stamm első gólja

4:7 - Real második gólja

5:7 - Hosnyánszky második gólja

5:8 - Stamm második gólja

5:9 - Real harmadik gólja

6:9 - Varga Dénes második gólja

7:9 - Madaras második gólja

7:10 - Oeler gólja

8:10 - Varga Dániel gólja

9:10 - Varga Dénes harmadik gólja, ötméteres

9:11 - Stamm harmadik gólja


Kemény Dénes nyilatkozata,


Madaras Norbert nyilatkozata


Szivós Márton nyilatkozata


Gergely István nyilatkozata


Kis Gábor nyilatkozata


Vörös Viktor nyilatkozata


Varga Dániel nyilatkozata

A másik szombati elődöntőben:

USA-Olaszország 11:12 (2:2, 3:4, 4:3, 2:3)
Siracusa, Olaszország, v.: Kratochvil (szlovák), Koganov (azeri)
USA: Moses - Sharf 2, Alexander 1, Powers 1, Wright 3, Tyrrell 2, Hopkins, Azevedo, Bailey 2, Hutten, Buckner, Corcoran, Stevens. Szövetségi kapitány: Schroeder
Olaszország: Tempesti - Luongo 1, Figari, Figlioli 2, Napolitano, Felugo 1, Giacoppo 1, Gallo, Presciutti 1, Fiorentini 2, Lapenna, Deserti 2, Gitto 2. Szövetségi kapitány: Campagna
Gólok - emberelőnyből: 4/12, ill. 7/10
Gólok - ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Hopkins, Hutten

Érdekesség, hogy a két csoportelső nem jutott döntőbe, így a Magyarország-USA olimpiai finálé emlékeinek felidézése ezúttal a torna harmadik helyéért folyó mérkőzésen zajlik majd (vasárnap, 20.30).

A tévéközvetítés miatt a döntő (Olaszország-Németország) megelőzi a bronzmeccset, 19.00-kor kezdődik.


További szombati eredmények az 5-8. helyért:

Kanada-Oroszország 11:9 (3:3; 3:2; 2:1; 3:3) (Feltham és Graham 3-3 gólt lőtt)
Siracusa, Olaszország, v.: Margeta (szlovén), Rotsart (amerikai)
Kanada: Randall - Kudaba 1, Vikalo, Bicari 2, Boyd, Robinson 2, Conway, Graham 3, Feltham 3, Dakic, Diggle, McElroy, Dusan. Szövetségi kapitány: Jovanovic
Ororszország: Ivanov - Khalturin 1, Yurchik 1, Ryzhov-Alenichev 1, Zheltovskiy, Antipov, Lisunov 1, Basik 1, Novoksenov, Vyshniakov 3, Odintsov 1, Agarkov, Rastorguev. Szövetségi kapitány: Sobchenko
Gólok - emberelőnyből: 4/9, ill. 2/10
Gólok - ötméteresből: -/-, ill. 1/1

Görögország-Kazahsztán 17:6 (3:2, 4:2, 4:2, 6:0)
Siracusa, Olaszországv v.: Borrel (spanyol), Dykman (kanadai)
Görögország: Tsalkanis - Mylonakis 2, Papadogkonas 3, Miralis 1, Delakas 3, I. Foudoulis 3, Afroudakis C., Gounas 3, Mourikis 1, Miteloudis, G. Foudoulis, Kolombos 1, Flegkas. Szövetségi kapitány: Doumpas
Kazahsztán: Anissimov, Shmider, Gaidukov, Gubarev 3, Panfili 2, Pilipenko, Shakenov, Ukumanov, Zhilyayev 1, Ruday, Manafov, Fenochko, Demchenko. Szövetségi kapitány: Drozdov
Gólok - emberelőnyből: 1/6, ill. 1/8
Gólok - ötméteresből: 2/2, ill. -/-

24 régi hozzászólás

avner hozzászólása
avner32100
2010.07.26. 12:37

értem, hogy ott a levezetésben a nüansz és egykori sportolóként nem is kell elmagyarázni, hogy mit is jelent pro v. kontra. DE! Athén óta nem tudjuk megverni a szerbeket... ez már nem csak nüansz, hanem ennél több. Ez egyfajta tendencia, miként az is, hogy olimpiák között a világversenyen a korábbi legjobb 4 sőt döntő helyett tavaly 5. lett a csapat igaz egy nüanszon múlott. Hatalmas tisztelője vagyok a sárcoknak és KD-nek is, mindent elolvasok róluk amit csak lehet, sőt amit még nem lehet azt is szeretném. :-) És szívből kívánom a jó szereplést az EB-n!

cowk hozzászólása
cowk32097
2010.07.26. 12:29

ugyan mar, ugyanez a bullshitkedes ment az olimpia elott is. persze az mas kerdes, hogy mit er negy evente olimpiat nyerni, kozben meg semmit. mindenesetre ez meg nem az EB volt.

balzs hozzászólása
balzs32095
2010.07.26. 10:55

Szerintem meg ez a sok túlzottan negatív hozzászólás felesleges, mert ez a csapat nem ezt érdemli, de mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Leszállóágnak nevezném mondjuk az oroszokat, az olaszokat (ez a torna most nyilván nekik volt kiírva, de egyébként), vagy a magyar foci válogatottat, de a vízilabda válogatottnak az, hogy Athén után majdnem minden világversenyen döntőt játszott és ezüstérmes lett szerintem nem leszállóág. Hajrá magyarok!

B (régi) hozzászólása
2010.07.25. 23:41

Athén óta egyetlen egy világversenyt nyertünk. Aki ezt nem nevezi leszállóágnak, az teljesen feleslegesen kommentel ide.

balzs hozzászólása
balzs32080
2010.07.25. 22:20

A leszálló ág felvetésedre azért emlékeztetőül leírnám hogy a tavalyi vb-n Kásás, Kiss Gergő és Varga Tamás nélkül hosszabbítás után kaptunk ki a szerbektől 1 góllal a negyeddöntőben, úgy hogy Kis Gábort egyedüli centerként - Hárai sérülése miatt - mikor már nem bírta cérnával és visszaütött Udovicsicsinek kiállították végleg és ebből az előnyből lőtték a szerbek a győztes gólt - így lettünk vb 5.-ek. Azért ezt enyhe túlzás leszállóágnak nevezni. Hajrá magyarok!

balzs hozzászólása
balzs32079
2010.07.25. 22:15

A világligás kérdésedre: úgy emlékszem anyagi okokból nem indultunk. Szerintem ezért sem a játékosokat, sem Kemény Dénest nem lehet hibáztatni.

avner hozzászólása
avner32064
2010.07.25. 21:15

már azt hittem, hogy ez a kommentelési lehetőség azért van, hogy mindenki elmondja a véleményét (mégha marhaság is).

drukker hozzászólása
drukker32062
2010.07.25. 19:35

Türelem, türelem lesz ez még jobb is. Dénesnek egy pár éve valamelyik edző mondta, hogy az akkori magyar csapat egy rolls-royce, szerintem ez a mostani pedig még csak egy opel. Túl sok oszlop, illetve, hogy a kocsis hasonlatnál maradjak kerék hiányzik. Tudomásul kell vennünk, hogy Kását, Tibit, Kiss Gergőt, Csuvit, Ádit, Papeszt, az aranygenerációt borzasztó nehéz pótolni. Norbi és Peti küzdenek, hajtanak, de azért szerintem ne felejtsük el, hogy azok, akik, most a csapat magvát képezik az egykori csapatban "csak" kiegészítő emberek voltak. Minden tiszteletem mellett el kell ismernem, hogy a Varga testvérek, Hosi, Kicsi még nem olyan szintű játékosok, mint a 3x olimpiai bajnokok. Nagyon drukkolok nekik, hogy ők is 3xbajnokok legyenek, az újak pedig nőjenek fel hozzájuk. Remélem leszünk olyan szerencsések, hogy visszajön Kása, Kiss Gergő, Ádi, Csuvi, beérnek az új játékosok és még sokszor hallgathatjuk a himnuszt EB-n, VB-n, olimpián.

szerk hozzászólása
szerk32060
2010.07.25. 17:30

Köszönöm.

Hentes73 hozzászólása
2010.07.25. 16:57

A gyengébbek kedvéért újra leírom: ez egy generáció(75-77) Soha ilyen együttes nem születik sehol a világon akik csapatjátékban 3 olimpiát nyernének. Próbáld felfogni hogy 12 évig elkényeztettek minket a tehetségeink és 2012 után ennek vége!!! Mozgassátok az agyatokat még ha nehéz is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

avner hozzászólása
avner32058
2010.07.25. 16:35

a tévedés joga mellett, én inkább úgy láttam, hogy a kapuban voltunk nagyon gyengék. az első három gólban vastagon a többiben is benne éreztem a szecskát. amúgy meg a védekezés sem volt túl erős a 9-3 a javunkra kb reális eredmény kellett volna h legyen a javunkra persze (((azért én úgy láttam viszonylag könyedén lövöldöztünk gólokat a németek pedig erőlködtek igaz, ez az eredmény szempontjából lényegtelen))) Sydney után is volt némi visszaesés, igaz ez most már 2 éve tart. Azzal én is egyetértek, hogy semmi értelme úgy "kicsiket" kivinni h nem játszatjuk őket nekem hiányzik a csapatkapitány is de temetni még korán van, bár kétségtelen Athén óta egy leszálló ág, az olimpia volt a kivétel ami azért egy kis szerencsének is köszönhető volt, igaz ez nem von le semmit az értékéből...!

Én hozzászólása
Én32057
2010.07.25. 16:35

én is ilyenekrol beszélek nane... olyan ez, mintha KD nem tudná mit akar... beválogatja Mátyást, elhordja edzőtáborokba, ott jónak itéli meg, elhivja a tornára, ott meg egy percet sem játszik... ez volt már az olimpia előtt is... ez a tanácstalanság... félreértés ne essék, nem vagyok Mátyás fan, szerintem nincs is helye a keretben, de akkor minek hivja be, ha nem is játszik? Vámos meg minden meccsen játszik OB1es rutin nélkül is... nézzük csak, a magyar nagycsapatot: nyilván egyetért azzal mindenki, hogy a lehető legerősebb keret így nézne ki: Szécsi - Kásás,Varga Tamás, Kiss Gergely - Biros, Steinmetz Ádám, Madaras... a világ legjobb csapata jön ki így. Közülük hárman külön kérés miatt nincs itt, Csuvit érthetetlen okok miatt mellőzi a kapitány... tehát optimális esetben csak Ádit, Kásást és Kiss Gergőt kéne pótolni, véleményem szerint Kis Gáborral, Hosnyánszkival és Varga Danival vagy Dumival meg is oldható a probléma, akkor hol itt a gond?? A gond ott van, h nem olyan felállásban játszik a csapat amilyenben kéne... senki sem tud hatékonyan bekkelni a csapatból, mert Bundschuchon kívül senki sem igazi bekk, Bundschuch meg nem elég hatékony... ide kéne Csuvi, és Katonás is el tudná jól látni ezt a posztot... Hosnyánszki balkézoldalon, mert ő onnan is tud nagy gólokat dobni, előtte Madaras kapáson, másik oldalon Varga Dani hátul, előtte Biros, centerben Kicsi Báránnyal cserélkezve... nem Vörös Viktorral, és nemis Háraival, mert velük olyan az ember érzése, hogy csak kevesebben vagyunk, és hogy csak Kicsi fullad bele a vízbe, mert kétszer anyit kell, hogy vállaljon... megfelelő csere emberek lennének továbbá Szívós, Varga Dumi, Bátori vagy Török, akiknek bármikor rendkívül gólveszélyes a kezük... ebben a mostani csapatban alig van valaki, aki azon a poszton játszana, ahol a legjobban megy neki...

nane hozzászólása
nane32056
2010.07.25. 16:21

Nem értem, hogy a beválogatott és kivitt Mátyás pl miért nem játszott egy percet sem, vagy rosszul tudom?

Én hozzászólása
Én32055
2010.07.25. 16:17

ááá, ez igen.. egyik oldalon csupa világsztár, a magyar élcsapatokból, illetve egy a Reccoból, Vámost inkább nem jegyzem fel, jobb az ugy... a másik oldalon a Spandau Berlin kiegészülve még egypár gynegébb német játékossal, a végeredmény 9:11 ... továbbra is állítom, nem jó a csapatnévsor, nem a legjobb játékosok alkotják a keretet, mégcsak nem is azok, akik a legjobban tudnak kuzdeni a sikerért, és nem pont ezekkel a játékosokkal kellene MOST, jelen pillanatban csapatot építeni... az én EB csapatom így nézne ki: Szécsi, Gergely - Varga Dá, Varga Dé, Hosi, Kicsi, Madaras, Biros, Szívós, Varga Tamás, Bárány, Katonás, Bátori (de csak aíg Török sérült) az a sok fiatal, akiket KD erőltet, nem valóak a válogatottba, sőt a klubcsapatukban sem kezdőjátékosok, nyilván nem azért nem kezdők, mert a klubcsapatuk edzője nem ért hozzá... a fiatalok feladata egyelore az kéne, hogy legyen, hogy klubcsapatukban kiharcolják maguknak az állandó kezdő, sőt kulcsszerepet, de ez eddig közülük csak Töröknek és Bátorinak sikerült... addig meg játszanak azok, akik tényleg megérdemlik... ráadásul az se tetszik nekem, hogy a csapat ilyenkor kezdi a felkészülést, hogyhogy a többi csapat mind hamarabb kezdte a felkészulést az EB-re??? hogyhogy ők világligát játszottak, mi meg nem??? Számunkra egy EB-nek nincs is semmi jelentősége??? mert a hozzáállásból erre következtetek... jönnek a verseségek pár héttel az EB előtt sokkal gyengébb csapatoktól, és erre a magyarázta, hogy ezek a csapatok hamarab kezdték a felkészülést, előrébb tartanak... kérdem én: miért???

Hentes73 hozzászólása
2010.07.25. 15:36

Kedves Szerk! Iszonyúan jók a képek!! Grat!

Hentes73 hozzászólása
2010.07.25. 15:32

1 Szecska 2 Csuvi 3 Norbi 4 Dumi 5 Kása 6 Hosi 7 Gergő 8 Marci vagy valaki 9 Dani 10 Fácán 11 Kicsi 12 Remélem Ádi 12 13 egy kapus Ki áll ellen nekünk így gyerekek??!!! Amiről ti beszéltek az a 2012 utáni csapat. Azt osztom hogy kell két "nagy testsúlyú" center.

milcsi hozzászólása
milcsi32052
2010.07.25. 14:56

hát ha ennyire tudod akkor biztos tudod hogy hogy kell támadni egy zóna ellen:D és hogy mikor melyik fórt érdemes játsazni:D és hogy mikor kell időtkérni:D és hogy hogy kell jól cserélni:D csak hogy az alap dolgokat nézzük:D

im hozzászólása
im32051
2010.07.25. 14:00

Gondolod, hogy eljöhet még az én időm is? :)))))))))))))))))))))))))))))) Akkor pályázom... Nna hiszen... :) Előbb veszek egy vízilabda tankönyvet, amiből megtanulom, hogy mi ez a játék. Lelkes vagyok, néző vagyok és mint ilyen, természetesen mindent jobban tudok és sokkal okosabb vagyok mindenkinél :)

milcsi hozzászólása
milcsi32049
2010.07.25. 12:52

ha te ennyire vágod a témát mértnem pályázod meg a szövetségi kapitányságot?:D

im hozzászólása
im32048
2010.07.25. 12:37

Nem hiszek abban, hogy csak a játékosok hibája ez az eredmény. Elnézést kérek a mestertől, ha kissé karcosabban mondom a véleményem, de nem értem Kemény Dénes választásait. És nem is értek vele egyet, de nem én vagyok a szövetségi kapitány. Nem értem, miért nem aszerint választ, hogy kik tudnak összehangoltan játszani. Mert eddig az az elképzelés, hogy posztokra keres embert, nem nagyon látszik bejönni. Attól még nem csapat egy embercsoport, hogy ez kapus, az bekk, amaz meg center. Nem szeretném, ha az derülne ki, hogy óriási szerencsénk volt azzal, hogy jókor, jó helyen volt együtt egykor egy zsenicsapat és mellettük KD szerepe csak annyi volt, hogy jól válogatott melléjük néhány kiegészítő embert az olimpiákon. Továbbra is szeretném azt hinni, hogy a még játszó egyszeres olimpiai bajnokaink nem csak azért lettek bajnokok, mert éppen benne voltak a pekingi keretben. Szeretnék hinni abban, hogy mégis összeáll az új mag, amely erős, kiegyensúlyozott, fiatal, ütőképes. Ez a téblábolás nemzetközi versenyeken évről évre, tornáról tornára egyre gyengébb szerepléssel, hát..., nem megnyugtató. Ha az eddigi módszerek nem voltak célravezetőek - márpedig nem - akkor lehet, hogy új edzési módszerek kellenek, új stílus, új felállás. Bizonyos mértékig be kellene építeni a balkáni módszereket, akármennyire is nem szeretné az ember. Valamilyen szinten nekünk kell alkalmazkodnunk, mert úgy tűnik, a vízilabdatársadalom más úton halad. Nem lehet mindenkivel szemben menni. Ki lehet alakítani újra egy ütősebb, harcosabb, ugyanakkor elegáns-észjátékos magyar stílust. Ennyi kudarccal mindenki elfárad! Ennyi pofontól elfásul az ember, beletörődik a vereségbe. Ha már nem tartjuk lehetetlennek a vereséget, akkor az be is következik. És még egy: nemzetközi tornán sorozatban 200 néző... ! Na jó, tegnap 300. Nevetséges és tragikus! Ezek már a folyamatos piros jelzések, hogy nagy-nagy baj van a vízilabda házatájékán. Ha még mindig nem veszik észre hivatalos vezetők, hogy ez miről szól, hamarosan már nem lesz mit észrevenni. Nem lesz vízilabda.

bogyo hozzászólása
bogyo32047
2010.07.25. 07:41

Kötélnek álltak, mert igazi sportemberek!!!!

p.m. hozzászólása
p.m.32046
2010.07.25. 06:58

Egy apró észrevétel ami azért mély nyomot hagyott bennem...Egy magyar válogatott ne 8-9 emberből álljon már 14 a csapat létszáma meg kellene találni azt a megfelelő 14 embert! Hangsúlyoznám ez egy észrevétel!

szerk hozzászólása
szerk32045
2010.07.25. 01:50

Hát igen...

Daret hozzászólása
Daret32044
2010.07.25. 00:16

Siracusa harmadik helyéért