FACEBOOK

Mátyás Zoltán: „Lépcsőfokról lépcsőfokra”

Mátyás Zoltán: „Lépcsőfokról lépcsőfokra”
hozzászólás, 2010.07.16.

Mátyás Zoltán klubot vált. A napjait a válogatott kerettel töltő védő a Népligetből a Kőér utcába költözik, méghozzá két esztendőre. A váltás okairól, a válogatott felkészülési munkájáról, esetleges „londoni álmairól” kérdeztük a játékost.

Diapolo

- Két évet töltöttem a Ferencvárosban - ellentmondásos időszak volt. Az első esztendő nagyon jól sikerült, akkor kerültem be a válogatottba is, ezért mindenképpen sokat köszönhetnek a Ferencvárosnak. A második év sajnos nem olyan lett, mint amilyet szerettünk volna. Somossy Józsefet, akivel én nagyon jó munkakapcsolatban voltam,  a szezon elején leváltotta a vezetőség és bár az őszi szezon jól sikerült, sajnos végül a jó játékerőt képviselő csapatunk nem tudta kihozni magából azt a teljesítményt, amire szerintem képes lehetett volna. Az idény végére elég rossz hangulat alakult ki a csapat háza táján és már hallani lehetett a hangokat, hogy változások várhatók, s a következő évre új edzővel vág neki a klub. Végül aztán úgy alakult, hogy én sem maradok tovább a IX. kerületben. A Honvéd nagyon korrekt ajánlattal keresett meg, amilyen jövőképet felvázoltak, az nekem nagyon szimpatikus volt. Nem vándormadár típusú játékos vagyok, de úgy éreztem, hogy a saját teljesítményem, a pályafutásom szempontjából jobb lenne váltani. Így végül elfogadtam az ajánlatukat. A szerződésem idén lejárt a Ferencvárosnál, elváltunk, augusztus 1-jétől két évig a Honvéd játékosa leszek. Annyit még szeretnék elmondani, hogy nem bántam meg, hogy két éve a Fradiba igazoltam, mert rengeteg tapasztalatot szereztem és sok új embert ismertem meg. A csapattársaimmal nagyon jól kijöttünk. Mindenkinek köszönök mindent.

- Milyen lesz az új Honvéd? Mik azok a szimpatikus dolgok, amikre utaltál?

- Úgy érzem, a csapat nagyon jó egyvelege lesz a rutinosabb és a fiatal játékosoknak. Hosszabb távon reális az előrelépés lehetősége, ami, megmondom őszintén, kicsit hasonlít is ahhoz, amit két évvel ezelőtt a Ferencvárosnál terveztek. Ez a fajta stratégia akkor is tetszett nekem. Van egy terv, évről évre lehet előrelépni, egyre magasabbra tenni a lécet és ez nekem szimpatikus. Bízom benne, hogy sikeresen megvalósul ez a hosszabb távú folyamat, jobban, mint a Fradinál.

- Szakmailag hogy alakul a szerepköröd, ugyanazt fogod csinálni, mint eddig?

- Elsősorban nyilván a védekezés problémáinak stabil megoldása lesz a feladatunk Gór-Nagy Mikivel, aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Szerencsére maradnak sokan a tavalyi csapatból, de több érkező is van, ezt a társaságot azért még össze kell gyúrni. Nyilván kísérletezni is kell, hogy milyen variációs lehetőségek működnek a legjobban. Ilyen részletekbe egyelőre nem tudtunk belemerülni, ez őszre marad, mert hát a csapatból többen is tagjai a válogatott keretnek, tehát elvileg majd csak szeptember vége felé fog összeállni a teljes társaság.

- Éveken át hangosan hiányoltak téged a szurkolók a válogatottból, amikor még a Vasasban játszottál. Ha jól emlékszem, már a bajnoki cím is megvolt, mégsem jutottál be a keretbe. Mintha már a közvélemény is lemondott volna rólad, aztán mégis megjött a meghívó, most pedig már hosszabb ideje kerettag vagy. Hogy vélekedsz erről a „kései karrierről”?

- Igen, ez egy érdekesség, már én is többször gondolkodtam rajta. Elég ritka dolog, hogy valaki 28-29 éves korában kerül be életében először a válogatott keretbe, de igazából nem akarok foglalkozni ezzel. Mint minden játékos, természetesen én is nagyon vártam a meghívót. Aki elkezdi ezt a sportágat és komolyabb szinten űzi, nyilván az álma az, hogy egyszer bent legyen a válogatottban. Nekem ez most adatott meg. Igyekszem minél jobban megfelelni az edzéseken, a felkészülési mérkőzéseken, hátha sikerül bekerülni egy világversenyre utazó csapatba. Talán annyiból még jó is ez így, hogy jó pár év rutinnal a hátam mögött tudok nekivágni a feladatnak és talán hasznosítani tudom a tapasztalatokat az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken.

- Most már azért hosszabb időt töltöttél a válogatott keretében. Milyen ott a hangulat, mi az, ami más az ott elvégzett munkában, mint amikor a klubotokban vagytok?

- Szerencsére a hangulat tényleg nagyon jó, oldott és mindenki jól érzi magát, amellett, hogy nagyon komoly szakmai munka folyik. A különbség talán az, hogy időtartamban sokkal hosszabbak az edzések, fokozott koncentrációt igényel, hogy a hosszú foglalkozásokat az ember minél jobban végig tudja dolgozni. Sokkal több edzőmeccs, felkészülési mérkőzés van, hiszen a klubszezonban a munka a hétvégi bajnoki vagy nemzetközi  meccsekhez igazodik, most viszont tízhetes a felkészülés, amelynek során a kemény, fizikailag megerőltető edzések mellett kétkapuzások is vannak, nem is kevés. Ezeken pedig  teljesítenie kell az embernek, hiszen itt tudja meggyőzni a kapitányt arról, hogy neki helye van az utazó csapatban…

- Hogy látod az esélyeidet?

- Az ilyen latolgatás nem szerencsés. Egy dolog, hogy én mit gondolok, s megint más, hogy hogyan látja a kapitány. Az első edzés előtt azt kérte tőlünk Dénes, hogy mindenki száz százalékosan tegye oda magát, hajtson. Azt mondta, szeretné, hogyha versenyszellem jellemezné az edzéseket, mert ő úgy érzi, hogy ebből a keretből bárki bekerülhet az utazó csapatba. Én azóta igyekszem ehhez tartani magam és megtenni mindent, hogy majd úgy ülhessek a tornateremben a kerethirdetéskor: mindent elkövettem annak érdekében, hogy ott legyek az utazó csapatban.

- Lehet, hogy most olyan dolgot kérdezek, amiről nem szívesen beszélsz. Megfordul-e a fejedben a londoni olimpia? Ezzel szándékosan nem akarsz foglalkozni, vagy néha azért álmodozol erről?

- Mindenki álmodozik. Amilyen a magyar vízilabda régmúltja és közelmúltja, azt hiszem, természetes, hogy megfordul minden játékos fejében, de ezek tényleg csak ábrándozások. Pontosan tudom, hogy megvannak a fokozatok, amiket teljesíteni kell, tehát nyilván ahhoz, hogy a londoni olimpiára kikerüljön az ember, a mostani zágrábi Európa-bajnokságra, aztán a jövő évi sanghaji világbajnokságra minimum be kell kerülnie a csapatba. Utána lehet azon gondolkodni, hogy reális esély van-e a tagságra a londoni olimpiai keretben. Ez nagyon távoli dolog, még akkor is, ha már csak két év van az olimpiáig. Nem foglalkozom ilyesmivel, most az a célom, hogy ezen a nyáron jól teljesítsek és sikerüljön az Európa-bajnokságra kikerülni. Utána jöhetnek a következő feladatok és lépcsőfokok.

- Köszönöm a beszélgetést!

32 régi hozzászólás

nane hozzászólása
nane32619
2010.08.15. 12:45

Na figyelj, nagyokos! ha kipuffogtad magad és leszállt rózsaszín köd a szemedről, akkor láthatod, hogy amit tett, azt a hétköznapi életben súlyos testi sértésnek nevezi a büntetőjog. nem mentség, hogy előtte ki kit provokált, a tény az, hogy ő ütött, míg a másik "csak" beszólt. ha az utcán egy beszólás után kapsz egy maflást és eltörik az arcod, akkor nem téged büntetnek meg, mert beszóltál, hanem aki ütött, legfeljebb utólag elgondolkodhatsz azon, hogy kellett-e provokálnod? Remélem világos voltam!

vaci ut hozzászólása
vaci ut32499
2010.08.11. 13:23

Na,figyelj,oreg ! Ama bizonyos bunyos Honved / ize domino / - VASAS meccsen ,amikor kezdodott a tanc 4 a 4 ellen voltak : domino : sugar,kiss g.,szivos,es kovacs oliver ,a VASAStol a 2 Varga /Tamas es Zsolt /,Matyi,es Hesz !! TEHAT A DOLOG 4:4 -ben kezdodott ,stimm ??? Az egy dolog,hogy sugar,szivos,es kovacs /akik egesz meccsen szitottak a tuzet / ,mar az elso maflas utan leleptek ,de ez elmond mindent a domino csapatanak kohezios erejerol ... DE: meg idezhetnek is Neked egy magyar rock klasszikust : Dinamit ,1980 : ,,Mit erdemel,ki kozetek beall , Balhera lazit, s ha balhe van kiszall ??!! " Egyeb kerdes ????

vaci ut hozzászólása
vaci ut32498
2010.08.11. 13:07

Draga Matyi !! Remelem ,ez csak egy kitero lesz . Marmint ez a koer utca,vagy micsoda ... Sztem csak ugy keveredtel a Koer utcaba,hogy az FTC sporttelep elott a 99-es BKV buszra felszalltal ugyan,csak eppen a busz a rossz iranyba haladt . Ha a Blaha Lujza terre mentel volna,onnan M2 metro ,majd HEV,s ott vagy a Kominal ,ami mar ismet a VASAS otthona !! TEHAT a Te otthonod is !!!! Steinmetz Barna mar ismet nalunk,sztem Adi jon jovore ... NE SZORAKOZZ,GYERE HAZA A VASASBA !! NALAM MEG MINDIG ,,VASAS HERO " vagy !!! Ezt a honved izet meg felejtsd el !!!!!!!!!!!! udv ! VASAS 4EVER !!!

vaci ut hozzászólása
vaci ut32497
2010.08.11. 13:00

Figyelj ,kispajtas : VASAS az nagybetu !!! VASAS DRUKKER pedig plane !!! Do You Understand Me , U m......... m f........... ?????????

vaci ut hozzászólása
vaci ut32496
2010.08.11. 12:58

Viszont elotte 1 nappal ,2002.majus 18.-an mi tortent a Komiban , kis ........... ??????????? ERROL SENKI NEM BESZEL !!!

vaci ut hozzászólása
vaci ut32495
2010.08.11. 12:56

JOL !!!

szema hozzászólása
szema31868
2010.07.19. 14:09

Köszönöm szépen! Nem akartam leírni, nehogy megint outra rakjon a tisztelt főnök úr :D

totka30 hozzászólása
totka3031867
2010.07.19. 13:01

Cowk beszólásaival,provokálásával nem kell foglalkozni,ő az egyik moderátor,amit bár tagad,sokszor ő maga szólta el.

szema hozzászólása
szema31857
2010.07.18. 17:30

mert egy másik ip-vel mikor be akartam jelentkezni nem engedte, és gondoltam, h valoszínű, h újra regelni se fog engedni a rendszer, ezért egyszerűbb volt egy másik mail címmel másik felhasználónévvel regelni. Nincs öngól, les volt :D

cowk hozzászólása
cowk31856
2010.07.18. 17:24

akkor miert regeltel uj maillel..? ;-) khm, öngól

szema hozzászólása
szema31855
2010.07.18. 17:03

nem is e-mail alapon tiltottak, hanem IP cím alapján

cowk hozzászólása
cowk31854
2010.07.18. 17:00

az jo, akkor en is szolok a tobbieknek, hogy ezen az oldalon nincs email alapu tiltas =D

szema hozzászólása
szema31853
2010.07.18. 16:56

Hát én erre nem így emlékszem, de nem szeretnék kötözködni, csak gondoltam szolok a többieknek!

cowk hozzászólása
cowk31852
2010.07.18. 16:53

nekem ilyesmihez semmi kozom, szerk-el konzultalj.

szema hozzászólása
szema31851
2010.07.18. 16:04

Még mielőtt valaki megkérdezné... Igen, más e-mail címmel és felhasználónévvel újra regisztráltam!

szema hozzászólása
szema31850
2010.07.18. 16:02

Gyerekek! Cowk bácsit nem szabad szidni, se vitatkozni vele, mert úgy jártok mint Én. Vitatkoztunk-vitatkoztunk, aztán mikor már elfogytak az ész érvei és nem tudott semmit se reagálni a szavaimra, hipp-hopp láss csodát, kitiltottak az oldalról!

nane hozzászólása
nane31848
2010.07.17. 22:06

látom fáj az igazsgág, de hagy fájjon, attól a tény még tény marad. egyébként írhatnál vmi olyat is, amivel cáfolod, amit említettem

cowk hozzászólása
cowk31846
2010.07.17. 21:36

spicliskedni vagy ongolt rugni kinosabb, zsenikem? ;-)

nane hozzászólása
nane31845
2010.07.17. 16:58

igen itt szerintem is csak az alpári stílust lehet szóvá tenni, amelyek akkor kerülnek előtérbe, amikor az észérvek kifogytak, már ha voltak ilyenek. ettől függetlenül én is szeretem a jó vizilabdát, bárki játsza, csak a sportszerűtlenséget nem, és ez az eset túlment a férfias küzkelmen, ringben elment volna!

turkics hozzászólása
turkics31844
2010.07.17. 16:52

nem tisztem megvédeni cowk-ot, de ő max olyan adatot tud megosztani, amit a névre kattintva bárki megnézhet. reggeléskor ezzel mindenki tisztában volt

Elfer P. hozzászólása
2010.07.17. 16:44

Moderációs alapelvek: - mások személyes adatainak közzététele az érintett beleegyezése nélkül; - alpári stílusú, trágár hangnem Megkérdezném a szerkesztőt, hogy ezek cowk-ra miért nem vonatkoznak?

turkics hozzászólása
turkics31842
2010.07.17. 16:42

jól sejtem, hogy sok vasasdrukker odaadná mátyásért kissgergelyt?

cowk hozzászólása
cowk31841
2010.07.17. 15:38

jah, egy szuz, frissen regelt fikanicknek mindig lehet szabad velemenye! :D

nane hozzászólása
nane31840
2010.07.17. 12:56

2002. május 19. Honvéd-Vasas finálé. Ott voltam láttam Mátyás ütése nyomán tört Gergő arca, azóta ő egy NULLA számomra, persze mint tudjátok a hir szent, a vélemény szabad. Ez az én véleményem, ettől még leheti imádni őt.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4731839
2010.07.17. 12:50

Kiss Gergő nem menne bele abba,hogy együtt játszon a Matyival? Lehet,hogy rosszul tudom,de mintha a válogatottban már játszottak volna együtt. Azt viszont biztosan jól tudom,hogy a Varga fívérekkel játszott együtt a válogatottban. Márpedig az igazán nagy ütéseket ők vitték be neki anno.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4731838
2010.07.17. 12:43

"A magyar vízilabdázás legnagyobb mélysége fűződik Mátyáshoz." Miért is?

Brada hozzászólása
Brada31837
2010.07.16. 22:27

Upsz bocsi...nekem Kiss Gergő neve a honvéddal ugrik egyből be...

nane hozzászólása
nane31836
2010.07.16. 21:47

jól tudod, nem fognak együtt játsznai, szeritem Gergő ebbe nem menne bele, egyébként pedig ne felejtse el SENKI, a magyar vizilabdázás legnagyobb mélysége főződik Mátyáshoz

Szecska89 hozzászólása
2010.07.16. 18:31

Kiss Gergely - Vasas Mátyás Zoltán most - Hondvéd vagy rosszul tudom? oO

Brada hozzászólása
Brada31832
2010.07.16. 12:53

na már vártam az efféle hozzászólást..ez az kell ez! gratulálok jó vagy ;) Minek jusson eszébe? Ezentúl csapattársak, azért hajtanak mind 2en h elérjék a csapat által kitűzött célt.. áhh komolyan az ilyen megnyilvánulások szánalmasak

nane hozzászólása
nane31831
2010.07.16. 11:52

vajon eszébe jut-e, amikor majd a Honvédban edz mindenn nap, hogy mi is történt azon az ominózus Honvéd-Vasas meccsen, amikor eltörte Kiss G. arcát?

p.m. hozzászólása
p.m.31827
2010.07.16. 08:56

Még jó pár évvel ezelőtt Paján Viktorral OB II-ben nyomta Kaposváron....:-))