FACEBOOK

Märcz Tamás Olaszországban marad

Märcz Tamás Olaszországban marad
hozzászólás, 2010.07.14.

Az újjáalakuló Ferencváros erősítéseként került szóba a neve, de Sydney olimpiai bajnoka végül úgy döntött, marad a számára egyelőre nagyobb stabilitást jelentő nápolyi klubnál, amely idén is a másodosztályban szerepel.

- Tárgyaltam a Fradival, de a megbeszélések egy ponton megakadtak, s utána nem folytatódtak. Valószínűleg kétéves szerződést kötök tavalyi csapatommal, a nápolyi Acquachiara-val. Az aláírás még nem történt meg, de szóban már megegyeztünk, úgyhogy a formaságok maradtak hátra. Jelenleg itthon pihenek a családdal.

- Az Acquachiara nagy terveket szőtt, így igazolták le tavaly a Pro Recco két játékosát, Bencivengát és téged. A feljutás mégsem sikerült.

- A Camogli ellen elvéreztünk, ráadásul az utolsó meccsen, úgy, hogy 10:6-ra vezettünk, amikor történt egy rövidzárlat és nem tudtuk megtartani az előnyt. Feljuthattunk volna, de nem sikerült, így elvileg jövőre is A2-es lenne az Acquachiara. Nagy valószínűséggel így is lesz, de van egy hajszálnyi esély, hogy  már a következő szezonban az első osztályban folytathatjuk. A Roma ugyanis szinte biztos, hogy visszalép a bajnokságtól és néhány csapat arra vár, hogy ez miként történik meg. Van  ugyanis lehetőség arra, hogy a klub eladja a szereplés jogát. Ha így lesz, akkor valószínűleg a Pescara veszi meg, de ha nem, akkor a szövetség kiírhat egy pályázatot mindazok számára, akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel. Valószínűleg a Pescara, a Latina és az Acquachiara jön szóba, s a pályázat minősége fogja eldönteni, hogy ki szerepelhet az első osztályban.

- A csapatotok mennyire változik?

- Most még alakul. Az edzőnk lemondott azután, hogy nem sikerült a feljutás, ez az egyik fontos változás. Most folynak a tárgyalások arról, hogy ki lesz az utódja, egyelőre én is csak pletykákat hallottam. A sajtó megszellőztette, hogy esetleg Gigi Di Costanzo jön hozzánk játszani, de erről sem tudok biztos információt, ha igaz a hír, akkor ez mindenképpen erősítés lesz. A csapat gerince nagyjából megmarad, egy-két poszton lesz erősítés. Ha az A2-ben marad az Acquachiara, akkor a feljutás lesz a cél. Az elmúlt szezon végül nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de a tulajdonosunk nem az az ember, aki feladja, hosszú távra tervez, ezért is választottam az Acquachiara-t. Úgy gondolom, hogy hosszabb időre stabilitást teremt a vezetés, azt pedig az elmúlt egy évben megtapasztaltam, hogy mennyire profi a csapat működtetése, a játékosokat körülvevő közeg.

- Bencivenga marad?

- Szerződése van, tehát ha játszik, akkor az Acquachiara játékosa. Kicsit hezitált, már ő sem tartozik a legfiatalabban közé, az üzleti életben is tevékenykedik, de szerintem folytatni fogja.

- Neked tavalyról milyen szerződésed volt?

- Egy év, úgyhogy most teljesen nulláról tárgyaltam.

- Számodra nem volt fontos szempont a hazajövetel pályafutásod vége felé, mint például Varga Zsoltnak?

- Nem akartam mindenáron hazajönni, jól érzem magam Olaszországban, de fontolgattam, mert a család itthon lévő részével nem találkozhatom mindig, amikor akarok, s természetesen van bennem hazavágyódás is. Ugyanakkor jó kint lenni, s végül olyan megoldást próbáltam választani, amely a leginkább előremutató és a legstabilabb. Hosszabb időre kellett előre gondolkodnom, hiszen két gyerekem van, az egyik jövőre iskolába fog járni, szóval nem szívesen rángatom ide-oda a családot, főleg egyik országból a másikba.

- Hol töltöd a nyarat?

- Idén a korábbiaktól eltérően nincs számomra máltai bajnokság, nagyon hosszú volt a szezon. Elsősorban pihenéssel töltöm a nyarat, itthon. Szokásomhoz híven próbálok majd valamelyik magyar csapat edzéseire járni, hogy formában tartsam magam, hiszen könnyebb úgy edzeni, ha csapattal együtt van az ember.

- Elárulod, hova fogsz lejárni? Az ilyen információkból mindig kombinál újságíró és szurkoló egyaránt.

- Megmondom őszintén, hogy az utóbbi időben elsősorban a kényelem szempontjait vettem figyelembe, azt, hogy az edzésekre ne kelljen sokat utazni. Jártam a Kőér utcába, de megfordultam a Vasas és a BVSC edzésein is, sőt, olyan is volt, hogy a junior válogatottal dolgoztam együtt. Hamarosan körül is nézek ez ügyben, mert nem szeretek hosszú időre leállni.


A beszélgetést követően eldőlt, hogy az olasz első osztályú bajnokságtól visszalépő Roma helyét a Latina foglalhatja el, így az Acquachiara a másodosztályban folytathatja.