FACEBOOK

"Fiatalabb" ausztrál jöhet Szegedre

"Fiatalabb" ausztrál jöhet Szegedre
hozzászólás, 2010.06.11.

Csaknem véglegessé vált a legutóbbi bajnokságban bronzérmes, így az idén Euroliga-induló Szeged-Beton 2010-11-es kerete. Nagy mozgás nincs, de ezt Kásás Zoltán vezető edző nem tartja hátrányosnak. Egy kérdés maradt függőben: Joseph "Józsi" Kayes közreműködésével érkezhet a tehetséges ausztrál Aaron Younger, akiért a Partizan Belgrád is harcba szállt.

Diapolo

Kiss Csaba egyéves megállapodást írt alá, ő a szegediek legnagyobb erősítése ebben az átigazolási szezonban. Szerződést hosszabbítottak a Tisza partján Juhásszal és Vindisch-sel, s továbbra is a Betont erősíti  Baksa, Busila, Kayes, Komlósi, Lehmann, Molnár Tamás, Somogyi, Török Béla, Varga Péter. Két távozó van, Kuncz és Ágner.

A tavalyi mozgáshoz képest a mostani jóval kisebb, hiszen egy évvel ezelőtt hat új játékost kellett beépítenie a csapatba Kásás Zoltánnak.

- Én úgy gondolom, hogy valamelyest erősödünk azáltal is, hogy nincs nagy változás. Nagyon keményen fogunk dolgozni, van jó pár játékos, akitől sokkal többet várok, mint tavaly. Sajnos változatlanul mi vagyunk a legidősebb korátlagú csapat az OB-1-ben, de ez még jó is lehet. Mondjuk, nem vagyunk nagyon robbanékonyak, ezért szerettem volna egy-két fiatalabb játékost is, de ez nem jött össze.

- Kiket szemeltél ki és mi hiúsította meg a terveket?

- Bátorival már meg is állapodtunk, de egyre halasztódott az aláírás, utólag derült ki, hogy a régi szerződésében még ilyen és ilyen pontok vannak, aztán végül maradt a Honvédnál. A másik jelölt Babay volt, aki maga keresett meg minket. Őrá nem tartott igényt a Fradi, de aztán mégis meghiúsult az igazolás, úgy tudom, végül Spanyolországba engedték el. Szerettük volna megszerezni Hárait, de miután a költségvetésünk nem változott a tavalyihoz képest, a lehetőségeinket szigorú keretek korlátozták. Tárgyalunk még egy fiatal tehetséges ausztrállal, Józsi (a szegednél játszó új-zélandi Joseph Kayes - a szerk.) közreműködésével. Erős, 190 centis fiúról van szó, aki 19 éves, több poszton is bevethető, s a tehetségét jelzi, hogy a Partizan Belgrád is szeretné szerződtetni.

- Mi a hivatalos elvárás a következő évadra?

- Mindenféleképpen az első három között végezni, jobban szerepelni a kupában, az Euroligában pedig addig eljutni, ameddig csak lehet. Magam sem tudom, mire leszünk képesek. Ha az elmúlt szezonhoz viszonyítok, akkor a leglényegesebb az lenne, hogy kevesebb buta hibát kövessünk el, mert volt három-négy-öt mérkőzésünk, amikor ilyesmi miatt nyert állásból vesztettünk pontot vagy pontokat. Tehát egy picivel több figyelmet a meccseken mindenkitől és akkor elérhető a dobogó. Ugye az előrelépés a döntőbe kerülés lenne, de hát ahogy kinéz, lesz egy nagyon erős Honvéd és egy nagyon erős Eger, azt pedig még nem is tudjuk, milyen lesz a Fradi.

- Hogy alakul a nyár, mikor kezdődik a felkészülés?

- Szétszéledtek a fiúk, Papesz a máltai bajnokságban szerepel, egy csapatban játszik Vujasinoviccsal, Busila a román válogatottal készül az EB-re, Baksának és Töröknek Kemény Dénes csinál programot. A többiekkel július végén kezdjük el a munkát.

13 régi hozzászólás

bogyo hozzászólása
bogyo31036
2010.06.12. 10:05

kellene még valami magabiztos ember a Szegedbe, mert Papeszen kívül senki nem mert vállalni, talán újabban T. Béla.... Hajrá Szeged!

szamóca hozzászólása
2010.06.11. 20:43

figyeljétek meg, szenzációs bajnokságnak nézünk elébe

p.m. hozzászólása
p.m.30985
2010.06.11. 16:26

Sziasztok! http://szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/sport/valogatott-polosok-erkeznek-szolnokra-310534 Mit olvastál?:-) 1-2 hét és tájékoztató is lesz mert még dolgoznak az ügyön!

punki hozzászólása
punki30982
2010.06.11. 15:30

Ma délután a VASAS is tart egy sajtótájékoztatót! Nem olyan gyenge a VASAS eddigi kerete, és Kiss Gergővel , Steinmetz Ádival együtt erősödhet

Brada hozzászólása
Brada30978
2010.06.11. 14:59

Ismét Weszelovszkyval :D Ez a páros nem rég nyert LEN kupát, reméljük lesz hasonló sikerük ismét!

Hummel hozzászólása
Hummel30973
2010.06.11. 14:04

A Fradiban is megvan az első érkező. Varga Tamás hozzájuk igazolt.

B (régi) hozzászólása
2010.06.11. 13:53

Én csak akkor veszem biztosra egy játékos leigazolását, amikor már a klubvezetés bejelentette. Addig minden csak pletyka. Néztem a minap a Szolnok honlapját, szó nem volt rajta Kovács O. leigazolásáról. Mondjuk Marnitzéról sem, pedig őt már Szivós Marci honlapja is írja.

Rolling hozzászólása
Rolling30969
2010.06.11. 13:39

Azt nem tudom, hogy a magyar bajnokságban hány légiós játszhat egyszerre, de szerintem Busila, mint uniós állampolgár eleve nem számít légiósnak. Egyedül az olasz bajnokság ahol - nem tudom, hogyan - sikerült az EU elveivel teljesen ellentétes szabályt alkalmazni. Mivel tavaly a Szegedben három szerb volt egyszerre, így az is lehet, hogy egy csapat állhat három nem EU-s légiósból, és akárhány EU-s játékosból a focihoz és a kézilabdához hasonlóan. Kivéve az olasz bajnokság.

Hummel hozzászólása
Hummel30968
2010.06.11. 13:16

Tavaly a Szegedben 3 szerb volt és egyszerre is játszhattak. Gondolom azóta nem változtatták meg ezt a szabályt.

baluka hozzászólása
baluka30962
2010.06.11. 12:22

Babay Spanyolországba ment legalább is Kásás azt nyilatkozta a cikkben. A 3 idegenlégiós csak az olaszoknál érvényes, nem?

értetlen hozzászólása
2010.06.11. 11:55

Igazad van, csak az a baj, a sportban már megjelent, h Kovács Olivér a Szolnokba igazolt. Babay, nem tudom vele mi van? Esetleg jó lehetne a Vasasba. Egyébként az mikor derül ki, h a Vasas kiket szeretne leigazolni?

B (régi) hozzászólása
2010.06.11. 10:54

Annak feltétlenül örülök, hogy az már most látszik, hogy jövőre is lesz legalább három erős csapat a bajnokságban. Annak azonban már kevésbé örülök, hogy a Vasas egyelőre nem szerepel ezek között. Érdekes, hogy a Vasas és a Fradi is csak veszít a játékosállományából. Könnyen lehet, hogy ugyanazok a kiszemeltjeik és egymással versengve próbálják megszerezni őket. Babay esetleg jó lehetne a Vasasba, ha nagyobb név akadna a hálóba. Feltétlenül szóba jöhetne viszont Nyéki és szerintem bekk poszton is erősítest jelentene Kovács Olivér leigazolása az olasz bajnokságból. Persze csak akkor, ha az elsőszámú kiszemeltekkel nem sikerülene megállapodni. Amolyan B terv gyanánt, jobb híján. Vagy velük együtt... ;)

BT hozzászólása
BT30955
2010.06.11. 10:50

Ezek szerint lehet három idegenlégiós? Vagy majd cserélgetnek?