FACEBOOK

Erős Honvéd várja az új bajnokság rajtját - Hárai, Tóth Márton és valószínűleg Mátyás is a Kőér utcába igazol

Erős Honvéd várja az új bajnokság rajtját - Hárai, Tóth Márton és valószínűleg Mátyás is a Kőér utcába igazol
hozzászólás, 2010.06.07.

Sokaknak meglepő lehet, de alaposan megerősödött a Honvéd együttese. Még nem zárult le minden tárgyalásuk, de már biztos, hogy dobogóesélyes csapat szállhat vízbe ősszel a Kőér utcában.

Az első számú siker az volt, hogy a csapat legnagyobb értékeit sikerült megtartani, s a „maghoz” részben tehetséges fiatalokat, részben már alaposan bizonyított, kiforrott egyéniségeket tudtak igazolni.

Novák Ferenctől, a Domino Honvéd szakosztályigazgatójától megtudtuk, hogy Gergely, Székely, Szivós, Gór-Nagy, Salamon, Bátori és Jansik marad, érkezik Hárai Balázs, Tóth Márton, átlövőnek Hangody László a Pécstől, továbbá a KSI-ből Angyal Dávid, aki jól megtermett védő, junior válogatott. Előrehaladott tárgyalások folynak Mátyás Zoltánnal, a Fradi védőjével is, aki tagja a válogatott EB-felkészülési keretének.

A második számú kapus továbbra is a tehetséges Lévai Márton lesz és két-három fiúra számítanak a saját utánpótláscsapatból. – Ők már tavaly is játszottak olykor, idén több lehetőséget kapnak - mondta a vlv-nek Novák Ferenc.

A távozók: Marnitz, Paján, Borsós, Kállay. Tárgyalnak még a tehetséges fiatal centerrel, Mezeivel, akinek élő szerződése van, de menni szeretne, s egyelőre Matajsz sorsa is bizonytalan.

- Nagyon komoly erkölcsi értéke van, hogy Gergely Pista csapatkapitány segítségével a játékosainknak a tavalyihoz képest 30-40 százalékkal kevesebb pénzt fizetünk és így maradtak itt. Ez vonatkozik a legjobb játékosokra, meg a „kicsikre” is – mondta Novák Ferenc.

Mint ismeretes, a Magyar Telekom az elmúlt szezon végén befejezte fő támogatói tevékenységét a klubnál. A csapatnak így új neve is lesz, várhatóan ezen a héten írják alá a szerződést az új névadó szponzorral, amely a vlv értesülése szerint a pénzügyi szférából érkezik.

TÓTH MÁRTON a VLV-nek:

- Ez egy nagyon érdekes szezon volt, amilyen jól indult részemről és az FTC csapata részéről is, ugyanolyan rosszul zárult. Ezt jól mutatja a tabellán elfoglalt tavaszi és őszi helyezés is. Felemás évet zártam tehát, összességében azért én inkább rossznak nyilvánítom. Bekerültem a válogatottba, majd ki is kerültem onnan, a csapattal vezettük a bajnokságot, reményünk volt arra, hogy szép eredményt érjünk el, döntőt játsszunk, s egy hosszú távú sikerszéria kezdődjék, de ebből semmi nem lett, a végén a bronzérem sem sikerült. Igazából a váltásom oka az lett, hogy a tavaly beígért szerződtetésekből, a csapat további erősítéséből semmi nem lett, úgy gondoltam, váltani kell.

- Mit vársz a Honvédtól?

Nagyon szép eredményeket és hosszú távú kapcsolatot, hiszen két évre írtam alá. Mindenképpen az első háromban szeretnénk végezni a bajnokságban és titkon elvárás, hogy a LEN Kupában döntőt játsszunk, amire szerintem a lehetőségünk és az esélyünk is megvan.

- Hol töltöd a nyarat?

- Máltán, A San Giljan csapatában fogok játszani az ottani nyári bajnokságban. Külön köszönet a Honvédnak, amiért elengedtek. Keddtől edzésbe állok, Marco Rizzo, a Sori mestere lesz az edzőm, ő fog felkészíteni a máltai bajnokságra és az októberben induló magyar bajnokságra is. Kimegyek, feltöltődöm és aztán ősszel újult erővel, remélem, máltai bajnokként nekikezdek egy újabb honvédos időszaknak!

34 régi hozzászólás

Krisz hozzászólása
Krisz30666
2010.06.09. 11:55

Jobbkezes,de mind a két oldalon tud játszani, ügyes srác, csak fizikálisan nem valami erős........

Daret hozzászólása
Daret30664
2010.06.09. 11:18

Még van néhány napja a kapitánynak, hogy új embereket hívjon be a keretbe. Akiknek a köre egyre szűkül: Máltai bajnokság...stb. Kíváncsi vagyok ki vállalja a második kört.

baluka hozzászólása
baluka30661
2010.06.09. 09:22

Hangody milyen kezes, nem tudja valaki véletlen?

BG hozzászólása
BG30659
2010.06.08. 23:01

Lehet, hogy Markovits urat felvilagositottak, hogy az opcio jogot a magyar sport tovenyek nem ismerik el.

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 22:52

úgy tűnik nektek lesz igazatok, viszont Markovits-ot nem igazán értem (gyakorlatilag tényként mondta, hogy maradnak, más szavakkal), meg egyáltalán, egyik nap az egyik ezt mondja, másik nap a másik azt.

drama queen hozzászólása
2010.06.08. 22:33

Én eddig nem nagyon hallottam semmit, de most már nagyon izgulok, kinek lesz igaza :-D

drama queen hozzászólása
2010.06.08. 22:32

http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/ferfi-vizilabda-kis-gabor-es-hosnyanszky-norbert-egerben-2031791

aero hozzászólása
aero30653
2010.06.08. 22:13

én egy vörösbor mellett halottam, hogy Hosi és Kicsi biztos hogy Egerbe jönnek... meglátjuk melyikünk forrása a tuti :-)

Najó hozzászólása
Najó30651
2010.06.08. 19:14

Gratula a Honvédnak, ezek szerint van egy "B" verziós szponzor a kalapban. Jó az erősítés + sikerült több jó játékost együtt tartani. Marnitzot én sem értem, ezek szerint a Szolnok vérszemet kapott (ami egyáltalán nem baj), Hárai viszont elment tőlünk (remélem, pótoljuk pl. Kicsivel) és a Honvédban bizonyíthat. Szóval, megint lesz egy jó szezonunk, amit ugye mind szeretnénk!? Hajrá Eger! Hajrá Magyarok!

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 18:13

amúgy a bajnoki döntő 4. meccsének éjjelén valakivel a Vasasból néhány gintonic, vodka, vinyó társaságában beszélgettünk. egy apró részlet ebből: én / - Te, Kicsi tényleg visszamegy Egerbe? xy / - Dehogy megy... én a magam részéről ebben hiszek. amennyiben mégis így lesz, úgy biztosan megkövetek mindenkit, akinek igaza lett velem szemben. ennyi.

Krisz hozzászólása
Krisz30649
2010.06.08. 18:11

Szerintem Marnitz veszteség a Honvédnak(őt megkellett volna tartani,nem tom mit ígérhettek neki Szolnokon),nemigazán értem Gergőt,de biztos tudja mit csinál....jó lesz a Honvéd, az eddigi gyenge pont a centerposzt, Hárai érkezésével már nem lesz az, de a rosszkéz oldal továbbra is lyukas lesz (Marnitz ott játszott, méghozzá kiválóan, Hangody nem hiszem, hogy pótolhatja..) Kiváncsi leszek ki fog ott játszani, azon az oldalon......(Székelyen kívül) Angyal jó fogás: 2m , közel 100 kiló és ahhoz képest, hogy védő, nagyon gólerős(nem utulsósorban IFI EB győztes)

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 18:03

oké, értem, és kíváncsian várom a fejleményeket.

BG hozzászólása
BG30647
2010.06.08. 17:56

Szakemberek szerint opcio jogot magyarorszagon. sortolok szerzodeseiben ervenyesiteni majdnem lehetetlen. Amerikaban mindennapos de itt nem.

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 17:56

egy körkérdés: tudja valaki, hogy Katonás Gergő hol folytatja?

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 17:55

nem a 'tud'-on van a hangsúly, hanem az 'akar'-on, ugyanis tud a Vasas annyit fizetni. "mindenképpen élni kívánunk vele" nálam egyenlő azzal, hogy tud és akar is a a Vasas. egy élő szerződésről pedig felesleges beszélni.

aero hozzászólása
aero30643
2010.06.08. 17:44

én úgy gondolom, hogy az opciós jog egy dolog, mert ha nem tud annyit fizetni a Vasas mint pl. a Rijeka, akkor semmit nem ér az opció. Ugyan ez a helyzet Kicsi és Hosi szerződésésvel is.Ők már tudják mennyit tud értük max. fizetni a Vasas, de ha lesz aki többet fizet, akkor ott játszanak. én így gondolom, a pénz az pénz....

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 17:34

"? Mit jelent ez az opció? ? Azt, hogy ha megadjuk a játékosnak, amit egy másik csapat kínál neki, meghosszabbodik a szerződése. Lesz olyan játékos, akinél érvényesítjük ezt a jogot. Ilyen szerződése van Hosnyánszky Norbertnek és Kis Gábornak is, az ő esetükben mindenképpen élni kívánunk vele. Nagy Viktornak ?rendes", élő szerződése van, az edző pedig továbbra is Földi László és Mátéfalvy Csaba lesz." Te ezt hogyan értelmezed?

aero hozzászólása
aero30641
2010.06.08. 16:09

szamóca: jó dőlést kívánok....

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 15:47

amennyiben a saját kardomba dőlök, úgy így jártam, de: Dumi - Recco Kicsi - Eger Hosi - Eger Nagy Viktor - Fradi akik ezeket tényként írogatták az elmúlt hetekben hónapokban, őket üdvözlöm a valóságban.

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 15:20

? helyett .

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 15:20

http://www.nemzetisport.hu/vizilabda/a-vasasnak-volt-opcios-joga-a-varga-fiverekre-2031709/ ez ugye annyit jelent, hogy Kicsi, Hosi, Viktor marad. csak kérdezem a mindig mindent jobban tudóktól?

Water Man hozzászólása
2010.06.08. 13:10

Egerben ha jól tudod holnap fognak valamiféle tájékoztatást adni a jövő évi keretről. Ami biztos hogy Valics, Erdélyi és Hárai elmennek.

B (régi) hozzászólása
2010.06.08. 09:05

http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/ferfi-vizilabda-kiss-gergely-hazaterne-a-vasas-az-egyik-celallomas-2031691

BG hozzászólása
BG30621
2010.06.08. 08:51

Nem kell az egriek miatt aggodni. A Fradirol sem lehet meg semmit sem tudni. A Szolnok es Szeged sem gyengul. Nem lehet tudni,hogy a Vasas kiket igazol a tavozok utan maradt penzbol. Nem hiszem, hogy a Honved sima befuto lenne.

B (régi) hozzászólása
2010.06.08. 08:31

Meglep a Honvéd megerősödése és a Fradi körüli csend illetve a csapat meggyengülése. A dolgok mostani állása szerint jövőre Fradi-Vasas bajnoki döntő biztosan nem lesz, és a LEN Kupát se fogják kitenni a vitrinbe a következő szezon végén a Népligetben...

Én hozzászólása
Én30617
2010.06.08. 02:32

Hangody-t kihagytam, ő szintén remek játékos, az Eger felkötheti a gatyáját, ha bajnok akar lenni jövőre, mert jelen állás szerint ez a honvéd erősebb, mint az eddig senkit sem igazoló Eger

Én hozzászólása
Én30616
2010.06.08. 02:31

Örülök a hírnek... egy erős honvédra szüksége van a magyar bajnokságnak... az idei évhez képest jövőre mind hazai porondon, mind a LEN kupában komoly eredményeket érhetnek el ezek a fiúk... Gergely,Lévai,Szívós,Bátori,Gór-Nagy,Salamon,Hárai,Tóth Márton,Jansik mind mind nagyon jó játékosok, Angyal Dániel egy nagyon nagy tehetség, és még ha jön Mátyás, akkor még jobb lesz a csapat... (és mégha netántalán egy klasszis balkezes, mondjuk Kiss Geri is érkezne...:)

stanchi hozzászólása
stanchi30614
2010.06.07. 22:26

Gen.....

baluka hozzászólása
baluka30613
2010.06.07. 21:59

Marnitzért és Pajánért kár, a többiekért nem. A legfontosabb emberek maradtak ez remek, Tóth Marci és Hárai nagyon jó igazolás. Ha Matajsz-Mezei páros megy kell még egy center és egy balkezes sem ártana Csucsu váltójának. A Szolnok se lesz rossz Marnitz-cal... Előre a dobogóért hajrá Honvéd!!!

szerk hozzászólása
szerk30611
2010.06.07. 20:46

No...

aero hozzászólása
aero30610
2010.06.07. 20:31

ING.....

Brada hozzászólása
Brada30609
2010.06.07. 20:18

Ezek szerint mégis kamu, hogy Bátori a Szegedbe igazolt???

peterszky hozzászólása
2010.06.07. 19:16

Zoli, maradj! Nagyon sajnálnám, ha eligazolna :/

Socio hozzászólása
Socio30605
2010.06.07. 19:03

Honnan van pénz?