FACEBOOK

Varga Dániel és Varga Dénes a Primorje Rijekában folytatja!

Varga Dániel és Varga Dénes a Primorje Rijekában folytatja!
hozzászólás, 2010.06.07.

A Varga testvérek együtt lépnek tovább: a következő szezonban a horvát Primorje Rijeka színeiben folytatják pályafutásukat. A döntés hétfőn 0 órakor lett publikus. Megtisztelőnek tartjuk, hogy Varga Dániel a vlv-t választotta arra, hogy életútjának mérföldkövéhez érkezve részletesen kifejtse távozásával, külföldre igazolásával kapcsolatos gondolatait.

TOVÁBB KELL MENNEM

Varga Dániel kilenc év után úgy döntött, hogy az újabb bajnoki győzelem ellenére elhagyja a Teva-VasasPlaket vízilabda csapatot és külföldön folytatja pályafutását. Egy ilyen komoly döntést biztosan többször végig kellett gondolni, rengeteg tényezőt a mérlegre tenni. Ezen okokat és a jövőbeli terveket szeretném egy őszinte interjúval feltárni, ahol Varga Dánielt személyesen Varga Dániel kérdezi. 

Két kérdés merül fel azonnal: a miért és a hova? Kezdjük a miérttel. Miért döntött Varga Dániel a továbblépés mellett? 

Kilenc éve vagyok a Vasas csapatában, mégis úgy érzem, igazán hat, az életemet és pályafutásomat teljes mértékben meghatározó évet kell lezárnom. Hat évvel ezelőtt -az előző év kudarcai miatt- a Vasas sztárjátékosai elhagyták a csapatot és máshol folytatták. Kásás Tamás, Madaras Norbert, Varga Tamás, Varga Zsolt, Kósz Zoltán elmenetelének köszönhetően a fiatal tehetségek is játéklehetőséghez jutottak és azok a játékosok, akik addig keveset lehettek meccshelyzetben. Ekkor érkezett egy új edzőpáros is a csapathoz Földi Laci és Mátéfalvy Csaba személyében, akiknél a komoly szakmai munka mellett nagyon jó hangulat és jól működő demokrácia alakult ki.

2004 őszén azzal a célkitűzéssel indultunk neki a szezonnak, hogy a magyar bajnokságban bejussunk a legjobb négy közé. Ehhez képest ez a teljesen új Vasas szeptember végén megnyerte a Magyar Kupát Egerben. Erre senki sem számított. A szezon végén már döntőt játszottunk. És igaz, hogy simán kikaptunk a Honvédtól, mégis elégedetten zártuk az évet. Túlszárnyaltuk az elvárásokat, aminek köszönhetően kialakult egy kollektív sikerélmény a csapaton belül. Igazi csapattá váltunk, együtt fedeztük fel az egymásban és a csapatban rejlő lehetőségeket. A következő szezonban ismét a bajnoki döntőbe jutottunk és csak nagyon kevesen múlott, hogy a Honvédot megverjük. Ettől függetlenül egyértelműen sikeres évet zártunk, hiszen megvédtük a Magyar Kupa elsőségünket. Aztán jött a 2006-os szezon, amire a Vasas szurkolók már nagyon régóta vártak. 18 év után ismét bajnok lett a Vasas! Egy olyan Honvéd ellen, ahol nyolc olimpiai bajnok játszott akkor. A hat év csúcsa az ezt követő, a 2007-es szezon volt, hiszen nem csak megvédtük a bajnoki címünket, de a csapat harmadik lett az Euroligában. 

Ezután történt valami változás. A csapatösszetétel nem gyengült, a Vasas továbbra is az egyik legerősebb csapat volt, nem csak itthon, de európai szinten is. Mégis, lehet csak bennem, de elkezdett kiveszni valami, ami az előtte lévő négy évben megvolt. Egyre többe került a csapat, egyre nagyobbak lettek az elvárások. Mindenkinek az vált természetessé, hogy nyerünk, ezért nem okozott akkora örömet és nem is értékelték a vezetők annyira, mint régebben. Ekkor hagyta el a csapatot két emblematikus Vasas játékos, Steinmetz Ádám és Mátyás Zoli is. Ezzel elkezdődött elveszni az a kollektív szellemiség, amit ők is képviseltek, és ami a csúcsra juttatta a Vasast. A tavalyi bajnokságot szinte veretlenül nyertük meg, az Euroligában azonban így sem sikerült a Final Four-ba bejutnunk. Az idei szezont pedig - nagy fájdalmamra - már Steinmetz Barna és Tóth Marci nélkül kezdtük meg. Hiába alkották a csapatot nagyszerű játékosok, nekem valami mégis hiányzott a mindennapokból. Ezért éreztem, hogy hiába van nagyon sikeres hat év és rengeteg győzelem mögöttem, a saját fejlődésem érdekében mégis tovább kell lépnem. 

Ezután, habár rengeteg további kérdés felmerül, mégis a következő kérdés: hova? 

A Primorje Rijeka játékosa leszek az öcsémmel együtt. 

Miért a Rijeka mellett döntöttél? 

A rijekai vezetőség a fejébe vette, hogy néhány év alatt egy olyan nagy csapatot épít fel, amelynek a végcélja az Euroliga Final Four-ba jutás. Ennek első mérföldköve a testvérem és az én leszerződtetésem. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen a világ legerősebb bajnokságában, a Jadranska Ligában játszhatok. Itt minden héten legalább egy olyan meccset kell játszanom, ami felér egy bajnoki döntő színvonalával, és ahol légiósként meccsről meccsre bizonyítanom kell, hogy nem véletlenül vagyok ott. 27 éves vagyok, és úgy gondolom, hogy a Rijekában és a Jadranska Ligában eltöltött évek, illetve a csapatban betöltendő meghatározó szerepem segíti leginkább a szakmai fejlődésem. Ez van a legjobb hatással a válogatottbeli szerepemre is. 

Apropó válogatott. Kemény Dénest megkérdezted? Mit szólt a döntésedhez? 

Dénes teljes mértékben támogatja a lépésem. Évek óta azt képviseli, hogy minél több színvonalas és tétmeccset kell játszanom, ahol nem engedhetem meg magamnak a formaingadozást, mert külföldiként sokkal nagyobb a felelősségem. A válogatott csapat játékosaként pedig ez mindenképp előnyt jelent.

És mit szólt hozzá a csapatod, a játékostársaid? 

Bár a vezetőséggel néhány dologban nem értettünk egyet, mégis megköszönték az őszinteségemet. Megköszöntük egymásnak a közösen eltöltött éveket és sok szerencsét kívántunk a jövőre nézve. Megható volt!

(Talán sírtál is?)

Elérzékenyültem. Mégis kilenc gyönyörű évről van szó. Amellett, hogy négy bajnoki címet, négy Magyar Kupa győzelmet, egy KEK győzelmet, egy Magyar Szuperkupa győzelmet és egy Euroliga bronzot nyertünk, az elmúlt kilenc évben rengeteg dolog történt velem. Itt váltam férfivá és játékossá. Olyan klasszisok társaságában, mint Kásás Tamás, Madaras Norbi, Varga Tamás. Olyan csapatkapitányaim voltak, mint Vári Attila, Kósz Zoltán és Steinmetz Barnabás. Már attól is, hogy visszagondolok minderre, kiráz a hideg. Ezek után pedig az idei szezonban én képviselhettem ezt az örökséget. Mondanom sem kell mekkora megtiszteltetés volt felemelni csapatkapitányként a magyar bajnoki serleget ilyen elődök után. És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Vasas játékosként lettem válogatott játékos és olimpiai bajnok. 

Mindig fontos lesz nekem a Vasas és drukkolni fogok nekik. Kivéve persze a Rijeka-Vasas Final Four elődöntőn. Egyébként úgy gondolom, hogy a csapat a távozásunk ellenére megfelelő igazolásokkal akár előre is léphet szakmailag. 

Mondtad, hogy a testvéred, Varga Dénes is a rijekai csapathoz igazol. Mindenképp együtt akartatok játszani továbbra is? 

Talán nem véletlen, hogy együtt kerestek meg minket. Olyan helyzeti előnyben vagyunk a 23 éves ismeretség miatt, ami egy ilyen külföldi szituációban nagyon hamar előnyként mutatkozik meg. Egyszer majd biztosan fogunk külön is játszani, de most még ennek így kell lennie. 

A rijekai csapat nem tartozik a legerősebbek közé még a ligában. Nem fognak hiányozni a győzelmek? 

Persze, fontos a győzelem. De a boldogság mértéke attól függ, hogy milyen célokat állítunk fel magunknak és azokból mit valósítunk meg. Tehát az első évben a Rijeka valószínűleg nem fogja megnyerni az Euroligát, de ha például horvát bajnoki döntőt játszana vagy Euroliga 16-os csoportba jutna, óriási sikernek érezném én is, a csapattársaim, és a vezetők is.

Ha valaki külföldre igazol, mindig azonnal felmerül a pénz kérdése is. Annyira jó ajánlatot kaptál, hogy arra nem lehetett nemet mondani? 

Az én esetemben a különbség kb. 20 százalékkal több pénzt jelent az itteni fizetésemhez képest. Ha figyelembe vesszük az egyéb költségeket, még lehet, hogy kevesebb is fog megmaradni. Természetesen nem panaszkodom, de a döntésemben a pénz sokadlagos tényező volt. A legfontosabb szempont most a szakmai fejlődésem. 

Milyen hosszúra tervezed a külföldön tartózkodásod? Hazajössz még? 

Kétéves szerződésem van. Ez idő alatt ki fog derülni, hogy érdemes-e maradnom. Valóban sokat várok ettől a váltástól, nem csak a saját fejlődésemet illetően, hanem a csapat eredményeit illetően is. Jó példa előttem Steinmetz Ádám és Kiss Gergő, akik egy külföldi csapattal megnyerték az Euroligát. Ez szerintem a Szeged LEN Kupa-győzelme mellett az elmúlt évek legnagyobb magyar sikersztorija klubszinten. 

Mit szólt a családod a döntésedhez? 

A barátnőm támogatott. Azt mondta, azt csináljam, ami nekem a legjobb. A szüleim ugyanígy gondolják, csak ők nehezebben mondják ki, mert így kevesebbet látjuk egymást. A Dumi is támogatott :-)


Az hogy ide eljutottál, óriási dolog. Hogy érzed kik segítettek neked ebben? 

Első helyen mindig a családom lesz természetesen. Somossy József volt az az edző, aki ragaszkodott hozzám 2001-ben. Gyarmati Dezső volt, aki megtette az utolsó lépést, hogy az átigazolás az UTE-ból létrejöhessen. Ezért mindig hálás leszek neki. Külön köszönet azoknak a támogatóknak, akik bármilyen módon támogatták a Vasast. Úgy, hogy ez egy olyan sportág, ami nem tud üzleti alapon működni, tehát inkább nevezném ezt donációnak, mecenaturának, mint szponzorációnak.

Felejthetetlen élmény az a szurkolói hangulat, amit a kilenc év alatt teremtettek a piros-kék fanatikusok az uszoda lelátóin. És persze külön köszönetet szeretnék mondani azért a szakmai munkáért, amit Földi Lacitól és Mátéfalvy Csabától kaptam. Nagy megtiszteltetés volt velük dolgozni. 

Honnan fogjuk tudni, mi történik Varga Dániellel kint, a sikereit? 

A honlapomon igyekszem majd folyamatosan megírni, milyen meccseket játszunk és az eredményeket. 

Mik a terveid a nyárra?

Először is elmegyek 12 napra pihenni. Utána, 21-én kezdődik a válogatott felkészülés, ami kitölti az egész nyarat. Nagyon kemény és hosszú lesz, de szükség van rá ahhoz, hogy Zágrábban jó eredményt érjünk el, remélem éppen a horvátok ellen a végjátékban. A rijekaiak remélem megbocsátják majd :-)


Köszönöm a beszélgetést! (-:

48 régi hozzászólás

szamóca hozzászólása
2010.06.10. 17:06

ebben maradhatunk.

Socio hozzászólása
Socio30760
2010.06.10. 16:16

Szerintem az,hogy 30 évesen még itt téped a szád a fórumon,olyan stílusban,amilyenben,az a te szégyened. Én nem lennék büszke magamra a helyedben,de itt végeztem,nem írok többet ezzel kapcsolatban. Mindenki olyan,amilyen.

szamóca hozzászólása
2010.06.10. 13:13

ne haragudj, de igazából a legkevésbé sem érdekel, hogy egy 17 éves gyermek komolyan vesz-e, nem Te vagy a mércém, bocs. amúgy én sem veszlek túl komolyan, és ez neked a lehető legjobb hír. elfogadom, amit írtál, tehát elfogadlak olyannak, mint, akik a könnyebb utat szeretik választani, ez hosszú távon nem az én bajom lesz, és pont.

Socio hozzászólása
Socio30705
2010.06.10. 11:17

Elfogadod? Akkor mi volt ez a komment? Össze-vissza magyarázol,5-ből három írásod normális,kettő meg ordító baromság. Olyankor bekattansz,vagy mi? Különben sem tudlak komolyan venni néhány szánalmas hozzászólásod után, nyilván tudod te melyekről van szó.

szamóca hozzászólása
2010.06.10. 09:10

én örülök, ha erősödik az Eger. nagyobb értéke van egy erősebb csapat legyőzésének, mint egy gyengébbnek. amúgy elfogadom, amit erről írsz, Te találni szeretnél 100 millió forintot, más inkább megdolgozna érte. hajrá!

Socio hozzászólása
Socio30694
2010.06.10. 09:00

Miért,szerinted van olyan szurkoló,aki nem örül ha egy nagy rivális csapat gyengül?? De emellett leírtam,hogy hiányozni fognak a megoldásaik még nekem is,emlékszem anno sokszor megtapsoltam Dumi megoldásait itt a Bitskey-ben,nem lehetett nem szeretni. Meg írtam hogy nekik is jót fog tenni a 'keményebb' környezet,de ezt nem részletezem,elmondták ők maguk is. Szóval ha egy ilyen komment belőled ezt hozza ki,akkor veled van a baj. sajnállak.

szamóca hozzászólása
2010.06.09. 23:18

nekem bőven elég, hogy azért is, a többi nem számít.

Socio hozzászólása
Socio30681
2010.06.09. 17:53

"nem CSAK azért? büszke lehetsz magadra. esetleg nevezzetek OB1/b -be, ott mindenki sokkal gyengébb, és ott bizony meglenne az a hőn áhított arany is." Te amúgy tényleg ennyire ostoba vagy? Elolvastad végig,amit írtam? Mert normális ember erre így nem válaszol. elképesztő..

Krisz hozzászólása
Krisz30675
2010.06.09. 16:29

Egyetértek !

Krisz hozzászólása
Krisz30674
2010.06.09. 16:26

Amúgy nem hiszem, hogy primitív gondolkodás lenne (max a te gondolatmeneted) és nem is vagyok irigy. Olimpiai bajnokokról van szó, akik mellesleg a kedvenceim is...Megérdemlik, akármennyit is keresnek,. Azért kérdeztem, mert sokakat érdekel, hogy mi a különbség pl: a Reccói, Kotori , vagy az "aktuális" Rijekai szerződések (széndékosan nem mást írtam) és az itthoniak között....Mégegyszer elmondom, ez egy fórum, ha eldurvul, majd a szerkesztő moderál !

szamóca hozzászólása
2010.06.09. 16:19

itthon leginkább a focisták fizetése verheti ki a biztosítékot, hiszen, ha az eredményeik után kapnák a pénzt, akkor igazából tagdíjat kellene fizetniük havonta, hogy focizhassanak. én biztosan nem leszek féltékeny egyik pólósra sem keressen 200-at, 500-at, vagy másfél milliót. talán a vlv-n írtam már régebben ( lehet, hogy az nso-n ), ha rajtam múlna nem lenne olyan ob1-es pólós, aki millió alatt keresne, de ob1/b-s sem nagyon.

Krisz hozzászólása
Krisz30671
2010.06.09. 16:16

Egy kicsit vegyél vissza ! Ki vagy te, hogy kioktassál ! Ez egy fórum, ha olyan durvát kérdezek, akkor majd a szerkesztő letilt ! De neked semmi közöd hozzá, hogy mit írok és ne te mondd meg, mihez van közöm és mihez nem ! Ne okoskodjál, akárki vagy !

szamóca hozzászólása
2010.06.09. 16:10

egyetlen példa a sok közül a múltból: http://www.vezess.hu/forma1/f1_sztarok_zsebeben_turkalva/12224/

im hozzászólása
im30662
2010.06.09. 10:11

Te láttál már hivatalosan közzétett listát egy-egy ilyen "előttünk járó" ország sportolóinak a fizetéséről? :) Mert én nem. Egy-egy sztár kivásárlásának összegét közzéteszik, egy-egy sztár reklámszerződésének összegét közzéteszik, egy-egy sztár körülbeli keresetét megszellőztetik, de ez nem közzététel szerintem... :) Nincs összefoglaló lista arról, hogy a focisták ebben és ebben a kategóriában ennyit és ennyit kapnak, a baseball játékosok ennyit-és ennyit. Meg aztán az előttünk járó országokban az óvónők legfeljebb azt mondják, bár ők is annyit keresnének, mint egy Ronaldo, de nem állnak neki a médiában acsarkodni, hogy erkölcstelen olyan sokat kapni. Itt meg ha csak félmilliót is elér valakinek a pénze, már legszívesebben széttépnék, ha pedig kiderülne, hogy hét -nyolc számjegyű a jövedelem, akkor már "halál reá". Hát ezért mondom, hogy nem, nem publikus a jövedelem, és ne is legyen az. Mert kishazánkban csak irigységet szül, akármennyi is az. Nem kell államtitokként kezelni, de a jelenleginél nagyobb publicitás ebben a témában felesleges szerintem. Amúgy meg, aki kíváncsi, az tényleg megtudhatja, menjen el vízilabdázni... :)

sasa hozzászólása
sasa30658
2010.06.08. 23:00

szegény krisz igazi tökös- magyaros kiosztásban részült, pedig a sportolók keresete nem titok a világban. a fiúk egyébként álomfizetést kapnak egy óvónőhöz képest és gagyi pénzt egy magyar enbéegyes focistához képest. egyébként jól döntöttek h a jadranska ligába mentek, ez az egyetlen hely, ahol komoly vízilabda van. a nemzeti bajnokságok nagyon gyengék mindenütt, évi alig néhány komoly meccset tudnak biztosítani. dicséretes, h nem a több pénzért vegetálást választották olaszo-ban. ez a közel 40 éves benedeknek kiváló közeg, de nem való az erejük teljében lévő, még fejlődőképes játékosoknak.

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 22:56

igazából minden sportoló fizetésének publikusnak kellene lennie, mint, ahogy ez más, ebből a szempontból is előttünk járó országoknál szokás.

im hozzászólása
im30652
2010.06.08. 19:47

Nem mondták még neked, hogy illetlen és gusztustalan dolog más pénztárcájában kotorászni? Mi közöd hozzá, hogy ki mennyi keres?! Nem tudnának olyan keveset mondani, hogy abba ne kössön bele valaki. Gondolom, te is azért akarod tudni, hogy majd jót csámcsogj ezen... Primitív, alantas gondolkodás... és főleg irigy.

Krisz hozzászólása
Krisz30644
2010.06.08. 17:54

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a Vasasban mennyit kerestek a Varga fivérek, esetleg tudja valaki ? Valamint még azt is lehetett hallani, hogy a Recco, meg a Posillipo is megkereste a tesókat, azt nem tudom hogy ez igaz vagy csak kacsa volt........

szamóca hozzászólása
2010.06.08. 01:02

"Ezt a lépést már nagyon vártam. Nem csak azért,mert így gyengül a Vasas és várhatóan jövőre mi leszünk a bajnokság esélyesei..." nem CSAK azért? büszke lehetsz magadra. esetleg nevezzetek OB1/b -be, ott mindenki sokkal gyengébb, és ott bizony meglenne az a hőn áhított arany is.

reka8823 hozzászólása
2010.06.07. 19:04

Sok sikert és minden jót a továbbiakban a Varga testvéreknek. Hajrá magyar vízilabda!

Berenyi Vasas hozzászólása
2010.06.07. 18:44

Dani! Hiányozni fogtok a Vasas szurkolóknak. Minden sikerért, minden gólért örök hála! Legyen szerencsétek és sikeretek külföldön is! Mindenkor tárt karokkal várunk majd, ha haza jöttök!

móka hozzászólása
móka30602
2010.06.07. 17:23

Bocsánat az első mondatért...én értelmeztem félre....

móka hozzászólása
móka30601
2010.06.07. 17:15

Egy picit pontosítanék a Dani- interjú tartalmában: 2007-ben lett a Vasas bajnok 18 év után és 2008-ban jutott Final Fourba.mindegy nem ez a lényeg: Szóval értem amit Dani mond, csak nehéz elfogadni.Szurkolóként én is éreztem, hogy miután a nagy Honvédot 2007-ben lenyomtuk, már minket nyomott mindig az esélyesség terhe, és más volt az elvárás a csapat iránt.Nagyon sajnálom ,hogy Daniék elmennek, ha valakik játsszák ezt a játékot, akkor az ő és a testvére.Én még bíztam abban, hogy addig maradnak, amíg az Euroliga-győzelmet a Vasassal meg nem szerzik, de lássuk be, ahhoz jelentősebb erősítések kellenének! Hatalmas veszteség lesz az ő kiesésük, de az élet nem áll meg, az igazi Vasas-szurkoló ezután is szurkol majd a csapatának, ésbízik a valódi erősítésekben! A vezetőségnek tudnia kell, hogy a Vasas-szurkolóknak (akik az elmúlt években bizonyították mennyien vannak), csak ez a gyönyörű sportág ad sikerélményt! Ezért létezünk, hogy a vízilabdacsapatunk hosszú távon eredményes legyen!!Kedves vezetőség! Teség megerősíteni a csapatot, első lépésként a Csuvit meg az Ádit hazahozni!! Kedves Dani és Dumi! 15 éves koromban ismertem meg a Vasas víilabdacsapatát, azóta rajongok érte, pedig debreceni vagyok.Ti voltatok, és maradtok is a kedvenc játékosaim!Remélem látunk még benneteket Vasas-címerrel a medencében! Sok sikert az új kihívásokhoz, köszönünk mindent! Remélem később szerepet játszotok méga Vasas-póló kiemelkedésében!!!

Róma2009 hozzászólása
2010.06.07. 16:56

Dani, Dumi! Köszönjük az elmúlt éveket, az utánozhatatlan gólokat:) Sok sikert kívánok Rijekában! (De azért ne feledjétek, a piroskék szurkoló tábor vár haza Titeket.:-))

Hewson hozzászólása
Hewson30598
2010.06.07. 16:39

Ha Hosi, Kicsi, Nagy Viktor, Kovacs, Katonas, Voros, Decker, Takacs, Fulop marad a Vasasban, az eros csapatot jelent. A ket Varga oriasi ervagas, Dumi egyeni megmozdulasai es Dani hihetetlen munkabirasa, illetve mindekettejuk legfontosabb helyzetben nyujtott teljesitmenye, magyarul klasszisa nagyon nehezen kompenzalhato, az biztos. De ha Kis Gergo, esetleg Steinmetz Adi - ne feledjuk, hogy Adi szive nagyon is idehuz - sot, netan mas fiatal tehetseg csatlakozna - es penz most igy talan lesz/lenne erre - akkor nem lesz nagy baj a voroskekek haza tajan jovore sem...Ellenben ha Kicsi es Hosi nem marad, esetleg marad, de a ket Vargat nem potolja megfelelo jatekerovel a Vasas, akkor az nagy bukta lehet. Kivancsi vagyok, mi jon ki ebbol, es alig varom a hivatalos tajekoztatasokat a klubok reszerol...

Én hozzászólása
Én30597
2010.06.07. 16:29

ó, abban nelégy olyan biztos, hogy az Eger lesz jövőre a bajnokság esélyese... ha igazak a mendemondák, akkor a Fradi nagyon komolyan tervezi a közeljövőt, és jó igazolásokkal már jövőre megcsíphetik a bajnoki címet...

Én hozzászólása
Én30594
2010.06.07. 16:25

A Vasas idén szétesik, de mivel nagyon tehetséges utánpótlásuk van, ezért pár év múlva újra csúcsközelben lesznek, főleg, hogyha igazolnak is egy-két nagy nevet. Az Eger valószínűleg az összeszokottságnak és a fiatalok beérettségének köszönhetően jövőre csakis erősebb lesz, főleg, hogyha mindenki marad a klubnál(Hárai elmegy, de Varga Zsolt és Bárány mellett talán nem nagy érvágás az ő távozása) és még esetleg érkezik is valaki (Kicsi mondjuk). A Fradi ugy néz ki, hogy klasszis csapatot kezd építgetni, aminek nagyon nagyon örülök, remélem hazacsábítják a montenegrói különítményt (Kiss G.,Steinmetz Ádi, Csuvi), még esetleg elviszik a Vasaból Nagy Viktort,Katonást,Hosit, akkor bajnok és Euroliga FF esélyes csapatuk lesz 2 év múlva, jövőre meg LEN kupa győztesek lesznek. A Szegedre is mindenképpen rágér az erősítés szintén ajánlom nekik a külföldi magyar játékosainkat, jó ajánlattal hazahívni őket!!! A Honvédot sem szabad lebecsülni, mert bár ugy hírlik lesznek idén komoly távozók, de biztosan nem az a többszörös bajnok, nemrégi Euroliga győztes klub terve, hogy visszaessenek végérvényesen a középmezőnybe... a Szolnok is erősödni fog, talán még egy vidéki csapattal fog kelleni majd komolyan számolni... a BVSC,UTE,Pécs fiataljai is csak jobbak lesznek jövőre... Ha minden jól alakul, és haza tudjuk hívni a légiósokat, illetve ügyesen igazolnak majd a klubok (elsősorban a Fradi igazolásaira leszek kiváncsi), akkor erősödhet jövőre a bajnokság még a Vargák távozása ellenére is, ami nagyon nagyon jó lenne!!! A Vargáknak sok sikert kívánok Rijekában, ha igazak a hírek, és a Rijeka is a Recco tulajdonosainak kezében van, akor pár éven belül ők is FF esélyes csapat lehetnek, majd a Recco ideküldi a felesleges sztárokat... ugyanakkor én csakis a magyar csapatoknak fogok tudni szurkolni ennek ellenére is, ugyhogy hajrá magyar csapatok, hajrá magyar vízilabda!!!!

Yoda hozzászólása
Yoda30593
2010.06.07. 16:24

Bár nem vagyok Vasas drukker, a két Varga nagy kedvencem. Durva ezt így leírni, de hiszem, hogy a magyar vízilabda hosszú távon profitálni fog a -remélem csak ideiglenes-hiányukból; a már most meglévő tudásuk megbolondítva egy kis "balkáni-iskolával"...wáh...halálos fegyver lesz...a válogatottnak...és később a hazai klubjuknak is...:P Sok sikert kívánok! Szerezzetek minél több érmet fiúk! Citius, Altius, Fortius!:) Jah a Vasas csapatát nem szabad előre "megsiratni"/leírni, remek szakemberek, remek szurkolókkal...és jövőre még mindig ők lesznek a címvédők... Hajrá MAGYAROK!

jansikster hozzászólása
2010.06.07. 15:55

El nem tudom mondani, hogy mennyire fogtok hiányozni...:( szinte miattatok jártam ki a vasas meccsekre. Remélem még látunk titeket itthon! Sok sikert kint is!!! Szeretünk Titeket!

sanya05 hozzászólása
sanya0530590
2010.06.07. 15:45

Nyugi, lesznek távozók Egerben is.

Socio hozzászólása
Socio30589
2010.06.07. 13:39

Ezt a lépést már nagyon vártam. Nem csak azért,mert így gyengül a Vasas és várhatóan jövőre mi leszünk a bajnokság esélyesei,hanem mert Daninak és Duminak nagyon kellett már ez a váltás,elfogyott itthon a motiváció,sztárocskák lettek a Vasasban. A válogatott szempontjából nagyon hasznos lépés volt ez tőlük,bár nem mondom hogy nem sajnálom hogy nem látom a jövőben a fiúk zsenialitását,hiányozni fognak,még így ellenfelekként is.

BG hozzászólása
BG30587
2010.06.07. 13:21

Nagy Viktornak meg van egy eves szerzodese. Ha csak a Fradi vagy valaki ki nem vasarolja marad a Vasasban. Hosinak es Kicsinek viszont lejart a szerzodese!

aero hozzászólása
aero30585
2010.06.07. 12:14

Sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz!! .. egy kicsit meg lep, hogy nem egy nevesebb csapathoz írtak alá. Ez olyan mintha Gerard a pool-ból mondjuk a Hamburghoz szerződik. Nagy Viktor tényleg a Fradiba megy????

Hajnus hozzászólása
Hajnus30584
2010.06.07. 11:46

Sok sikert Rijekában!!! :)

georgiosz hozzászólása
2010.06.07. 10:54

akartam írni piros - kék éveket :D pardon.

georgiosz hozzászólása
2010.06.07. 10:52

Na tényleg mi a kérdés az olimpiai bajnokok között ? ? ? Köszönjük a Varga - testvéreknek a gyönyörű kék - fehér éveket, a sikereket, azt hogy itthon játszottak (korábbi borsós külföldi ajánlataik ellenére). Ez tényleg előre lépés a szemszögükből, sokkal többet fejlődhetnek kint az olimpiáig. Sok sikert nekik, szerintem jól döntöttek abban is, hogy a Rijekát választották. Tudják, amit minden pólós tud: a vízilabda a szerelem, és a Vasas (volt) a kaland... :)

turkics hozzászólása
turkics30580
2010.06.07. 10:34

még egy dolog. úgy hírlik, hogy recco és posilipo is megkereste a tesókat. számomra kellemes csalódás, ők a kisebb csapatot/pénzt választották a rendszeres játék miatt. köszönjük

turkics hozzászólása
turkics30579
2010.06.07. 10:31

sehogy. úgy tűnik, nagy, kis, és a hos sem marad

turkics hozzászólása
turkics30578
2010.06.07. 10:30

1 kérdés ok, hogy nekünk nincs adriánk, de a mi csapataink nem tudnak beszállni a jadranska-ligája? vagy eleve nem kérnek belőlünk

im hozzászólása
im30577
2010.06.07. 10:24

Szerintem is jó lépés. Én is ezt tettem volna.

matehun hozzászólása
matehun30576
2010.06.07. 10:23

Sok sikert odakint is!!! Azt nem tudom, hogy a Vasas,és a hazai bajnokság hogy fogja ezt kiheverni...? :(

Rolling hozzászólása
Rolling30572
2010.06.07. 09:14

Dani! Köszi az eddigieket, és sok sikert! Ugyanakkor visszavárunk inkább előbb, mint utóbb. A Hazajössz még? "újságírói"kérdés megválaszolatlan maradt...

RioF hozzászólása
RioF30571
2010.06.07. 08:35

Mindent jót,és sok sikert Neketek! Mindent köszönünk,és mindörökké Hajrá Vasas!!!!!!!!!!! Nem törünk meg,és jövőre is MI leszünk a legnagyobbak,majd az új igazolásokkal!!!:)))No para.

TZS hozzászólása
TZS30569
2010.06.07. 07:38

Köszönjük az elmúlt éveket Dani! További sok sikert kívánok!

BG hozzászólása
BG30568
2010.06.07. 04:25

BG Van egy par jatekos akik kozul lehet a Vasasnak valogatni most, hogy a tavozok utan marad valami penz. Azonban akik tavoztak vagy tavoznak ezutan nem lesz egyszeru potolni. Az elvarasokat meg vissza kell fogni a jovoben.

BG hozzászólása
BG30566
2010.06.07. 04:04

Az eltavozo jatekosokat nem lesz konnyu potolni.

BG hozzászólása
BG30565
2010.06.07. 04:01

Ez meg nem minden a jatekos mozgasban. A Vasasnak at kell epiteni a csapatat a jovo szezonra.

szamóca hozzászólása
2010.06.07. 00:15

:( Ti vagytok a legnagyobbak...