FACEBOOK

Változásokról döntött a LEN kongresszusa

Változásokról döntött a LEN kongresszusa
hozzászólás, 2010.06.06.

Az Európai Úszó Szövetség Limassolban tartotta kongresszusát, amelyen több, a vízilabdasportot érintő döntést is elfogadott az úgynevezett Büro, azaz a szövetség legfőbb vezető testülete. Erről számolt be a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Dr. Martin György, a szervezet egyik magyar tagja, akivel Török László, az MVLSZ sajtófőnöke készített interjút a limassoli ülésről. A szövetség hivatalos honlapján megjelent beszélgetést az alábbiakban változtatás nélkül ismertetjük.

- Akadnak olyan, az Európa Bajnokságot érintő változások, amelyek már most, az idei zágrábi kontinensviadalra is érvényesek – kezdte Martin dr. A legjelentősebb, hogy a kontinenstalálkozón, csapatonként húsz játékos vehet részt. Természetesen egy mérkőzésen,  csak tizenhárman szerepelhetnek, de húsz nevezett játékosból, akár minden mérkőzésen másik tizenhármat küldhet vízbe a kapitány.

- Ez azért meglepő, mert – ellentétben a világ- és olimpiai bajnoksággal – az EB-n  csak másodnaponként szállnak vízbe a csapatok, tehát fáradtságra, sem a szakvezetők, sem a játékosok nem panaszkodhatnak.

- Valóban. De még furcsább a helyzet, ha megnézzük, hogy a húsz nevezett játékos közül továbbra is csak kettő lehet kapus. Már pedig, ha ilyen jelentősen megemelték a játékosok számát, akkor már logikus lett volna, hogy tizenhét mezőnyjátékos és három kapus alkossa a csapatot. A hálóőr ugyanis, kulcspozíció minden labdajátékban, akinek az esetleges sérülése befolyásolhatja a világverseny végeredményét, ha nem tudják pótolni. A játékosok létszámának emelése egyébként mind a férfi, mind a női csapatoknál érvényes.

- Úgy értesültem, kongresszus alaposan megváltoztatta az Európa Bajnokságok, jövőbeni lebonyolítási rendjét is.

- Igen, 2012-től, vége a kétlépcsős Európa Bajnokságoknak. Az idei úgynevezett „A”- EB első öt helyezettje, valamint a majdani rendező ország nemzeti csapat lesz jogosult részt venni a legközelebbi EB-n. A fennmaradó helyekért, – akár labdarúgásban - mind a női, mind a férfi válogatottak selejtezőmérkőzések sokaságán küzdenek majd meg. Az idei Európa Bajnokság 7-12 helyén végzett csapatokat, valamint a további férfi együtteseket, hat négyes selejtezőcsoportba sorsolják, ahol körmérkőzéses formában, küzdenek meg egymással. A hat csoportelsőt, egy másik csoport második helyezettjével sorsolják össze és ezeknek a páros mérkőzéseknek a győztesei csatlakozhatnak, a kontinensviadal hat kiemelt együtteséhez.

- Most már csak az a kérdés miként alakul ki, a nők nyolccsapatos mezőnye?

- Úgy, – válaszolta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke – hogy az idei EB 1-4 helyezettje már biztosítja szereplését a 2012 –s Európa bajnokságon is. A többieket négy, négyes csoportba sorsolják, ahol ugyanúgy, mint a férfiak, megküzdenek. Majd a csoport- valamint az egyenes kiesése mérkőzések után állva maradt négy együttes, csatlakozik a mezőnyhöz.

- Így azonban a kiscsapatoknak, mint Bulgária, vagy Málta, semmi esélyük nincs eljutni az Európa Bajnokságra.

- Sokan morogtak is emiatt, hiszen egy török, vagy a lengyel válogatott számára lényegesen nagyobb rang, a B Európa Bajnokságon mondjuk bronzérmet nyerni, mint visszhang nélkül elhullani a selejtezőkben. Arról már nem is beszélve, hogy az a csoda ebben a rendszerben nem fordulhat elő, ami megtörtént Törökország férfi válogatottjával, hogy most Európa 12-es elitjében próbálhat meg vitézkedni.

- Ezeknek a nemzeteknek az ellenállása nem változtatott a terven?

- A LEN, az ő beleegyezésük nélkül is végrehajtotta tervét. Még az sem hatotta meg a vezetőket, hogy a selejtezők lebonyolítása az utazási költségek miatt, jelentős többlet kiadással jár majd.

- Milyen egyéb változások történtek még?

- Hasonlóan EB selejtezőkön juthatnak majd el a csapatok, a jövőben az utánpótlás kontinensviadalokra. És az is változás, hogy a klubcsapatok az Euroligában, a legjobb nyolc között nem párosmérkőrzéseket vívnak, hanem két négyes csoportot alkotnak, ahonnan az első két helyezett kvalifikálja magát a négyes döntőbe, azaz a Final Fourba - fejezte be rövid nyilatkozatát Dr. Martin György.

4 régi hozzászólás

Én hozzászólása
Én30558
2010.06.06. 22:33

Az Euroliga változás jó, az EB változásai viszont nevetségesek..

szamóca hozzászólása
2010.06.06. 21:42

a játékosok 13-15 főhöz vannak szokva csapatként egy világversenyen... szerintem 20 ember nem tudja úgy 'érezni' egymást, mint 13 mondjuk

B (régi) hozzászólása
2010.06.06. 20:14

Vagy még több. Ez a döntés egyébként a nagy vízilabda nemzeteknek kedvez, ahol van miből válogatni. A szerbek szeritnem kicsit buknak ezen, de még így is favoritok, illetve megnő a horvátok és a montenegróiak esélye a döntőbe jutásra és a végső győzelemre. Rajtunk szerintem a nagyobb létszám sem segít. Nem azért mert, nem tudnánk egy EB győzelemre esélyes csapatot kiállítani, hanem azért, mert a kapitány az olimpára készül. Totálisan. Mondjuk lehet egy olyan forgatókönyv is - és e mögött lehet magyar lobbi -, hogy egyszerre készülhessünk az olimpiára és ne veszítsük el az esélyt a jó szereplésre az EB-n. Ha ugyanis egy fiatal nem tud élni a lehetőséggel az EB-n, lehet rutinos játékossal pótolni, és ezzel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

Daret hozzászólása
Daret30550
2010.06.06. 16:49

Akkor a most kihirdetett keretbe még várható kb. 6 mezőnyjátékos behívása. Kíváncsi leszek az új nevekre.