FACEBOOK

Mi újság? - Jászberényi Gábor

Mi újság? - Jászberényi Gábor
hozzászólás, 2010.06.02.

Új sorozatunkban mindig egy-egy olyan (volt) válogatott vízilabdázó hogylétéről érdeklődünk, aki egy ideje eltűnt a szemünk elől vagy éppen sorsdöntő lépésre készül. Jászberényi Gábor mindkét kritériumnak megfelel, nevét hiába keressük majd a Vodafone OB-1 következő szezonjának mezőnyében. 

- Eligazoltam Montpellier-be!


- Mennyi időre?

- Három évre.

- Hogy történt?

- Már régebben is csalogattak Franciaországba, csak akkor még Marseille-be. Akkoriban az Egerben szerepeltem és régi csapattársak játszottak kint, így többször voltam én is náluk „látogatóban”. Aztán megkerestek Montpellier-ből, s mivel tetszik nekem az ország, nem titkoltam, hogy szívesen játszanék kint. Montpellier-ben egyébként régebben Märtz Ádám védett. Ő tolmácsolt, amikor az elnökkel és az edzővel tárgyaltunk. Az ajánlatuk megfelelő volt, meg tudtunk egyezni, így nem sokat gondolkodtam rajta, úgy döntöttem, hogy kimegyek. Anyagilag is megéri, három évről van szó, és mivel 28 éves vagyok szeretném magam én is kipróbálni külföldön.

-
Milyen csapat ez a Montpellier?

-
A LEN Kupában indulnak, nekünk ott is volt, Montpellier-ben a selejtezőnk a Fradival ebben a szezonban. Akkor egy csoportban játszottunk, velük, meg a későbbi kupagyőztes Cattaróval.

- Akkor helyben meg is nézhettek téged…

- Persze…

- Ők hogy állnak a francia bajnokságban?

- Döntőt játszanak. Még sosem nyertek bajnokságot, mert mindig a Marseille nyer, erősebb csapat, de szeretnék egyszer végre legyőzni őket. Amikor kint voltunk, láttam, hogy nem igazán jó a kapusuk, de a csapat maga nem volt rossz. Azt hiszem 8:3-ra nyertünk ellenük, de annak is csak a vége lett sima. Rémlik, hogy a Szeged is 7:4-re verte őket, mert aztán itt voltak a szegedi csoportban. Szóval nem rossz csapat.

- És hogy tudsz úgy kimenni, hogy nem beszéled a nyelvet?

- Már tanulom, három hónapja. Amikor a Savonával játszottunk, akkor egyeztem meg a franciákkal, mert arra a meccsre külön miattam átjöttek Imperiába, januárban. Akkor már a Fradi vezetői is tudtak a dologról, szóltam nekik, és tudomásul vették.

- Más magyar nincs a csapatban?

- Nincs. Trommer Miklós játszik a Marseille-ben, s ő már honosítva is van, a válogatottban is szerepel.

- Ez most azt jelenti, hogy lemondasz a magyar válogatottságról? Mert onnan nem nagyon lehet bekerülni…

- Valamilyen szinten igen. Amikor anno hívtak a Marseille-be, az volt a fő szempont, ami miatt nem a franciákat választottam, hanem a Fradiba mentem, hogy szerettem volna visszakerülni a válogatottba. Ez sikerült is egy időre, de aztán újra kiestem. Most mérlegelnem kellett sok mindent, többek között azt is, hogy egyre kevesebb pénz van a sportban, nem csak a mi klubunknál, máshol is. 28 éves vagyok, ez egy hároméves szerződés, s elképzelhető, hogy utána is kint maradok, ez lesz a jövőm. Más játékosok is nyugati csapatokat választanak pályafutásuk utolsó szakaszában, ott van például Pelle Balázs, aki öt évvel idősebb nálam, ő is most ment ki. A kapusposzt ilyen szempontból kedvező, el tudsz játszani akár 35 éves korodig is.

- Pelle hol játszik?

- A Salzburgban, azt hiszem hatodik lett a csapata.

- Ha arányaiban nézzük, az itthoni keresethez képest mekkora a fizetés?

- Ugyanakkora, mint itt, csak ott minden szempontból biztonságosan és „bejelentve” kapják a játékosok jövedelmet. Mások a viszonyok, ami szintén nem mindegy.

- Az idei évet hogy értékeled? A Fradiét és a tiédet?

-
Jól indultunk, az őszünk szinte tökéletes volt, aztán ahogy sokszor mondtam neked, benne volt jóval több a csapatban, de valamiért nem jött ki. Egy-két meccs erejéig képesek voltunk hozni a tudásunkat, a LEN Kupát is ide számítva, de sok minden benne maradt a csapatban.

- Mi ennek az oka?

- Okokat nem keresek, de mindig közös a felelősség, a csapatnak nem ment. Nem álltunk össze úgy. Nem tudom. Akartuk, de nem jött össze.

- Hogy összegzed az eddigi pályafutásodat? 

 

- Lehúztam 11 évet az első osztályban, nagyon jó volt, amikor öt évig válogatott voltam, szerepelhettem világversenyen is. Ez is számít a külföldi szerződésnél, értékelik, ha valaki magyar válogatott volt. Az olimpia, minden sportoló vágyálma nem sikerült, azt nagyon sajnálom.

- Kicsit úgy beszélsz, mint aki befejezi a pályafutását.

- Nézd, ezzel, hogy kimegyek, biztos, hogy nem leszek már válogatott. A minimális esélyről is le kell mondanom, pedig lehet, hogy szóba kerültem a válogatott környékén, amikor jól ment a védés. Montpellier-ben viszont már olyan csodákat kellene csinálni, amiket szinte nem is lehet…

- Sarkítva lehet azt mondani, hogy a magyar viszonyok elől menekülsz, és megalapozod az életedet?

- Azt nem mondanám, hogy menekülök, mert a Fradinál jól éreztem magam. Ezúton is köszönöm a Ferencvárosnak, hogy korrektül álltak a dologhoz. Segítettek még a szerződések fordításában, kiküldésében is. Ebből is látszik, hogy semmi suskus nem volt, nem a klub háta mögött intéztem az eligazolást. Annyit kértek csak, hogy tisztességgel védjek a meccseket, ami természetes. Tehát január óta úgy védtem, hogy tudtam, elmegyek.

- El is terjedt a pletyka.

- Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a játékostársak is tudták, Impériában nyíltan odajöttek a franciák meccs után, gratuláltak. A szponzorok is tudták, nem csináltak belőle problémát. Még biztattak is, mondván, ez egy plusz motiváció, hogy még jobban védjek.

- Mit tudsz Montpellier-ről?

- Szép város és nagy sportélet van, jó a kézilabdacsapatuk és szeretnének mellé egy bajnok vízilabdacsapatot is. Nagyon profi körülmények vannak, kiváló az uszoda.

- Mikor kezdesz?

- Augusztus közepére kell kint lennem. Augusztus 16-án van az első edzés.

- Jó utat és sok sikert sok sikert kívánunk az új környezetben!

32 régi hozzászólás

Szab198 hozzászólása
Szab19831427
2010.06.21. 23:54

Persze!Szab198@freemail.hu!Hello!

CsokiVanilia hozzászólása
2010.06.20. 20:40

Hi Marc Amardeilh, Can I write your privete e-mail address? Or you?

CsokiVanilia hozzászólása
2010.06.20. 20:32

Hello szab198 priviben fel tudnánk venni a kapcsolatot?

Szab198 hozzászólása
Szab19831147
2010.06.14. 00:37

Örülök, hogy újabb magyar érkezik Franciaországba:)! Már így is szinte minden meccsen látok magyart játszani! Némi helyesbítésként a szerkesztőségnek, hogy a szintén kinn játszó Pelle Balázs Strasbourgban játszik, és 5. helyen zárt csapatával!Üdv Mindenkinek

Doudji hozzászólása
Doudji30889
2010.06.10. 22:45

Thank you!

szerk hozzászólása
szerk30699
2010.06.10. 09:52

Ok, it's possible.

Doudji hozzászólása
Doudji30697
2010.06.10. 09:25

Hello! Is it possible to translate Jászberényi's interview in english?? Thank you!

CsokiVanilia hozzászólása
2010.06.04. 21:31

Nekem az is elég, hogy "remek kapus" :)

Yoda hozzászólása
Yoda30504
2010.06.03. 18:23

Köszi szépen, kissé lemaradtam az elmúlt pár hétben póló terén...:)

Krisz hozzászólása
Krisz30503
2010.06.03. 16:32

Nincs igazad, elfogult vagy, Jasu remek kapus, de közel sincs olyan jó ,mint Szecska.....Az Olimpiára azok a kapusok mentek, akik akkor a legjobbak voltak és megérdemelték, hogy ott legyenek. Hozzáteszem,ezeknek a jó döntéseknek,(kapuskérdés) láthattuk is a végeredményeit.......

Krisz hozzászólása
Krisz30502
2010.06.03. 16:25

Úgy tudom, hogy Zlokovics és Perrone már a Reccó-é és még újabb honosításokat akarnak "végrehejtani" az "Olaszok"...Pl: Perrone (aki Brazíliában született és felvette a Spanyol állampolgárságot, most pedig....Udovicsicsről meg már korábban is szó volt, hogy Olasz is lesz, mert Talján felmenői is vannak.....Azt viszont nem tudom,hogy jó lenne-e újabb magyar játékosnak azért odaigazolnia, hogy csak az Euroligában játszhasson, ott sem biztos kezdőként. (Persze anyagilag biztos megérné) Az Olaszok ha így folytatják. London után nagyon erős válogatottjuk lehet....

Yoda hozzászólása
Yoda30501
2010.06.03. 14:23

Ez már biztos? Én azt hittem még tárgyalnak...alá is írtak?

szamóca hozzászólása
2010.06.03. 13:31

'lájkolom' még erősebb háttér, teljes bizalom...kemény lesz a következő szezon is...

balzs hozzászólása
balzs30498
2010.06.03. 10:39

Úgy tűnik fontosabb hír, hogy lelőttték a Cattaro főszponzorát, meg hogy Jasu francia lett (részvétem mindkettőjük hozzátartozóinak), mint az hogy a Magyar Bajnoki ezüstérmes szurkolói ankétot tartott. Akit érdekel itt van róla egy beszámoló: http://tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=1241 Hajrá magyarok! Hajrá Magyar Vízilabda Válogatott! Hajrá Eger!

im hozzászólása
im30496
2010.06.03. 08:18

A Recco vett két új idegenlégióst. Vagyis két "régi" idegenlégiósát honosította, vagy honosítani fogja. Ha voltak olyan magyarok itthon, akiket megkeresett a Recco és visszautasították, az nagy-nagy butaság volt.

szamóca hozzászólása
2010.06.02. 23:34

ne haragudj, de dehogy van olyan jó kapus. viszont legalább kénytelenek lesznek megtanulni lőni a franciák. hajrá Jasu!

CsokiVanilia hozzászólása
2010.06.02. 22:56

Azért azt hozzá teszem szerintem nem korrekt, hogy a magyar válogatott színeiben nem kapott lehetőséget az Olimpián... Mindig csak ugyan azok kapnak lehetőséget.... Pedig Jasu is van olyan jó kapus mint Szécsi!

CsokiVanilia hozzászólása
2010.06.02. 22:50

Minden jót Jasu! Sok sikert az új életedhez! Azért remélem, hogy magyar maradsz Franciaországban is!

Socio hozzászólása
Socio30490
2010.06.02. 19:16

Ezt a Zlokovic-ot mikor kb. 2-3 éve láttam Egerben a Posilippo-ban asszem,hát kb. leesett az állam. Olyan őserőt,küzdést és technikát,ami neki van,még nem láttam egy centernél sem. Egyszerűen ha beadták neki centerbe az vagy gól,vagy kiállítás. Nem lehetett mást ítélni. Nagyon jó játékos,a Recco továbbra sem aprózza el..

Daret hozzászólása
Daret30489
2010.06.02. 16:21

Van pénz, van cél... Perrone legalább nem fog unatkozni, Figliolit ismerheti Rio-ból, Molinát a spanyol válogatottból, és fiatalításnak sem rossz a maga 24 évével.

Krisz hozzászólása
Krisz30488
2010.06.02. 15:31

Ez sem teljesen ide tartozik, de az átigazolásokkal kapcsolatban érdekes, a Recco további, sztárok utáni "hajkurászása " (F. Perrone és Zlokovics) Szóba került még az Olasz szupercsapat háza táján, Prlainovic, valamint Sandro Sukno leigazolása is........Valamint újabb honosítások, pl: a Brazil-Spanyol Perronéval kapcsolatban......

Daret hozzászólása
Daret30487
2010.06.02. 13:18

Decker Attila (feltéve, ha nem kap maga elé egy első számú kapustársat)

B (régi) hozzászólása
2010.06.02. 13:18

Amúgy vannak már átigazolási hírek Szivós Márton honlapján.

B (régi) hozzászólása
2010.06.02. 13:04

Azért kár, mert újabb válogatott szintű játékost veszít a magyar bajnokság. De ez ne aggasszon senkit, a fő, hogy Jasu jól érezze magát. Bátor döntés... Valóban az. Majd szorítok neki a francia válogatottban. Meg a csapatának is a LEN Kupa selejtezőben... Ezzel a döntéssel két magyar játékos nyert: Jasu és Decker Ádám. Mindenki más veszített.

Yoda hozzászólása
Yoda30484
2010.06.02. 12:52

Valszeg azért ez a nagy hírstop (a zuhanyhíradótól eltekintve semmi info), mert még zajlanak a kföldi bajnokságok...amíg ez így van nem hiszem h "hivatalosan" bejeleltenének bármit is. Ami biztos, az Eger pl. kb. 2 hét múlvára igért sajtótájékoztatót...a többi csapat is valszeg ebben az időkeretben gondolkodik...:)

Yoda hozzászólása
Yoda30483
2010.06.02. 12:47

Sok sikert Jasu!

Vitya hozzászólása
Vitya30482
2010.06.02. 12:40

Tényleg! Most, hogy mondod, szinte biztos vagyok, hogy bárki is a francia válogatott kapusa, annál jobb Gábor. Szóval, ne sajnáld, mert még kijuthatsz az olimpiára! Én megérteném.

Hewson hozzászólása
Hewson30480
2010.06.02. 12:34

Bar ez nem teljesen kapcsolodik ide, de ismetelten jeleznem - talan nem vagyok egyedul ezzel - hogy kivancsian varom a 2010/2011-es idenyt illeto igazolasokrol szolo pletykakat, hireket, hirfoszlanyokat...elsosorban az idei bajnok Vasas-rol, melrol olyasmiket is rebesgetnek, hogy vezeregyenisegek tavozhatnak es mas, hasonlo kaliberu jatekosok johetnek, igy teljes szerkezet-atalakitas is lehet jovore... Szoval Kedves Szerkesztoseg, varjuk a hireket!! Koszonettel.

aero hozzászólása
aero30477
2010.06.02. 11:08

Egerből kívánunk sok sikert neked Jasu! Soha ne add fel!

im hozzászólása
im30476
2010.06.02. 10:30

Arrol nem beszelve, hogyha a franciak gyorsan honositjak, bekerulhet a valogatottba es ha jol jon ki a lepes, meg az olimpiara is kijuthat veluk, amire hazai szinekben eselye sem lenne.

FotoVass hozzászólása
2010.06.02. 09:58

Mar miert lenne kar? Nem meghalni vonul el a vilag szeme elol, mint az oreg es beteg elefantok, hanem egy uj motivaciot keres, hogy meg hosszu evekig folytathassa a polot! Olyan bator lepes ez, ami elott meg kell emelni a suvegunket! Hol van az leirva, hogy magyar polos csak magyar medencekben huzhatja le az egesz palyafutasat? Szerintem jo dontes - meg akkor is, ha valogatott mar nem lehet - hiszen klubszinten kapuskent hosszu eveket jatszhat meg egy szep orszagban, jo korulmenyek kozott. Sok erot, kiatartast es sikert, Jasu!

B (régi) hozzászólása
2010.06.02. 09:48

Igazán kár érte...