FACEBOOK

Itt az EB-keret!

Itt az EB-keret!
hozzászólás, 2010.05.28.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a hagyományoknak megfelelően a VLV-n hozta nyilvánosságra a magyar válogatott EB-keretét. A 20 meghívottból kerül ki a zágrábi Európa-bajnokságra utazó 13 játékos. Nincs a listán Steinmetz Ádám neve, a Primorac Kotor montenegrói bajnoki döntőre készülő centere a hosszúra nyúlt klubszezon után fizikai állapotára hivatkozva nem vállalta a válogatottbeli szereplést. A felkészülés június 21-én kezdődik. Közöljük a programot.

A magyar válogatott zágrábi EB-re készülő, a római világbajnokság óta első alkalommal kihirdetett hivatalos kerete:

Baksa László (Szeged), Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas), Szécsi Zoltán (Eger) – kapusok.

Bátori Bence (Honvéd), Biros Péter (Eger), Bundschuh Erik (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Madaras Norbert (Pro Recco), Marnitz Gergő (Honvéd), Mátyás Zoltán (FTC), Szivós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Vasas), Varga Dénes (Vasas), Vámos Márton (KSI), Vörös Viktor (Vasas) – mezőnyjátékosok.

KEMÉNY DÉNES a VLV-nek:

- A most meghirdetett keret erre az évre szól, jövő januárban lehetnek új meghívottak. Tizennyolc játékossal szerettem volna elkezdeni a felkészülést, de miután az EB-ig sok idő van, a biztonság miatt két posztra is több játékost hívtam, mint amennyit eredetileg terveztem. És miután most van idő, könnyen lehet, hogy nem egy lépésben, hanem több, menet közbeni szűkítéssel lesz a 20-ból 13. Nyilván húsz játékosból válogatva lehet edzőmeccseket játszani, még hazai hivatalosakat is, de külföldi tornákra utazni nem lehet.

- A nyári szicíliai és a spanyolországi nemzetközi tornára hány játékost viszel?

- Ezt meg fogom beszélni a vendéglátókkal. Miután Olaszországban sok meccs van, oda mindenképpen szeretnék 17-18 játékost vinni, amennyiben hozzájárulnak a szervezők. Szerintem a „bővítésre” mindkét torna kapcsán jó esélyünk van, ugyanis mind az olaszok, mind a spanyolok jönnek hozzánk közös felkészülésre.

- Térjünk vissza a kerethez. Steinmetz Ádám örömteli bejelentése óta mindenki azzal számolt, hogy a Primorac centere idén játszik a válogatottban. A neve mégis hiányzik a mostani listáról.

- Az a baj, hogy én is ezzel számoltam… Láthattuk a Volvo-héten, hogy milyen sokat jelentett a csapat számára a játéka és a jelenléte. Úgyhogy nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy Ádám nem tudta elfogadni a meghívást.

- De mi történt?

- Ádámnak a nyakával ugyan nincs gond, de olyan egyéb fizikai problémái vannak, amiket szeretne nyáron rendbe rakni.

- A mostani keretet illetően lehetséges-e még változás „befelé”?

- Tizennégy év tapasztalatából mondom, hogy nem nagyon. Ahhoz különleges dolognak kellene történnie, hogy menet közben be kelljen hívni valakit és ilyenre még sose volt okom. Kifelé pedig törvényszerű, hiszen 13-an játszhatnak Zágrábban.

- Hogy értékeled a válogatott felkészülése, szereplése szempontjából a most véget ért bajnoki döntőt?

- Nagyon izgalmas volt. A válogatottban meghatározó játékosok teljesítménye hullámzott, de ebben az is benne van, hogy kiemelkedő is volt. A játékosok hullámzó teljesítményét sajnos a játékvezetők hullámzó teljesítménye is kísérte, amit azért volna nagyon fontos „rendbe tenni”, mert a bíráskodásnak olyannak kell lennie, mint a kapufának vagy az alapvonalnak.

- Olyan semlegesnek?

- Olyan tökéletesnek. Most pedig azt láttam, hogy sajnos éppen úgy egyenetlen volt, ahogy a játékosok produkciója.

- Mi a véleményed a nápolyi Final Fouron alkalmazott új szabályról, amely szerint azonnali kiállítás jár abban az esetben, ha az egyik játékos két kézzel fogja a másik vállát?

- Ez nem új szabály, hanem egy értelmezés. Régóta változatlan az egyszerű és a súlyos szabálytalanság megfogalmazása a FINA szabályban. Úgy gondolom, az, amit itt most súlyos szabálytalanságnak ítélnek meg, az eddig is az volt. A gond a bíráskodásnál szerintem akkor van, amikor ugyanazt a szituációt a játékvezető a meccs folyamán eltérően ítéli meg. Az meg aztán még nagyobb probléma, amikor az „eltéréssel” nagy számban ugyanazt a csapatot kedvezményezi. Igazából a szabályok le vannak írva, ha azokat minden egyes esetben a leírtak szerint alkalmaznák a játékvezetők, akkor nem lenne semmi probléma. De amíg folyamatosan értelmezgetik, átalakítgatják - már annak is örülök, ha az éppen aktuális értelmezés mindkét csapatra vonatkozik és nem változik meg negyedről negyedre...

- Értem, de ha a mostani értelmezést elkezdik következetesen alkalmazni, akkor az több fórt jelent egy meccsen. Megváltozik kicsit a játék. Számunkra ez kedvező vagy kedvezőtlen?

- A több fór azt jelenti, hogy hosszabbnak kell lennie a kispadnak, s azt mondom, a magyar válogatott az előző három olimpián részben azzal tudott győzni, hogy bármilyen játékos gyengébb teljesítményét, vagy kipontozódását kompenzálni tudta a kispadról beálló játékossal a játékerő visszaesése nélkül. És hogy nekünk Londonban 13 olyan játékosunk lesz, aki folyamatosan szerepeltethető azonos szinten – ebben biztos vagyok! Úgyhogy ez minket szerintem nem fog zavarni, sőt, talán jó is lehet.

- Véglegessé vált az idei program. Milyen fő szempontok alapján dolgoztad ki?

- Igazából én nem vagyok konfrontálódó típus, ha külső tényezők nem adnak okot erre. A válogatott csapatok szövetségi kapitányaival nagyon kulturált, normális a viszonyom, ennélfogva a lehetőségek szerint igyekeztem mindenki kérésének eleget tenni: ha valakinek szüksége volt arra, hogy vegyünk részt a tornáján, vagy éppen ő akart eljönni Magyarországra, s hosszabb ideig velünk szeretett volna készülni, ezt meg tudtam oldani. Amellett persze, hogy igyekeztem partner lenni, természetesen arra törekedtem, hogy mindez inkább használjon nekünk, mint ártson. Jórészt, legalább ötven százalékban a külföldi szövetségi kapitányok kérését figyelembe véve alakítottam a felkészülési programot, a másik fele született meg kizárólag a saját elképzelésem szerint. Lesz közös edzőtáborozásunk Balatonfűzfőn a horvátokkal, együtt készülünk az augusztusi Vodafone Kupát követően a budapesti tartózkodásukat meghosszabbító spanyolokkal, játszunk több hivatalos nemzetközi mérkőzést vidéki városokban és részt veszünk két rangos külföldi tornán az Európa-bajnokság rajtjáig. Szó volt egy kétnapos közös edzőtáborozásról a szerbekkel, de a tervezett időpontra őket jó feltételekkel egy hétre Banja Lukára hívták, s bár vártak oda minket, a két napért nem lett volna érdemes további két napot utazással elveszíteni.

A magyar válogatott idei felkészülési programjának főbb állomásai:

Június. 21-25.                        Edzések a Margitszigeten

Június 28-július 2.                  Edzések Balatonfűzfőn

Július 5-9.                           Közös edzések a horvát válogatottal Balatonfűzfőn

Július 12.                               Magyarország-Kanada hivatalos barátságos mérkőzés, Tatabánya

Július 21-25.                          Részvétel a siracusai nemzetközi tornán

Július 29.                               Magyarország-Németország hivatalos barátságos mérkőzés, Szolnok

Július 30.                               Magyarország-Németország hivatalos barátságos mérkőzés, Békéscsaba

Augusztus 13-15.                  Részvétel a portugaletei nemzetközi tornán

Augusztus 20-22.                  Vodafone Kupa – Margitsziget
-         augusztus 20. 19.00 Magyarország-Olaszország
-         augusztus 21. 19.00 Magyarország-Németország
-         augusztus 22. 12.00 Magyarország-Spanyolország
 

Augusztus 25-27.                      Közös edzések a spanyol válogatottal a Margitszigeten

Augusztus 29.-szeptember 11.         EB, ZÁGRÁB


STEINMETZ ÁDÁM a VLV-nek:

- Hónapok óta görgetek magam előtt egy problémát, a január végi szerb edzőtábor óta fáj a vállam. Nap mint nap kezelik, de az egymást követő mérkőzések miatt nem tud meggyógyulni és egy rossz szinten stagnál a sérülés. Plusz még a bordámra is kaptam egy igen erős ütést, s a gyógyuláshoz szintén idő kell, de gyakorlatilag háromnaponta mérkőzések vannak, most ért véget az Euroliga Final Four, s a bajnoki döntő következik. És akkor a nyaksérülésemről még nem is beszéltem. Sajnos nem is tudtam hazamenni, pedig egy kontrollvizsgálat vár rám. Tudtam, hogy Dénes számít rám, én döntöttem úgy, hogy ezt a nyarat pihenéssel, kúrálással töltöm. A kezelések során már mondták, hogy egy hónapot ki kellene hagynom, de erre a feszített program miatt nincs lehetőség. Itt ráadásul elhúzódik a bajnokság. A válogatott június végén megkezdi a felkészülést, mi nagyjából addigra végzünk, nem kivitelezhető, hogy akkor hagyjak ki egy hónapot, amikor a többiek elkezdik a felkészülést, úgyhogy abban maradtunk, hogy ezt a nyarat nem csinálom végig.

- Ez tehát nem jelenti azt, hogy végleg lemondtál a válogatottságról?

- Nem, nem mondtam le róla. A baj az, hogy itt nagyjából ötven mérkőzésem volt ebben a szezonban, ráadásul nem is akármilyenek. Az alapvető félelem a nyakam miatt van, erre jött még a két komoly sérülés, amit ki kell kúrálni, s ez sajnos nem egy-két nap. Miután nem tudom százszázalékos állapotban elkezdeni a felkészülést, az az ésszerű, hogyha kihagyom ezt a nyarat. Egyébként nagyon sajnálom, mert jól éreztem magam, jól ment a játék, megértettem magam a fiúkkal azon a három-négy összetartáson, amin év közben otthon voltam. Megfelelő formában is vagyok, ez lemérhető a meccseken, de még egy műtétet nem szeretnék, nem húzhatom tovább a dolgokat. Ez a döntés a későbbi célokat is szolgálja, ha ezt a nyarat pihenéssel tudom tölteni, az növeli az esélyét annak, hogy folytatni tudjam az aktív játékot ezen a szinten és Dénes is számításba vehessen Londonra.

- Jó bajnoki végjátékot és utána gyors, teljes gyógyulást kívánunk!

119 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk30549
2010.06.06. 15:12

Nem nyilvánosak.

hohlzsofi hozzászólása
2010.06.06. 14:03

Sziasztok! A margitszigeti edzések nyílvánosak ilyenkor (pl. júni 21-25)? Be lehet menni megnézni? (Lehet, hogy buta kérdés, bocsi érte...)

baloghtina hozzászólása
2010.06.05. 16:51

Zsófikám...igazad van..de majd kiderül mi lesz még...

kunzsofia hozzászólása
2010.06.04. 14:31

Nem biztos h megy Erdélyi, de nagy rá az esély:( Én személy szerint nagyon sajnálom,mert egy kiváló játékos és egerben még tudna fejlődni:(:(:(

borzi3 hozzászólása
borzi330481
2010.06.02. 12:39

az én véleményem: Nagy Viktor-Baksa Laci Biros Varga Dénes Varga Dani Kis Gábor Hosnyánszky Kovács Robi Szívós Erdélyi Madaras Török Steinmetz Barna Hárai de persze, ha Ádi játszana..Kis Gergő játszana..

Gonda hozzászólása
Gonda30478
2010.06.02. 11:43

Erdélyi Balázs válogatottságával mi lesz? állítólag megy ki Amerikába...

Krisz hozzászólása
Krisz30469
2010.06.01. 16:17

Steinmetz ha egészséges lesz akkor szerintem : Török-Ádi csere, mivel csak egy centert írtál (Kicsi)........

Coach hozzászólása
Coach30468
2010.06.01. 15:29

Nagy Viktor Szécsi Zoltán Biros Péter Hosnyánszky Norbert Kis Gábor Madaras Norbert Szivós Márton Török Béla Varga Dániel Varga Dénes + 3 Nem egy rossz csapat azert. Londonba pedig + Kasas es Kiss G. talan Varga Tamas. Meg lesz a 4. Olimpia is szerintem. Jo felkeszulest es jo szurkolast!!

Tomute hozzászólása
Tomute30463
2010.06.01. 08:51

Egerben nagyon azt suttogják, hogy Erdélyi ösztöndíjjal az USA-ba tart, csak akkor azt nem értem, mit keres a keretben. (Én személy szerint baromi tehetséges játékosnak tartom, örültem /örülök/ egri játékának, csapattagságának, de ha igaz a hír, értelmetlen a jelenléte az EB keretben, mert egy pár évig nem lehet rá érdemben számítani, megkockáztatom a játékos pályafutásának kiteljesedése is megreked?Azt meg kizártnak tartom, hogy Dénes ne tudna erről?akkor lehet, hogy nem is igaz a hír? :-))

Zaza hozzászólása
Zaza30459
2010.05.31. 23:48

qqcska-naK Annyit hozzáfűznék: - azért fórum, hogy a vizilabda sorsát szívükön viselők is elmonddhassák véleményüket (amit az eddig olvasottak alapján kultúráltan tettek meg, jelen cikk kapcsán) - a példád alapján:a cégek vezetésénél is köztudott, hogy nem mindíg a józan ész diktál, és az hogy mi segítené a cég jövőjét, hanem kinek mi az érdeke, ki milyen anyagi és erkölcsi befolyással bír az esetleges döntéseknél a cég vezetőjére lsd.filmbéli pl.:dallas

qqcska hozzászólása
qqcska30455
2010.05.31. 17:21

olyat én még nem láttam, hogy egy válogatott keret kapcsán teljes egyetértés alakuljon ki a szurkolók között - akármilyen sportágról is beszélünk... amennyire én emléxek, KD 1) posztokra válogat (ergo hiába lenne 12 db. Kása...), 2) csapatban és feladatokban gondolkozik (ergo egymást kiegészítő és helyettesítő játékosokban) 3) a bő keretben az utóbbi években mindig volt 1-2 fiatal tehetség, aki végigcsinálta a felkészülést a csapattal (most pl. Vámos Marci az, sz'tem) lehet anyázni/kiabálni, hogy X vagy Y mé' nincsen a keretben - ezzel kapcsolatban csak 1 dologra szeretném felhívni a figyelmet: a (vizilabda) válogatott úgy működik mint egy cég, a vezető a legjobb tudása szerint meghoz egy döntést (felvállalva a következményeket), ami aztán meghatározza a cég (válogatott) jövőbeli feladatát. kívülről lehet kiabálni, beszólni, csak nem érdemes...

sanya05 hozzászólása
sanya0530454
2010.05.31. 17:16

Saját szubjektív véleményem: 1: Nagy Viktor 2: Mátyás Zoltán 3: Madaras Norbert 4: Varga Dénes 5: Hosnyánszky Norbert 6: Vörös Viktor 7: Bátori Bence 8: Szivos Márton 9: Varga Dániel 10: Biros Péter 11: Kis Gábor 12: Török Béla 13: Szécsi Zoltán

balzs hozzászólása
balzs30453
2010.05.31. 15:28

Magyar tanár tetszik lenni csókolom? :) Melllesleg azt írtam hogy szerintem, nem azt hogy biztos. Nyilván Kemény Dénes szerint nem, a válogatott szempontjából remélhetőleg neki lesz igaza, bár valószínű Kis Gábor és Hárai Balázs marad bent a szűkített keretben, így Vörös személye mellékes.

im hozzászólása
im30452
2010.05.31. 14:48

VörösNÉL, HáraiNÁL jobb... Nem pedig Vöröstől, Háraitól jobb... Mellesleg nem biztos, hogy jobb.

Domino Honvéd hozzászólása
2010.05.31. 11:35

Sziasztok! Az én véleményem szerint az EB csapat a következő lesz: 1. Gergely István (Honvéd) 2. Szécsi Zoltán (Eger) 3. Bátori Bence (Honvéd) 4. Biros Péter (Eger) 5. Hárai Balázs (Eger) 6. Hosnyánszky Norbert (Vasas) 7. Kis Gábor (Vasas) 8. Madaras Norbert (Pro Recco) 9. Szivós Márton (Honvéd) 10. Varga Dániel (Vasas) 11. Varga Dénes (Vasas) 12. Vörös Viktor (Vasas) 13. Vámos Márton (KSI)

balzs hozzászólása
balzs30440
2010.05.31. 10:43

Egyetértek, szerintem is megérdemelné a válogatottságot Bárány is, szerintem nem csak Vöröstől hanem Háraitól is jobb center, és Hegedüs is bizonyította idei egész éves teljesítményével hogy válogatott szintű játékos. Mit kellett volna még tennie hogy bekerülhessen legalább a bő keretbe, ha ez nem volt elég? Mi lehetne az a "különleges dolog" ami indokolhatná hogy bekerüljön még valaki a keretbe? Hajrá magyarok!

Károly hozzászólása
Károly30435
2010.05.31. 08:21

Bárányt miért nem hívta be a keretbe? Valaki meg tudja mondani? Klasszisokkal Vörös előtt van! Jelentősen emelné ennek a keretnek a színvonalát!Az életkor meg gyenge indok, hiszen több játékos is idősebb nálla. Arról nem beszélve, hogy Mátyást most kb 30 évesen kezdi el futtatni a kapitány.Sportpolitikai indokra is nehéz hivatkozni, hiszen 2001-ben a Bajnok honvédból sem hívott be a keretbe játékosokat.

cowk hozzászólása
cowk30434
2010.05.30. 20:41

nem ertem, miert nekem?

balatonia hozzászólása
2010.05.30. 20:38

Jó estét! "Squeakattack" statisztikája beszédes - köszönet érte! A számok alapján igaolódni látszik a véleményem Marnitz-ról. Ajánlom figyelmébe "Cowk"-nak. üdvözlettel

szamóca hozzászólása
2010.05.30. 18:01

oké, persze, tudom, de szerintem itt nem erről van szó.

Hentes73 hozzászólása
2010.05.30. 17:55

Persze hogy szurkolhatsz! De te is tudod kedves Szamóca,hogy milyen tipikus"magyar" jelenségről írok. Reggelig mesélhetnék neked.

szamóca hozzászólása
2010.05.30. 17:35

ne haragudjon már a világ, de végső soron Kemény Dénes is egy alkalmazott. bizonyos tekintetben sikeresebb alkalmazott, mint bárki, de mégiscsak az. és ember. és biztosan nem fordul a kardjába, ha valaki nem mindenben ért egyet vele. nem a népünk a szánalmas, hanem a laikus szolgalelkűség az ( persze csak nagy általánosságban ) a laikus sárba tiprással együtt véleményeket ütköztetni mondjuk Észak-Koreában nem lehet, itt igen az elmúlt 6 évben 2 db aranyat nyertünk ( a legfényesebb fajtából ), messze van így a "185" 1 kérdés: mindezek fényében szurkolhatok a csapatnak és a kapitánynak + a stábnak az EB-n?

Hentes73 hozzászólása
2010.05.30. 17:02

Üdv! Azt hittem ha van egy sikeres sportágunk,ahol valóságos példaképeink vannak akik itt élnek közöttünk,és akikre a gyerekek felnézhetnek ebben az ÉN centrikus világban,akkor valamiféle egyetértés alakul ki az emberekben. Tévedtem mert az a tapasztalatom (nem csak itt),hogy hogy a NEM LAIKUS emberek mind nagyon okosak,mindent jobban tudnak,bármennyi arany kevés,mert Montrealban csak másodikok lettünk anno. Egyszóval:magyaros .Szánalmas nép vagyunk,de minden tekintetben. Abban azért bízom hogyha Kemény mesternek a 185-ik arany után már fogok ilyen marhaságok hallani,vagy olvasni!!! Hajrá Magyarok!

Krisz hozzászólása
Krisz30427
2010.05.30. 15:08

Miért?

peterszky hozzászólása
2010.05.30. 15:06

Weszét? Én a Fradiból kivágnám, ha olyan helyzetben lennék.

squeakattack hozzászólása
2010.05.30. 13:26

A fiatalokról csak érdekesség képpen, hogy ki hány gólt lőtt ebben ez idényben: Az euroligában (főtábla + negyeddöntő) Bundschuh:1, Erdélyi:3+1, Marnitz: 12, Bátori: 1. Magyar bajnokság: Bundschuh: 11, Erdélyi:17, Marnitz: 33, Bátori:51. (Hegedűs: 5/24, hamár ennyi szó esik róla) Vámos meg ugye nem játszott még OBI-ben.

matehun hozzászólása
matehun30424
2010.05.30. 13:19

A sport olyan, hogy egyszer nyersz egyszer nem. Nem hiszem, hogy jó magyar szokás szerint abból kell kiindúlni, hogy mit vesztettünk el. ÉS ilyen szempontból is sánta, hogy szídod Kemény Dénest. Többet nyertünk vele, mint bárki mással. Én inkább ebből indúlok ki, ha ez szolgai lélek, akkor biztos...

Krisz hozzászólása
Krisz30423
2010.05.30. 13:10

Abban igazad van, hogy Kemény Dénes amit letett a magyar vízilabdában, azért csak fejet hajthatunk és nincs senkinek sem joga megkérdőjelezni az ő döntéseit. De ez egy fórum, ami azért van,hogy mindenki szabadon nyilváníthasson véleményt,persze kulturált körülmények között ! A magyar bajnokságra azt mondani, hogy gyenge, azért erős túlzás..... Szivós nevét pedig még a sajtó tanult szakírói sem tudják sokszor helyesen írni......

B (régi) hozzászólása
2010.05.30. 13:09

"Nem lesz itt gond ha ő visszavonul :)" Erre muszáj reagálnom. Tényleg nem. Jöhet végre Faragó Tonó. Ha Athén után ő váltotta volna Kemény Dénest, akkor most tényleg nehéz lenne belekötni a válogatott teljesítményébe, vele ugyanis tutira nem bukott volna a Kásás fémjelezte csodacsapat Athén és Peking között tudom is én hat döntőt zsinórban. Ugyanazok a játékosok, akik Athén előtt alázták a világot. A Kemény Dénest szolgai módon istenítőkkel csak egy bajom van: csak azt látják, hogy mi mindent nyert vele a válogatott, de azt nem, hogy mi mindent veszített.

B (régi) hozzászólása
2010.05.30. 12:59

Másfél nappal az első sokk után az az első gondolatom, hogy Vanja Udovicsics még most is fogja a hasát a röhögéstől, amikor arra gondol, hogy Hárait kell majd semlegesítenie az EB-n. Ha elhiszi egyáltalán, hogy ez a "lehetetlen küldetés" vár rá... Azt azért megkérdezném Kemény Dénes feltétlen híveitől, hogy Mátyás Zoli mennyivel jobb védőjátékos, mint Katonás. Annyit segítek, hogy egyidősek, ezért az az érv, hogy Matyi a JÖVŐ megbukott. Hogy egyenlítsek, mert az politikailag nagyon korrekt, a Hegedüs kérdésben egyetértek a kapitánnyal. Hegedüs többször is megkapta az esélyt arra, hogy bejátssza magát a válogatottba. Egyszer sem tudott élni a lehetőségel... Amúgy tökmindegy, hogy ki maradt ki a keretből, mert az utazó nagyjából már most fix. Mint ahogy az is, hogy a realitás ettől a garnitúrától egy jó szoros kis meccs a románokkal vagy a németekkel az ötödik helyért...

squeakattack hozzászólása
2010.05.30. 12:25

Látom nagyon sokan értenek itt jobban a vízilabdához, mint Kemény Dénes... Nem lesz itt gond ha ő visszavonul :) Neki nem a 13 legtöbb gólt lövő magyar játékost kell megtalálnia, hanem az alapemberei mellé azokat, akiket csapattá tud formálni és együtt tudnak a sikerért dolgozni. Ezt meg döntse el ő az edzéseket látottakból... Amúgy meg a játékosokat nem a harmatgyenge (már elnézést) magyar bajnokságban nyújtott teljesítményük alapján kell megítélni, hanem nemzetköziben. Meg kéne nézni, hogy melyik "fiatal" hogyan szerepelt pl az euroligában. Nem az bvsc és a szentes ellen kell nagynak lenni... Azokat a vélemények , ahol a hozzászóló Szivós Marci nevét nem tudja helyesen leírni, mindenképpen mókásnak tartok. Biztos sok köze lehet a pólóhoz.

Krisz hozzászólása
Krisz30419
2010.05.30. 11:26

Tényleg nagyon jó játékos, remekül játszott a döntőben is, de azért ne túlozzunk .......... (amúgy a bő keretben lehetne azért neki helyet szorítani) Az ő posztja az egyetlen, ahol van verseny és variálási lehetőség, (ezért is nehezebb bekerülnie) ja meg a kapusposzt.

cowk hozzászólása
cowk30418
2010.05.30. 10:17

a donto legjobb jatekosa? :D

Gonda hozzászólása
Gonda30417
2010.05.30. 09:57

anya! ők már nem lesznek jobbak??! hogy érted ezt? a döntő legjobb játékosa nemhogy a 13-ba nem lesz benne,de még a keretbe se!ez SZÉGYEN, MEGALÁZÁS netovábbja.Erdélyi meg aki kétszer felúszott a meccsen ott van...a fiataloknak kb. 10 évet kell gyakorulniuk hogy ezeknek a játékosoknak a fenekükbe legyenek

pvc6 hozzászólása
pvc630415
2010.05.30. 03:43

Látta őket a kapitány, nyugodt lehetsz! Amúgy meg "sajnálom", azokat akiknek Benedek Tibi lesz az másodedzője! Tibi, saját bevallása szerint nem tehetséges, "csak" sokat edzett. Aki kibírja, Londonban mennybe megy!

anya hozzászólása
anya30414
2010.05.30. 01:17

Sokan reklamaljak Hegedust, Letayt, Katonast... Ok mar nem lesznek jobb jatekosok. Ebbol a keretbol latszik ,hogy KD nem 1 nyarra valogat.A keretben van 13 jatekos akikben benne van a jo EB szereples lehetosege. A tobbiek kozul meg 1 (max 2) kiugorhat Londonig. Mindeig a Szerbeket emlegetitek itt a forumon - Ok 1 komplett junior/ifi csapattal vagtak neki par eve a Vilag Liganak (junior VB Argentina) Ma mar vilag szintu jatekosok lettek, akkor Ikodonovicsek meg sokkal jobbak voltak. Biros, Madaras, Hosi, a 2 Varga, Kasa,Kicsi, Geri, Adi + 2 kapus (ami nincs) tuti megy Londonba addig 2 jatekost kell talalni - hagy dolgozzon rajta a kapitany... csok

uuuuu5uu hozzászólása
2010.05.29. 23:27

márpedig vámosnak jó keze van. erről kár vitatkozni.

jenci hozzászólása
jenci30412
2010.05.29. 22:04

Vámos.... jó keze van? Ob I/B-s meccsen, vagy az ifibajnokságban hat-hét (minimum) jobb pólós játszik a meccseken nála. Erre mit lehet mondani: Nekik is van esélyük válogatottnak lenni? Őket látta a kapitány? Pofára megy ez, nem teljesítményre. Amúgy úgy sem viszik sehová, de mégis sértő legalább 25- 30 magyar OB I-es pólósnak. Nekik nem jár esély?

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 21:17

tudtam, hogy ebbe azonnal beleköt valaki, és pontosan így. az idealizmus íratta le velem a nevét, mielőtt ezt a fonalat ebbe az irányba vinnénk tovább.

jansikster hozzászólása
2010.05.29. 21:12

Benedek??:D ő másodedzőként lesz ott;) olvasgass egy kicsit a régebbi hírek között:D

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 21:08

Socio, biztosan nem tűnt fel, de úgy az elődöntők - bajnoki döntő eleje óta én próbálok elfogadható hangnemben kommentelni. ( ne menjünk bele, akkoriban mit és miért írtam. elég annyi, hogy valahogy így terveztem ). érdekes, hogy egy hosszabb, picit összeszedettebb, átgondoltabb véleményre érdemben, építő jelleggel kevesen reagálnak ( tisztelet a kívételnek, mint 'én', 'krisz', 'matehun', és még páran ) joga mindenkinek van kritizálni a kapitányt, közvetlen beleszólása viszont természetesen senkinek sincsen a munkájába, ráadásul innen szerintem egytől egyig mindenki elismeri és a végletekig tiszteli Őt a válogatottal végzett munkája miatt. Daret, semmi gond, szépen csillog az is... amúgy, ha rajtam múlna, bárki is légy, Te mennél az EB-re. most le fogom írni a szerintem jelenleg legerősebb 13 játékos nevét, ami nem teljesen lesz megegyező a kerettel. úgy teszem mindezt, hogy, ha más játékosokkal EB-t nyerünk, akkor a kapitánynak van igaza, ha nem nyerünk, AKKOR IS A KAPITÁNYNAK VAN IGAZA, mert Ő az aki, én pedig csak fórumozom. tehát: Szécsi, Nagy - Biros, Madaras, Kis G., Hosnyányszky, Varga Dá, Varga Dé, Katonás, Szívós, Hárai, Török, Mátyás ( ugye látszik, hogy egyetlen egy név tér el A keret sztem legjobb 13 játékosától ) egyébként teljes szívvel drukkolok Vörinek, hogy úgy szerepeljen a felkészülésben, ahogy tud, akkor nem lesz gond, remélem megy az EB-re. Olimpiai keretem ideális esetben: Nagy, Szécsi(?) - Kásás, Kiss Ge, Kis Gá, Biros, Madaras, Steinmetz, Hosnyánszky, Varga Dá, Varga Dé, Szívós, Benedek(...)

drama queen hozzászólása
2010.05.29. 20:17

A keret mindig az, ami... A kommenteket olvasva pedig ismét rá kell jönnöm, hogy Magyarországon a vízilabdához (is) mindenki ért :-) Szerintem a képlet egyszerű: annak a 13 főnek kell drukkolnunk, aki majd Zágrábban a medencében / medence szélén lesz. Szerintem.

gé hozzászólása
30406
2010.05.29. 20:10

A keret reális, sok a fiatal. Vámost én láttam játszani a Tv-ben, két gólt lőtt, innen is látszott nagyon jó keze van, tehetséges. Szerintem Dénes tudja mit csinál, fasznak rinyálnak itt ennyien.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4730405
2010.05.29. 20:00

Annyira bírom ezeket a beírásokat,hogy kinek lenne vagy nem lenne helye a válogatott keretben. Komolyan úgy gondolja bárki is,hogy Kemény Dénesnek a 3 olimpiai arany és számtalan egyébb elsőség mellett kritizálható a döntése,hogy kiket tart alkalmasnak a válogatott keretre? Egy zseniális szakember a pali.Ha ő úgy gondolja,hogy ezeknek a játékosoknak kell ott lenniük a válogatott keretben abba belekötni senkinek sincs joga.Se szurkolónak se játékosnak se edzőnek.

matehun hozzászólása
matehun30404
2010.05.29. 19:48

Vámoshoz csak annyit, hogy egy bizonyos Csapó Gábor is a másodosztályból lett válogatott... A Létay fogalmam sincs mitől jobb a kifogásolt neveknél. Varga II Zsolt, akit sokan reklamálnak, utolsó bajnoki passza leírja az egész évét, szintén nem válogatott szint, a Panioniosz elleni meccsen ami kapura ment az gól volt kint, a Kotor ellen katasztrófális indításaival és védésvel, a Szeged elleni elődöntőkkel Nagy Viktor is igazolta, miért nem válogatott szintű idén.

jansikster hozzászólása
2010.05.29. 19:48

nekem semmi bajom sincs Létay Krisztiánnal,de ő tényleg nem alap kezdő ember a Vasasban: http://www.waterpolo.hu/6/?n=j&j_id=3873 (nézzétek meg az adatokat az oldal alján). HAJRÁ VASAS!!:)

Daret hozzászólása
Daret30402
2010.05.29. 19:07

Azt hiszem, mi nem ugyan azokat a vasas meccseket szoktuk nézni. Amit én nézek, ott Létay nem kezdő játékos (a legutóbbi 8 mérkőzésükön biztosan nem volt kezdő, de én korábbról sem emlékszem sok ilyen mérkőzésére). Mondjuk, abban igazad van, hogy a csapat balkezesei közül ő a kezdő, ő játszik először a balkezesek közül, de akkor ki is a másik balkezes? Segíts kérlek, most nem jut eszembe a neve!

Én hozzászólása
Én30401
2010.05.29. 18:58

Teljesen egyetértek... ezek az előző hozzászólásomban megnevezett játékosok Londonra se lesznek meghatározóbb tagjai a csapatnak, addig legalábbis biztosan nem, amíg a klubcsapataikban nem lesznek azok (és Bátori, illetve Török kivételével egyikük sem az), akkor meg mivel érdemelik ki a válogatott kerettagságot, és mennyire lesznek megfelelőek majd a Spanyol,Szerb,Montenegrói,Horvát válogatottak ellen a vízben??? Ahelyett, hogy biztosra mennénk, megbízhatóan jól teljesítő, biztos kezű játékosokkal készülnék a Londonig megrendezésre kerülő tornákra... Londonban meg a csapat magja úgyis azok lesznek, akik az előtte levő tornákon voltak plusz kiegészülve még a szupersztárainkkal Kásással,Kiss Gergővel, Steinmetz-el és remélem, hogy Varga Tamással is

Én hozzászólása
Én30400
2010.05.29. 18:46

Bátori, Szívós és Nagy Viktor helyett senki se jöjjön, mert ők hárman kiérdemelték a válogatottságot, előbbi kettő a Honvéd legjobbja (Marnitz elmarad tőlük mind játékban, mind eredményességben), Nagy Viktor pedig a bajnokcsapat alapkapusa, a csapat egyik meghatározó része... na de a többiek helyett megmondom kinek kellene itt lenie: Katonás Gergő (a bajnokcsapat legalább olyan fontos oszlopa, mint a 4 válogatott, nélküle bebizonyosodott, hogy nem tudnak a Vargáék sem jól játszani, nem tudják őt pótolni, ráadásul egy univerzális, több poszton is bevethető játékos), Weszelowszky László (Mátyással ellentétben, aki ugye itt van a Fradi idei egyértelműen legjobbja, a csapat motorja Weszelowszky volt, és így lesz ez jövőre is...), Létay Krisztián (nevetséges, hogy egy ificsapat balkezese, aki még az ifibajnokságban sem egy meghatározó egyéniség előbbre van tartva, mint a bajnok felnőtt csapat állandó kezdő balkezes játékosa, aki nélkül a bajnoki arany nehezen jött volna össze a Vasasnak..), Varga tamás (nem is kell magyaráznom azt hiszem, vajon mivel jobb bekk Bundschuch, az Eger cserejátékosa, mint az egymás után kétszeres LEN kupa győztes, minden csapatában vezér Varga Tamás?!?), Varga Zsolt, Bárány Attila (mindkét Eger játékos, center messze messze felülmúlja képességekben és eredményességben is Hárait..), Hegedűs (az Egerben sokkal inkább meghatározóbb játékos, mint Erdélyi...) ... ez egy nagyon nagyon elfogult keret, és ezzel lehet, hogy sokaknak nincs semmi gondjuk, de vajon mit gondolhatnak az imént felsorolt játékosok, hogy mit kéne még jobban csinálniuk, hogy végre tagjai legyenek a magyar felnőtt válogatottnak, vagy hogy egyáltalán szóba kerüljön a nevük, hogy kapjanak egy esélyt, arra amire már rég meg kellett volna kapniuk játékuk után... ha majd az EB-n bemegy a vízbe a Marnitz, a Mátyás, vagy a Vámos, vajon mit fognak alkotni egy Prlainoviccal, egy Filipoviccal, egy Udoviciccel szemben??? értem én, hogy fiatalítás, de csak akkor kéne fiatalítani a válogatottat, ha ezek a fiatalok már megérettek a tagságra, ugy mint a Szerbek fiataljai... addig meg azoknak kéne játszaniuk, akik jogosan megérdemlik...

Krisz hozzászólása
Krisz30399
2010.05.29. 17:01

Igazad van, úgy 10-15 évvel ezelőtt , a mostani kerettagok egy része még a bő keret közelébe sem jutott volna, bizony komoly gondok lesznek London után ! Nincs harc a bekerülésért, egyesek úgy kerültek be,hogy igazán még nem is bizonyítottak ( és itt nem a bizalmat kapó Vámosra gondolok...)

Krisz hozzászólása
Krisz30398
2010.05.29. 16:55

Szivós meg Nagy egyértelműen, de Marnitz-ot ne hagyd ki, ő is tett a kerettagságért....Viszont a Matyit magyarázzátok már el, hogy miért?(pl:Decker vagy Gór-Nagy semmivel sem rosszabb,sőt......)

sanya05 hozzászólása
sanya0530397
2010.05.29. 16:35

Mátyás, Szivós, Nagy Viktor bőven megérdemelte, hogy a húszas keretben benne legyen!

matehun hozzászólása
matehun30396
2010.05.29. 15:45

Az, hogy egy-egy név nem idevaló, azt nem vitatom. De elgondolkodom, hogy mégis kit helyette?! 2-3 ember van, aki lemondta a válogatottságot és hiényzik. A többi vagy túl öreg, vagy ugyan olyan, mint egy-egy értelmetlen név. Egyedül Hegedüs neve merül fel jogosan. Azonban ez inkább azt vetíti előre, hogy a közeljövőben nagyon gyér lesz a vízilabdánk, és lehet, hogy a 2008-as Olimpia volt hosszú időre az utolsó arany. Mutatja ezt hogy Bátori, Mátyás, Marnitz, Szívós, Bundschu, Nagy Viktor, Vörös Viktor, Hárai, Erdélyi került be a keretbe. Vajon helyettük ki jöjjön?

Daret hozzászólása
Daret30394
2010.05.29. 14:15

Mondom, Hőna, vagy Fülöp!

Krisz hozzászólása
Krisz30393
2010.05.29. 14:03

Nem, dehogy, tök jó fej vagy tényleg.... Csak azon csodálkozom,hogy hőna helyett nem a Sántavyn gondolkozol....

Socio hozzászólása
Socio30392
2010.05.29. 12:47

Ha ironizáltál,akkor nem írtam semmit.

Socio hozzászólása
Socio30391
2010.05.29. 12:46

szamóca,te képtelen vagy normálisan megnyilvánulni? Hogy jön ide a bajnoki döntő már megint? A válogatott keretről van szó.. Daret,a csapatoddal az a baj,hogy egy az egyben a Vasas kezdője,plusz Madaras. Idén is láthattuk,hogy a Vasas nemzetközi porondon kevés, miért lenne ez másként a válogatottban? Ha a te csapatodat küldjük csatába mondjuk a Szerbek ellen,az egy az egyben egy Vasas-Partizan,egy két erősítéssel itt is ott is. Ilyen ugye volt idén,tudjuk mi lett az eredménye. Úgyhogy az egy halálra ítélt csapat szerintem.

Daret hozzászólása
Daret30390
2010.05.29. 12:41

Mi a baj a keretemmel?

Daret hozzászólása
Daret30389
2010.05.29. 12:40

Viccesnek találod?

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 12:15

csókolgasd....az ezüstérmeteket.

Krisz hozzászólása
Krisz30387
2010.05.29. 12:12

Vicces vagy....

Daret hozzászólása
Daret30386
2010.05.29. 11:56

Katonás és Létay is beférne a keretbe! Az én kezdősorom (egyben EB-re utazó keretem): NagyV, DeckerÁ. VargaDá, VargaDé, KisG, HosnyánszkiN, MadarasN. A cseresor pedig: Jasu, TakácsB, VörösV, LétayK, KatonásG. 13. embernél gondban vagyok, vagy Fülöp Bence vagy Hőna Dávid lenne, még nem döntöttem el. Szemüveget a Kapitánynak!

sasa hozzászólása
sasa30385
2010.05.29. 11:51

én a fiatalítással nagyon egyetértek. a fiatalok nyilván nem a múltjuk alapján kerülnek oda, hanem az alapján, hogy KD mit lát bennük. ha bekerültek, akkor jön számukra a nehezebb rész, be kell bizonyítaniuk, hogy odavalók. ha 6-8 fiatal is bizonyít egyszerre, egymással versenyezve, abból 1-2 éven belül 2-3 újabb sztár is kitermelődhet. ez tarja fenn a magyar vízilabdát. GYD montreal után éppen a szisztematikus fiatalítást hagyta ki, utána sydney-ig vakum keletkezett a magyar vízilabdában. számomra mátyás z lóg ki ebből a keretből, helyette is inkább egy fiatalt látnék szívesen. az én egyik titkos favoritom marnitz, akit befutó helyre várok a sztárok között és a 2 méteres, 18 éves balkezes srácnak is drukkolok látatlanban is.

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 11:32

krisz már előttem is megfogalmazott hasonlót.

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 11:22

aero! nem viccelek. sőt, inkább visszakérdezek: Te viccelsz?! elég, ha csak a döntő 5 meccsét visszanézed. nem csak bekkelésről beszélek, emberfogásról. válogatottban egy ideje nincsenek 'csak bekkek'. Katonás izomzata 30 éves korában jobban és tovább bírja a terhelést, mint 20 évesen, és mint a mai 20 évesek nagyon nagy részének. megúszni nem lehet róla ( amúgy, ha úsznak edzésen egy 3*400 + 6*200 + 12*100 -at, akkor 21-ből 15-16-on elsőnek ér be, a többiben maximum 3-nak ), és még sorolhatnám. szubjektív, de több hasznára válna az EB - n a válogatottnak, mint sokan a keretből. az Olimpián alighanem Kásás Tamásnak hívják majd ezt a csapatrészt. elhiszem, hogy az Olimpiára tervezünk, készülünk, mint, ahogy Kiss Gergely, Steinmetz Ádám, Kásás Tamás is pl. a saját logikámra hagyatkozva: minek erőltetni a '20' kilós kölyköket, ha az Olimpián nem igazán lesznek képben, viszont így EB-t sem nyerünk, vagy nyerhetnénk könnyebben is... Ettől még rajongok Kemény Dénesért, a mindenkori válogatottunkért, stb, de attól még nem leszek nagyobb bohóc, mint más véleményen lévők.

Krisz hozzászólása
Krisz30382
2010.05.29. 11:12

Hegéről annyit,hogy remek játékos és ha Bundschuh, Erdélyi, Hárai és Matyi bent vannak a keretben,lehet,hogy neki is helyet lehetne szorítani..Nála az a gond, hogy a kapásoldalon játszik és ott nehezebb neki bekerülni. Az első két játékos tehetséges,de még korai a válogatottságuk...

Krisz hozzászólása
Krisz30381
2010.05.29. 11:07

ÉN-nek:Sokmindenben egyetértek veled, de két dologban semmiképpen sem. Létay sokáig kedvencem volt,nagy tehetségnek indult, a nagy reményű 83-84-es generáció tagja,többek közt a Junior EB-n gólkirály is volt,de az utóbbi években érthetetlenül visszaesett, és bár voltak jó meccsei,de az idei éve csalódás....Marnitz pedig nagyon jó,sőt bátran kimerem mondani, simán válogatott szintű játékos. Remek fizikum(bár lehetne magasabb)kiváló keze van és lövőtechnikája, átlagon felüli gyorsaság,gólerős és mind a kapás és a rosszkéz oldalon is bevethető,de tud bekkelni és centerben is jó.....

Krisz hozzászólása
Krisz30380
2010.05.29. 10:49

Ezt a Hosi dolgot megmagyarázhatnád....

Krisz hozzászólása
Krisz30379
2010.05.29. 10:46

aeronak: Szamóca nem mondott hülyeséget, Katonás nagyon jó játékos, Vári , Steinmetz Barna és Csuvi óta nincs "igazi"képzett bekkünk, Dani, Hosi, Marci is jól tudják fogni a centereket de nem igazi védők...Jelenleg és ezt többen is így gondolják Gór-Nagy és Decker talán a legjobb védők itthon, de a formájuk és Dénes taktikája alapján nem férnek be. Visszakanyarodva Katonáshoz, tényleg az egyik legjobban bekkelő játékos, aki ráadásul a kapásoldalon, centerben,bekkben és az utóbbi időben a rosszkéz oldalon is megfordult, fizikálisan erős, gólerős, képzett játékos és jó korban van.(bár fejben nem mindig van rendben) helye lenne a keretben....

Daret hozzászólása
Daret30378
2010.05.29. 10:40

Én igazi bekkeket hiányolok a keretből, például Decker Ádi és Takács Bálint megállná a helyét!

Krisz hozzászólása
Krisz30377
2010.05.29. 10:32

aeronak: Vámos 1992-es születésű balkezes KSI játékos, 2 méter, 80 egynéhány kiló (van még mit erősödnie) érdekes de sem az IFI EB-n sem pedig az IFI-VB-n nem volt ott. Egyébként a válogatottban lőtt góljait megnézheted a Volvó kupáról készült cikkben, a videóknál. Dénes biztos nem hívná meg ha nem lenne tehetséges....

cowk hozzászólása
cowk30376
2010.05.29. 10:08

nos, nem teljesen ertunk egyet, de gondolom ez nem erdekel :D

aero hozzászólása
aero30375
2010.05.29. 09:00

Katonás a 3-ban? ne viccelj már....

turkics hozzászólása
turkics30374
2010.05.29. 08:37

nem értem mire való ez az olimpiamánia. az ember nem csak négyévente akar győztes csapatot látni. Két szó- hosnyánszky és sokoldalú - köszönőviszonyban sincsenek egymással

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 08:30

+ Török ennyire nem kell az EB? (nyugodtan elküldhettek Anyukámba, jártam már ott)

szamóca hozzászólása
2010.05.29. 08:27

Bundschuh, Erdélyi, Hárai, Marnitz, Vámos, Bátori OFF

Chicago hozzászólása
Chicago30370
2010.05.29. 02:21

Termeszetes, hogy szurkolunk. Ne legyel mezogazdasagi munkas, barhol is elsz..:)D

Chicago hozzászólása
Chicago30369
2010.05.29. 02:19

Cowk sajnalom hanem tanultal meg olvasni s olyasmit kepzelsz bele ami nincs benne. Ez egy reagalas volt korabbi hozzaszolasokra, mely szerint nem a legerosebb keret. Denes bevallal kockazatott csapatepites ugyben, ami vagy beerik Londonra, vagy nem.. Termeszet

Chicago hozzászólása
Chicago30368
2010.05.29. 02:19

Cowk sajnalom hanem tanultal meg olvasni s olyasmit kepzelsz bele ami nincs benne. Ez egy reagalas volt korabbi hozzaszolasokra, mely szerint nem a legerosebb keret. Denes bevallal kockazatott csapatepites ugyben, ami vagy beerik Londonra, vagy nem.. Termeszet

Chicago hozzászólása
Chicago30367
2010.05.29. 02:19

Cowk sajnalom hanem tanultal meg olvasni s olyasmit kepzelsz bele ami nincs benne. Ez egy reagalas volt korabbi hozzaszolasokra, mely szerint nem a legerosebb keret. Denes bevallal kockazatott csapatepites ugyben, ami vagy beerik Londonra, vagy nem.. Termeszet

cowk hozzászólása
cowk30366
2010.05.29. 00:54

szegyen, h ilyen commentet teszel. lekopod a harom olimpiai aranyermunket. mely undort erzek, hogy ilyen "emberek" zavarjak a koreinket.

balatonia hozzászólása
2010.05.29. 00:22

Jó estét! Van aki kérdezte mi van Jasuval. Jasu menni Franciaország. A NS azt írta, hogy meglebegtették a francia állampolgárságot, ergo már nem lesz itt válogatott. Marnitz kapcsán: 8-10méterről is biztos keze van, ami ma ritka látvány. Tavalyi bajnokságban láthattátok igazán a fradiban, amikor kapás hátsó volt! Valamikor fiatalítani kell, nem várható el, hogy Steinmetzék nagypapaként is usszák meg a kerethez szükséges időt:)

Chicago hozzászólása
Chicago30364
2010.05.28. 22:52

Ez nem a nemzeti valogatott.. ez K.Denes kerete..Neki van egy elkepzelese es az ala rendeli ala a tobbit.. olyan mint a tozsde ..vagy bejon vagy nem.. Nem tehetunk mast, szurkolunk a jo eredmenyert, ami az iden el fog maradni, de talan Londonig beerik.

krapulax27 hozzászólása
2010.05.28. 22:45

Nem tartom magam akkora szakértőnek mint itt egyesek, úgyhogy nem fogok követelőzni, hogy kit kellene még, meg kit nem kellene. De annyit hozzátennék, hogy a kapitány eddigi eredményei csak az eddigi döntéseit igazolják, a mostaniakat meg majd a következő tornák fogják. Attól mert nyert három aranyat, még ezután is hozhat rossz döntést. Persze jobban lehet(ne) benne bízni, hogy tudja mit csinál. És azt is látni kell azért, ha végignézünk a neveken, amit már évekkel ezelőtt tudni lehetett, hogy még egy olyan generáció valószínűleg sokáig nem lesz, mint a Kásás-Benedek-Biros-Kiss Gergő-Molnár-... féle. Ilyen kb. 20 évente van, vagy ritkábban. (Ld. 1976-2000) Ezt el kell fogadni. Ettől még akár nyerhetünk Londonban, vagy addig is, de azért az elvárások mások szerintem.

CsokiVanilia hozzászólása
2010.05.28. 22:42

Sziasztok! JASU-t nem hívja be Kemény Dénes a keretbe? Pedig Ő is megérdemelné....

Socio hozzászólása
Socio30361
2010.05.28. 21:53

"Hegedűst miért kellene erőltetni?!?!?!" Nem sok Eger meccset,nézhettél.. Mondjuk ellenetek is szórt hármat szerdán,amíg meg nem sérült..

PoloUK hozzászólása
PoloUK30359
2010.05.28. 21:14

Hello, sajnos, vagy nem sajnos egyet kell erteni Kemeny Denessel, mert az eddigi eredmenyek ot igazoljak... TE, aki nem erted ezt, MI IGAZOL? Sorry

szamóca hozzászólása
2010.05.28. 20:55

szerintem Katonás benne van a legjobb 3 magyar emberfogóban Kásást is beleszámolva. Ő 28 - 35 között lesz a csúcson, most 30. hozzá képest ennek a névsornak a védekező része... Hegedűst miért kellene erőltetni?!?!?!

Nita hozzászólása
Nita30357
2010.05.28. 20:48

Egyetértek, Varga Tamásra nagy szükség lenne a keretben, úgy ahogy Hegére is! Sajnálom, hogy Ádi nem tudta vállalni a válogatottságot! Mielőbbi jobbulást kívánok!

Surmoka hozzászólása
Surmoka30356
2010.05.28. 20:47

Dolgozzunk azzal, ami van :) Kis és Hárai kell; Hárai akkora, hogy el kell vinni őt. Nálam a hét kimaradó: Gergely, Baksa, Mátyás, Vörös, Erdélyi, Marnitz és természetesen Vámos. A korábbi évek is megmutatták, hogy egy gyenge balkezes helyett egy sokoldalú jobbkezessel sokkal jobban járunk. Hosnyánszky a MEGOLDÁS oda!

buvar-kn hozzászólása
2010.05.28. 20:30

Adam mi hamarib gyogyulast kivcanok es mielöbi viszont lasunk a valogatotba!!!!!Egyet nem értek!!!!!! Varga Tomi?? Vele miert nem szamol Denes?HA valakire ra jgen nagy szükseg lenne!!!!Még egy olyan harcos jatekos nincsen a valogatotba!!!!!Szerintem szerbek ellen ö a egyedüli gyogyszer!!!!

Najó hozzászólása
Najó30354
2010.05.28. 20:22

Úgy látom, ez nekünk csak egy felkészülési torna lesz. Amolyan unikumos...

zzzz hozzászólása
zzzz30353
2010.05.28. 19:38

Pedig Ádám kellett volna...

Émi hozzászólása
Émi30352
2010.05.28. 18:54

Üdv Mindenkinek! Én nem akarom bántani a kapitányt, de ez a keret több, mint "furcsa"! Továbbra sem értem mi alapján válogat be és hagy ki embereket. Sajnálom, de nálam már akkor elszakadt a cérna, amikor olimpia előtt Szivós Marcit megint itthon hagyta. Ja, még mielőtt valaki azt mondaná, hogy az eredmény őt igazolta, hát nem gondolnám, hogy Marcival elbuktuk volna az olimpiát. Mint ahogy anno Vincze Balázzsal sem. De ez már a múlt. Kíváncsian várom az eredményeket!

jenci hozzászólása
jenci30351
2010.05.28. 17:32

Hegedüs Gábor nem sérült, csak ficam pár nap mulva egészséges . Lásd: http://www.egerwaterpolo.hu. Behívása több mint indokolt lenne. Miért válogatunk be olyanokat, akiket a félpályán sem engednek át péld. a szerbek. (Bátori, Marnitz, Vámos, Vörös, Erdélyi). A két center Kis, Hárai jó lesz. Kapusoknál Szécsi mellett Baksa a jövő embere. Bekkelni többen is bevethetők (Bunschuh, Török, Varga Dani, Szívós akár még Biros is), Kell az erő. Madaras egyedüli balkezes (Vámos az vicc).

ob1 hozzászólása
ob130350
2010.05.28. 16:28

Tisztelem Kemény Dénest,és a felmutatott eredményeket is,de... Vannak olyan emberek akik finoman szólva sem érik el még a felnőtt válogatott szintjét!Volt régen egy kivételes tehetség: Benedek Tibor! A most behívott balkezes "tehetség" nemhiszem hogy emlékeztetne az akkori ifjú,Benedek Tiborra!Persze az akkori Benedek szintjét persze nehéz elérni,de a mostani ifi bajnokságban vannak nála jobb játékosok..! Bátori Bence egyedül a fiatalok közül aki megérdemli a behívást a véleményem szerint.

Socio hozzászólása
Socio30349
2010.05.28. 16:20

Nem tudom megérteni,hogy Hegét miért nem válogatja be Dénes. Nem akarom fikázni,mert ebbe az emberbe egyszerűen nem lehet belekötni, csodálatos,amit művel hosszú évek óta,de akkor is.. Hege évek óta válogatott érett,ráadásul az utóbbi két évben a kimagasló,párját ritkító védekezése mellé rengeteg fontos gólt is hozzátett,Biros,Varga Zsolt és Feltham mellett egyértelműen a leggólerősebb, legbiztosabb kezű pólósunk,rengeteget tesz hozzá a játékunkhoz,nem véletlenül a szurkolók egyik nagy kedvence. Azt érzem nála,hogy csak egy pici kellene,hogy világklasszissá érjen,és ez a 'pici' ,ez 1-2 válogatottal töltött nyár lenne szerintem. Ahogy anno Kicsivel is volt. Ráadásul Hege lelkizős játékos,biztos frusztráló lehet neki,hogy az idén felkerült ifisták előbbre tartanak,mint ő.. A keretről annyit,hogy a Szerbek, Montenegróiak,Horvátok erősebbnek tűnnek,de egy elődöntő elvárható lenne. Majd meglátjuk.

Sacika hozzászólása
Sacika30348
2010.05.28. 16:09

Igen,az mondjuk számomra is érdekes volt,amikor az origosporton nyilatkozott a Kapitány tavaly és azt fejtegette,hogy a fiának megkellett indokolnia/el kellett magyaráznia hogy mért hagyott ki egyes embereket (Török) a tavalyi világbajnokságról De én is eltudnám még képzelni bekk poszton a Gór-Nagy Miklóst, hiányolom többek között Katonást,Létay-t is

sanya05 hozzászólása
sanya0530347
2010.05.28. 16:03

Én is úgy gondolom, egyeseknél vannak jobbak JELEN pillanatban, de az eredmények Dénest igazolják! HAJRÁ MAGYAROK!

cowk hozzászólása
cowk30346
2010.05.28. 16:02

jopofa, hogy minden vilagesemeny elott megjelennek a "kapitany vak??"-ot kiabalo emberek. egy dolgot mondanek csak: http://vlv.hu/img/gold.gif

Gonda hozzászólása
Gonda30345
2010.05.28. 16:02

A Kapitány vak?? Hegének egyértelműen ott lenne a helye a keretben,elég szánalams hogy még Erdélyi Balázst is többre képzeli...a kézsérülése nem indok,mert már multkor is kihagyta am meg nem a legjobb teljesítmény alapján válogat,hanem posztokban gondolkozik... a mostanában bekerülő fiatalokra pedig az apuci féle nyomás vagy a Kristófkával való jó viszony tehet... De majd meglátjuk!Kívánok sikeres szereplést az így kialakuló válogatottnak!

cowk hozzászólása
cowk30342
2010.05.28. 15:37

mert nem kocsmaban vagy.

aknatloz hozzászólása
2010.05.28. 15:35

Miért is?

Én hozzászólása
Én30340
2010.05.28. 15:35

Bundschuch,Erdélyi,Hárai,Marnitz,Mátyás,Vámos és Vörös helyett Báránynak,Varga Tamásnak,Weszelowszky-nak,Katonásnak,Létay-nak,Varga Zsoltnak lenne helye a keretben...

Én hozzászólása
Én30339
2010.05.28. 15:29

Azt hiszem, az idei EB-n már az elődöntőbe jutás is nagy bravúr lesz ettől a csapattól... én úgy képzelem el, hogy a csoportban másodikként végez a csapat, a negyeddöntőben pedig Spanyolországgal játszik majd ki-ki meccset... az utána következő vélhetően vagy Montenegrói vagy Horvát csapat már túl erős lesz...

Én hozzászólása
Én30338
2010.05.28. 15:27

Még mindig nem értem Kemény Dénes egyes szempontjait, ami alapján eldönti, hogy ki érdemli meg a váloégatottságot, mert ha az értelmet és a józan észt követem, akkor nem hagyom ki a válogatottból az idén remek formát mutató Katonást és Létayt, és nem hívok be helyettük olyan játékosokat, akik képességeik és idényük alapján is jóval gyengébbek, mint az előbbi kettő, mint például Vámos Márton vagy Marnitz Gergő... értem én, hogy Vámost sokat látta játszani a Dénes a fia miatt, de még az ifibajnokságban is legalább tucatnyi jobb játékos játszik, mint a KSI ifistája, igaz azok a jobb játékosok nem a fia csapattársai, akik szem előtt vannak :D .. idén Hárai sem csinált sokat, helyette Báránynak lenne a helye a keretben, minden téren Hárai fölé nőtt az idén... Bundschuh továbbra is csak egy csereember az Egerben, nem egy meghatározó, meccseket eldönteni képes játékos, ahogy Erdélyi Balázs is.. a Fradiból meg idén maximum Weszelovszkit válogatttam volna be, ő volt a csapat motorja, Mátyás Zoltán egész évben csak egy középszintet produkált, a csapat meg összességében nem sokat... a lényeg úgyis az a 13 kiválasztott játékos, és én nagyon nagyon meglepődnék, ha az a 13 név nem a következő 13 név lenne: Szécsi Zoltán,Nagy Viktor - Bátori Bence,Biros Péter,Hosnyánszky Norbert,Kis Gábor,Madaras Norbert,Szívós Márton,Török Béla,Varga Dániel,Varga Dénes és én plusz kettőnek Katonást és Létayt vinném, vagy Varga Tamást, de mivel ők nincsenek itt (!?!?), ezért Hárai Balázs(szomorú, hogy őt kell írnom, mert Varga Zsolt és Bárány is jobbak nála) és Erdélyi Balázs az, akit még említek...

aero hozzászólása
aero30337
2010.05.28. 15:20

én egy délszláv edző meccset hiányolok, mondjuk a montenegróiakkal... a német és kanadai csapatot nem lebecsülve, de inkább ez a meccs az ő felkészülésüket szolgálja, mint miénket, bár ilyen meccsek is kellenek felkészülni.......

cowk hozzászólása
cowk30336
2010.05.28. 15:17

talan ezt igy nem kene ebben a formaban.

aero hozzászólása
aero30335
2010.05.28. 15:10

Hege simán beférne... A Vámosról írna vki, mert sajnos szinte semmit sem tudok róla#!@

Rolling hozzászólása
Rolling30334
2010.05.28. 15:02

Ha jól látom, Kis Gabi mellett Hárai, Vörös a két center. Nem tudom. Hárai szerintem elég gyenge szezont zárt, egyáltalán nem bizonyította a korábban sokak által regélt tehetségét, sőt beleszürkült a mezőnybe. Akár Bárány, akár Binder is jobb volt nála az Egerben. Vörös úgyszintén nem mutatott semmi olyat, ami indokolná a helyét. Gyengén állunk center poszton Ádám miatt, de akkár miért nem lehet kipróbálni Kincsest? Erdélyi és Bundschuh sem válogatott érett szerintem, viszont Hegedűs idén meggyőzött. Nem tudom, hogy a kézsérülése miatt nem kerettag, vagy más miatt. A kézsérülés nyomós ok, de állítólag Bundschuh sincs rendben. Tóth Marci eléggé gyenge évet zárt, jogosnak tűnik a kimaradása. Nem biztos, hogy végül jó ötlet volt a Fradiba való távozása.

aknatloz hozzászólása
2010.05.28. 14:58

Kedves Öreg! Kurvára nem tud semmit az a szerencsétlen 30 kilós ceruza! Csak éppen apuci tele van, vagy Fecsóbá' kis kedvence! Nem a Te személyednek szól a hangnem, nehogy félreértsd! Vicces ez a keret, már várom az EB-t........

B (régi) hozzászólása
2010.05.28. 14:13

Talán nem is Londonra, hanem már Rióra készül a kapitány...

B (régi) hozzászólása
2010.05.28. 14:09

Ez egy Madarassal kiegészülő fiatal ligaválogatott. Nálam képességei alapján ez a keret az elmúlt 13 év leggyengébb kerete. Ez nem minősíti a kapitányt, mert biztos tudja, hogy mit akar (szerintem Londonért beáldozni még egy évet), de én nem is csinálom össze magam attól, ha van kritikai észrevételem, mert nem vagyok annyira szolgalelkű, mit itt egyesek.

öreg hozzászólása
öreg30330
2010.05.28. 13:09

Tényleg van 1-2 meglepetés. Én különösen az ifjú balkezesre vagyok kíváncsi. Nagyon tudhat a srác, ha egyetlen OB-I-es mérkőzés nélkül válogatott lehet. Sok sikert a csapatnak!

bogyo hozzászólása
bogyo30329
2010.05.28. 11:46

Érdekes a keret, nem tűnik túl erősnek, de a Kapitány biztos tudja mit csinál. Sűrű program elé néznek az biztos, nem irígylem őket. Hegedűs szerintem is nagy hiány, de hangsúlyozom mivel nem én vagyok a kapitány, ezért biztos nem jól látom. Unicum Kupa nem lesz? Vagy helyette lesz most már Vodafone Kupa? Elég gyenge a mezőny, nem lenne jobb összemérni magunkat valamelyik délszláv bandával? Vagy kell a kupa győzelem az önbizalom miatt?

Tamás hozzászólása
Tamás30328
2010.05.28. 11:26

Maximálisan bízok Dénesben, döntését biztosan jól átgondolta. De laikusként írom: Varga Tamást, Hegedűs Gábort és Létay Krisztiánt szívesen látnám a bő keretben.

BT hozzászólása
BT30327
2010.05.28. 11:22

Eltörött az ujja az utolsó mérkőzésen. Talán van hozzá köze, nem tudom.

notmiami hozzászólása
2010.05.28. 11:08

Hegedüs Gábornak ott lenne a helye! Remélem olvassa a vlv-t a Kapitány! És csak egy kicsit gondolkozzon el rajta...

ak47 hozzászólása
ak4730325
2010.05.28. 10:48

Hegedűűss???????????? A döntő zsenije volt! Ha nem törik el az ujja feltette volna az i re a pontot és a neve mellett nem 3 gól szerepelt volna hanem 7? Mester, mivan?