FACEBOOK

Nem a szurkolók várták a csapatot, hanem a csapat a szurkolókat!

Nem a szurkolók várták a csapatot, hanem a csapat a szurkolókat!
hozzászólás, 2010.05.20.

Ilyen gesztusról profi sportolók közegéből még nem nagyon hallottunk. A történet mesébe illő: a Primorac Kotor Nápolyban Euroliga-döntőt játszott vízilabdázói kedden reggel Kotor történelmi városrészének bejáratánál felsorakozva várták, hogy a Nápolyból Bari és Bar érintésével, komphajóval hazaérkező legnagyobb drukkercsoportnak megköszönhessék a Final Fouron bemutatott szurkolást.

A lakli pólósok nem kis feltűnést keltve jó sokat vártak a nyílt utcán, mire délelőtt 11-kor befutott a szurkolókat szállító három busz. A "bestiáknak" leesett az álla. Előkerültek a pirotechnikai eszközök, a Primoracot éltető rengeteg rigmus, s megindult a spontán körmenet.

Fel alá sétálgatott a szavaló, skandáló és éneklő tömeg az óvárosban, s elhaladt a város zeneiskolája mellett is. Az ablakok megteltek diákokkal, s előkerült egy trombita, amelynek gazdája rácsatlakozott a szurkolói nótákra. Ezután felváltva szólt lent a tömeg és fent az iskolai zenekar... Kiss Gergely és Steinmetz Ádám a tavalyi "kupaköszöntő ünneplés" után ismét felejthetetlen élménnyel gazdagodott.


Ünneplés Kotor óvárosában

Nagyjából ennyi jutott kikapcsolódásként, csütörtök este ugyanis már nagyon fontos meccset játszottak, a montenegrói bajnokság két győzelemig tartó elődöntőjének első mérkőzését otthon, a Budva ellen.

Montenegrói bajnokság, elődöntő, első mérkőzés

Primorac Kotor-Budva 11:5 (6:1, 1:1, 1:1, 3:2)
G.: Kiss G. 4,
Azevedo 2, Pavlovics, Milics, Csucskovics, Draskovics, Drasko Brguljan ill. Paskovics 3, Pejakovics, Ticsics

(Steinmetz Ádám játszott, de nem lőtt gólt.)

A Primorac pilllanatok alatt állva hagyta ellenfelét, 5:0 és az első szünetben a táblán lévő 6:1 után nem volt kérdéses a győztes kiléte.

KISS GERGELY a VLV-nek:

- Két nagy veszélye volt a mérkőzésnek. Egyrészt a Budvának sok ideje volt a felkészülésre, mert nem csak az Euroliga Final Fourban, hanem már az Adria Liga négyes döntőjében sem szerepelt. A másik: nekünk négy-öt napunk volt átállni az új feladatra. Fel kellett szívni magunkat és még így is tartani lehetett attól, hogy az elején nekünk esnek. Aztán ők valahogy tompák voltak, talán az edzések miatt, minket pedig még mindig vitt a lendület. Simán vezettünk az elején, 6:1 volt az első negyed és attól kezdve csak a különbségre kellett figyelnünk.

VLV-VIDEÓK (RTCG):


Kiss Gergely első gólja, ötméteres


Kiss Gergely második gólja


Kiss Gergely harmadik gólja


Kiss Gergely negyedik gólja

1 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
balzs29918
2010.05.21. 21:39

Kiss Kiss Gergeli!