FACEBOOK

Nem sikerült az álom: háromszor megverni a Vasast

Nem sikerült az álom: háromszor megverni a Vasast
hozzászólás, 2010.05.12.

Szécsi Zoltán szerint szép álom volt, de senki nem vehette komolyan, hogy az Eger három egymást követő győzelemmel nyeri meg a bajnoki címet. A Szőnyi úton egy nagyon motivált Vasas fogadta az egrieket, akiknek ráadásul a meccs első szakaszában szinte semmi nem sikerült. Birosék meccs utáni nyilatkozataiból kiderül, hogy egyáltalán nincsenek elkeseredve, következik a harmadik találkozó, ismét Egerben, szombaton 12.00 órakor. A bronzérmet a harmadik meccs dönti el, szombaton.

Vodafone OB-1 bajnoki döntő, második mérkőzés

Vasas-Eger 6:2 (2:0, 0:0, 1:1, 3:1)

Szőnyi út, v.: Vojvoda, Fekete
Vasas: Nagy V. - Decker, Fülöp, Katonás, Hosnyánszky 1, Vörös, Kovács R. 1, Létay 2, Varga Dániel, Varga Dénes 1, Kis G. 1, Takács, Hőna. Edző: Földi László
Eger: Szécsi - Sántavy, Erdélyi, Graham, Bárány, Kovács G. 1, Hegedüs, Varga II. Zsolt, Feltham 1, Binder, Bundschuh, Hárai, Biros, Valics (kapus). Edző: Gerendás György
Gól - emberelőnyből: 3/12, ill. 1/10
Gól - ötméteresből: 0/1, ill. -/-
Kipontozódott: Sántavy (24.p.), Binder (25.p.), Bundschuh (28.p.), Decker (30.p.)
Kiállítva - cserével végleg: Katonás (10.p.), Graham (12.p.), Hosnyánszky (18.p.)

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK A MÉRKŐZÉSRŐL

VLV-GALÉRIÁK:


TT-képek


TZS-képek


Pethő Réka-képek


VLV-képek1.


VLV-képek2.

VLV-VIDEÓK (VLV és Sportklub Televízió):

1:0 - Kis Gábor gólja

2:0 - Hosnyánszky gólja

3:0 - Létay első gólja

3:1 - Kovács Gábor gólja

Szécsi védi Varga Dániel ötméteresét

4:1 - Kovács Róbert gólja

5:1 - Létay második gólja

6:1 - Varga Dénes gólja

6:2 - Feltham gólja


Biros Péter nyilatkozata


Szécsi Zoltán nyilatkozata


Varga II. Zsolt nyilatkozata


Hegedüs Gábor nyilatkozata


Hárai Balázs nyilatkozata


Kovács Gábor nyilatkozata


Varga Dénes nyilatkozata


Létay Krisztián nyilatkozata


Nagy Viktor nyilatkozata


Hosnyánszky Norbert nyilatkozata


Kis Gábor nyilatkozata


A harmadik helyért:

FTC-Szeged 12:11 (1:3, 1:0, 1:2, 4:2 - 0:0, 1:1 - 4:3) - hosszabbítás után, ötméteresekkel
Népliget, v.: Horváth, ifj. Juhász
FTC: Jászberényi - Máthé, Mátyás, Bús, Babay 1, Balatoni 2, Tóth M., Tóth B. 2, Georgescu 2, Steinmetz B., Czigány 1, Weszelovszky 4. Edzõ: Godova Gábor
Szeged: Baksa - Török 1, Lehmann 2, Varga P., Vindisch 3, Ágner, Busila 1, Komlósi, Molnár T. 2, Juhász Zs. 2, Kuncz, Somogyi. Edzõ: Kásás Zoltán
Gól - emberelõnybõl: 2/6, ill. 1/7
Gól - ötméteresbõl: 1/1, ill. 1/1

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1:1

MOLNÁR TAMÁS a VLV-nek:

- Még az utolsó negyedben is többször megnyertük a meccset és aztán mégis kiengedtük a kezünkből. Kiénekeltük a sajtot a saját szánkból... Ugyanakkor ez erőt kell, hogy adjon a csapatnak, mert a hibák ellenére összességében nem játszottunk rosszul és csak magunkat okolhatjuk, hogy kikaptunk. Szombaton úgy kell játszani, ahogy az elmúlt két mérkőzésen tettük - kiküszöbölve persze a hibákat, főleg védekezésben.

STEINMETZ BARNABÁS a VLV-nek:

- Többször is felálltunk kétgólos hátrányról. Érdekes meccs volt, mert gyakorlatilag akkor vezettünk először, amikor az első szegedi ötméterest kivédte Jasu... Nem baj, jó volt ez így. Kemény, küzdelmes meccset játszottunk és kihajtottuk magunkat, a végére nagyon elfáradt mindkét csapat. Megmaradt az esélyünk, hogy megszerezzük a harmadik helyet, még ha ehhez idegenben kell is nyerni. Ennek a győzelemnek köszönhetően megint önbizalommal mehetünk a szegedi uszodába.


Az 5-8. helyért:
UTE-Szolnok 7:15 (0:1, 2:5, 1:4, 4:5) 
Honvéd-BVSC 16:4 (3:1, 2:0, 5:3, 6:0)

A 9-11. helyért:
Pécs-Szentes 15:7 (3:2, 5:2, 3:2, 4:1)

103 régi hozzászólás

cowk hozzászólása
cowk29862
2010.05.17. 10:46

nezz a tablara pls :)

matthew hozzászólása
matthew29854
2010.05.16. 22:02

1, mindent kisbetűvel írok 2, nem a betűméret fejezi ki, hogy mennyire tisztelek valakit, mert nem tulajdonítok neki jelentőséget 3, ha kicsit figyelmesebben olvasnál, azt is észrevennéd, hogy nem is a bácsiról, hanem a stadionról volt szó 4, te írtad, hogy letojod a focit, akkor minek vered magad illovszkyn?

cowk hozzászólása
cowk29683
2010.05.14. 23:20

Illovszky-t leszel szives nagybetuvel, koszi.

matthew hozzászólása
matthew29661
2010.05.14. 18:00

a vasas focimeccsein mikor tömött a lelátó? bocs, megnéztem az nso-n az ucsó vasas-meccsről a beszámolót, ezer néző volt. tudom, hogy nem egy giga stadion az illovszky, de ennél még a szőnyi úton is többen voltunk szerdán. amúgy meg még az első 10-ben sincs benne az a csapat (egy nb1-ben!!!). mondjuk én erre nem lennék büszke. nem véletlenül nem is szurkolok magyar focicsapatoknak.

balzs hozzászólása
balzs29657
2010.05.14. 14:50

Okés köszönöm! Egyébként lehet hogy a szombat reggeli időpont jobb mint a szerda reggeli.

Daret hozzászólása
Daret29656
2010.05.14. 14:32

Furcsa időpontok, de ez van (a szövetség honlapján): 3. meccs május 15. szombat 12:10 Eger, 4. meccs május 22. szombat 10:30 Szőnyi út

balzs hozzászólása
balzs29655
2010.05.14. 14:17

Most nézem hogy tényleg nem stimmelnek ezek a dátumok de a kérdést továbbra is fenntartom hogy akkor már csak szombati napokon lesznek meccsek tud valaki biztosat?

balzs hozzászólása
balzs29654
2010.05.14. 14:13

Direkt a vlv-s cikkre hivatkoztam és átnéztem a híreket nem látok róla írást sehol hogy változott volna a terv. Világosítsatok fel akkor hogy hogy van mert eredetileg úgy volt hogy 22-e az 5. meccs ha szükséges, de akkor ezek szerint ha úgy alakul 29-én lesz az 5. meccs ha szerdán már nincs játéknap?

cowk hozzászólása
cowk29653
2010.05.14. 14:05

hm, erdekes, en is ugy tudtam, h szerdan nem lesz meccs

balzs hozzászólása
balzs29652
2010.05.14. 14:02

Igen Egerben ekkor lesznek a meccsek ha úgy alakul, de 15-e és 22-e között 19-én szerdán még van egy meccs Budapesten is. http://vlv.hu/article/5557/Megvaltozott_a_rajatszas_idorendje/ "A döntő tervezett játéknapjai: 2010. május 12., 15., 19., 22., 26."

aero hozzászólása
aero29650
2010.05.14. 13:53

Balzs! 15-én és 22-én szombaton lesz a meccs, én úgy tudom, hogy szerdán nem lesz...

punki hozzászólása
punki29649
2010.05.14. 13:09

Zalán! Fejet hajtok előtted! Nagyon jól összeszedted a dolgokat, és nagyon jól leírtad! Teljesen egyetértek Veled, eltekintve azt, hogy szerintem Kádár János igen ritkán volt kint focimeccsen. Sőt, talán nem is nagyon volt, hiszen ő a focit nem nagyon szerette, hanem csak a sakkot! Szóval, hogy hol ült Kádár János a VASAS-meccseken, az inkább egy városi legenda! De köszönöm a szép és jó összefoglalót! Hajrá VASAS!

Ber hozzászólása
Ber29648
2010.05.14. 13:01

ezt azért módosítanám ... a hazánk fociát-ra!!!

Szöszke hozzászólása
2010.05.14. 12:55

AKKOR IS HAJRÁ EGER!!!

aero hozzászólása
aero29646
2010.05.14. 12:44

Szerintem nincs semmi baj a Vasas-Eger kapcsolattal. Mi néhányan mindig összejárunk a Vasas szurkolóival, ez nem foci, itt nincsenek huligánok, mindig korrekt vendéglátók és vendégek vagyunk úgy gondolom. Egerben néhány fiatal ha többet iszik akkor kijön belőlük a tahó, de ez minden csoportban előfordul. Nem kell általánosítani, Flórinak (én nemtudom ki ő...) van egy véleménye ami megint nem általános vélemény. A két szurkolótábornak nem egymással kell foglalkoznia, hanem azzal hogy szurkoljon a saját csapatának. Nem szeretem a szitkozódásokat, sem tribünön sem a fórumon. Hajrá Eger, Hajrá Vasas! Hajrá magyar vízilabda!

cowk hozzászólása
cowk29642
2010.05.14. 12:19

a focit minden normalis ember utalja =D

Rolling hozzászólása
Rolling29640
2010.05.14. 12:15

Zalán nagyon korrekten és teljes körűen foglalta össze a dolgokat. Csak annyi észrevétel az egészhez, hogy homburg, balzs, U.E.02 (ha valamelyik név nem pontos, elnézést) hozzászólásaival, stílusával semmi baj. Szurkolnak a csapatuknak, és ez a dolguk. A gond ott van, hogy néhány nagyon primitív egri gyerek annak idején a megerősödött Eger első Komis meccsén (és máshol is, pl. Szegeden) több mint bunkón arcoskodott, majd a neten is osztották a baromságaikat. Mivel a pólóban a Vasasnak van a legnagyobb tábora, és a Vasas a legfőbb ellenfél, így kialakult egy rossz viszony. Ez nem érdeke egyetlen Vasas szurkolónak sem, de a mondás szerint "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten". Szerintem Egerben kellene valamilyen módon kiszűrni a bunkókat, bár ez nagyon nehéz, főleg a netbunkókat illetően. (Azért Flóri eléggé csendben van, és ez örvendetes a stílusát ismerve.)

balzs hozzászólása
balzs29639
2010.05.14. 12:03

A szerdai meccsen én sem voltam, mert csütörtökön vizsgáztam egy vidéki egyetemen, ahol Kemény Dénesről elnevezett uszoda van, de OB-1-es csapatuk még nincs. A szombatin kint leszek, meg szerdán is menni szeretnék az idegenbeli meccsre is, a hazaiakon meg voltam az összesen. Ja és Szolnokon nem volt egy Ultra se, én voltam ott is. Hajrá Eger!

balzs hozzászólása
balzs29638
2010.05.14. 11:56

A magam részéről utálom a focit azért írtam ezt :) És ez akkoris vízilabdás oldal! :) Hajrá vízilabda!

U.E 02 hozzászólása
U.E 0229636
2010.05.14. 11:49

otthont akartam természetesen írni:D

U.E 02 hozzászólása
U.E 0229634
2010.05.14. 11:47

Nem értem hogy lehet leragadni ezen a Budapest Vidék baromságon...:D Ismerjük el sok vidéki tőlünk is sokan más sportágban sztem mindenki tudja mi az egy fővárosi csapatnak szurkol:D Sztem azok akik ide írogatnak csak a két tábor közötti feszültséget növelik. Amire nincs szükség.. Főleg azoknak nem vagyok kíváncsi a véleményére legyen egri vagy pesti akik el sem jönnek idegenbe a szurkolóikkal.. Én ott voltam mikor Vasas szurkolók támadtak ránk Pesten még az első meccsen. Igaz tudom hibáztunk mi is a transzparensekkel.. nah de ez már elmúlt.. és sok ember ebből az ellentétből és és szeretné hogy még nagyobb legyen.:D Az ilyennek ajánlom jöjjön idegenbe vagy küldje le édes gyermekét velünk Pestre szurkolni:D Kíváncsi leszek:D Remélem mindenki értette mit akartam mondani:D Arról nem is beszélve hogy sok olyan majom ugat fórumokon aki kijön a VAsas meg talán a Szeged ellen ,, az OSC ellen meg ott vagyunk 50en az uszodába,, nah ők akkor inkább othhon ülnek. Akinek nem inge ne vegye....

cowk hozzászólása
cowk29633
2010.05.14. 11:45

ez eleg nagy ongol, mert a focit kisbaratod keverte ide :(

balzs hozzászólása
balzs29632
2010.05.14. 11:39

Érdekes amiket írsz, amit ezekhez hozzáfűznék az az, hogy ez az oldal elvileg a Magyar Férfi Vízilabda Válogatott hivatalos oldala, szóval a focit minek kell belekeverni? Egernek nincs egy "tisztességes" - ahogy írtad - focicsapata, és? Kinek hiányzik? (Egyébként NBIII-as, nem megye II-es mondjuk ez részletkérdés :)) De például a női vízilabda csapat bronzérmes lett, érdekesség egyébként, hogy a női OB-1-ben nem sikerült érmet szereznie fővárosi csapatnak. A vasutas Gerendás csapatból jelenleg maga Gerendés és Szécsi Zoli szerepel az Egerben szal ezt sem értem miért erre hivatkozol, valamint az utánpótlást nem ő, hanem az egri Tóth Kálmán neveli, aki egyébként a másodedző a klubnál és az ő vezetésével lettek 3-szor bajnokok az egri ifik, valamint nyertek Komjádi és Lemhényi kupát. A piros-kék egyékbként a város színe, nem a klubé Egerben, lehet régebben mint a vasasé, ezt nem tudom. A vidék-főváros dologról amiket leírsz igazad van szerintem is, de ez miért zárja ki hogy valaki vidéki csapatnak/csapatoknak szurkoljon? (Jelen esetben a döntőben az Egernek, a bornzmeccsen a Szegednek) Annak ellenére, hogy értem amiket leírtál és egyet értek vele, azt még mindig nem értem hogy miért zavar ha vidéki létünkre, akár vidéken, akár a fővárosban élőként vidéki csapatnak szurkolunk. Hajrá Eger!

peterszky hozzászólása
2010.05.14. 09:46

Erről a Gerendás "susmusról" tudnál még írni? Akár itt, akár emailben (ez a felhasználónév kukac gmail.com)? Amúgy iszonyat, hogy a bronzcsata mennyire háttérbe van szorítva :( Még a híradó sem említette meg... Egyedül talán a Nemzeti Sport írt róla elfogadható terjedelemben. Nagyon minimális meccsjelenetek egy szurkoló fényképezőjéből: http://www.youtube.com/watch?v=aI--TK5ycSM

totka30 hozzászólása
totka3029623
2010.05.14. 09:38

beállat=beállt

totka30 hozzászólása
totka3029622
2010.05.14. 09:37

Pedig sztem sok mindenkit érdekelne...Reméljük,hogy az országban beállat változások ellenére is megmarad a támogatótokban a sportszeretet.Nem tenne jót az egri fiatalok fejlődésének,mert ugye a csapat fele alig jött fel az ifiből,hogy ha méltó ellenfél nélkül maradnának.Mert borítékolható,hogy sok jövőbeli válogatott edződik Egerben.

cowk hozzászólása
cowk29617
2010.05.14. 09:22

az a baj, h Zalan hiaba foglalt ossze mindent teljesen jol, erre nem fog valasz jonni. :) ha picit visszaolvastok, latszik, hogy csak a jelentektelen dolgokon allnak le vitatkozni.

totka30 hozzászólása
totka3029614
2010.05.14. 09:15

Korrekt írás,nagyjából minden benne van.Egy dolgot talán kifelejtettél,a Vasas szponzori hátterét,arról is írnál?Mennyire biztos a további támogatás stb.

RioF hozzászólása
RioF29613
2010.05.14. 08:53

Azt hiszem ez teljesen rendben van!:))))

BT hozzászólása
BT29611
2010.05.14. 08:11

:thumbup:

Zalán hozzászólása
Zalán29610
2010.05.14. 02:11

Tomute. Alapvetően jó arc lehetsz, mert élvezetesen fogalmazott mondatokban mondod el a véleményed. Mostanában már nem szoktam fórumozni, de csúnyán megmarsz minket angyalföldi drukkereket? Meg az utóbbi időben ismét fellángolt ez az érthetetlen vidék-főváros kérdés. Reagálni kell. Nem leszek rövid? Kádározás, kommunistázás. Igen, Kádár János Vasas szurkoló volt. Mindenki tudja, hol ült a Vasas meccseken a Fáy utcában. Mégsem gondolom, hogy ez teher lenne, vagy kínos. Harminckét évig volt az ország első embere egy diktatúrában. Mindenki megszenvedte ezt az időszakot. A Vasas szurkolók ugyanúg, mint bárki más, aki nem a rendszer kegyeltje, haszonélvezője volt. Nem gondolnám, hogy azonosítani kellene egyetlen Vasas érzelmű embert Kádárral. Mert semmi közünk hozzá. Ez alatt a 32 év alatt a Vasas futballcsapata, 6 darab bajnoki címet szerzett. Ha olyan szintű ráhatás lett volna, mint amely örökséget te itt most sugallsz, ez a szám minimum húsz. 1977 és 1988 között, Kádár utolsó évéig nulla bajnoki címet szerzett a csapat. Ez idő alatt stadiont a Vasasnak nem épített senki, ellentétben más csapatokkal. Nem a Vasasba vonultatták be, irányították kötelezően a játékosokat. Más csapatok kapták meg ezt a hátszelet. Minden csapat mögött egy-egy komcsi apparátus működött. Mindeközben a BEK-ben elődöntőt is játszott a csapat a Real Madriddal rosszabb gólaránnyal kiesve, úgy, hogy a madridiak elismerték, óriási szerencsével jutottak be a döntőbe, mert Budapesten könnyen kieshettek volna. 2-0-ás vereséggel tértak haza. Gondolom azért a határon túl (Nyugat felé) te sem gondolod, hogy elért a diktátorunk keze és a BEK legjobb négy csapata közé tolták volna a "Kádár-csapatot". És érzed, hogy volt itt például egy Farkas Jancsi, aki Oscar-díjas gólt szerzett a brazilok ellen 1966-ban a vébén, tehát nem biztos, hogy feltétlen érdemtelenül hatszoros bajnok a Vasas. Továbbá? Nem értem ezt a kommunistázást. Áruld el nekem légyszíves, mely csapat, mely város, mely szervezet vezetője nem volt 1945 után kommunista? Egert nem kommunisták vezették? Az Eger Mátravidéki Borgazdasági Kombinátot nem kommunisták vezették? A most százéves egri vízilabdacsapatot nem kommunisták vezették? Mely csapat volt nevei ezek? Egri Barátság SE (1945-48), Egri SZTK (1948-49), Egri ÁVESZ (1950), Egri Fáklya SK (1951-1954), Egri Bástya SE (1955-56), Eger SE (1957), Egri SC (1958-59), Egri Vasas SK (1960), Egri Dózsa SC (1961-1976), Eger SE (1977-1994). Elárulom, annak a jogelődjéé, amelyre most oly büszkék vagytok. Mind mind olyan nevek, olyan gondolattársítások, amely a rendszerhez köthető volt. Épp annyira kommunista a te csapatod, mint a miénk. Semmi köze ma már semmilyen rendszerhez. Kérdeztem, hol tengeted életed? Egerben, fővárosban? Jártál már a Fáy utcában? Igen. Tényleg elég lepusztult hangulata van a stadionnak. De kérdem én, láttad azt a komplexumot, amit mind magántőke bevonásával épített a vezetés? Az edzőpályákat? Annak a csodájára járnak. Jártál te már Pasaréten? Jártál te már a Folyondár utcában? Láttad milyen létesítményfejlesztések történtek? Szponzorok pénzeiből. A gyerekek imádnak ezekre a helyekre járni. Ha akarsz, látsz egy lepusztult klubot. De ha kinyitod a szemed, és tájékozódsz, mielőtt csúsztatásokkal hangulatot keltesz, akkor látnod kell, ennek a klubnak van koncepciója. A nehezen megszerzett pénzeket pedig nem feltétlen ócska futballistákra költi, hanem gyerekekre, nevelésre? A Vasasnak tényleg nincs olyan szurkolói bázisa, mint egy Fradinak, mint egy Újpestnek, vagy egy Debrecennek. De így is van 4-5000 közötti regisztrált Vasas-függője az országban. Sokan vidéken is. Nekem amúgy pont elég. Mi úgy hívjuk, a Vasas-család. Van egy iszonyú ambíciózus elnöke. Nem dúskálunk az anyagiakban. Vajon ki teszi mostanság? De nálunk minden ki van fizetve, amit megígérnek a különböző szakosztályok vezetései. Nincs köztartozás. Nem most. Évek óta. Az elnökhöz bárki bejárhat, kezet fog, elbeszélget, ismer mindenki mindenkit. Sokkal többet ér ez, mint több száz ezer egymást sem ismerő vad szurkoló. Honnan veszed, hogy ciki a brand? Pasára rang járni. Több ezer gyerek sportol a Vasasban. Nagy részük olyan körülmények között, amit másutt csak irigykedve néznek. Nem feltétlen az az elsődleges célunk, hogy kirakatcsapatokat működtessünk. Mindezt magánerőből teszi a csapat? Milyen Újpest meg Fradi árnyékról beszélsz? A betelepített lakosság mellesleg vidékről jött. De a Vasas Budapesten nem csak a 13. kerület. Budán a legnagyobb sportbázis. Buda. Tudod? Az elithely. Továbbá kérdem én, tisztában vagy-e vele, hány szakosztályt működtet a Vasas? Nem egyet. Tisztában vagy-e vele, hány szponzort gyűjtött maga köré? Elmondom, többen vannak, és többet áldoznak az egyetemes Vasasra, a magyar sportra, mint amennyit Egerben összeszedett a városvezetés az egy szem pólócsapatra. Vajon hogyan? Igen, nincs lokálpatriotizmus. De az egész fővárosban nincs. Leginkább azért, mert folyamatosan szívja magába az ellehetetlenülő vidéki városokból, falvakból az embereket, mert itt még van munka. Jövőkép? Van barátom. Hogy vállalhatatlan lenne a brand? Markovits prezident és a vezetőség rengeteget tett, hogy büszkék lehetünk csapatainkra, még ha nem is mi vagyunk bajnokok és dominánsak minden téren. Pechetek van, hogy a póló az a kirakatcsapat, leginkább a múlt okán. Kérdem én, milyen futballpálya van Egerben? Jobb lenne, mint Angyalföldön? Ismerem. Voltam ott megye II-es mérkőzésen. Eger-Istenmezeje meccsen. Pedig Egerben mint tudjuk, iszonyat összefogás van. A Makovecz-uszodát sem akarták megakadályozni a szocik? Miért nem tud Eger egy tisztességes másodosztályú futballcsapatot kiállítani? Mert akkora marha nagy az összefogás? Kozármisleny, Gyirmót, Siófok, Felcsút? Soroljak még olyan településeket, ahol masszív NB2-es csapat van? Milyen csapataitok voltak az elmúlt huszonöt évben, akik országos szinten komoly eredményt alkottak, mert annyira összefogott a város? És Roy skeenhead-csapata (Index) nem számít. Volt egy röplabda, én erre emlékszem. Őket vertük bajnoki döntőn. Valami iszonyat lepusztult? Hogy is fogalmaztál? Porladó csarnokban. Azóta is ott kong üresen. Nincs ezzel gond. Tényleg. Csak szerényebben kéne megnyilvánulni. Tény, van egy gyönyörű uszodátok. A városé, nem a csapaté. Van egy jó vízilabdacsapatotok, ahol elkezdődött az utánpótlás beépítése. Becsülendő. De egyelőre még semmilyen eredményt nem mutattatok fel. Az Euroliga 8 és két MK siker még nem az. Majd ha ti is egy évtizede döntőztök, mint a Vasas, ahogy teszi? Lehet belőle valami, de még nem az. Főleg, mert az idő fogja eldönteni, mit érnek ezek az évek. Hiába a lokálpatriotizmusutok, hiába a nagy összefogás, igazán értékelhető eredményeket joggal megcélzó csapatotok onnan van, hogy megnyertétek magatoknak Gerendást és csapatát. Ebben van másodedző, játékos, szponzor, vezető, stáb? Még a Vasútasok színeit is elhozták magukkal. Mint ha piros-kékek lettetek volna a Gerendás-éra előtt. De szép színek? Csak a pólóban nem üzleti alapon van szponzor, jobb ha tudod. További eredmények eléréséhez és hogy a folyamat folytatódjon Gerendás holdudvarára van szükség. Most hallani, hogy a Fradi lesz a következő állomása. Ha ez megtörténne, ne legyen kétséged, hogy az általa nevelt - értsd OB1-be beépített - játékosok zöme követni fogja őt. Ez egy ilyen világ. Tisztelek minden egrit. Azokat is, akik otthon maradnak, és azokat is, akik nekiindulnak? Hová? A fővárosba. Valaki írta itt, rengeteg egri szurkoló van a fővárosban. Ez rendben van. A főváros és a lehetőségei mindenki előtt nyitva állnak. Csak azt nem értem, akkor miért kell fővárosozni? Ha ennyire egriek, akkor miért nem ott boldogulnak? Miért nem ott tanulnak, miért nem ott dolgoznak, oda fizetnek adót? Ezt a kettős mércét nehezen fogadom. Vidék a lokálpatrióta, az összefogó, a városszerető, a hagyományörző, az egészséges értékek kiapadhatatlan forrása? A nagy büdös Budapest pedig? De a fővárosban él, mert itt van tanulásra nagyobb lehetőség, itt van munkahely, itt van több pénz, itt van ami kell az egyénnek? És nem a köznek. Vegyétek már észre. Egy ország falvakból, vidéki kisvárosokból, vidéki nagyvárosokból, és a fővárosból áll. Mindegyiknek megvan az előnye, és a hátránya. De egyik sem működik a másik nélkül. Tegye a szívére mindenki a kezét? Kinek nincs vidékiként fővárosi rokona, barátja, vagy aki a fővárosba jött a jobb lehetőségek reményében? Vagy mely pesti az, akinek nincs a családjában vidékről a fővárosba települt felmenője, rokona, vidékről felkerült barátja, barátnője? Szégyellje magát mindenki ő előttük, aki itt vidékizik illetve fővárosozik? Szombaton jövünk... üdv,

punki hozzászólása
punki29609
2010.05.14. 01:46

Varga Daninak! Bátrabban, nyugodtabban! Te nagyon jó vagy, Szecskának simán bevered, ha odaállsz! Csak állj oda kérlek! HIGYJ MAGADBAN DANI!!!

punki hozzászólása
punki29608
2010.05.14. 01:19

És hajrá VASAS! Szép volt fiúk! Győzni kell Egerben egyszer! Legyen az most, aztán érjen véget a majális akár a Szőnyin, akár a Szigeten! Legjobb majálisi befejezés egy jó kis közös fürdőzés a VASAS játékosai és szurkolói részvételével!!! Hajrá VASAS!

punki hozzászólása
punki29607
2010.05.14. 01:16

Tomutenak még: Szóval ez az általad lesajnált VASAS nem csak pólóban, hanem röplabdában, birkózásban, ökölvívásban, és vívásban is bajnoki döntőt játszott az idén! Ebből az ökölvívást és a vívást meg is nyerte, birkózásban és röpiben második lett. Várom az Eger idei sikereit valamilyen sportban! Vagy te indulsz csak itt szájtépésben, és törsz előre a bajnoki cím felé? Nem szükséges válaszolnod! Látjuk, olvassuk!

punki hozzászólása
punki29606
2010.05.14. 01:06

Tomutenak: Te nagyon egyszerű vagy, azonkívül nagyon provokatív, azonkívül nagyon lenéző (az egri mivoltod tartalmazza a felettes ént, ami szegény pesti csávókban nincs meg???) Azért válaszolok neked, hogy vedd már észre magad! Ez a kicsike VASAS közel 30 olimpiai bajnokot adott szép magyar hazánknak! (biztos Kádár Jani bácsi edzette őket!) Kádárhoz amúgy sincs semmi köze a VASAS-nak, hiszen nem a párt csapata volt, hanem a szakszervezeté! A Kádárral jövőket mindig megkérdezem, hogy vajh miért az Újpest és a Fradi nyerte a kádári érában a bajnoki címeket, miért nem a VASAS? Ennyire gyengekezű lett volna Jani bátyánk? Ilyenkor bezzeg minden hozzád hasonló okostóbiás szemlesütve eltűnik a fórumról, vagy anyázni kezd!

punki hozzászólása
punki29605
2010.05.14. 00:56

A szurkolói agresszióról: Volt köztetek egy turbános (fejére tette a kék-sárga zászlót), nagyon agresszív arc, aki befelé sem fogadta a köszöntő jobbomat, kifelé meg kifejezetten kötekedett,és minket VASAS-szurkolókat az ellenségének nevezett. Nekem mindegy, de remélem ott Egerben is az értelmesebbek vannak többen és erősebben, mint az ilyenfélék. Mi eddig is , ezután is a meccs előtt és a meccs után veletek, egriekkel szeretnénk meginni a borunkat, sörünket (részemről az üdítőmet, mert én vezetek), mert így kulturált. Így magyar! (nemcsak a rovásírással!!) Aki meg verekedni szeretne, az menjen Fradi focimeccsre, ott egymást is ütik néha a saját szurkolóik! A pólóra inkább az értelmesebbje járjon! Segítsetek, Ti is, egriek!!!

punki hozzászólása
punki29604
2010.05.14. 00:48

Kedves Kicsi, Kedves Hosi! Bocsi! Jók voltatok nagyon!Kellett, mert a meccs elején nagyon az Egernek akartak fújni a bírók. Az első két Vasas-támadást kontrával zárták, míg az első két Eger támadást az Eger emberelőnnyel zárta! Szerencsére eredménytelenül! 2-0 után egy semmiért kiállították végleg Katonás Gergőt ( ha ezt Biros Peti csinálná, még szabadot se dobhatna a VASAS), majd mivel ez az előny semit nem ért , kiállították még Hosit is (a legendásan durva játékosunkat!!!sic!)Igaz közben az Egerből is történt egy cserés kiállítás, de az annyira látványos rúgás volt, hogy azt nem lehetett nem megadni! A VASAS annyiban élvezte a hazai pálya előnyét mindössze, hogy az Eger itt nem kapott kettős fórokat, és avégén többre hozták ki a VASAS-előnyt, mint az Egerét! Hajrá VASAS!!!

RioF hozzászólása
RioF29603
2010.05.13. 23:10

Sutyikám! Nálatok mennyi szakosztály van egy egész városban?? Én mennyi megy tömött lelátók elött?? Szerintem kusti van!:))

RioF hozzászólása
RioF29602
2010.05.13. 22:52

T.Homburg! Azért a parton is veszítettetek,csak úgy mint a vízben! Bár ott nem kaptatok akkora zakót ez tény!:))) Szombaton Ti lesztek a hangosabbak,de szólunk nagyobbat! Hajrá Vasas!!

cowk hozzászólása
cowk29601
2010.05.13. 22:30

koszonuk a tortenelmi osszefoglalot. en meg 84-ben voltam eloszor vasas meccsen a fay-ban, ES? ez csak offtopic bullshit. masszunk vissza a labak koze mindketten inkabb.

homburg hozzászólása
homburg29600
2010.05.13. 22:09

Ebben nincs és nem is lesz vita. Tizenöt éve is voltam a Bárányban Eger-Vasas meccsen és ha Jóisten is úgy akarja 50 év múlva is ott leszek egy jó bajnokin pl. Lásd Ringelhann Gyuri bácsi is bekocssizik az egri VIP szektorba mindenki öröméra ma is. Tudod mit tett ő az Egri vízilabdáért ? (másrészt sokezer egri gyerekért) A Debrecen egyébként pont a legjobb példa, hogy egy csapat, hogy juthat el tizenöt év alatt a magyar bajnokság élére és a nemzetközi porondon elfogadható szereplésre. Egyébként ők már évekkel ezelőtt az UEFA kupában vitézkedtek és ha lettél volna Loki meccsen tiz éve (voltam azért írom: akkor is találtál volna hét-nyolcezer embert, kb. 1500 fős táborral)

cowk hozzászólása
cowk29599
2010.05.13. 21:53

sot, igazabol ebben a vitaban inkabb nem is allok le Veled, megoldod magadtol is.

cowk hozzászólása
cowk29598
2010.05.13. 21:52

aranyos, hogy megprobalod kiforgatni a szavaimat, de inkabb maradj a labak kozott, IMO abban kategoriakkal jobb vagy. pontosan tudod mirol beszelek. bvsc. eger. hol volt a domino 4 eve? most? vagy ha annyira csuszik a peldalozas, foci: hol volt a debrecen 4 eve? stb.

homburg hozzászólása
homburg29597
2010.05.13. 21:49

Tudsz valami infót? Konrád Sanyi bácsit mindig kérdezem, hogy mi újság, de nem említette, hogy az OSC felvásárolná a Vasast. De lehet, mert ők legalább egy "luxus"uszodában nyomják (Vizesnyolcas). Egyébként nyilván a mának élek, de azért akkor is kimentem, kimegyek az Eger meccseire mikor nincsennek, nem voltak az első 6-ban. Te majd az OSC meccseire jársz szurkolni ha ők lesznek a listavezetők? Merthogy ilyesmit jelent amit írsz... Szép kis Vasas szurkoló vagy mondhatom.

cowk hozzászólása
cowk29596
2010.05.13. 21:43

jajmar Hombi. inkabb arra gondolj, h a vodafone vezerigazgatojatol (es csaladjatol) 1.5 meterre botorkalt az a paraszt, aki ijedten fogta a gyereket, nehogy baja legyen. tudod mit tett az az ember a vizilabdaert? :) en elhiszem, h sallang volt veletek, de akkor is szegyen. torott uveg, mi, heh?

cowk hozzászólása
cowk29595
2010.05.13. 21:41

Hombi! en megertem, hogy dadogosnak gondolod, nehez feldolgozni a tegnapi napot, vele jar. elfogadom a fajdalmadat es toleralom a nehez napjaidat! de dadogos..? ugyan.. nem tudom, oszinten szolva mas labdajatekot nemigen nezek. a foci egyertelmuen szar, a tobbi pedig nem csuszik nekem, lehet csak idom nincs ra. igy igazabol nem is erdekel, tehat nem tudok leallni Veled chatelni errol. a vasas-eger relacio kapcsan azert felhivnam a figyelmed, hogy valtoznak az idok, 6 eve teljesen mas volt kimenni egy bajnoki dontore. par even belul lehet, hogy az OSC lesz a vasas, a bvsc meg az eger, a pecs meg a honved, stb. itt a pillanatnak kell elni. de ezt a retro-divat kommunista, ostoba balfasz gerjeszto szoveg, amit Tomi megengedett teljesen toleralhatatlan =D

homburg hozzászólása
homburg29594
2010.05.13. 21:39

Tényleg jártál az Eger táborban? Persze:) Akkor Te nagyon értékes lehetsz(VIP), mert ahogy mondják egy megtérő száz hívővel ér fel. Coming out- cowk az Eger szurkolói között:))) Ez cuki, coki! Ja még valami: A zászlós srác egyébként VENDÉG szurkolóként nem valami kedves VENDÉGLÁTÁST kapott. Pedig Tiszteletjegye volt. Csak kereste a helyét a VIP páholyban-de nem találta az üdítőket osztogató hostesseket a kaviáros szendvicsek között a légkondícionált helységben. (piros fehér nejlonszalaggal elválasztott részleg: VIP páholy! :))) Ui.: Most már tényleg befejeztem: Döntő van. Csak a szombati meccsre koncentrálok. De tényleg.:) Hajrá EGER!!!

homburg hozzászólása
homburg29593
2010.05.13. 21:32

T cowk! Ez nagyon dadogós, magyarázkódos lett... Te azért ennél frappánsabban szoktad. osztani az észt. Jogászt emlegetsz? Csak nem vaj van a füled mögött? Érdekes amit Tomute ír. Az igaz, hogy a pesti ladbajáték élcsapatok nagyrészt eltűntek. Pont aktuális a Domino szponzorvesztése,ami egy LEN kupás csapat ellehetetlenülését jelentheti. Nagyon vékony a jég. Nem szeretném, bármilyen nagy ellenfél is a Vasas, ha nem lenne, mert akkor ki ellen játszanánk. Meg az Egeren kívül az egyetlen komoly vízilabdás szurkolótáború és nézőszámú csapat.

cowk hozzászólása
cowk29592
2010.05.13. 19:55

Hombi =D de, jartam :) Te voltal az? neba. valami kopasz 90-100 kilos buflak urgenek neztelek wiwen, ne bohockodjunk mar =D hogy engednek igy a nok a haromszog kozelebe? ;DD just kidding egyebkent szntem inkabb mokas volt a srac, de ha ti mindenfele torott 1000 ftos uveget emlegettek evek ota, talan megengedhetek magamnak felemlegetni egy reszeg egrit a VIP-ben. bocs. :D nem adtam ki flori adatait. O adta ki, amikor regelt egy publikus networkon. ehhez hozhatsz jogaszt is nyugodtan ;-) en max nem toroltem ki idoben, amikor valaki beirta. itt nem gratulaciorol van szo, es nem Neked szol. Te es UE cimborad ferfikent tudod turni a dolgot, Tomi viszont idejott habzo szajjal komcsizni meg gyaruzemezni. miert? enis tudnek mondani ezer dolgot, de nem teszem. teljesen felesleges kor. =D

BT hozzászólása
BT29591
2010.05.13. 18:45

Ugye? Gondoltam, hogy odaköszönök Neked! De aztán annyira nem voltam biztos a dolgomban. :)

homburg hozzászólása
homburg29590
2010.05.13. 17:54

T. cowk! Ott volt. Te nem jártál az egri szektorban, akkor meg ne írj valótlansáogkat. Te voltál az egyedüli aki a zászlós srácot felhoztad ezen a fórumon. Provokálsz, de minek (hát persze jól pörög a bla-bla, jól forog a szekér...). Egyébként én vittem vissza a táborba a srácot, mire UE02 is észrevette. Majd ha nem adod ki Flóri adatait, másnak elhiszem, hogy nem tüzelsz:) Másrészt tényleg nincs értelme vitakozni, de nem is a meccsről ment a vita...a Vasasnak már előtted gratuláltam. Szombaton is Hajrá Eger!!!

balzs hozzászólása
balzs29589
2010.05.13. 17:39

Off - a holnap kezdődő Euroliga Final Four apropóján egy érdekes kiadvány sok magyar eredménnyel: http://www.lenfinal4.com/Naples_2010/Book_of_champ_final_four_10.pdf Hajrá magyarok! Remélhetőleg akkor Steinmetz Ádám is játszik a Kotorban.

totka30 hozzászólása
totka3029588
2010.05.13. 17:25

Ezt ti próbáljátok így beállítani,számunkra csak egy másik vidéki város Budapest,egy a sok közül,s nem több,nem kevesebb.

Zalán hozzászólása
Zalán29587
2010.05.13. 17:17

Az innen nézve Pest a vidék az miről szól pontosan? Mert az én olvasatomban beállítod a vidéket, a vidéki embereket valamiféle másodrangú kasztba...

cowk hozzászólása
cowk29586
2010.05.13. 17:14

nem pest, Budapest a varos neve, kedves videki baratom :)

Stevenson hozzászólása
2010.05.13. 16:58

Szerintem a Vasas győzelmének kulcsa az volt, hogy a meccsen a kiegészítő játékosok felnőttek a kezdősor mellé, az egri védők pedig inkább engedték pl. a rossz kéz oldalt lőni a fóroknál, ami persze akkor működik, ha az ellenfél csapatának rossz kéz oldala nem igazán működik... :) Most működött. Az Egernek az otthonában akkor lesz esélye megverni a Vasast, ha azokon a játékosokon kívül, akik a Vasas elleni meccseken közismerten a legeredményesebbek szoktak lenni a támadásokban (Biros, Varga II, Feltham), bátorságot vesznek a többi játékosok is. A kupadöntőn emlékeim szerint Hegedűs hármat lőtt. Erdélyi is emelhetne megint egy szépet Nagy Viktornak, és persze egy Binder-bomba... Emellett el kell mondani azt is, hogy a döntőben ettől jobb centerjátékra van szükség. Szigorú játékvezetés mellett pedig tényleg sokkal merészebben kell elvállalni az emberelőnyös helyzeteket, ha látni lehet, hogy a Vasas nem követ el nagyobb hibákat a védekezésben, akkor igen is kockáztatni kell, nagy számok törvénye alapján ennek hozadéka lesz. Persze mindezt leírni könnyű... P.S.: Mindemellett a védekezés maradjon a korábbi meccsek színvonalán :)

totka30 hozzászólása
totka3029584
2010.05.13. 16:55

Innen nézve Pest a vidék,úgyhogy ezt hagyjuk.Tegnap vitathatatlanul jobb volt a Vasas,de még mindig csak 1-1.

matthew hozzászólása
matthew29583
2010.05.13. 16:44

tök igazad van!

Zalán hozzászólása
Zalán29582
2010.05.13. 16:29

Én komoly pali vagyok. Komolyan érdekel. Az én kedvesem fővárosi egri... Egy évtizede, amióta döntőben van a Vasas mellesleg... Nos? Z.

matthew hozzászólása
matthew29581
2010.05.13. 16:24

arra akarsz kilyukadni, hogy újpesti-e? rekrutálunk-rekrutálunk? :D

Daret hozzászólása
Daret29580
2010.05.13. 16:24

Megjegyzés a cikk aljához: Az alsóház végeredménye: 5. Domino Honvéd 20 12 2 6 38 6. Szolnok F-K 20 9 4 7 31 7. BVSC- Zugló 20 7 1 12 22 8. UNIQA-UTE 20 5 1 14 16 9. Pécsi Vízmű PVSK 20 3 3 14 12 10. OSC - Opus-Via 20 3 2 15 11 11. Szentesi VK 20 1 1 18 4 A bajnokságból a 11 csapatos létszám miatt nincs kieső az idén.

Zalán hozzászólása
Zalán29579
2010.05.13. 16:20

Tomute. Megkérdem, Te fővárosi egri vagy vagy egri egri? üdv,

Hewson hozzászólása
Hewson29578
2010.05.13. 16:02

Velemenyem szerint, ha a Vasas tudja azt a kemeny, szoros es rendkivul koncentralt(!) vedekezest hozni szombaton Egerben, amit sikerult neki szerdan, akkor - meg ha az eger hazai palyan nyilvan joval osszeszedettebben es motivaltabban, harcosabban is jatszik majd - a retesz le fog zarni es nem sok golt fog kapni a Vasas. most ugy tunik, hogy ha Birost es Varga II-t ki tudja kapcsolni a Vasas, akkor a tamadasok meregfogat kihuzta. Es talan ez jelentette szerdan is a kulonbseget: ugyanez azzal, hogy a ket Vargat igyekeztek kikapcsolni, nem fogta meg teljesen a Vasas-t, Kicsi hozta a kiallitasokat, Letay villant, Robi a szokasos tuzzel es elannal lott, meg az sem volt vegzetes, hogy fel meccset kb hosi es Katonas nelkul volt kenytelen jatszani a Vasas. Es ez nagy szo. Szoval, vedekezes, vedekezes, vedekezes - ez a kulcs. Hajra Vasas.

cowk hozzászólása
cowk29577
2010.05.13. 15:41

most akkor azt jatszuk, hogy irok valamit, majd te valaszolsz valami teljesen masra es hozzaraksz egy amolyan "most odabasztram" mosolyt? ;) birom ezeket az egri jatekokat.

matthew hozzászólása
matthew29576
2010.05.13. 15:38

a Szeretünk Kiszelly transzparens miért lett levágva a képről? :D Hajrá Eger!!!

Tomute hozzászólása
Tomute29575
2010.05.13. 15:36

Annyit hibázol...élvezet lecsapkodni! :-) 2010-05-13 14:19

cowk hozzászólása
cowk29574
2010.05.13. 15:36

:D :D kosz, ez jo volt. Hombi, Tomu, akkor most kezdjunk gunyt uzni egymas nevebol, karaktercsere utan? ;DD nesze, videk.

B2 hozzászólása
B229573
2010.05.13. 15:33

T. cowk! nem, én nem voltam berúgva. lehet, h ez Neked elképzelhetetlen, de színjózanul szoktam meccsekre járni, mert általában kocsival érkezem. És ennek ellenére jól tudom magam érezni. Nácizni sem szoktam, sőt annak idéjén én voltam az, akinek naggyon nem tetszett, hogy a mieink lejúdásozták Kicsit, amikor átment hozzátok. Mert sztem ez az egész nem erről szól. Viszont ha már személyeskedünk.....elég érdekes nick nevet találtál, ha azt a "k" betűt lehagyom... de lehet hogy ezt meg Te nem érted, mert ugye az értelmi színvonal.... Kedves B! ejnye..... mitől is lennétek ti felsőbbrendűek???? Mindenkit várunk szombaton. HAJRÁ EGER!!!!!!

cowk hozzászólása
cowk29572
2010.05.13. 15:25

en nem azt mondtam, hogy nem latja realisan. hanem azt, hogy a helyzetet belatva nem tud emberkent viselkedni. :)

Daret hozzászólása
Daret29571
2010.05.13. 15:20

Hidd el, Tomute reálisabban látja a helyzetet, mint gondolnád...

cowk hozzászólása
cowk29570
2010.05.13. 15:17

latom nagyon faj a tablara nezni. javallom szives figyelmedbe U.E 02 hozzaszolasat, olvasd el, ertelmezd, aztan susd le a szemed es szegyelld magad :) lehet ezt normalisan is rendezni, ugye. erdekes, egerben mindig csak ertelmes, baratsagos emberekkel talalkozok, a magadfajta (es a flori fajta?) hol bujkal? vagy csak a gep mogott adod neki? ;D sot, megtoldom: a gep mogott is csak akkor adod, ha kikaptok, vagy valami megalazo helyzetbe kerultok. mm.. cuki.

Tomute hozzászólása
Tomute29569
2010.05.13. 15:12

Nem kell elkezdeni, korábban már megtetted...

cowk hozzászólása
cowk29568
2010.05.13. 15:09

"Nem sikerült az álom..." szerintem csak ennyi =D nem fogom elkezdeni a varost meg a csapatot szidni. nojj fel a helyzethez, Tomu! viselkedj ferfikent! :)

Tomute hozzászólása
Tomute29567
2010.05.13. 15:07

Átolvastam még egyszer, igazad van! :-) Pontosítanék! :-) A Vasas sporteseményei hétről hétre tömött lelátók előtt zajlanak, többek között az ultramodern Fáy utcai sportkomplexumban. A különböző szakosztályok képtelenek elkölteni azt a temérdek pénzt, amit a helyi, elkötelezett vállalkozói réteg biztosít számukra, hosszú évtizedekre biztosítva a működésüket. Jobban belegondolva, több tucat kortársam jut eszembe, akik még véletlenül sem a Fradinak, vagy az Újpestnek drukkolnak, de még csak nem is a Honvédnak, hanem természetesen a Vasasnak, melyről senkinek nem jut eszébe korábbi népvezérünk neve. És természetesen tegnap a hátam mögé pillantva gyakorlatilag rám ömlött az embertömeg, annyian voltak. Azt hiszem mindent sikerült javítanom! :-) Szép délutánt! :-) Hajrá Vidék! Hajrá Eger!

cowk hozzászólása
cowk29566
2010.05.13. 15:04

itt szntem senki nem akar halhatatlan lenni =D szoval nem tudom minek duhbol szocialis meg politikai sinekre terelni ezt a vonatot. szerintem egyszeruen csak nezzetek a tablara. hol a bvs... ize, videk? =D

Daret hozzászólása
Daret29565
2010.05.13. 14:51

Mire gondolsz cowk? Egy-két sebet megemlíthetnél. Mert ez így csak beleböf..és a világhálóba. Ettől még nem leszel halhatatlan! ;)

cowk hozzászólása
cowk29564
2010.05.13. 14:46

azert ez sok sebbol verzett. =D

balzs hozzászólása
balzs29563
2010.05.13. 14:40

A vasas szegedi alapszakaszbeli meccsére emlékeztetett ez a mérkőzés. Ettől már csak jobb lehet, szombaton a hazai meccset hozni kell. Hajrá Eger! Hajrá vidék! (Ez a póló dolog nem is rossz ötlet :))

Tomute hozzászólása
Tomute29562
2010.05.13. 14:19

Gratulálok a Vasasnak, jók voltak! Egy kapaszkodóm van csak, a 6 gól ilyen játékosokkal szemben simán vállalható. De a többi? Azért szombaton (is): Hajrá Eger!!!

jenci hozzászólása
jenci29561
2010.05.13. 14:09

Nem csak a centerekkel van baj. Sokszor le kéne kapcsolni az órát. Tiszta lövőhelyzet, de még tovább tologatják a labdát, amíg csak le nem telik a támadóidő, hogy a végén már esélytelenül kisérletezzenek. AA szerbek ha helyzet van belövik, ha 2 másodperce támadnak akkor is. A Vasas nagyon jól védekezett, látszott, hogy az életben maradásért játszottak. Nagy Viktor hétszer ért a labdához. Egy bajnoki döntőn. Szombaton teljesen más meccs lesz.

Tomute hozzászólása
Tomute29560
2010.05.13. 14:07

Alapvetően szimpatikus személyiség, jó arc lehetsz?:-) Az már korábban kiderült, hogy a női nemmel kapcsolatban milyen gátlások gyötörnek, napjainkban meg az öntudati problémák is felszínre törnek?:-) Bár könnyen levezethető, hogy miből adódik ez a kényszeres bizonyítási vágy, amivel mások fölé szeretnéd pozícionálni magad, elég, ha bp-i viszonylatban megvizsgáljuk csapatodat, mint ?brand?. Neve lemoshatatlanul összeforrt a kádári időkkel, trendeket tekintve az új generáció számára egyszerűen vállalhatatlan (?ciki?), ráadásul folyamatosan az Újpest és a Fagyi árnyékából próbál kikukucskálni, kevés sikerrel. Nincs kohézió, a XIII. kerület betelepült lakossága nem tud és nem is akar azonosulni vele, amit tökéletesen bizonyítanak a pangó és porladó lelátók, a szurkolói érdektelenség. Már egy bajnoki döntő is kevés a telt házhoz (tegnap az ?egri szektor? mögött jócskán voltak üres helyek?). Néhány tucat tiszteletre méltó fanatikus igyekszik minden lehetséges piros-kék érintettségű sporteseményen részt venni. Jövőkép? Ezek után nem csoda, ha minden olyan megjelenülés, ami összetartozásról, lokálpatriotizmusról, városszeretetről, hagyományról, egészséges értékekről szól, az bosszant és irritál Téged? Hajrá Eger, Hajrá Vidék!!!

matehun hozzászólása
matehun29559
2010.05.13. 13:18

Engem azért az nagyon zavar, hogy a centerjáték itthon nagyon a medence csempéje alatt van. Csak ítéletekre mennek rá, ha az viszont nincs, akkor simán elveszíti a center a labdát. Nincs semmilyen gólratörő játék. Ha meg véletlen van, akkor öt méterrel főlé-mellé. Kéne gyakorolni a centereknek a kapuralövést, illetve a gólra és nem ítéletre törő játékot mert különben nagyon vérszegény lesz a magyar bajnokság.

cowk hozzászólása
cowk29558
2010.05.13. 12:53

up :thumbup:

U.E 02 hozzászólása
U.E 0229557
2010.05.13. 12:47

Nem tudom miről veszekedtek itt:D Jó meccs volt és most a Vasas volt a jobb. Remélem szombaton mi leszünk. Igazán örömteli számomra, hogy jobb volt a hangulat tegnap mint egy szaros NB1 bajnoki meccse. Jó volt a Vasas tábor is és mi is odabasztunk idegenben. A meccs után oda jöttek hozzám Vasas szurkoló ismerőseim,barátaim akikkel megbeszéltük a meccset és a szombati egri találkozót is természetesen. A zászlós gyerek először jött a táborral és sajnáltam hogy rohangált... mire észrevettem már barom volt, de utána rögtön szoltam neki. Lényeg a lényeg jó hangulatú igazi bajnoki döntő volt. Van egy oylan érzésem még minimum 3 ilyen izgalmas meccset megnézhetünk. Egerben és a Szőnyiben:D

B (régi) hozzászólása
2010.05.13. 12:45

B2-nek: az a bizonyos rigmus fővárossal a végén a kollektív felsőbbrendűségi tudat megnyilvánulása. Úgy, ahogy nálatok vidékkel a végén a kisebbrendűségié. Ak-nak: korrekt a mostani hideg fejű hozzászólásod (van is miért visszafogottnak lenned), csak ez volt gáz tegnap: Ma az Eger 4 - 5 góllal a medence csempéjébe fogja tiporni a Vasast attól tartok! :) Bár ha a csapatneveket felcseréljük, akkor tutira bejött a jóslatod...

cowk hozzászólása
cowk29555
2010.05.13. 12:23

blabla =D dehogy volt ott. minek mentem volna oda a zaszlos srachoz? engem speciel nem zavart, a biztonsagiakat zavarta. aranyos, hogy szerinted Zelenek az en "tuzelesemre" van szuksege, szerintem nincs. nem tudom ezzel hova akartal kilyukadni, oda kellett volna mennem lerugdosni azt a reszeg tahot? vagy mit szeretnel?

homburg hozzászólása
homburg29554
2010.05.13. 12:21

Csak, hogy tiszta legyen mindenki előtt azért kérdeztem rá, de amit eddig is tudtak, az nyilvánvaló:) Egyébként meg ott volt( most már én is tudom ki), de nem volt balhé. Egyébként Te mér nem mentél oda a zászlós sráchoz elmagyarázni, hogy hol kezdődik a VIP szektor? Vagy csak Zelét tudod tüzelni a háttérből. Üdv. Hajrá Eger!!!

mindentbele hozzászólása
2010.05.13. 11:22

Pontosan..... AK47-nek egy hatalmas pacsi. Ugyanis, siralmas ami a téli meccseket illeti. Konganak az uszodák az ürességtől. Az interliga meccsekről, meg csak az tud aki napi szinten együtt él a klubcsapata életével. Semmi promóciót nem kaptam azok a meccsek. Üres Hajós Alfréd Uszoda??? SZÉGYEN!!!! És NEM a játékosokra nézve, mert ők akkor is gyönyörűszép gólokkal kápráztattak el bennünket, azt az 50-60 embert.

szamóca hozzászólása
2010.05.13. 10:52

Szép volt Eger! ^^ Hajrá Vasas!

cowk hozzászólása
cowk29551
2010.05.13. 10:51

ez nem kostolgatas, csak szakmai kommunikacio =D reflektalas az olyan elorejelzesekre, hogy "Ma az Eger 4 - 5 góllal a medence csempéjébe fogja tiporni a Vasast attól tartok! :)" ;D

ak47 hozzászólása
ak4729550
2010.05.13. 10:46

Jó kis izgalmas meccs volt a tegnapi, bár inkább hasonlított az eredmény egy foci mérkőzéséhez mint vízilabdáéra. ne egymást kóstolgassátok itt, hanem a környezetetekben lévő embereknek újságoljátok el milyen király volt a hangulat és milyen jó volt a meccs! REKLÁMOZZÁTOK a pólót, most az a legfontosabb, mert az RTL Klub elmehet a ....ba. Elég ha mindenki csak egy emberrel beszéli meg, hogy mennyire frankó a vízilabda, elviszi magával meccsre, megszeretteti vele utána szép sorjában az az ember is szólni fog, annak a haverja is, meg annak is. Ezzel kell foglalkozni, hogy minél többen legyünk és végre NYÁRI SPORT LEGYEN a VÍZILABDA! mindenki imádná nézni, napsütésben, sörrel a kezében, egy nyitott uszodában, nem?! Szép volt VASAS, Hajrá EGER!!!

cowk hozzászólása
cowk29549
2010.05.13. 10:26

persze hogy fizetnek, mit gondolsz, sz*rom az idot? ;-D jah, jo sokan voltak az egriek es jo hangosak is, bar utobbi csak reszben derult ki, mert nem nagyon volt okuk oromkodni. nem is volt semmi atrocitas, leszamitva a zaszlos gyereket, de o is inkabb vicces volt. amiert kar volt az az, hogy jo sokan elmentek a meccs vege elott. a sracok atmentek gratulalni az oke, de veletlenul nem florit kerestek? ;-D

cowk hozzászólása
cowk29548
2010.05.13. 10:24

passz, volt egy konyok meg egy rugas, a harmadikra es a sorrendre nem emlekszem =D

homburg hozzászólása
homburg29547
2010.05.13. 10:22

T. cowk! Mond neked ezért fizetnek, hogy provokálsz, vagy csak szimplán...? Egyébként a vízilabda ünnepe volt a tegnapi meccs is, mint ahogy szombaton is az volt. Azért a képepkből is kiderül meg aki ott volt látta, hogy egyáltalán nem maradt el az Eger tábor szurkolásban sőt... (Még a Vasas táborból is átjött a végén néhány ismerős és azt mondta, hogy ez jó szurkolás volt.) Ilyen táborból kéne még pár... Jó lesz ez- szombatunk győzni kell. Hajrá Eger!!!

Hewson hozzászólása
Hewson29546
2010.05.13. 10:21

Teljesen lemaradtam tegnap arrol, hogy Hosit miert allitottak ki vegleg cserevel. Leirna valaki, hogy mi tortent? Koszonom.

homburg hozzászólása
homburg29545
2010.05.13. 10:19

Alakul ez Egerben hét, tegnap csak hat gólt kaptunk. Most már a Partizan vagyunk: érted: 6 gólon tartjuk a Vasast:))) Azért jól elaltattuk a Vasast:))) A viccet félretéve: gratula a Vasasnak impotens volt a támadójátékunk, van min javulni, de szombatig biztos fogunk is. Hajrá Eger!!!

cowk hozzászólása
cowk29544
2010.05.13. 09:50

ja ertem, Te habzo szajjal hajravidekezel, de aki hajrabudapestezik, az naci =D amugy nem Te voltal az a reszeg barom, aki verekedni akart a biztonsagiakkal a VIP-ben? fenti ellentmondasodbol kiindulva a szellemi szint stimmel :(

B2 hozzászólása
B229543
2010.05.13. 09:47

Budapeeest???Jujj!! mi ez a kollektív kisebbrendűségi érzést megtestesítő kiszólás????? Csak hogy Varga Duminak kedvezzünk, komolyan fontolgatjuk, hogy elkezdjük a "Hajrá Vidék" feliratú pólók gyártását, de addig is HAJRÁ EGER!!! FOREVER EGER!!!!

BT hozzászólása
BT29542
2010.05.13. 09:12

Úgy emlékszem Hegedüs volt.

Tamás hozzászólása
Tamás29541
2010.05.13. 08:30

Gratulálok a Vasasnak és a Fradinak is! - ámbár az Egernek és a Szegednek drukkoltam))). A tegnapi Vasas - Eger meccsből nekem a következők tetszettek: 1. A Vasas kőkemény, "szerbes" szoros emberfogásos védekezése 2. Dumi átejtős gólja (és hogy vált le őrzőjétől) 3. Szecska pszichoterrot követő 5 méteres védése 4. Kovács Gábor (ha jól emlékszem, de javítsatok ki), hogy csapta be Varga Danit a szélen (ki is állították Danit) - a csel zseniális volt, szerintem Dani is csak nézett, hogy mi van most...))) Hajrá Eger, de javulni kell a támadásokban!

cowk hozzászólása
cowk29540
2010.05.13. 08:21

ja es gratulalok a fradinak. HAJRA BUDAPEST!

cowk hozzászólása
cowk29539
2010.05.13. 08:14

ha egerben a vizilabda unnepe volt, akkor ez mi volt..? =D

RioF hozzászólása
RioF29538
2010.05.13. 02:06

Szép volt fiúk!:)) Anti Eger=Anti polo:)) Kopeti,Szöszke! Hát tényleg nem tudjátok 3 szor egymás után megverni a Vasast!!! Sebaj...... Szombaton kössétek fel a gatyit!!:)) De jön Kisszely ez még jól jöhet azért!