FACEBOOK

Kezdődik a rájátszás - beharangozónk nyilatkozatokkal, statisztikákkal

Kezdődik a rájátszás - beharangozónk nyilatkozatokkal, statisztikákkal
hozzászólás, 2010.04.23.

Most kezdődik az igazi szezon. A Vodafone OB-1 végkifejlete következik. A VLV a felsőház küzdelmeit követi nyomon, hiszen a válogatottba aspirálók jelentős része itt szerepel. A két elődöntő csapataiból egy-egy játékosnak ugyanazt a három kérdést tettük fel.

A csapatok az alapszakasz egymás elleni két meccsén megszerzett pontokat magukkal viszik a rájátszásba (a döntőbe már nem, de ott is az lehet először házigazda, aki az alapszakaszban magasabb helyen végzett). A párharc megnyeréséhez, a rájátszás döntőjébe kerüléshez a hozott pontokat is beleszámítva, minimum tíz pontot kell elérni. (Az Eger-FTC 4:1-ről, a Vasas-Szeged 1:4-ről indul.)

Az elődöntőkben a rájátszás meccsein döntetlen eredmény nem születhet. Döntetlen esetén a csapatok 2x3 perces hosszabbítást játszanak. Amennyiben nem születik döntés, 5-5 büntetődobás következik. Egyenlő eredmény esetén a csapatok az első gólig folytatják párban a büntetők dobását.

A rájátszás teljes menetrendje és jegyinformációk

A rajt programja:

Április 24., szombat

Eger-FTC (Eger) - 16.15 (SportKlub)

Vasas-Szeged (Szőnyi út) 18.15

VLV: - Milyen érzésekkel, milyen előjelekkel vágtok neki a bajnoki rájátszásnak?

VARGA II. ZSOLT (ZF-Eger): - Pozitív érzésekkel. Most már a harmadik évben van esélyünk arra, hogy bejussunk a döntőbe. Ami az előjeleket illeti, a Fradi már bizonyította ebben a bajnokságban, hogy számolni kell vele, semmiképpen nem szabad félvállról venni őket. Megpróbálnak majd meglepetést okozni, mi pedig igyekszünk majd ebben megakadályozni őket.

MÁTYÁS ZOLTÁN (Aprilia FTC-FisherKlíma): - Az utóbbi időben nem úgy sikerültek a meccsek, ahogy szerettük volna, ezen szeretnénk változtatni. Formajavulásra lesz szükség ahhoz, hogy a rájátszásban helyt tudjunk állni. Azon van a csapat, hogy ez sikerüljön és újra azt a játékot tudjuk produkálni, amit az őszi idényben.

VARGA DÉNES (TEVA-VasasPlaket): - Örülök annak amit edzésen tapasztalok a napokban, kellő erőt és önbizalmat ad a rájátszás első meccsétől kezdve.

BAKSA LÁSZLÓ (Szeged Beton VE): - A kellemetlen ősz után kellemesebb szereplés következett tavasszal. Az Eger ellen elveszített itthoni mérkőzés után tudtunk produkálni egy jó szériát. A harmadik helyen jöttünk be, lehet, hogy ez a realitás, de nincs kizárva, hogy lehetett volna jobb is. A célunk minél messzebbre jutni, ez akár a bajnoki döntőt, akár a bajnoki címet is jelentheti. Természetesen tudjuk, hogy nem gyenge ellenféllel kell megküzdenünk, nagyon nehéz lesz még akkor is, ha számunkra 4:1-ről indul a rájátszás. Jó formában van a csapat, így jó előjelekkel várjuk a párharcot.

VLV: Mit vársz a szombaton kezdődő elődöntőtől? Milyen küzdelemre számítasz, hány meccs lesz és szerinted milyen végeredménnyel fejeződik be?

VARGA II. ZSOLT: - A fő nehézség az idegen pálya lesz. A bajnokságban döntetlent játszottunk a Népligetben, itthon - ha lehet így mondani -, kötelező lenne a győzelem, ez nem az ellenfél lebecsülése, hanem a jogos elvárás saját magunktól. Idegenben lesz nehezebb dolgunk, remélem, hogy azért sikerülni fog ott is jó eredményt elérni. Én összesen két meccset szeretnék játszani, de az egy dolog, hogy én mit szeretnék..., majd meglátjuk, hogy mi lesz.

MÁTYÁS ZOLTÁN: - Nagyon sok múlik az első mérkőzésen, azon, hogy mennyire szoros meccset tudunk játszani az Egerrel idegenben, azt pedig mindenképpen szeretném, hogy hazai pályán győzzünk. Tehát azt mondom, legyen egy jó szoros egri mérkőzés, utána nyerjük meg a hazai meccset, aztán pedig meglátjuk a többit...

VARGA DÉNES: - Csak az jár a fejemben, hogy az első három meccset nyerve bejutunk a döntőbe.

BAKSA LÁSZLÓ: - Szeretném ha két meccs lenne, de persze lehet akár négy is... Készülünk, szeretnénk meglepetést okozni, jó lenne, ha összejönne az, ami talán még soha nem volt a vízilabda-történelemben, hogy két vidéki csapat játssza a döntőt!

VLV: Milyen fizikai és pszichés állapotban van a csapatod, hiányzik-e valaki sérülés, betegség miatt szombaton?

VARGA II. ZSOLT:

- Nyugodtan, jó pszichikai állapotban várja a csapat a rájátszást. Pufinak még nem tökéletes a keze, meglátjuk, mennyire lesz rá szükség, szerintem ennek függvényében fog játszani többet vagy kevesebbet. A többiek mind egészségesek. Mindenképpen nyerni akarunk szombaton.

MÁTYÁS ZOLTÁN: - Barnának volt egy kisebb vállsérülése, de mindenképpen játszani fog és bízunk abban, hogy senki nem betegszik le addig.

VARGA DÉNES: - Nincs sérült, beteg.

BAKSA LÁSZLÓ: - Fizikailag is rendben vagyunk és a hangulat is jó. Három napot együtt töltöttünk, ez is hasznos volt. Busila orrán van egy seb, amivel nem mehet vízbe, valószínűleg tesznek rá valamilyen vízben nem oldódó kenőcsöt és így fog tudni játszani. Varga Pepe háta "beállt", kezelésekre jár, de már bejött a vízbe, dobálgatott, úszkálgatott, szerintem játszani fog ő is.

Török László, a szövetség sajtófőnöke, egyben fő statisztikusa ellátott minket mindenféle adattal a rájátszás indulása alkalmából. Ezeket adjuk közre.

A FÉRFI VÍZILABDA OB I. EDDIGI GYŐZTESEI IDŐRENDI SORRENDBEN  

1904    Balatoni UE                             1941    UTE                                     1975       Vasas SC

1905    Balatoni UE                             1942    UTE                                     1976       Vasas SC

1906    Magyar UE                             1943    MAC                                   1977       Vasas SC

1907    Magyar UE                             1944    FTC                                     1978       OSC

1908    Magyar UE                             1945    UTE                                     1979       Vasas SC

1909    Magyar UE                             1946    UTE                                     1980       Vasas SC

1910    FTC                                        1947    Vasas SC                             1981       Vasas SC

1911    FTC                                        1948    UTE                                     1982       Vasas SC

1912    FTC                                        1949    Vasas SC                             1983       Vasas SC

1913    FTC                                        1950    Bp. Dózsa                            1984       Vasas SC

1917    MAFC                                    1951    Bp. Dózsa                   1984/1985       BVSC

1918    FTC                                        1952    Bp. Dózsa                   1985/1986       Újpesti D.

1919    FTC                                        1953    Vasas SC                    1986/1987       BVSC

1920    FTC                                        1954    Szolnoki Dózsa            1987/1988       FTC

1921    FTC                                        1955    Bp. Dózsa                   1988/1989       Vasas SC

1922    FTC                                        1956    Bp. Kinizsi (FTC)        1989/1990       FTC

1923    III. kerület                               1957    Szolnoki Dózsa            1990/1991       UTE

1924    III. kerület                               1958    Szolnoki Dózsa            1991/1992       Tungsram

1925    FTC                                        1959    Szolnoki Dózsa            1992/1993       UTE

1926    FTC                                        1960    Újpesti Dózsa              1993/1994       UTE

1927    FTC                                        1961    Szolnoki Dózsa            1994/1995       UTE

1928    III. kerület                               1962    FTC                            1995/1996       BVSC

1929    MAC                                      1963    FTC                            1996/1997       BVSC

1930    UTE                                        1964    Szolnoki Dózsa            1997/1998       BVSC

1931    UTE                                        1965    FTC                            1998/1999       BVSC

1932    UTE                                        1966    BVSC                         1999/2000       FTC

1933    UTE                                        1967    Újpesti Dózsa              2000/2001       BHSE

1934    UTE                                        1968    FTC                            2001/2002       BHSE

1935    UTE                                        1969    OSC                           2002/2003       BHSE

1936    UTE                                        1970    OSC                           2003/2004       BHSE

1937    UTE                                        1971    OSC                           2004/2005       BHSE

1938    UTE                                        1972    OSC                           2005/2006       BHSE

1939    UTE                                        1973    OSC                           2006/2007       Vasas SC

1940    BSE                                        1974    OSC                           2007/2008       Vasas SC

                                                                                                 2008/2009   TEVA VasasPlaket

                                                                                                                                


FÉRFI BAJNOKI ÖRÖKRANGLISTA 1904-2009

UTE                26        1930, 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1936, 1937, 1938, 1939,                                          1941, 1942, 1945, 1946, 1948, 1950, 1951, 1952, 1955, 1960,

                                               1967, 1985/86, 1990/91, 1992/93, 1993/94, 1994/95

 

FTC                21                    1910, 1911, 1912, 1913, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1925,

                                               1926, 1927, 1944, 1956, 1962, 1963, 1965, 1968, 1987/88,

                                               1989/90, 1999/2000

 

Vasas SC       16                    1947, 1949, 1953, 1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981, 1982,

                                               1983, 1984, 1988/89, 2006/07, 2007/08, 2008/09

 

BVSC               7                    1966, 1984/85, 1986/87, 1995/96, 1996/97, 1997/98, 1998/99

 

OSC                  7                    1969, 1970, 1971, 1972, 1973, 1974, 1978

 

Szolnok             6                    1954, 1957, 1958, 1959, 1961, 1964

 

BHSE               6                    2000/01, 2001/02, 2002/03, 2003/04, 2004/05, 2005/06

 

MUE                4                    1906, 1907, 1908, 1909

 

III. ker. TVE    3                    1923, 1924, 1928

 

Balatoni UE     2                    1904, 1905

 

MAC                2                    1929, 1943

 

MAFC              1                    1917

 

BSE                  1                    1940

 

Tungsram SC  1                    1991/92


A RÁJÁTSZÁS TÖRTÉNETE:

1987/88 

FTC –UTE 9-8,   9-9

Tungsram – Szolnok  8-7,   11-11 

DÖNTŐ:

FTC – Tungsram   8-8,   12-6 

III.hely

UTE – Szolnok    10-9,   5-7 

1988/89 

Vasas – Szolnok   12-9,   8-11,    10-6

UTE – FTC  16-17,   9-8,   12-9 

DÖNTŐ:

Vasas – UTE   14-9,   13-12 

III. hely

FTC – Szolnok 19-13,   9-16,   15-11 

1989/90 

FTC – Tungsram  9-7,   14-10

Vasas – Szeged     9-5,   10-7 

DÖNTŐ:

FTC – Vasas    10-8,   10-8 

III. helyezett az alapszakasz alapján Szeged 

1990/91 

UTE – FTC   11-13,   7-5,   10-6

Szentes – Tunsgram    13-12,   12-16,   12-11 

DÖNTŐ

UTE - Szentes    18-13,   14-13 

Innen kezdve két harmadik helyezett. 

1991/92    

Tungsram – FTC   16-10,   13-16

Vasas – UTE   16-17,   11-10 

DÖNTŐ:

Tungsram – Vasas   15-12,   21-20 

1992/93 

UTE - Tungsram   8-6,   9-7

BVSC – Vasas       12-11,   9-8 

DÖNTŐ

UTE – BVSC   10-9,   11-3 

1993/94 

Vasas – FTC    10-9,   8-9,   14-11

UTE – BVSC   11-9,   14-9 

DÖNTŐ:

UTE – Vasas   8-7,   10-9 

1994/95 

UTE – FTC   6-8,   9-4,   13-8

Vasas – Szeged   6-5,   8-6. 

DÖNTŐ:

UTE – Vasas   9-6,   7-5, 

1995/96 

Vasas – Kordax    12-9,   9-10

BVSC – UTE    13-12,   5-5 

DÖNTŐ:

BVSC – Vasas   4-6,   11-8 

1996/97 

BVSC – UTE   9-7,   11-9

Vasas – FTC   10-9,   9-8, 

DÖNTŐ:

BVSC – Vasas   12-10,   12-11, 

1997/98 

 BVSC - UTE    7-6,   8-2

Vasas – FTC    4-7,    8-7,   7-10,   8-7,   12-11 

DÖNTŐ:

BVSC – Vasas    10-9,   7-6, 

1998/99 

FTC – Vasas   8-4,   7-8,   10-6

BVSC – Honvéd    11-6,   11-10 

DÖNTŐ

BVSC – FTV   7-8,   7-6,    8-7,   10-8, 

1999/2000 

FTC Honvéd   9-12,   10-11,   8-7,   6-3,

Nyolc pont eléréséig tartó  párharc   8-6

BVSC – Vasas    11-7,   4-9,   9-6,

Nyolc pont…8-2 

DÖNTŐ:

FTC – BVSC   4-11,   6-5,   9-8,   11-10 

2000/01 

 Honvéd  - FTC   12-5,   11-10,   8-9,   8-9,   11-8,

Nyolc pont… 9-7

BVSC – Vasas   6-5,   5-13,   12-11,   6-7,   14-8,   10-9,

Nyolc pont…   9-7 

DÖNTŐ:

 Honvéd – BVSC   10-12,   11-9,   12-8,   12-11        

2001/02

Vasas – BVSC    8-9,   9-6,   8-6,   9-5,   7-5

Nyolc pont…9-7

 Honvéd – FTC   10-9,   9-5,

Nyolc pontig… 8-0 

DÖNTŐ:

 Honvéd – Vasas   7-9,   6-10,   7-5,   10-9,   11-9

2002/03 Honvéd – FTC   8-4,   11-13,   9-5,   9-8Nyolc pontig…8-4

Vasas – BVSC   11-9,   5-8,   12-11,   6-5

Nyolc pontig…8-6

DÖNTŐ:

 Honvéd – Vasas 13-10,   6-7,   13-10,   9-7

 2003/04

 Honvéd – BVSC    10-5,   6-5

Nyolc pontig…8-0

Vasas – FTC   9-7,   11-3

Nyolc pontig…8-0

DÖNTŐ:

 Honvéd – Vasas    8-7,    8-12,    6-5,   9-8

  2004/05

 Honvéd – Szeged    6-3,   10-5

Vasas – Eger   9-6,   6-9,   8-3,   7-8,   9-7

DÖNTŐ:

 Honvéd – Vasas    12-5,   6-5,   11-4

 2005/06 Honvéd – Szeged    10-3,   11-5

Vasas – Eger    8-6,   7-9,   14-10,   8-5

DÖNTŐ:

 Honvéd – Vasas    8-10,   8-9,   15-5,   9-8, 8-6

III. helyért

Eger – Szeged    10-6,   5-6,   14-10

2006/07

 Honvéd – Eger    12-11,   8-8,   18-9

Vasas -  Szeged    8-6,   6-7,   13-5,   5-3

DÖNTŐ

Vasas – Honvéd     7-6,   11-8,   6-12,   10-9

III. helyért

Eger – Szeged   11-8,   10-7

2007/08

Eger – Szeged    9-5,   7-2,   9-8

Vasas – Honvéd    15-9,   14-8,   7-11,   11-10,   10-9

DÖNTŐ:

Vasas – Eger    10-11,   11-7,   10-7,   7-6

III. helyért.

Honvéd – Szeged   13-10,   12-6

2008/09

 Eger – Honvéd    10-5,   10-7,   10-4

10 pontig…12-3

Vasas – FTC                        8-5,   13-7,  

10 pontig…12-0

DÖNTŐ:

Vasas – Eger    7-8,   10-9,   8-7,   10-8

III. helyért

Honvéd – FTC   11-6,   10-7

A legjobb négy között szerepelt csapatok 1987 és 2009 között 

Vasas    20 alkalommal

FTC      16

Honvéd   11

BVSC   11

UTE      10

Szeged     6

Tungsram   5

Eger         5

Szolnok    2

Szentes     1

Kordax     1

               
Döntőben szerepelt csapatok 1987 és 2009 között
 

Vasas     16 alkalommal

BVSC      7

Honvéd    7

UTE         5

FTC         4

Eger         2

Tungsram 2

Szentes                     

Magyar bajnoki címet nyert csapatok 1987 és 2009 között 
Honvéd    6 alkalommal
Vasas       4
BVSC      4

UTE         4
FTC         3
Tungsram 1  

9 régi hozzászólás

Szöszke hozzászólása
2010.04.24. 14:33

Akkor mégegyszer HARÁ EGER!!!:::)))

balzs hozzászólása
balzs28974
2010.04.24. 11:45

Érdekes amit Baksa mond, jó lenne egy vidéki döntő! Hajrá vidék!

RioF hozzászólása
RioF28973
2010.04.24. 11:12

Hosi bejelentette a Vasasban a maradási szándékát!:)Ennek Mi akkor is örülünk,ha nem is úgy cselekedett a Szeged meccs után,ahogy egy ilyen elismert sportolónak kell! 3 meccsből behúzzuk a Szegedet!:) Hajrá Vasas!

CsokiVanilia hozzászólása
2010.04.23. 22:50

HAJRÁ FRADI!!!:):):):):):)

Herold hozzászólása
Herold28971
2010.04.23. 21:11

Simán 3 győzelemmel fog tovább jutni a Vasas! Az Eger szintén hiba nélkül bejut,és jön az álomdöntő! Hajrá Vasas!

Szöszke hozzászólása
2010.04.23. 19:38

Igen az igazán éles meccsek most jönnek. HAJRÁ EGER!!!

Chicago hozzászólása
Chicago28969
2010.04.23. 19:08

Ahogy en latom, Hosi Kicsivel a jelenlegi Vasas ket legjobb jatekosa.(A Vargak megalltak a fejlodesben.. hogy ennek mi az oka, arrol lehetne kulon doktorit irni) Hosi, aki ha jol emlekszem, mar jatszott kulfoldon s latvanyos golokat tud dobni, szimpatikus, megnyero egyeniseg, tudhatja, hogy a hatar a csillagos eg..:) A magyar v

Hewson hozzászólása
Hewson28968
2010.04.23. 18:20

Ideznek a VASAS honlapjarol, Hositol: "Ez az ingerültség volt az oka a Szeged elleni mérkőzés utáni afférnak is? - Olyan helyen nőttem fel, ahol meg kellett védenem magamat, olyan a vérmérsékletem, ha támadnak, akkor egyből visszavágok. Én ilyen voltam, ilyen vagyok és valószínűleg így is fogok meghalni, viszont nem vagyok haragtartó. Egy módon tudjuk elkerülni jövőben az ilyen szituációkat, ha a szurkolók nem fognak szidni engem, vagy ha én nem járok arrafelé ahol ez megtörténik. " Az utolso mondat masodik felebol vajon csak en olvasom ki a tavozasi szandekot? Mert ez ugy hangzik, mintha azt mondta volna burkoltan: "Olimpiai bajnok vagyok, vilagszerte elismert klasszis, elmehet a francba az a csapat, ahol ha hullamvolgybe kerul, a sajat szurkoloi szidjak a jatekosokat! Megkerestek, nana, hogy megkerestek es eddig is nezelodtem, de ez volt az utolso csepp, megyek oda jovore, ahol megbecsulnek es jol erzem magam!"...ez persze erosen egyeni interpretacio, de valami ilyesmit erzek...es ha igy van, az nem tul biztato az ideny veget tekintve...mert az nem biztos, hogy eleg lesz, ha azt bizonyitando szallnak vizbe meghatarozo klasszisok, hogy ok mekkora jatekosok, de nem a csapatert es az egyesuletert...annal jobb az Eger, de talan a Szeged is, hogy igy meg lehessen verni oket...de ne legyen igazam, es jojjon vissza az a Vasas, amelyik extatikus allapotban jatszott es unnepelt, Steinmetz Adival, Barnaval, Matyival es Marcival egyutt...vagy legalabb az a feeling...

móka hozzászólása
móka28967
2010.04.23. 17:20

Na végre, holnap kezdődik az igazi bajnokság!!!Hajrá Vasas, meg kell fordítani a jelenlegi állást!Mindent bele!