FACEBOOK

Szurkolóinak segítségét kérte a Vasas

Szurkolóinak segítségét kérte a Vasas
hozzászólás, 2010.04.20.

A bajnoki rájátszás előtt szurkolói ankétot tartott a Folyandár utcai sportcsarnokban a TEVA-VasasPlaket csapata. Néhány tucatnyi drukker előtt a teljes csapat megjelent, s a vezetők, játékosok válaszoltak minden kérdésre.


Méhes Jenő szakosztályigazgató határozottan kijelentette, hogy a szponzorok a csapat mellett állnak, az olimpiáig biztosan számítani lehet a támogatásukra. A Vasas játékosállományának esetleges meggyengülésével kapcsolatban kifejezetten azt mondta: a bajnoki döntő után következő átigazolás során az a szándékuk, hogy "megnövelik a kispad hosszát", vagyis erősíteni szeretnék a gárdát, úgy, hogy még több erős játékos szerepeljen náluk.

Edző, vezető és játékos vissza-visszatérő kérése volt, hogy a törzsszurkolók szóljanak a barátaiknak, jöjjenek az elődöntő meccseire, teremtsenek újra olyan hangulatot, hogy beleremegjen minden, amikor gólt lő a Vasas, vagy Nagy Viktor kivéd egy ziccert.


A drukkerek egy kicsit "beolvastak", nem csak az eredményt kérték számon (az Euroliga-kiesést felemlítve), hanem volt, aki szerint nem látszik a tűz meccs közben a játékosokon. Elmondták, hogy mennyire hiányzik nekik Steinmetz Ádám, aki szinte "összekötő" volt a csapat és a legelszántabb drukkerek között, még sörözni is elment velük olykor. Kérték, hogy ha lehet, a klub szervezzen együttes utat a szegedi meccsekre. Az egyik drukker vehemensebb meccs közbeni viselkedést kért Földi Lászlótól, egy másik pedig többek között vlv-n megjelent szurkolói hozzászólásokra hivatkozva megkérdezte, valóban vezető edzőjük megbuktatásán "dolgoznak-e" a játékosok.

Az utóbbi kérdésre maga Földi László válaszolt: határozott véleményének adott hangot, miszerint nincs ilyen szándék a játékosokban. Elismerte, hogy az utóbbi időben két alkalommal "kiszóltak" a vízből, de - mint mondta - ezt tisztázták, többet nem fog előfordulni. Az edzői stílusát érintő megjegyzésre válaszolva azt mondta, nála az vált be, hogy higgadtan viselkedik, a játékosokat szinte bevonja a csapat irányításába, időkérésnél például nemhogy csak megengedi, de kifejezetten kéri, hogy maguk az érintettek is mondják el, hogy látják a helyzetet. Ami a Vasas-játékosokból hiányzó tüzet illeti, Földi László szerint sokszor éppen ennek ellenkezője a probléma, a játékosok túlreagálnak bizonyos eseteket, s a nagy akarás görcsösséget okoz. 


Mátéfalvy Csaba kapusedző magára vállalta a felelősséget a Partizan Belgrádtól elszenvedett súlyos hazai vereség miatt. Mint mondta, szerette volna, ha a második számú kapus, Jónás György nagy csapat ellen hosszabb időt tölt vízben de ez azon az estén balul sült el, s mire Nagy Viktor váltotta fiatal társát, már esély sem volt, csak az eredmény kozmetikázására. A Vasas és egyben a válogatott kapusedzője egyébként úgy véli, hogy Nagy Viktor a legjobb magyar kapus, s biztosra veszi, hogy játékosának ezt módja lesz bebizonyítani még akkor is, ha most éppen nem kapott meghívást Kemény Dénestől a legjobbak felkészülésére.


A Vasas szurkolói ankétja a rájátszás előtt (VLV-képek, 2010.4.20.)

Természetesen szóba kerültek az ankét során a máris felreppent átigazolási pletykák. Egy szurkoló konkrétan Kis Gábornak szegezte a kérdést, igaz-e, hogy visszatér Egerbe.

Kicsi nem kertelt, egyenes választ adott, elvágva a további kérdések özönét.

- Senki nem tárgyal a csapatból átigazolásról, mindenki a meccsekre készül, s csak majd a szezon végeztével veszi elő ezt a kérdést. Az igaz, hogy a kapós játékosoknál már meg-megcsörren a telefon, de most nem ezzel foglalkozunk. Ráadásul elsőként a Vasasra gondol mindenki, akinek lejár a szerződése, ha lehet, szeretnénk itt maradni és persze még jobb csapatban játszani.

A Vasasnak - mint köztudott - a Szeged Betonnal szemben kell(ene) kivívnia a bajnoki döntőbe jutást, ráadásul úgy, hogy a 10 pontig tartó páros mérkőzésen Molnár Tamásék 4:1-es vezetésről indulnak. Az ankét során a Vasas szakmai vezetői és a játékosok is határozottan fogalmaztak, ígérték, hogy az elődöntőben és a döntőben is bizonyítani fogják: a piros-kék csapat a legjobb a magyar mezőnyben.

32 régi hozzászólás

flori65 hozzászólása
flori6529038
2010.04.28. 13:59

Röhögnöm kell, Nagy Viktor a legjobb kapus ? Haaaahhahhahhahh.. Ezt még a Viktorka gyerek sem hiszi el. Érdekel valakit, hogy a Vasas , hogyan szerepel ? Pedig a bírók segítik őket rendesen. Sajnálom, de ahhoz kevesek, hogy az Egerrel játszanak a döntőben, a bronzmeccs a Fradival várható. Hajrá Fradi !!!! Ja és az Eger lesz a bajnok !!!

qqcska hozzászólása
qqcska29023
2010.04.27. 17:46

Gerenda nem valószínű, hogy elmegy Gárdonyi városából. Egy csapat már megkereste és akkora összeget mondott, hogy megköszönték a találkozót és sok sikert kívántak az Egernek... Ergo más sem fogja (tudja/akarja) a kért összeget megadni. Habár az is lehet, hogy alkudni fognak vele, mint a klasszikus jelenetben a "Brian élete"-ben! :-)))))

Herold hozzászólása
Herold28961
2010.04.22. 17:06

Köszönöm,nagyon jók vagytok!

szerk hozzászólása
szerk28960
2010.04.22. 16:54

Ha máshol is rendeznek hasonló rendezvényt, ha tudunk róla és ha el tudunk rá menni... :-) (Egyébként lesz beharangozó.)

Herold hozzászólása
Herold28959
2010.04.22. 16:47

Ez a fórum nem erre való kedves kötöszködő Balzs! Lesz a többi csapatról is ilyen cikk a rájátszás elött? Hajrá Vasas!

Tomute hozzászólása
Tomute28956
2010.04.22. 09:55

?Érdekes csak akkor jönnek ilyen válaszok a felvetésedre,ha nem jó szándékból teszed!:((? => ?az ilyen jó kis megzavaró pletykák tudjuk melyik megyéből indulnak?!? ?De a 100 éves jubileumba ez is belefér!:)))? => ?Amúgy olvasd át,és értelmezd mit írtál,és akkor talán rájössz,hogy miért kaptál ilyen visszajelzéseket!?

chacon748 hozzászólása
2010.04.22. 04:12

tudjuk! pest megyéből!

chacon748 hozzászólása
2010.04.22. 04:05

RioF!! te miről beszélsz? elmondanád?? mert érdekelne minket "ebben a megyében is"!!!!!!!!

RioF hozzászólása
RioF28951
2010.04.21. 23:45

Nyugi pajtás!4 szemközt a határozott NEM is szerepelt!:) De nem minden tartozik a sajtó orrára,meg különben az ilyen jó kis megzavaró pletykák tudjuk melyik megyéből indulnak?! De a 100 éves jubileumba ez is belefér!:)))

RioF hozzászólása
RioF28950
2010.04.21. 23:40

Nem az a lényeg,hogy aki nem Vasas szurkoló az gy....Szó nincs erről! Érdekes csak akkor jönnek ilyen válaszok a felvetésedre,ha nem jó szándékból teszed!:(( Amúgy olvasd át,és értelmezd mit írtál,és akkor talán rájössz,hogy miért kaptál ilyen visszajelzéseket!Sorry.

Gábor hozzászólása
Gábor28949
2010.04.21. 22:08

Én egy meglehetősen összetett kérdésnek látom ezt az egészet. Kezdjük talán a "piszkos anyagiakkal": A Partizan és a Jug költségvetése olyan 2-3 -szorosa, a Kotoré lehet, hogy 3-4 szerese lehet a Vasasénak...Úgy nagyon kb. szerintem sokat nem tévedek, de ha igen "tegyetek helyre". Miért firtatom ezt? Csupán azért, mert ha a mostaninak a háromszorosa lenne a költségvetésünk, akkor teszem azt leigazolhatnánk a Filipovicsot meg a Zlokovicsot ( nem a Létay és Vörös helyett , hanem PLUSSZKÉNT) Ugye mondhatom , hogy 80 %-ban ott lennénk a z Euroliga Final-fourban ? Ha a szezon végén megcsörrennek a telefonok és valamelyik kulcsemberünknek a mostani fizetése 2 és félszeresét ajánlják ugye NEM VÁRJÁTOK HOGY NEMET MONDJON? Ha valamelyikőtöknek most 150 ezer a nettója/hó és szeptember 1-től kap egy ajánlatot UGYANAZON SZAKMÁBAN ÉS MUNKAKÖRBEN AMIHEZ JÓL ÉRT havi nettó 400 -ért nemet fog mondani, mert a "szívéhez nőtt a mostani munkahelye"? ( a Reccot nem "ragozom" ez a csapat egy ( vagy két-három?) milliárdos olasz "egyéni játéka", nem normális dolog az, hogy van egy 30 fős keret, egyes világsztárok játszanak évi 10 tétmeccset és mégis megéri ott lenniük, mert pólós viszonylatban GYÖNYÖRŰEN KERESNEK... Ez ilyen egyszerű lenne, de azért van ami "árnyalja az okfejtést": pld.: Jog Dubrovnik. Ha jól tudom már 4. vagy 5. éve zsinórban ott vannak a Final Fourban egyszer nyertek is ( akkor náluk rendezték ugyan ki nyerte volna más?) és a JÁTÉKOSANYAGUK NEM JOBB MINT A VASASÉ , LEGYEN KB. OLYAN ERŐSSÉGŰ...De a horvát sportdiplomácia "eredményeként" enyhe (vagy nem is olyan enyhe) túlzással mondjuk ki, hogy Dubrovnikban "nem nyerhet" idegen csapat...Így azért jóval könnyebb "menetelni" nem? ÚGY MEG NAGYON NEHÉZ , HOGY EURÓPA SZTÁRKLUBJAIHOZ KÉPEST KICSI A KÖLTSÉGVETÉSÜNK ÉS RÁADÁSUL GYENGE A MAGYAR PÓLÓS SPORTDIPLOMÁCIA IS...Csak azért is: HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD, SZOMBATON MINDENKI JÖJJÖN A SZŐNYIBE AKI TUD, ÉN SIMA 4 GÓLOS GYŐZELMET TIPPELEK!

móka hozzászólása
móka28948
2010.04.21. 21:19

Nagyon jó a kezdeményezés, örülök, hogy mindkét fél elmondhatta a problémáit, meglátásait. Az én legnagyobb problémám az volt, mint rengeteg más fanatikusnak, hogy ezzel a kerettel az Euroligában domborítani kellene, bár az erősítések is ráférnének a csapatra nem egy poszton.A lagymatagabb játék is érződött néha, a Szeged elleni eredmények elfogadhatatlanok a bajnokságban.Csapat és szurkoló elválaszthatatlanok egymástól, az igazi szurkoló elfogadja a vereséget,ha látja hogy a játékosok vért izzadnak a vízben.EZ A KERET AZONBAN JÓVAL TÖBBRE HIVATOTT! Csapatnak és szurkolónak újra egymásra kell találnia,vissza kell hozni azt a hangulatot, ami a Vasas-meccseket évek, évtizedek óta jellemezte.Az Eger iszonyatosan fejlődik és ez nagyon jó a magyar pólónak, komoly esélyesei az idén a bajnoki címnek.Remélem azonban a rájátszásban magunkra találunk, és a fináléba jutva bebizonyítjuk, hogy még mindig mi vagyunk a legjobbak! ezért hát szurkolók: IRÁNY AZ USZODA, ÉBRESZTŐ MINDENKINEK! Irány a bajnoki cím, jövőre pedig tessék erősíteni!

Rolling hozzászólása
Rolling28947
2010.04.21. 18:25

Nekem csak az a bajom az egésszel, hogy közel másfél éve nem igazán megy a folyamatos támadójáték a csapatnak komoyl ellenfél ellen, és továbbra is "a inden nagyon jó, mindennek megvagyunk elégedve" nyilatkozatok vannak. Vagyis sokat dolgozunk, jó a csapategység, stb. Ha ez így van, akkor mitől nem megy a játék már jó ideje. Nagyon remélem, hogy a rájátszásban végre a 2 évvel ezelőtti Vasas fog játszani. Igazából egyetlen pozitív hír van szerintem a cikkben: minőségi játékosokkal akar erősíteni a csapat. Három éve max. a szintentartás van, de semmi érdemleges erősítás nem történt. Hiába van 8 klasszis, az EL-ban ez kevés. Nem lehet lukas poszt (balkéz), egy center kevés, Hőnákra pedig nincs szükség.

Herold hozzászólása
Herold28946
2010.04.21. 17:21

Nagyon jó a cikk! Sikerülni fog a elődöntő...és bajnokok is leszünk! Nagy Viktor tényleg az ország egyik legjobb kapusa,igaza van Csabának! Hajrá Vasas! Szerk! A többi,rájátszásba jutott csapatról is lesz ilyen "tűzbehozó" cikk?? Üdv.

Coach hozzászólása
Coach28945
2010.04.21. 16:34

Fanniii, nem akarlak megserteni de ugy hangzol mint egy morcos kis tini lany. Komolyan elvarod, hogy minden szurkolo leveleire valaszoljanak a jatekosok? En irtam egyszer a Madonnanak, o sem valaszolt. De nem vagyok megsertodve. Lehet, hogy sok levet kapnak? Nem latsz "alazatot az urcukon a sprotal szemben"? Ne irjal be butasagokat. Mind profi jatekosok akik ezert/ebbol a sportbol elnek. Csak alazatuk van. En azt javaslom, hogy ha szereted a vizilabdat jarjal ujra meccsekre es vidd ki a barataidat is. Hidd le, hogy minden Vasas jatekos orulni fog, hogy ott leszel, meg akkor is ha nincs idejuk valaszolni a leveleidre.

Fanniii hozzászólása
Fanniii28944
2010.04.21. 16:06

Nem értem hogy miért kell ilyen megmuzdulásokat csinálni. Talán ha egy kis alázatot látnék az arcokon a sporttal szemben akkor én is újra járnék meccsekre. Milyen érdekes Biros Petiben, Benedek Tibiben és a 3szoros bajnokokban meg van az alázat. Ahogyan meg a szurkolókkal bánnak az szörnyű ha nem az ő köreikbe tartozik az ember nem is válaszol egy levélre amit jóindulatúan küldesz.És a képekből is látszik miért nem ültek úgy hogy a szurkolók is a játékosok mellé üljenek! Nem kell félni nem lopja el senki! egy pár dolgot kéne azért tanulniuk még!Tisztelet a kivételnek

Róma2009 hozzászólása
2010.04.21. 16:03

Érdekes kezdményezése ez a Vasasnak, lehet optimista, és csapatépítő, szurkolóvisszacsalogató. Ugyanakkor nekem kicsit úgy tűnik, mintha ez egy kicsit olyan "kétségbeesett" (nem tudom más szóval mondani) próbálkozás lenne a Vasas részéről. (Lásd, mikor Nagy Viktor bemondta a tévében, hogy bizonyítnai akarnak, csak ne pártoljanak el a szurkolók). Pedig semmi okuk rá, elég csak végignézni a kispadon. Hosi, Vargák, Kicsi, Katonás, és folytathatnám. Az IGAZI szurkoló meg akkor sem pártol el a csapatától, ha nem megy úgy nekik a játék. Az viszont nagyon nem helyes szerintem, hogy lehordjuk a másikat, ha más a véleménye. Nagy Viktor nagyszerű kapus, meghatározó egyénisége a Vasasnak, de azért valljuk be, nincs mindig a topon. Azért remélem a rájátszásra feláll a Vasas, és megmutatja, hogy mi minden van ezekben a srácokban. HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD!

Coach hozzászólása
Coach28942
2010.04.21. 15:55

Vasas-Eger dontol lesz. Ott pedig hatalmas csataban akar mi lehet. En 51-49 szazalekot adok a Vasasnak. Az Egriek viszont most mar tenyleg elhiszik, hogy nyerni tudnak ugyhogy nem lesz konnyu dolga a Vasasnak. Egy biztos: a kovetkezo par heten hatalmas nagy csatak es nagyszeru polo meccsek lesznek. Nagyon sajnalom, hogy nem lathatom oket. Jo szurkolast azoknak akik igen!

im hozzászólása
im28941
2010.04.21. 14:35

Ha nem a jelenlegi, akkor ki? Nekem nincs jobb jelöltem, aki lát is a vízben, esze is van, és játszani is tud. V.D. majd belejön. Az újszülöttek sem tudnak azonnal szaladni. Előbb felül, majd mászik, aztán jár. Amint elhiszi magáról, hogy alkalmas, attól kezdve tényleg az lesz.

B (régi) hozzászólása
2010.04.21. 12:26

Sajnos egy fontos dologról ezen az összejövetelen sem esett szó: nincs a Vasasnak megfelelő csapatkapitánya, aki a kritikus pillanatokban képes lenne összehozni a csapatot, és akit a csapat minden játékosa tisztel, beleértve az idősebbeket is.

szamóca hozzászólása
2010.04.21. 12:02

amikor beírtad első hozzászólásodat, akkor egy o.gy imidzsét mutattad magadról nekünk, ennyi

cowk hozzászólása
cowk28938
2010.04.21. 11:55

ha ezekbol a hozzaszolasokbol ezt vetted le, akkor nem csak ostoba vagy, hanem halmozottan ertelmi fogyatekos is. igy persze visszavonom a korabbi nevetgelest, inkabb egy egyutterzo szomoru emoticonnal ertekelem a teljesitmenyedet: :-(

balzs hozzászólása
balzs28937
2010.04.21. 11:38

Meglátjuk. Mindenesetre én nem fikáztam senkit, és az is lehet hogy a cikk minden szava igaz és Nagy Viktor a legjobb kapus Magyarországon. Viszont ezekből a hozzászólásokból az derül ki hogy aki nem vasas szurkoló az ostoba gyökér. Szerintem ez csak azt minősíti aki ezt írja. Hajrá Eger!

RioF hozzászólása
RioF28936
2010.04.21. 10:58

Én is csatlakoznék!Csak Én annyival,hogy ostoba gyökér!:)) Majd rádöbbentek,a szezon végén,meg amikor Gerenda lepattann a zöldekhez..

cowk hozzászólása
cowk28935
2010.04.21. 10:48

:thumbup:

Tomute hozzászólása
Tomute28934
2010.04.21. 09:56

Az, hogy milyen eredménye lesz ennek a ?fogjunk össze!? rendezvénynek, hamarosan kiderül. Az ötlet nem rossz, lélektanilag lehet pozitív, felrázó hatása játékosra, szurkolóra egyaránt. Talán annyiban érdekes a kérdés, hogy ha a játékoskeretre pillantunk, erre alapban semmi szükség nem lett volna?Igaz ez úgy is, hogy szerintem is elég merész kijelenteni azt, hogy Viktor a legjobb magyar kapus, mivel prompt és egy ideje nem mutat többet egy jó képességű hálóőrnél, nem nőtte ki magát ?szecskai? szintre. (A sorok között olvasva azért az is elgondolkodtató, hogy Kicsi az ?egri kérdésre? nem egy határozott ?NEM!!!??mel válaszolt, hanem egy klasszikus, semmitmondó, sokszor használt kitérővel, ami miatt akár igaz is lehet az erre irányuló feltevés?) Többször leíródott már, a szezon most kezdődik. Eddig ?csak? egy cél volt, a négybe bekerülni. Pályaelőnyt könnyen lehet elveszteni, vagy visszaszerezni, innentől nincs ?laza?. Bármilyen végső sorrendet el tudok képzelni, semmi nem lepne meg, de természetesen minél jobb egri helyezést remélek! :-) Hajrá EGER!

cowk hozzászólása
cowk28931
2010.04.21. 08:15

itt a problema nem ez, hanem hogy a cikk nem errol szol, kiragadod egy reszletet (ami mellesleg senkit sem erdekel) es azon lovagolsz, igenis ostoba modon. ha ennyire nem tetszik nem teljesen ertem miert nem oldod meg a problemat ugy, hogy csak siman nem szolsz hozza.. :)

balzs hozzászólása
balzs28930
2010.04.21. 08:12

Én is köszönöm! Szóval ehhez kérte a szurkolók segítségét a vasas? Szécsi, Gergely, Baksa, Jászberényi, Bisztritsányi, Gárdonyi, Valics. Csak néhány név, akik jobb kapusok nagy viktornál Magyarországon!!! És még én vagyok a gyökér meg ostoba? Szégyen hogy egy ilyen ember a válogatott kapus edzője, aki ilyet állít. Jó szurkolást mindenkinek a rájátszáshoz! Hajrá magyarok!

szamárhegy hozzászólása
2010.04.21. 08:04

Tetszik ez a kezdeményezés.

cowk hozzászólása
cowk28928
2010.04.21. 08:00

had csatlakozzak. bar a gyoker helyett az ostoba szot hasznalnam.. =D

szamóca hozzászólása
2010.04.21. 02:56

köszönjük kedves balzs! egy igazi gyökér vagy, bocs! Hajrá Vasas Angyalföld!!! Hajrá srácok, maradtok a legnagyobbak...

balzs hozzászólása
balzs28923
2010.04.20. 22:45

Ha a cikk minden állításának annyi a valóságtartalma mint annak a mondatának hogy: "jelenleg Nagy Viktor a legjobb magyar kapus", akkor nem sok értelme volt megjelentetni. Hajrá vidék!