FACEBOOK

Varga Tamás: "Jó volt, nagyon-nagyon jó volt!"

Varga Tamás: "Jó volt, nagyon-nagyon jó volt!"
hozzászólás, 2010.04.15.

Varga Tamás megvédte tavalyi LEN Kupa-győzelmét. A szegediek után ezúttal montenegróiak segítettek neki a feladat teljesítésében. Csuvi sokadmagával reggelig ünnepelt a Cattaro tulajdonosának discójában, a kotori Maximusban. Telefonon kértük, elevenítse fel, hogyan is történt ez a kupagyőzelem.

- Nagyon izgultunk meccs előtt mindannyian, rettentően akartunk nyerni. Tisztában voltunk azzal, hogy nem lesz könnyű, a Savona erős csapat, nem fogják könnyen adni a győzelmet. Úgy kezdődött, hogy görcsösen akartunk és volt néhány játékos, aki az elején kicsit "túlvállalta magát". Lövöldöztek rendesen, de hál' Istennek, utána megnyugodtak, s el is hittük tán, hogy meglehet. Főleg a harmadik negyed után, amikor kimentünk a parthoz. Ott történt szerintem a fordulat.

- Milyen formában?

- Végigbeszéltük a szünetet. Beszélt Mirko, az edzőnk, mondott egy monológot Djogas és én is. Nagyon fontos volt, hogy elhiggyük mindannyian, győzhetünk. Nyolc perc van és ezt a nyolc percet két góllal kell megnyernünk, utána pedig a kétszer három perc alatt aki több gólt lő, az nyeri a kupát. Összeraktuk a kezünket és volt egy nagy üvöltés.

- Mit mondott az edző és hogy szólt a te monológod?

- Mirko nyugtatni próbált minket és csak arra kért, hogy biztonságosan játsszunk, ne menjünk bele olyan helyzetekbe, hogy lefordulhasson rólunk a Savona. Én szó szerint annyit mondtam: ha hisztek nekem, a tapasztalatomnak és a rutinomnak, akkor elhiszitek, hogy tavaly a Szegeddel ugyanez volt a szituáció. Döntetlenre álltunk, annyival volt rosszabb a helyzet, hogy a negyedik negyed közepén túl voltunk és már csak három perc volt hátra. Ha akkor meg tudtuk csinálni, akkor ti is meg tudjátok csinálni, mert ez a csapat jobb mint a Szeged.

- Az utolsó negyed előtt 4:4-re álltatok és az első meccsen a Savona 9:7-re nyert...

- Igen. És ezek után az utolsó negyedben mi kaptunk gólt, 5:4 lett oda. De érdekes volt, hogy ennek ellenére nem láttam a fiúkon megilletődöttséget. Szerencsére egyből lőttünk egyet, rögtön 5:5 lett, utána pedig jött az a két villámgyors bravúrgól fórból és lefordulásból és ezzel 7:5 lett, megcsináltuk! Pillanatok alatt "visszaváltozott" a mérkőzés a mi oldalunkra. Az volt még a szerencsénk, hogy ők valószínűleg elhitték a harmadik negyed végére, hogy itt vége, megnyerték, zsebben van. Egész addig négy gólt kaptak csak összesen, most nem fogunk már dobni hármat. 5:4-nél aztán végképp azt hihették, hogy vége. Egy picit kiengedtek, nem figyeltek, a közönségünk pedig egyre jobban hajtott minket.

- Aztán jött a hosszabbítás.

- A kétszer három percre már úgy mentünk be, hogy mindenki mondta: át kell harapni a torkát annak, aki szembe jön. Csak gyilkos szorosat... Szétszedtük őket. Hiába kaptak két fórt, mind a kettőt kivédekeztük, s utána már nem mertek több kiállítást adni nekik. Megadták a sanszot a Savonának 8:5-nél, nem tudom, hogy mit hisztiztek, ők kaptak két előnyt a végén, azt hiszem, hogy idegen pályán ez nem egy olyan rossz dolog...

- Djogas utolsó másodpercekben történt kiúszása miatt hisztiztek.

- Igen, állítólag tényleg úgy volt, hogy Djogas már 3 másodperccel a vége előtt levette a sapkáját és kidobta a partra - úgyis vége van. De nem ment ki, csak kidobta a sapkáját. Ezért legfeljebb el lehet őt tiltani, de nem jár ötméteres.

- Mi történt a meccs után?

- Mentünk mulatni a főnök discójába. Mindenki eljött, aki számít. Itt volt egyébként a barátnőm és a testvére is, úgyhogy magyar szurkolók is szorítottak nekünk, nagyon jó érzés volt. A discóban szórakoztunk, szép este volt. És egy meglepő élmény: hajnali négy órakor a Maximusban odajött hozzám Vanja Udovicsics, megpuszilt és nagyon kedves szavakkal gratulált. Pont ő, aki ugye szerb, ráadásul nemrég összeverte Kis Gábort, akivel nagyon-nagyon jóban vagyok... Az az igazság, hogy már korábban láttam őt a teremben, meg is fordult a fejemben, hogy odamegyek és megmondom neki a véleményemet a dologról, de végül nem tettem. Aztán eltelt egy óra, ő jött oda, és azután, hogy így gratulált, már nem hoztam fel a szegedi esetet...

- Sok üzenetet kaptál itthonról?

- Igen, igen.

- Idézz fel egy emlékezeteset, kérlek!

- Varga Dani üzenete nagyon jól esett, megmondom őszintén, nem is sejtettem, hogy gondol rám, talán ezt emelném ki. Azt írta: "Gratulálok! Ez nem semmi! Nagyon ügyes voltál. Varga Dani" Jól esett, megmondom őszintén. Küldtek üzenetet a volt csapattársaim, barátok, a családhoz tartozók, régi ismerősök, rengeteg jókívánság jött. Olyanoktól is, akikkel ritkábban tartja a kapcsolatot az ember, de erre felfigyeltek. Jó volt, nagyon-nagyon jó volt!

- Ezúton csatlakozunk mi is a gratulálók hosszú sorához és persze azért kötelességünk feltenni még egy kérdést: hol folytatod jövőre...?

- Szólok neked, ha eldöntöttem, de még nem tudom.

- Min múlik?

- Nem az anyagiakon. Ha azon múlna, akkor maradnék, ez teljesen biztos... Nem emiatt gondolkodom...


LEN Kupa döntő, visszavágó

Cattaro-Savona 8:5 (0:1, 2:2, 2:1, 3:1, 1:0, 0:0) - hosszabbítás után
Kotor, v.: Juhász Gy., Koryzna (lengyel)
Cattaro: Pjetlovic, Nastran, Vukcsevics 1, Bjelobrkovics, Kordics, Smodlaka, Varga T., Djogas 3 (1), Lobov, Zanetics, Kunac 1, G. Filipovics 3, Misics. Edző: Mirko Vicsevics.
Savona: Pastorino, Varellas 1, Mistrangelo F., Giacoppo, Damonte, Rizzo 2,  Janovic 1, Angelini, Lapenna, Fiorentini D., Aicardi, Fiorentini G. 1, Conti. Edző: Claudio Mistrangelo.
Gól - emberelőnyből: 5/8, ill. 5/11
Gól - ötméteresből: 1/1, ill. -

A Cattaro 15:14-es összesítéssel nyerte el a trófeát.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK A MÉRKŐZÉSRŐL

VLV-VIDEÓ (RTCG):


Varga Tamás létfontosságú gólpassza, két gyors gól


A meccs vége


Eredményhirdetés

3 régi hozzászólás

Hakapeszi hozzászólása
2010.04.16. 15:40

Valószínű pont ezért emelte ki. Ez a Varga Dani sportemberi nagyságáról árulkodik, bár nyilván nem Csuvi tehetett róla, hogy akkor Dani kevesebb lehetőséget kapott. Egyébként nagyon színpatikus interjú. Gratulálok még egyszer ehhez a fantasztikus ismétléshez és sok sikert a továbbiakban, akárhogyan is alakul.

Herold hozzászólása
Herold28890
2010.04.16. 10:15

Gratulál minden Vasas drukker is! Ez tényleg unicum! Kellene a játéka hozzánk is! Dani üzenetét kicsit furcsálom,tudtommal nem voltak olyan jóban...Elég nagy helyet,időt elvett tőle mikor együtt játszottak a vasasban!

szamárhegy hozzászólása
2010.04.16. 08:49

Nagy-nagy gratuláció Varga Tamásnak, a harcosnak, aki most éppen Kotorban volt részese egy szép sikernek!