FACEBOOK

Kiszelly Gábor már nem a Játékvezetői Bizottság elnöke

Kiszelly Gábor már nem a Játékvezetői Bizottság elnöke
hozzászólás, 2010.03.31.

Kiszelly Gábor megnövekedett munkahelyi terheire hivatkozva lemondott az MVLSZ Játékvezetői Bizottsága elnöki tisztségéről. A szövetség hivatalos oldalán található információ szerint a lemondás egyoldalú nyilatkozat, a benyújtásával hatályossá vált. A testület irányítását az új elnök megválasztásáig Székely Balázs és Marnitz Miklós JB-tagok látják el. Az új JB-elnököt az MVLSZ elnöksége választja majd meg.

Kiszelly Gábor, a külföldön legtöbbet foglalkoztatott magyar játékvezető másfél éve lett a Játékvezetői Bizottság elnöke. Telefonon érdeklődtünk lemondásának okairól, de a szűkszavú lemondó levelében foglaltakat csak egy-két mondattal egészítette ki.

- Tényleg több lett a munkám, de azt sem tagadom, hogy úgy gondoltam, változtatni tudok néhány
idejétmúlt, rossz beidegződésen, - s önkritikusan be kell vallanom -
 ez nem nagyon sikerült. Elvi jellegű kérdésekről van szó, és sokan látják ezeket a problémákat a medence partján is. A változások eléréséhez „kevés voltam”.

- Legalább egyetlen példát halljunk, milyen változásokat nem sikerült megvalósítani.

-
Nem szeretnék egy példát külön kiragadni, mert rengeteg javaslatom és ötletem volt az amúgy rendkívül szubjektív játékvezetés hatékonyabb és egységesebb működésére, menedzselésére és ellenőrzésére, de minden kezdeményezésem valahol elakadt, nem sikerült megvalósítani, vagy végrehajtani. Igazából a sportág más részein tevékenykedőknél sem látom a megújulni vágyást, sokan látják az egyre nagyobb problémákat, de ennél tovább senki sem jut és így mindenki csak a pozícióját féltve a saját pecsenyéjét sütögeti. Szemléletbeli változásra jelen pillanatban nem sok esélyt látok szeretett sportágamban, ezért én is feladtam a harcot és most beállok a pecsenyesütők sorába.


- A lemondás vélhetően nem érinti a játékvezetői tevékenységedet sem itthon, sem külföldön.


- Így van.


- Köszönöm a tájékoztatást!

14 régi hozzászólás

gasoline hozzászólása
2010.04.13. 21:31

Ha nem lenne ma Magyarországon a vízilabda-rajongó Beck Gyuri, akkor olyan mély lenne már trutymák az imádott sportunk körül, hogy Londonba kár lenne a repjegyért... Emlékeztek az aranygálás sztorijára, hogy hogy győzte meg a Voda brit központját arról, hogy egy számukra teljesen idegen és a cég globális marketingstratégiájába egyáltalán nem passzoló sportot kell nálunk támogatni? Én is rohannék megvenni a DVD-t a döntőkkel (+ sydney-i jugó elődöntő). Tényleg röhej, hogy nem tudom a gyerekeimnek megmutatni Vári csavargólját sem...! Kedves MTV! Csak emlékeztetőül, idén, nyáron lesz 10 éves az első arany, kiváló alkalom a meccsek levetítésére. Ha a Szomszédok befér a műsorba, akkor talán Kósz Zoliéknak is akadna műsoridő.

szamárhegy hozzászólása
2010.04.06. 01:41

sasa, Én is túl vagyok már azon a koron, hogy minden ajándéktárgyat begyűjtsek (pólón,sapkán,poszteren azért keveset gondolkodnék :) , de nem becsülném le ezek fiatalságra gyakorolt hatását. Az elmúlt évtizedben a labdarúgó Aranycsapathoz hasonló léptékű póló Aranycsapatot láttunk/látunk, ilyen sikerek évtizedes várakozások után jönnek, legyen csak róluk ezernyi hazavihető emlékünk. Nekem Faragóékról volt poszterem, legbecsesebb dísze volt szobámnak, minden nap emlékeztetett a magyar sport sikereire. Talán észbe kap valaki...

sasa hozzászólása
sasa28721
2010.04.03. 08:13

sálra, pólóra, baseball sapkára, kulcstartóra nem tudom szükség van-e. nekem biztosan nincs. de hogy a korábbi meccsek (válogatott/nem válogatott) meccsek nem hozzáférhetők azt én is mérhetetlen butaságnak tartom. ráadásul most még olyanok is vennének belőle, akiknek nagyon laza kapcsolata van a vízilabdával. lehet néhány év múlva már csak játékosfeleségek vennék karácsonyra. biztos, hogy érdemes kivárni ezt az időt?

Szöszke hozzászólása
2010.04.02. 23:22

Szamárhegy kollégának:a 2001-es hazai rendezésű EB-re készült szerintem utóljára válogatott fotós póló. A vodafone gálára ugye készült az újság különszám autogram kártyákkal. Volt pár falinaptár kezdeményezés de az is vagy három éve nincs. No és CS.G. három lerakhatatlan könyve.

Szöszke hozzászólása
2010.04.02. 23:19

"Ködös" emlék lenne már csak a tavalyi vodafone gála? A Fiúk meg is mutatták,hogyan is képzelik az újításokat. Az exelnök úr meg mondjukk legalább bevallja de beállt a sorba. ha nem vezetne többet akkor picit hitelesebb lett volna ez az egész.:(

szamárhegy hozzászólása
2010.04.01. 13:43

qqcska, Idetartozik, a pólót közelebb kell vinni a közönséghez, ennek egyik eszköze a bíráskodás, a játék látványossá tétele, bevitele a nyári strandszezonra, a pálya méretének csökkentése, de legalább olyan fontos, hogy az érzelmi azonosulást erősítő 'kedvenc csapatom, játékosom' pólók, sapkák, poszterek, zászlók, stb. (vizes sportokban érdekelt ruházati cégeket ez nem érdekli?!) elérhetőek legyenek, az Eger póló akciója pozitív példa volt, hogyan lehet a nézőből apró lépéseken keresztül szurkoló. A dvd hiánya totál érthetetlen, erre is várni kell 50 évet, mint a 6:3-ra? Érthető, hogy a sportág vezetői nem a XXI.sz.-ban szocializálódtak (bár a profi csapatsportokban ez legalább 30 éve bevett szokás) de saját korlátaikat belátva kérhetnének segítséget, tanácsot, de gondolom a sportág jelenlegi szponzorainál is dolgozik pár kiváló szakember.

qqcska hozzászólása
qqcska28681
2010.04.01. 00:07

nem pont ide illik, de egy megjegyzés szamárhegy kollega kommentjéhez. érdemes megnézni, hogy pl. a Premier League-ben, az NBA-ban mekkora szerepe van a csapatokra épített termék eladásoknak (pólók, törülközők, sérvkötők, ...). itthon 2008 őszén (Karácsonyán!!) arra nem volt képes a szövetségben senki, hogy a királyi TV-vel karöltve kiadja DVD-n a 3 olimpiai arany-meccset (vagy összefoglalókat az összesről, mittudomén...) szerény véleményem szerint a momentumot kihasználva jelentős hasznot lehetett volna realizálnia a szövetségnek. sajnos a klubok jelentős része (mindegyik???) és úgy látszik a szövetség is, csakis a szponzorokban tud gondolkodni.

szamárhegy hozzászólása
2010.03.31. 21:03

A fiatalabb generáció tagjai közül jópáran kifejezték már, hogy a vízilabda népszerűbbé tétele érdekében számos újításra lenne szükség (szabályok, bíráskodás, nyári szezon, nemzetközi bajnokság, kisebb pálya, marketing, stb.) , amire sajnos a nemzetközi (és úgy tűnik a hazai sem..) vízilabda szövetség jelenlegi vezetői nem reagáltak érdemben. Bízom benne, hogy rövidesen megtörténik majd egy generációváltás és a sportág elindul a professzionális csapat sportágak (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong) útján. Persze ehhez, a meghatározó póló országokban is hasonló folyamatoknak kellene elindulni, esetleg a pólót támogató nagy cégek bevonásával.

Sette hozzászólása
Sette28679
2010.03.31. 17:56

"én is feladtam a harcot és most beállok a pecsenyesütők sorába" 2010, Magyarország

qqcska hozzászólása
qqcska28677
2010.03.31. 15:56

most nagyon őszintén: minek kell egy ilyen interjút idetenni, amelyik arról szól, hogy "neked sem mondok semmit". Kiszelly-n kívül van még kb. 20 ember aki tud ezekről a dolgokról, 200 sejti, 2000 pedig találgat - el lehet képzelni, milyen pontos infók fognak megjelenni a polós fórumokon... KG nem hülye, akar még meccset vezetni, nem fog mondani semmit, főleg nem egy olyan közegben, ahol nagyon nagy nevek nagyon kicsinyes dolgokat tudnak tenni (ez most NEM CSAK a vizilabdára vonatkozik).

balzs hozzászólása
balzs28675
2010.03.31. 15:06

Lehet nem ártana az MVLSZ elnöki pozícióba egy újító gondolkodású személyt helyezni, aki talán kezdeményezhetne változásokat.

balzs hozzászólása
balzs28674
2010.03.31. 15:05

Sírjunk vagy nevessünk?

Tyúk hozzászólása
Tyúk28673
2010.03.31. 13:31

Kérdem én, ki érhet el bármilyen változást, ha nem azok, akik ilyen pozícióban vannak?

cowk hozzászólása
cowk28672
2010.03.31. 12:34

na, senki? :D