FACEBOOK

Kiben bíznak az emberek? Kemény Dénes őrzi helyét az élmezőnyben

Kiben bíznak az emberek? Kemény Dénes őrzi helyét az élmezőnyben
hozzászólás, 2010.03.29.

A Capital Research Piackutató Intézet idén is felmérte, hogy a széles tömegek mely közismert emberek iránt éreznek feltétlen bizalmat, bizalmat, vagy éppen semmilyen bizalmat. Mint emlékezetes, ezt a “megbízhatósági versenyt” tavaly Kemény Dénes nyerte. Az idei, osztályozáson alapuló eredménylistán szintén az élen végzett, míg a bizalmi index alapján kialakított listán Egerszegi Krisztina, Kemény Dénes, Rubik Ernő az első három sorrendje. Az általános tapasztalat az, hogy a korábban megbízhatónak ítélt emberek iránti bizalom nem csökkent, hanem erősödött.

A Reader's Digest megbízásából készített felmérés a harmadik ilyen kutatás volt, 2007 és 2009 után. A vizsgálatot januárban végezték, kérdezőbiztosok segítségével, 500 ember telefonos megkérdezésével. A közvélemény-kutatás összegző anyaga szerint:

„A közéleti szereplőkbe vetett bizalmat kétféleképp lehetséges számszerűsíteni. Először úgy, hogy megnézzük a válaszadók mekkora része értékelte 5-ös osztályzattal (teljességgel megbízik benne) az adott közszereplőt. Ez alapján 10 olyan közszereplőt találtunk, akikben az őket ismerők többsége teljesen megbízna. Többségük sportoló, ami jelzi a lakosság kimagasló sportteljesítmények iránti megbecsülését. Az élen Kemény Dénes végzett, aki már sokszor vezette győzelemre a magyar vízilabda válogatottat. Mindenki szeretett „egérkéje” Egerszegi Krisztina továbbra is élvezi a lakosság többségének bizalmát. A világ legjobb sakkozónője Polgár Judit, a félelmetes horgairól hírhedt Erdei Zsolt ökölvívónk, valamint világbajnok műrepülőnk Besenyei Péter is bekerültek a legmegbízhatóbbnak tartott közszereplők közé.”

Az úgynevezett bizalmi index kiszámításánál figyelembe vették azt is, hogy a listán szereplő embereknek mekkora az ismertsége. Kemény Dénes – számunkra némi meglepetésre - itt csak a középmezőnyben végzett - megelőzte őt többek között Bóna Márta meteorológus és Győrffy Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs
igazgatója is. Így a bizalom és az ismertség együttes figyelembe vételekor Egerszegi Krisztina nyert, nem sokkal megelőzve Kemény Dénest és Rubik Ernőt.

A Capital Research Piackutató Intézet anyaga (pdf).

1 régi hozzászólás

sasa hozzászólása
sasa28682
2010.04.01. 07:17

mi ez a lista? pl EK-val kapcsolatban miben bízhatunk? hogy megtartja az olimpiai érmeit? vagy hogy még legalább 3 reklámfilmben viszontláthatjuk? KD-nél érthetőbb, mert ő még aktív. bízhatunk abban, hogy zágrábban első lesz a csapat, meg londonban stb. vajon a római kudarc miatt csökkent KD bizalmi indexe? azért nagyon jó, h erről a felmérésről is értesülhettünk...