FACEBOOK

Biros Péter visszatér a válogatottba!

Biros Péter visszatér a válogatottba!
hozzászólás, 2010.03.22.

A bejelentés váratlan, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok Peking után eredetileg két évet szeretett volna "szabin tölteni", de Kemény Dénes rábeszélésére az első esztendőt mégis bevállalta. Most pedig, fél évnyi kizárólag klubjáték után ő jelezte: már a zágrábi EB előtt felvenné újra a fonalat. A Kemény-legények csapatkapitányával döntésének motivációjáról beszélgettünk, s természetesen kíváncsiak voltunk a szövetségi kapitány reagálására is.

BIROS PÉTER a VLV-nek:

- Jeleztem Dénesnek abbéli szándékomat, hogy szívesen állnék újra a válogatott rendelkezésére - ennyi a hír.

- Mi motivált, hogyan jutottál erre az elhatározásra?

- Van egy hónap pihenő a bajnokság vége és a válogatott felkészülésének kezdete között. Ennyi idő úgy érzem, elegendő lesz, hogy pihenjek és eléggé motiváltnak érzem magam. A negyedik olimpiám következik és úgy érzem, hogy ezt kell tennem.

- Amikor fél évvel ezelőtt beszélgettünk, megvilágítottad a helyzetet, hogy miért választottál egy év pihenőt. Az elmúlt fél év mennyire teljesítette a várakozásaidat, hiszen az Egerben játszottál. Ki tudtad-e magad pihenni? Hogy vagy egészségileg, milyen a fizikai állapotod?

- Annak ellenére, hogy még az Interliga is bejött az idei programba, nagyon jól érzem magam. Bízom benne, hogy megtalálták a lábam izomszakadásának okát, mióta csinálom az előírt gyakorlatokat, nem is volt sérülésem. Nem látom akadályát, hogy folytassam már ezen a nyáron, bízom benne, hogy tudok segíteni. Ami talán változott a fél évvel ezelőtti beszélgetésünkhöz képest, az az, hogy kifejezetten érzek magamban erőt arra, hogy már most aktívan része legyek ennek a csapatnak. Fizikailag pedig teljesen rendben vagyok, reméljük, így is marad, le is kopogom...

- Mit szólt a család? Mit mondott a feleséged, gondolom, megbeszéltétek a döntést...

- Jutkának nem volt ellenvetése, csak azt kérdezte, hogy én hogy bírom-e. Rábólintott. A fiúk még nem tudják...

- Annak idején azt is az időleges kiszállásod egyik indokaként említetted, hogy hadd kapjanak bizonyítási lehetőséget a fiatalok. Nos, gondolom, figyelted a csapatot azóta is, milyenek a fiatalok?

- A magyar fiatalok mindig is nagyon tehetségesek voltak és ha ráéreznek a dolog ízére, ha elég lehetőséget kapnak, akkor bele fognak jönni. Vannak olyanok, akik Londonban nem lesznek még ott, majd utána kapnak nagyon nagy szerepet. Meglátjuk. Láttam jó dolgokat, a Kanada, USA és Ausztrália elleni mérkőzés éppen arra jó volt, hogy ki-ki megmutassa, mire képes, de azért a magyar válogatottnak nem ezeket a meccseket kell megnyernie az olimpiai aranyéremhez. Mindenesetre azt láttam, hogy vannak olyan fiatalok, akikre bátran lehet támaszkodni. Igaz, már nem is mindegyikük számít annyira fiatalnak...

- Hogy látod a magyar válogatott helyzetét és a körülöttünk lévő világot - persze vízilabdás értelemben, tehát elsősorban a szerbek játékát...

- Úgy látom, semmivel nem voltunk elmaradva a többiektől a római világbajnokságon. Az sokszor bebizonyosodott már, hogy ha elég idő van felkészülésre egy világverseny előtt, tehát ha van mód rendes alapozásra, majd kétkapuzásokra is, akkor jól szerepelünk. Az aranyérmek esetében ez mindig így volt.Véleményem szerint a magyar válogatott jobb lesz, mint amilyen volt a világbajnokságon, azt nem tudom, hogy a szerbekre is igaz-e ez. Szerintem ők már sokat nem fognak javulni, bennünk viszont még óriási fejlődési lehetőség van.

- Csapatkapitányként nyilván az lesz a legfontosabb feladatod, hogy összefogd a csapatot, segítsd személyes kontaktusokkal is az általad említett fejlődési lehetőség kiaknázását.

- Tavaly kevés volt az idő személyes beszélgetésekre, hiszen lélegzetvételnyi volt a válogatott felkészülési ideje, remélem, most jut erre is. A másik, ami igazán összekovácsol egy társaságot: a nagy csapatok elleni győzelem. Azt hiszem, ez is hiányzott a tavaly. Nem játszottunk igazán komoly meccseket, volt két komoly mérkőzésünk, mindkettőt elvesztettük ugye, a szerb válogatottal szemben. Az ilyen meccsekből kell nekünk több, hogy megerősödjünk és elhiggyük magunkról, hogy bármikor bárkit meg tudunk verni.

- Muszáj megkérdeznem a legutóbbi Vasas-Eger meccsen történtek fényében, hogy a vízben kialakult konfliktusod Varga Dénessel milyen kihatással lehet a válogatottbeli közös munkára?

- Semmilyen kihatással nem lehet. Meg kell beszélni és félre kell tenni a sérelmeket a közös munka érdekében, ha egyáltalán vannak. Úgy érzem, ezzel sem lesz probléma. Nem szabad benne maradnia az emberben egy ilyen dolognak, én a magam részéről már másnap lezártnak tekintettem, nem foglalkoztam vele.

- Köszönöm a beszélgetést, sikeres visszatérést kívánok!


- Egyáltalán nem örülök... - mondta Kemény Dénes, amikor felhívtuk, hogy megtudjuk a véleményét Biros Péter bejelentéséről. Két másodpercnyi döbbent csend után persze kiderült, hogy a kapitány viccel...

- Péter 97 óta játszik a csapatban. Nagyon sok szempontból lényeges a jelenléte. Nyilván ezzel egy fiatal játékos nem kap lehetőséget, hiszen "darabszámra" eggyel kevesebb hely lesz, viszont a többi még biztosabb háttérrel tudja nekem bizonyítani, hogy mire képes. Örülök, hogy Péter példamutató abban - és tulajdonképpen ez a leglényegesebb - hogy kellő pihenő után visszatér és segíti a csapatot. Négy hét pihenőt tervezek a play offtól az első edzésig, s jó, hogy Péter a többiekkel együtt nekivág egy hosszú és nehéz felkészülésnek. Ez igazából London szempontjából rendkívül hasznos, de  természetesen így Zágrábban is nagyobb esélyünk van a jó szereplésre. Külön örülök annak, hogy Péter döntéséből az derül ki, nagyon buzog a vére Londonra...

- Gondolom, a csapatkapitányi feladatok szempontjából is fontos lesz a jelenléte.

- Mindenképpen megkapja a bizalmamat mint csapatkapitány, de nagyobb aktivitást szeretnék tőle, mint tavaly, amikor először töltötte be ezt a tisztet. Péter a habitusánál fogva egészen másfajta sportember, mint elődje, Tibor, s úgy éreztem, egyszer-egyszer felvállalhatott volna konfliktusokat. Egyébként nagyon jó csapatkapitányi vénát látok az utóbbi időben Madaras Norbiban is, aki mindig visszahúzódó volt, s most egyetlen balkezesként jól irányított, higgadt támasza volt a csapatnak. Úgyhogy a feladatokat szét fogom osztani az ilyen típusú játékosok között.

- A legközelebbi válogatott összetartás?

- Április 18-án, vasárnap találkozunk és másnap, hétfőn játszunk Pécsett a szlovák válogatottal. Valószínűleg már vasárnap tartunk egy edzést, aztán hétfő délelőtt is, s ezután utazunk Pécsre. Érdekesség az utazás módja. Belföldre általában nem busszal, hanem kocsikkal utazunk, mert így rugalmasabbak, mobilabbak vagyunk. A jövőben ezekre az utakra, úgy tűnik, hogy a Volvo Autó Hungária Kft. mindig a rendelkezésünkre bocsát annyi személyautót, amennyire szükségünk van. Ezt a jelenlegi támogatási szerződésen felül teszik, tehát nem lenne kötelességük, s ezt ezúton is szeretném megköszönni!

5 régi hozzászólás

Szöszke hozzászólása
2010.03.22. 21:31

Nem lepett meg a döntése. Egy ilyen tudású é szívű játékosra pedig mindig szükég van:) Még sok sok nagy sikert Péter!

Nita hozzászólása
Nita28518
2010.03.22. 17:43

A mai nap (egyik) legjobb híre!:) Remélem hamarosan a többi "öreg" fiú is, hasonló bejelentést fog tenni! Addig is, Hajrá Vízilabda Válogatott!!!

Csorba László hozzászólása
2010.03.22. 10:29

Nagyon örülök! Ezzel 1 ember lezárja a halogató taktikát és bejelentkezett. Jó volna, ha a többi "öreg" is így tenne, még a zágrábi eb előtt, így Kemény Dénesnek is döntenie kellene, ami - akár így, akár úgy - megszüntetné a bizonytalanságot az egész csapatban. Ez szerintem csakis hasznára válhatna a csapatnak. Hajrá Péter, hajrá magyarok!

Yoda hozzászólása
Yoda28509
2010.03.22. 09:36

És én fogadtam is erre...nyertem...jessz:))) Köszönjük! Hajrá Peti! Hajrá Magyarok!

Daret hozzászólása
Daret28508
2010.03.22. 04:03

Ez jó hír, örülök! Hajrá Peti, Hajrá Eger, Hajrá Magyar Válogatott!