FACEBOOK

Magyarország-Egyesült Államok - élő közvetítés

Magyarország-Egyesült Államok - élő közvetítés
hozzászólás, 2010.02.25.

A hódmezővásárhelyi Volvo Kupa második napja. Az ellenféllel  kapcsolatban szívesen emlegetjük, hogy velük játszottuk a pekingi olimpia döntőjét. Ma kisebb a tét.

A meccs 19 órakor kezdődik.

Addig elmondjuk, hogy Kemény Dénes még szerdán este beszélt a tornán részt vevő többi válogatott kapitányával. Megállapodtak, hogy a péntek délutánról szerda délelőttre előrehozott Ausztrália-USA meccs helyett pénteken 17 órától egy gálameccsnek szánt edzőmérkőzést játszik Ausztrália néhány magyar játékossal megerősített válogatottja az Egyesült Államok csapatával. A torna meccsét ugyanis azért kellett előrehozni, mert három ausztrál játékosnak el kell utaznia. Kemény Dénes "odaadja" néhány játékosát (hiszen mi amúgy is többen vagyunk a nevezhető 15-ös létszámnál), s így a nézők sem károsodnak. Az edzőmeccs erdeményét természetesen nem veszik figyelembe a Volvo Kupa sorrendjének megállapításánál.

Megérkeztünk az uszodához, ahol hosszasan várakoztunk a bejáratnál. Próbáltunk bejutni mindenhol, de mindhiába, sehol sem engedtek be minket. Végül kinyitottak két kis ajtót, ahol a több száz néző szorításában bepréseltük magunkat. 

A medencetérben ezúttal nem kaptunk helyet (asztalt sem), úgy kapartunk elő egy kempingszéket az egyik raktárból és szépen lecsüccsentünk a zsűriasztal mellé, ölben a laptoppal. Még az is előfordulhat, hogy innen is elküldenek minket, ebben az esetben nem kizárt, hogy nem tudjuk élőben közvetíteni a mai mérkőzést... (Később kiderült, hogy ezen a napon a fő szervezői feladatokat a helyszínen nem a helyiek, hanem az MVLSZ illetékese látta el.)

Fél óra van még a kezdésig, a hódmezővásárhelyi városi fúvószenekar szórakoztatja a nagyérdeműt.

Kezemben a nevezési lista. Mindkét csapatnál 14 név van beírva. A kapusok közül mindössze Szécsi nevét látom rajta, így igen gyanús, hogy ő védi végig a meccset. További kapusainkon kívül Bundschuh és Vámos sem játszanak ma.

Terpenka (kanadai) és Birakis (görög) vezetik majd a találkozót.

A bemutatás megvolt, hamarosan kezdés.

Az amerikai delegátusnak McDonald's-os menüket osztanak ki a VIP szektorban.

Kezdődik a mérkőzés! 

Varga Dénes elhozza a labdát.

Hosnyánszky passzol Steinmetz Ádámhoz, aki nem tudja rendesen kapura lőni, Moses véd.

Monsees rakja be középre, veszélytelen.

Varga Dániel középre passzol Madarasnak, Norbi átveszi bal kézre és úgy 8-9 méterről nagy erővel belövi (1:0).

Az amerikaiak támadóideje lejár.

Steinmetz Ádám harcol ki fórt, Hosi lövi el a végén, Moses szögletre tolja. Hiába reklamálunk, ők jöhetnek.

Gyorsan meg is szerezzük a labdát.

Két és fél perc telt el.

Steinmetz Ádám ellen kontra.

Warden ejt, Szécsi nem éri el (1:1). 

Kapunk egy előnyt, Madaras megkapja, kitapos, lóbál néhányat és jó erősen belövi (2:1). 

Buckner lövése a Szécsi által védett kapu fáján csattan.

Varga Dani centerezik Kis Gábornak, a center pedig félcsavarral, szép mozdulattal belövi (3:1).

Madarast kiállítják, kialakítanak egy nagy helyzetet a vendégek, amit kihagynak.

Madaras távolról próbálkozik, a mezőnybe üti vissza a kapus, nálunk marad a labda. Hosnyánszky középre játsza Hárainak, aki három védő gyűrűjében átveszi, felpörgeti magának és akkor valahogy belenyúl az egyik bekk...

Mátyást kiállítják. Hopkins célozza meg a rövidet, de a Hosi és Szécsi jól zárják a szöget.

Egy kivédett támadás itt, egy ott.

Kontrát ítélnek ellenünk, az amerikaiak már el sem indulnak, olyan kevés idő maradt a negyedből.

SZÜNET 

Szivós és Monsees úsznak rá, Marci elhozza.

Madaras centerezik, Steinmetz Ádám lábbal próbálja maga elé rakni a labdát, majdnem..

Varga Dániel blokkol hátul. 

Dumi a bal szélről próbálkozik üresen, de Moses jól zárja a szöget.

Szécsi ellen megint ejtéssel próbálkoznak, ez most nem jött be.

Épphogy befújják a fórt nekünk, Varga Dani lő egy nagy gólt (4:1). 

Huttenről lehámozza Hosi a sapkát, ezért kiküldik a ketrecbe. Jól játszák meg a fórt, Wright passzából Hutten büntet (4:2).

Két perc telt el.

Kis Gábor kap passzt középen, elveszik tőle a labdát. A bíró azt mutatja, hogy azért nem ítélt semmit, mert Kicsi végig fogta a labdát.

Azért az érezhető, hogy az amerikaiak kicsit felszívták magukat a mai meccsre. 

Kontra után felúszunk, Hosnyánszky lövi el, Moses véd és már mutatja is a következő figura számát. 

Szecska megfogja Wright lövését.

Két és fél perc még a nagyszünetig.

Monsees kiáll, Hosnyánszky nem hibázik, nyugodtan megkeresi a helyet a blokkok között és magabiztosan belövi (5:2)

Kivédekezzük a következő amerikai támadást.

Madaras megúszik, teljesen egyedül viheti kapura. Ugyan a nyakában lihet a védő, de mire utoléri a labda már a hálóban pihen (6:2). 

Marnitz irgalmatlan nagy bombát ereszt el, a kapufáról Mosesre pattan, róla ismét a kapufára, végül megfogja a kapus.

Szivós kiáll, 10 mp a szünetig. Szécsi a kapu torkából kotorja ki, szép védés!

NAGYSZÜNET

Varga Dénes elhozza a labdát. Picit később kontra.

Gergely állt be a kapuba. A zsűrit kapott nevezési listán nincs rajta, de a vízben ott van.

Előnyt kapunk, Steinmetz Ádám közelről behúzza a rövidre (7:2). 

Varga Dánielt állítják ki, Hohl el tudja lőni két védő keze között és Gergely keze alatt (7:3).

Két perc telt el a játékrészből. 

Szivós középre adja, Steinmetz Ádám pedig gyönyörű mozdulattal bepöcköli (8:3).

Varga Dénes úszik be a kapu elé a következő támadásunk végén, megkapja a labdát, beleér, de fölé.

Hohl előnygóljával tartja magát USA (8:4). 

A 15-ös sapkás amerikai is bejött a vízbe, rögtön ad is egy pontatlan beadást.

Fórt kapunk, Madaras lövi rá, a kapus beleér, fölé. Mégis ők jönnek... Hosi hevesen mutogat a szemére és magyaráz a bírónak.

Azevedo (aki egyébként Steinmetz Ádám csapattársa) dob gólt (8:5)

Hosnyánszky centerezik Kis Gábornak, szerelnek a védők.

Warden pattint úgy hat méterről, mellé.

Most Madaras centerezik Kis Gábornak, kontra. 

MacDonnel próbálkozik távolról. Ha kiemelkedett volna a vízből, talán lett volna erő a lövésben.

Kis Gábor ellen zsinórban harmadszor is kontra... Most már a nézők is morcosak, fütyülnek. 

Labdát szerzünk, egy gyors támadásra még van idő.

De van ám! Varga Dániel úszik meg a bal szélen, egészen a kapuig viszi, és a kapus feje fölött a léc alá lövi (9:5).

SZÜNET 

Az utolsó ráúszást Török Béla nyeri meg.

Madarasnak rá kell lőnie a támadóidő miatt. Távoli lövését Moses könnyedén védi.

Hátul megszerezzük a labdát.

Varga Dániel mérgesen a vízre pattintja a labdát, ugyanis értetlen módon kontrát ítélnek.

Smith furcsa ütemben engedi el a labdát, Gergely csak szögletre tud menteni. Megint Smith lő, ezt most megfogja Gergely.

Na, kapunk mi is egy kontrát.

Három perc van még a meccsből.

Madaras néhány lóba után kegyetlen erővel engedi el a labdát, ami visszajön a kapufa belső éléről...

Azevedo lövi rá, mellé.

Szivós bírkózik a védőjével úgy próbál kapura fordulni. Csak félig-meddig sikerül, Moses véd.

Három perc van még a mérkőzésből. 

Hárai ellen fújnak középen, Schroeder kapitány időt kér.

Brusztos küzdelem folyik, de érdemi helyzetről nem tudok beszámolni.

Madaras középre adja, már-már úgy tűnt, hogy megszerzik a védők, amikor egyszercsak ott terem Steinmetz Ádám, megszerzi a labdát, befordul, s már csak büntetőt érően tudják megállítani. Az ötöst Varga Dénes lövi be (10:5).

Hutten kiharcol egy előnyt, ami Hohl a blokkba lő.

Pont egy perc van hátra, amikor Kemény Dénes időt kér.

Az időkérés után kontrát ítélnek 8 másodperc játék után.

Labdát szerzünk, fél perc még, pont elég egy támadásra.

Szivós a félpályán túlról ível a kapu előterébe robbanó Marnitznak, aki átveszi és kíméletlenül belövi (11:5).

VÉGE

MAGYARORSZÁG-EGYESÜLT ÁLLAMOK 11:5 (3:1, 3:1, 3:3, 2:0) 

3 régi hozzászólás

kathleen hozzászólása
2010.02.25. 22:07

Annak nagyon örülök, hogy Szécsi hosszú idő után újra véd.

BT hozzászólása
BT28116
2010.02.25. 19:03

"Az amerikai delegátusnak McDonald's-os menüket osztanak ki a VIP szektorban." :)

kathleen hozzászólása
2010.02.25. 18:03

Szerintem jó dolog ez a "közösködés" az Ausztrálokkal.