FACEBOOK

Magyarország-Ausztrália - élő közvetítés

Magyarország-Ausztrália - élő közvetítés
hozzászólás, 2010.02.24.

Hamarosan számunkra is elkezdődik a IV. Volvo Kupa. A magyar csapat összeállítását már megkaptuk. Úgy néz ki ma is lesz újoncavatás, ugyanis Vámos Márton neve ott szerepel a 15 nevet tartalmazó listán.

Diapolo

A találkozó 19.00-kor kezdődik.

Ideértünk, kaptunk asztalt, áramot, pogácsát, működik a wifi. Biztos, ami biztos, leteszteltük a netsticket is, az is működik.

A kapusok közül Szécsi és Baksa, a mezőnyjátékosok közül pedig Erdélyi Balázs és Tóth Márton nincsenek nevezve a mai találkozóra. 

Kezdődik a bemutatás! Az amerikai Redding és a kanadai Terpenka lesznek a játékvezetők.

Kezdődik a mérkőzés!

Mi nyerjük az első ráúszást! 

Hosnyánszky próbálta megjátszani centerben Steinmetz Ádámot, de a védők megszerzik a labdát.

Varga Dani lövését Quinlivan védi, sarokdobás. Utána elveszítjük a labdát.

Cotterhill passzol Willnek, de Varga Dániel szereli.

Itt az első gólunk, Madaras a szokásos helyéről, jobb szélről szépen beteszi a bal alsóba (1:0)

Szivós kiszorított helyzetből is olyan erősen tudja kapura lőni, hogy a kapus csak besegíteni tudja a hálóba a lövést (2:0).

Szivós ellen ötöst ítélnek, Martin belövi (2:1). 

Egyébként Gergely kezdett a kapuban.

Itt az első fórunk. gyors és kemény passzokkal járatjuk a labdát, majd Varga Dénes átlövi a védelmet (3:1). 

Mellettem nagyon örülnek a szegedi tudósítók, amikor Török Béla is becsobban a negyed közepén.

Madaras pattint, fölé. 

Swiftet állítják ki, Marnitz középre adja, Kis Gábor átveszi, s még arra is marad ideje, hogy megnézze, hova kell rakni a labdát ahhoz, hogy néhány másodperccel később 4:1 álljon az eredményjelzőn.

Két és fél perc még.

Gergely véd, szöglet.

Kis Gábor harcol ki büntetőt, Streets követte el a szabálytalanságot. Hosnyánszky végzi el az ítéletet, simán bemegy (5:1)

Előnyt kapnak az auszik. Gilchrist lövését Hárai blokkoló keze üti ki.

Szivós nagyjából ugyanonnan lő egy nagyjából ugyanolyan gólt, mint a negyed elején (6:1).

Will kap középen egy passzt, Dumi pedig szépen (az ausztrál gyerek lehet, hogy nem ezt mondaná) szereli.

Madaras még kapura lő az utolsó másodpercben, de nagyon távolról. 

SZÜNET 

A hódmezővásárhelyi közönség nem valami lelkes, igencsak csendesen figyelik az eseményeket. Ha jól tudjuk, kb. 700 férőhelyes a lelátó. A medenceparton és a medence végében felépített ideiglenes (vip) lelátókon helyet foglalókkal együtt kb. ennyien lehetnek.

Mi hozzuk el a labdát másodszor is. Steinmetz Ádám víz alá viszi a labdát az akció végén. 

Martin begyűjti második hibáját is. Madaras adja be jobb szélről a fához, Szivós pedig magabiztosan húzza be középről. Marci harmadik gólja a mai meccsen (7:1).

Két perc eltelt a második negyedből.

Újabb ausztrál helyzet marad ki.

Steinmetz Ádám lövése éppen túlcsorog a képzeletbeli gólvonalon (8:1)

Hárait keresi Madaras passza középen, de Balázs nem tud kapura fordulni három védő gyűrűjében, az ausztrálok megszerzik azt.

A vendégek támadásai teljesen veszélytelenek... 

Quinlivan nagyot véd, sarokdobás. 

Varga Dumi ejt, megint véd a kapus. 

Most lejár az auszik támadóideje, továbbra is tanácstalanok.

Hoppá! Swift megúszik tök egyedül, a ziccer nem marad ki (8:2). 

Kis Gábort szerelik a védők.

Szűk három perc van még a nagyszünetig.

Hosnyánszky centerezik Kis Gábornak, ő pedig kilövi a jobb alsó sarkot (9:2)

Varga Dani blokkolja Roach lövését, a labda hozzánk kerül.

Török Béla távoli kísérletét megfogja a háló őre.

Kiállítják Gilchrist-et. Dumi lövése megakad a blokkban, de nálunk marad a labda. Ennek a legjobban Vámos Márton örül, aki a jobb szélen várja és kapja a passzt, majd laza mozdulattal belövi a hosszúba. Ez volt az első válogatott gólja (10:2)

FÉLIDŐ 

Azt azért leírom, amíg szünet van, hogy az alapvonalnál ülünk, pont előttem egy TV Crew feliratú pólós leány álldogál, a TV egyik kameráját kezelve. Néha kicsit bezavar a képbe, de reméljük nem maradunk le semmiről.

Ahogy az várható volt, kapust cseréltünk az második félidőre.

Madaras bal keze sül el 47 másodperc játék után (11:2)

Egy perccel később ismét Madaras próbálkozik, fölé pattint.

Marnitznak kell rálőnie a támadóidő miatt, mellé.

Marnitz a visszaúszás végén mehet is a ketrecbe, Gilchrist egy passz után belövi az előnyt (11:3).

Török Bélát biztatják lövésre a társak. Lóbál kettőt, rá is lövi, de Dennerley véd (a vendégek is kapust cseréltek).

Szivós centerezik Steinmetznek, akit addig-addig nyúz a védője, amíg ki nem állítják. A fórt Hosnyánszky lövi be, nagy erővel, pontosan célozva (12:3). 

Dyson lövi rá, Nagy Viktor feje fölött bemegy (12:4). 

A hatodik előnyünket kapjuk. Járatjuk a labdát, egészen addig, amíg Varga Dénes pontatlanul nem passzol testvérbátyjához, aki nem éri el a labdát.

Két perc van még a negyedből. 

Vámost kiállítják, az ausztrálok edzője időt kér. 

Nem hagyjuk őket lőni az időkérés után, mi jövünk.

Glichrist-et kiállítják, kipontozódik. Varga Dani - Varga Dénes - Hosnyánszky passzolgatnak, majd Vámoshoz teszik a labdát, ő pedig nagy erővel belövi (13:4).

Madaras kiállítását kivédekezzük.

SZÜNET 

Török Béla megnyeri az utolsó ráúszást.

Wow! Megszólalt az első "Ria-ria-Hungária".

Kemény Dénes hevesen reklamál, amikor Madarast kiküldik. Nagyon gyorsan megszerezzük a labdát.

Török Béla a tizenötödik gólunk szerzője (14:4). 

Madaras érkezik üresen középen, kapja a passzt, nyugisan berakja (15:4). 

Szivós második hibája után mellélövik.

Hárai kap labdát középen, tapos még egyet-kettőt, közben belövi. Tetszett a közönségnek is (16:4). 

Nagy Viktor véd.

Öt perc van még.

Steinmetz Ádámra két védő ugrik rá, szerelni tudják.

Előnyben az auszik. Cargill küldi kapura, Nagy Viktor odaér!

Martin kipontozódik, Hosi szinte egyből rálövi, Dennerley véd.

Roach lövi kapura, harmatgyenge. 

Fórt kapunk, Hosi káprázatos passzal szolgálja ki a középen emelkedő Steinmetz Ádámot. Ádi emelkedik, átveszi, és még mindig derékig kint van a vízből, amikor belövi (17:4).

Két perc még.

Roach távoliját Nagy Viktor gyűjti be.

Dennerley nagyot véd a túloldalon.

Mátyás pöcköl centerben, mellé.

Az utolsó perc kezdődik. 

Kis Gábor rakja fel az i-re a pontot (18:4). 

VÉGE

MAGYARORSZÁG-AUSZTRÁLIA 18:4 (6:1, 4:1, 3:2, 5:0) 

13 régi hozzászólás

waterpollo hozzászólása
2010.02.24. 23:09

Akkor fasza kis torna lesz.... sok mindent lehet majd leszürni belöle, jövöre hivjuk meg Egyiptomot is...

balzs hozzászólása
balzs28108
2010.02.24. 22:11

Kanada-Egyesült Államok 6?5 (2?1, 0?0, 2?3, 2?1)

Tyúk hozzászólása
Tyúk28107
2010.02.24. 21:19

Hosnyánszky nem is lehet, ha balkezesről van szó :)

cowk hozzászólása
cowk28106
2010.02.24. 21:13

(madaras ofkorz)

cowk hozzászólása
cowk28105
2010.02.24. 21:13

Norbi nagy formaban van es ez nagyon jo... szereny srac, amolyan divat-masodhegedus a reklamokban villogo arcok mellett, de BALKEZES es a posztjan lassan _tenyleg_ a vilag legjobbja! neki asszem _arany_ 6 ev jon...

Tyúk hozzászólása
Tyúk28104
2010.02.24. 20:56

Jó hazajönni, ha ilyen eredmény vár :)

19820819 hozzászólása
2010.02.24. 20:55

Bocs, tudom h nem vág ide. De hátha a szerk. tudja: mára tervezett interligameccs volt? (szeged-n.várad). Sehol nem olvasok róla - tán mert elmaradt? :) köszi

Chicago hozzászólása
Chicago28102
2010.02.24. 20:38

Csalodtam, nem lett meg a husz..:)) Holnap viszont egy szereny egy golos gyozelemmel is kiegyeznek, remelem meglesz, a tobbi mar csak mennyisegi kerdes..

Vitya hozzászólása
Vitya28101
2010.02.24. 20:05

a végén az a Kis Gábor gól, az valami durván szép volt!

cowk hozzászólása
cowk28100
2010.02.24. 19:59

mar jatszottak egy meccset asszem =D lehet csak elfaradtak.

Chicago hozzászólása
Chicago28099
2010.02.24. 19:37

Az ausztralok meg valoszinu nem alltak at (idozona), de ezzel egyutt orom a mieink jateka. Hajra Fiuk!

sibajnok hozzászólása
2010.02.24. 18:47

hja, kb. 1 oraja dobtak ossze :]

cowk hozzászólása
cowk28097
2010.02.24. 18:30

na, akkor csak van net =D