FACEBOOK

Varga Tamás ismét a LEN Kupa-döntő küszöbén

Varga Tamás ismét a LEN Kupa-döntő küszöbén
hozzászólás, 2010.02.17.

Az Euroliga-csoportkör hajrájának izgalmai miatt kevés figyelem irányult arra, hogy az elmúlt hétvégén rendezték meg a LEN Kupa elődöntőinek első fordulóját. A Cattaro csapatában pedig magyar is szerepel, sőt, jó esélye van arra, hogy a Szeged-Beton tavalyi kupagyőzelme után új klubjában védje meg címét. A kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamást kérdeztük a négygólos győzelemmel végződött Cattaro-Spandau 04 meccs részleteiről.

Diapolo

A két elődöntő egyik ágán olasz csapatok döntik el egymás között, hogy ki legyen a finálé szereplője. Az első találkozót Bresciában rendezték meg és a hazaiak némileg meglepő módon viszonylag simán nyertek. Félidőben négy góllal vezettek, de a vége csak háromgólos siker lett, ami határeset, ez a hátrány behozható a savonai visszavágón.

Ami a Cattarót illeti, az előjelek nem voltak kedvezőek, hiszen a csapat egyik sztárja, Varga Tamás rendkívül kellemetlen sérülést szenvedett, s még a játéka is kétséges volt. Mint előzetesünkben megírtuk, Csuvi még a Rijeka elleni találkozón kapott térddel egy rúgást a gerincére, s utána hiába kezelték folyamatosan mindenféle korszerű módszerrel, fájdalmai nem nagyon szűntek. A meccs előtti napon még lőni sem tudott rendesen, s a VLV-nek adott akkori nyilatkozata szerint úgy tervezte, talán csak azért fog játszani valamennyit, hogy „megijessze” a németeket, akik nem tudnak a sérüléséről, így valószínűleg a szükségesnél nagyobb figyelmet fordítanak rá, ha bent van a vízben.

A meccs jó játékot, sok izgalmat hozott. A montenegrói csapat jól kezdett, 2:0-ra elhúzott, de a németek egyenlítettek. Varga Tamás sokat volt vízben, hozta a szokásos „vezéregyéniség-szerepet”, még egy gólt is lőtt. A Cattaro fokozatosan elhúzott, s akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna, de úgy gondoljuk, hogy a négygólos előny elég lesz a berlini visszavágón.

LEN Kupa-elődöntő, első mérkőzés:

Cattaro-Spandau 04 8:4 (3:2, 1:0, 3:1, 1:1)
Kotor, v.: Simion (román), Naumov (orosz)
Cattaro: Pijetlovics, Nastran, Vukcsević 1, Bjelobrkovics, Kordics, Smodlaka 1, Varga T. 1, Djogas, Lobov, Zsanetics 3, Kunac 1, Filipovics 1, Misics. Edző: Mirko Vicsevics
Spandau 04: Tchigir, Bukowski, Schoedter, Naruska, Preub,Jungling, Savić 1, Miers, Schlotterbeck 1,Oeler 1, Mackeben 1, Stamm, Kong. Edző: Nebojsa Novoselac
Gól - emberelőnyből: 4/8, ill 1/9

VARGA TAMÁS a VLV-nek:

- A barátnőm hozott ki nekem kinezotape-et, beragasztottuk a hátamat, hogy amennyire lehet, lefixáljuk az izmokat, ne fájjon annyira. Sikerült két és fél-három negyedet játszanom, legfőképpen védekeztem, támadásban nem nagyon akartam még centerbe bemenni, meg a lövés eléggé fájt még. Egy gólt lőttem, az az egy kapura lövésem volt az egész mérkőzés alatt. A csapatnak jól ment, nagyon-nagyon jól játszottak a fiúk, nagyon akartak. Sokat készültünk erre a mérkőzésre, elemeztük ezt a csapatot, kaptunk DVD-t, az sokat segített. A mérkőzés úgy alakult, ahogy szerettük volna. Természetesen lehetett volna akár hat gólos győzelem is, 8:3-nál két fór volt, amit elpuskáztunk, akár 9:3 is lehetett volna, legfeljebb mondjuk 9:4 a vége. Sajnos az ott nem ment be, ők még belőttek egy akciógólt, 8:4 lett. Azt gondolom, mindegy, hogy négy vagy öt gól az előny, ennél a csapatnál mi jobbak vagyunk. Ha Berlinben is így játszunk, ott is nagyon jó eredményt tudunk elérni. Természetesen idegenben mindig nehezebb, ráadásul nekünk valamiért még inkább, de azt gondolom, hogy van esélyünk a döntőbe jutásra – nekem újra :-).

- Hogy van a hátad, mennyit vett ki belőled a meccs?

- Azt hittem, hogy utána jobban fog fájni, de az az igazság, hogy jobb lett. Az utolsó két negyedben nem volt csere, eléggé felment a pulzusom, ez jól átmosta szerintem a sérüléses részt, és jobb lett, nem rosszabb. Úgy érzem, minden nap egy kicsit jobb.



- Gondoltok-e már a döntőre?

- Én sosem gondolok, őszintén mondom, egy meccsnél előbbre. Természetesen már beszéltünk arról, hogy milyen fantasztikus dolog lenne döntőt játszani, meg én folyamatosan fűtöm őket, hogy micsoda érzés, és itt van nálam a LEN kupa kint, volt, aki már meg is nézte, hogy ilyet lehetne nyerni… Természetesen beszélünk róla, hogyne beszélnénk, de most mindenképpen a következő három hetet kell felépíteni lesz egy meccsünk szerdán a POSK Splittel, azt meg kell nyerjük, aztán kap a csapat négy nap pihenőt, majd két hét komoly felkészülés következik. Játszunk a Dubrovnik ellen, utána pedig készülünk az elődöntőre.


- Vannak-e nálatok a klubnál olyan gondok, mint a Primoracnál? Milyen a háttér, a légkör?

- A mi klubunk egy új klub, ez a második éve. Egy nagyon komoly menedzsment, háttér áll a csapat mögött, ez három emberből áll. Az ő üzleti vállalkozásaikról sokat nem tudunk, nem is a mi dolgunk. Azt tudjuk, hogy nagyon magabiztosan és jól mennek az üzleteik, és egyelőre mindig előre kapjuk a fizetést, a 10-ét még egyszer sem kellett megvárni, általában 1-jén, 2-án megjön a pénz, januárban már 28-án megkaptuk a februárit. Anyagi gondok abszolút nincsenek, sőt, nem mondtak még összeget, de nagyon szép prémiumot is fogunk kapni, hiszen bejutottunk a négy közé, s ez volt a klubnak az elvárása: a Jadranska Ligában 5-8. hely, a LEN Kupában az első négybe jutás. Ezért már jár prémium, ha a döntőbe bejutunk, azért még plusz lesz, az esetleges győzelemért pedig…, hallottam már sok mindent, de inkább nem is merem kimondani, meg nem is akarok erről beszélni.

- A következő szezonra vannak-e már elképzeléseid?

- Itt már egy hónappal ezelőtt jelezték, hogy mindenképpen szeretnék, ha maradnék, kérdezték, hogy jól érzem-e magam és hogy képzelem a jövőmet. Nekik is azt mondtam, hogy nem szeretnék még dönteni, egyelőre gondolkozom rajta. Természetesen – nem titok – benne van az is, hogy visszatérek Magyarországra, vannak lehetőségeim is, nem is egy, hál’ Istennek, még gondolkodom.

- Köszönöm a beszélgetést, jó felkészülést az elődöntő visszavágójára!


Erről a gólról nem csak az operatőr maradt le élőben, Varga Tamás is most látja először, pedig a vízben volt. Úszott visszafelé, hiszen elvesztették a labdát. Aztán visszanézett, és azt látta, hogy bent van a labda az ellenfél kapujában...


Zanetics furcsa gólja

3 régi hozzászólás

edsa hozzászólása
edsa27971
2010.02.17. 21:31

gratula!de az uton legyel ovatosabb!!Jo hogy a nagy balesetet megusztad az ijetseggel,de a kocsi gyagyara tört!hajra

ak47 hozzászólása
ak4727966
2010.02.17. 17:36

Mindent bele Tomi. le a kalappal előtted. vidd aranyra a csapatot...

waterpollo hozzászólása
2010.02.17. 13:14

Talán lehet, hogy nem a Vargát kellett volna elküldeni szegedről......