FACEBOOK

Kemény Dénes meghívottjai a VOLVO KUPA hetére

Kemény Dénes meghívottjai a VOLVO KUPA hetére
hozzászólás, 2010.02.16.

Kemény Dénes kijelölte azt a 19 játékost, aki a jövő héten, hétfőtől péntekig együtt készül. Az edzések mellett négy hivatalos mérkőzés is szerepel a programban: hétfőn este a miskolci Kemény Dénes Sportuszodában Kanada, szerdától péntekig a hódmezővásárhelyi Volvo Kupán Ausztrália, az Egyesült Államok és ismét Kanada lesz az ellenfél. A Sportklub Televízió mind a négy meccset élőben közvetíti.

A meghívottak listája nem okoz meglepetést, a kapitány újra bizalmat szavazott az idei év első edzőtáborozásán részt vett 17 játékosnak, hozzájuk csatlakozik a sérüléséből felépült háromszoros olimpiai bajnok, s ezzel "rangidős" Szécsi Zoltán, valamint a tavaly novemberi martfűi edzőtáborozásra már meghívott KSI-s tehetség, a balkezes Vámos Márton.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy a külföldön játszó magyarok közül most is két játékos, a reccós Madaras Norbert és a kotori ("primoracos") Steinmetz Ádám jön haza az összetartásra. A VLV rendszeres olvasói tudhatják, hogy mindketten csúcsformában vannak...

A meghívottak:

Kapusok: Baksa László (Szeged), Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas), Szécsi Zoltán (Eger)

Mezőnyjátékosok: Bundschuh Erik (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Madaras Norbert (Pro Recco), Marnitz Gergő (Honvéd), Mátyás Zoltán (FTC), Steinmetz Ádám (Primorac Kotor), Szivós Márton (Honvéd), Tóth Márton (FTC), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Vasas), Varga Dénes (Vasas), Vámos Márton (KSI).


- A gyakorlás mellett meg fogunk próbálni mind a négy meccsen egyidejűleg jól is játszani, hogy a közönségnek is tessék, amit lát. Fontos, hogy a játékosok élvezzék a játékot, és ha ők élvezni fogják, akkor én is... Ugyanakkor azt is szeretném, hogy azért egyenesedjenek a kérdőjelek, ezért is próbálok a héten mindenkinek lehetőséget adni.

- A hétfői meccs Miskolcon, a Kemény Dénes Sportuszodában lesz. Milyen érzés?

- Megtiszteltetés, hogy az első válogatott mérkőzést játsszuk ennek az uszodának a rövid történetében, jó érzés, hogy rólam van elnevezve, de hogyha ez nekem fontosabb lenne, mint az, hogy a válogatott Londonra készülésében ez a meccs is egy állomás, akkor már most elkezdeném aláásni az olimpiai szereplésünket.

- Hogy értékeled a magyar kupacsapatok elmúlt hétvégi szereplését?

- Úgy gondolom, hogy jó eredmény mind a három csapaté. Amit a Honvéd Marci fegyelmezetlensége után elért ezzel a bivalyerős szerb csapattal, szerintem elfogadható, sőt, jó eredmény, nyilván a Vasasé pedig kifejezetten az.

- Mit tudsz a jövő heti ellenfelekről?

- Mindhárom csapat úgy jön, hogy itt lesznek a stabil, megbízható játékosai és a beépítésre váró fiatal tehetségek is. Minden mérkőzés hasznos, ráadásul a Volvo Kupán egymást követő három napon tengerentúli ellenfelekkel küzdeni biztosan nagy fizikai megerőltetés is lesz azoknak, akik minden meccsen játszanak.

A magyar válogatott jövő heti mérkőzései:

Hétfő

20.15. Magyarország-Kanada (Miskolc - Sportklub Televízió)

VOLVO KUPA, Hódmezővásárhely

Szerda

19.00 Magyarország-Ausztrália (Sportklub Televízió)

Csütörtök

19.00 Magyarország-Egyesült Államok (Sportklub Televízió)

Péntek

19.00

Magyarország-Kanada (Sportklub Televízió)

INFORMÁCIÓK A VOLVO KUPÁRÓL

61 régi hozzászólás

Tímea hozzászólása
Tímea28608
2010.03.25. 19:44

Sorry!De gúnyolódni a Marcin egyáltalán nem vicces, hanem rosszindulatú gonosz dolog, főleg ha alaptalan. Amúgy utólag végigolvastam a hozzászólásokat és most már értem, h. nem rosszindulatból írta Marcira amit írt. Ha szeretek valakit megvédem ,ha emiatt butácska vagyok és nincs humorérzékem a szemedben,hát legyen.

cowk hozzászólása
cowk28293
2010.03.08. 22:09

hogy mondjam... nem vagy tul okos, hogy nem veszed a humort :)

Tímea hozzászólása
Tímea28093
2010.02.24. 15:17

Idióta! Nem is selypít!! Érdekes szemszögből ítéled meg h. ki való a válogatottba.Szégyelld magad!

uuuuu5uu hozzászólása
2010.02.20. 14:55

chicago egy az egyben a pekingi csapat télleg... minusz kásás, benedek, molnár, kiss gergő, biros, varga tamás... És bundschuh, erdélyi, vámos, marnitz, hárai, török mind iszonyat öregek. Melyikre gondoltad azt az egy helyet?

Yoda hozzászólása
Yoda27992
2010.02.19. 18:56

Hmmm...nem tudom mi kéne még egy nyamvadék meghívóhoz...HAJRÁ BARI!

aknatloz hozzászólása
2010.02.18. 11:40

Kedves Lilla! Nem értenék a polóhoz?... 22 év vízilabdázás, 4 utánpótlás bajnoki cím, sokszoros utánpótlás válogatottság és kb. 100 ob1-ben eltöltött mérkőzés után, valóban nem értek hozzá. Én kérek elnézést. Tényleg. Pffffff.

Chicago hozzászólása
Chicago27972
2010.02.17. 22:01

Ez a nevsor a Hosival kegeszitve valojaban a pekingi, minusz Benedek es Molnar. Valoban ez a legerosebb osszeallitas, s igazabol csak egy hely nyitott fiatalitasra.. ami nem sok.

sanya05 hozzászólása
sanya0527970
2010.02.17. 21:30

Jó.. újra elolvasva azt hiszem értem mit akarsz mondani..mindegy, nem vita tárgya, hogy Kásást és Benedeket nem lehet velük összehasonlítani, de én nem is ezt akartam.. zárjuk le

georgiosz hozzászólása
2010.02.17. 21:11

Krisz! Tökéletesen igazad van, Hosi kell kell kell :) sajnos nem csak ebben adok neked igazat, hanem ennél jóval aktuálisabb dolgokban is egyetértek veled. mert anno is nyertek ám a 76osok (de még hogy!!!) ifi eb-t, de azért utána ők (pl. Kása) LEN kupát döntöttek el, majd Eb-döntőket (Biros is), hogy közben a kiemelkedő ob1-es teljesítményüket / ill. légiós játékukat ne részletezzük... :) most sajnos senkit nem látok, aki hasonló lenne, biztos vannak tehetségek, meg stb. stb., de akkor sincs most ez. Egyedül Marnitz Gergő akin azt látom, hogy hajt, küzd, akar. Szerencse, hogy nem nekem kell az Eb-re utazókat felolvasni, mert nehéz a döntés, de majd alakul még ez. Hajrá, MAGYAROK!

sanya05 hozzászólása
sanya0527968
2010.02.17. 21:08

Daret, köszönöm, javítom! Úgy látszik ez nem az én napom, de akkor már légyszíves mond el, mit akartál mondani, mert nem értettük meg egymást, Te azt mondtad, hogy ne említsük őket egy lapon, nem vitatom, hogy Kásás és Benedek nem egy dolgot tett a válogatottért, mondtam is, hogy én nem is beszéltem játéktudásról (és, hogy ki érdemelné meg, ki nem) csak arról ki mennyi idős. Akkor nem értem mi a probléma?

Krisz hozzászólása
Krisz27967
2010.02.17. 20:42

Georgiosz: Hosit kihagytad,amúgy a többi jó. Egyébként én sem értem a bekk kérdést, Erik még nem bizonyított, Matyi meg szerintem nem válogatott szintű,.....Ott van a Gór-Nagy,meg a Decker, jelenleg ők a legjobb védők itthon,meg fiatalabbak is, mint a Mátyás...Létayban én is csalódtam. Katonás jöhetne még szóba ,aki elsősorban nem védő,de talán a legjobban bekkelő játékos, és több poszton is bevethető,"erős" játékos....centerposzton életmentő lehet Ádi visszatérése, a VB többekk között Kicsi túlterheltsége miatt ment el...A Bátori (valamint korosztálya) meg egy kicsit elszállt magától az IFI EB megnyerése után.......Fiatal berobbanása,talán:Töröktől és Marnitztól várható.Hosszútávon balkezes poszton lehet nagy gond, kapusposzt egyenlőre nem gond....

Daret hozzászólása
Daret27965
2010.02.17. 17:09

Látom, mégsem értetted, amit írtam, nem baj... De ha már annyira szereted a statisztikát, akkor javítsd már ki a vscpolo-n Hőna D. születési adatait. A többit meg sem néztem, lehet, hogy máshol is van hiba, nem ártana kicsit átböngészni, mielőtt kitesztek valamit a netre... A lelkesedést viszont díjazom! :)

lilla hozzászólása
lilla27964
2010.02.17. 16:02

Aknatloz!Mélyen a műveltségi szint alatt vagy!Kapálni majd akkor megyek,ha te és hozzád hasonló társaid előttem mentek!A vízilabdához-hiába gondolod-nem értesz!:)

Tomute hozzászólása
Tomute27963
2010.02.17. 14:40

Te jó ég! ??akkor inkább Bátori Bence ő azért nem töri a magyart...? Szivós Marci viszont selypít, Kiss Geri meg pösze, ki velük a válogatottból! :-):-):-) (Bocs Marci, elnézést Geri!!!)

sanya05 hozzászólása
sanya0527962
2010.02.17. 14:01

Játéktudást egy szóval nem említettem, ez csak egy "statisztikai" adat

sanya05 hozzászólása
sanya0527961
2010.02.17. 13:58

Én nem a játéktudást, hanem az életkort szemléltettem, nem ugyanaz!

cowk hozzászólása
cowk27959
2010.02.17. 10:11

talan nem kene =)

aknatloz hozzászólása
2010.02.17. 07:55

Sacika és Bandikúú! Egyetértek veletek nem volt véletlen az Én hozzászólásom se, még rögtön az elején. Lilla te meg nyugodtan elmehetsz kapálni, ahhoz biztosan értesz, a polohoz nem!

Szöszke hozzászólása
2010.02.17. 03:05

Akik rendszeresen olvasnak itt azok tudják miért nem nyilatkozom kapusposzt ügyben.:) Azaz egy utalást talán mégis tennék. Kósz-Szécsi Sidney. A többi posztról annyit:Birost még senki se írja le!Pláne ha kipiheni az idei nyáron magát. Fiatal tehetségek vannak és remélem lesznek is. Bízzunk a Kapitányban hisz'aranykeze van!

Daret hozzászólása
Daret27956
2010.02.17. 00:03

Micsoda merészség Katonást és Létayt egy napon említeni Kásással és Benedekkel... Egyébként is úgy hülyeség, amit írsz, ahogy van. Benedek hány évesen kezdett "Olimpiára járni"? 1992-ben 20 éves volt, és igen, Pekingben meg már 36, de előtte le is tett már ezt-azt az asztalra ahhoz, hogy ott legyen. Kásás pedig szintén 20 évesen kezdett "Olimpiára járni", ennyi volt Atlantában. Londonban pedig, ha Isten is élteti, akkor 36 lesz. De ő sem érdemtelenül került az utazó csapatba... Érted, amit ezzel írni akartam, vagy ragozzam még?

Szecska89 hozzászólása
2010.02.16. 23:37

hozzászólásomnak a végét sikerült megfogalmaznom, igen xD

Szecska89 hozzászólása
2010.02.16. 23:36

Hárait miért kell erőltetni? oké, h egy centerrel nem lehet nemzetközi sikereket elérni, de sztem vele sem, ha valóban (és nagyon remélem) visszatér Steinmetz Ádám, akkor Kis Gábor kiváló párost alkotnak... és amíg ha mégsem térne vissza, más centereket kipróbálni?

georgiosz hozzászólása
2010.02.16. 23:21

Londonnal kapcsolatban: hogyha mindenki hozza tudásának a 90% százalékát és nem történik extra változás, akkor a legesélyesebb csapat hiába a kor, de : Szécsi, Varga T., Madaras, Steinmetz Á., Kásás, Varga D., Kiss G., Fiatal1/Szívós M., Varga D., Biros, Kis G., Fiatal2, Gergely

sanya05 hozzászólása
sanya0527952
2010.02.16. 22:16

Katonás Gergely 1980. Február 25. Létay Krisztián 1983. március 9. Nem olyan fiatalok, mint pl. Vámos M., de emlékezzünk Benedek hány éves volt Pekingben (és pl. Kása mennyi lesz Londonban-ha vállalja)

sanya05 hozzászólása
sanya0527951
2010.02.16. 22:14

Fent van mvlsz.hu-n, de itt az első 10: 1 Hosnyánszky N. 31 2 Varga Dániel 30 3 Molnár Tamás 29 4 Weszelovszky L. 27 5 Bóbis Máté 25 5 Szivós Márton 25 5 Varga Dénes 25 6 Bárány Attila 21 6 Benczúr Márton 21 6 Hoppál Gergely 21

vizilabdafan hozzászólása
2010.02.16. 21:53

Tényleg góllövő listát tud valaki?

vizilabdafan hozzászólása
2010.02.16. 21:52

Decker is megérdemelne egy meghívót, nagyon gólerősen játszik, Katonás is válogatott szint bár a kora miatt talán már nem való a válogatottba.Létay játéka egyre biztatobb a Vasasban, ennyi idő alatt sikerült neki bekerülnie a kezdőbe.Ennyi olimpai bajnokkal felálló csapatból ne várja már el senki, hogy ugyanannyi gólt lőjön mint az Újpestben, egyébként a gólpasszok vannak olyan értékesek mint a gólok....

Zaza hozzászólása
Zaza27948
2010.02.16. 21:45

Örülök, hogy Tóth Marci már állandó tagja a keretnek, megérdemelte. Már a Vasasban is válogatott formában játszott. Csatlakoznék az elöttem szólókhoz is. Miszerint itt lenne az ideje, hogy Bárány bekerüljön a keretbe, hiszen évek óta, hétről hétre bizonyít a klubjában. Center poszton amúgy sem bővelkedünk klasszisokkal...

balzs hozzászólása
balzs27947
2010.02.16. 21:12

Egyébként az ülőjegy 2000, az álló 1500 forint volt. Hajrá MAGYAROK!!! meg azért hétfőn Feltham és Graham is! :D

balzs hozzászólása
balzs27946
2010.02.16. 21:10

A hétfő esti miskolci meccsre már múlt hétfőn elfogytak az ülőjegyek, talán állójegy még van, de nem csodálkoznék ha már az se lenne.

szamárhegy hozzászólása
2010.02.16. 20:53

Sacika, Nagyon sportszerűtlen és szerencsére nagyon ritka errefelé, ahogy rosszindulattól fűtve, személyeskedsz olyan sportolók kárára, akik mit se tehetnek róla, hogy behívták őket a válogatott keretbe.

Kata hozzászólása
Kata27944
2010.02.16. 20:41

Bocs, természetesen "Tyúk" előtt a nélkül, mert a tulajdonnevek elé nem teszünk névelőt:-)

Kata hozzászólása
Kata27943
2010.02.16. 20:39

Osztom a "Tyúk" véleményét. Szerintem is a keret kijelölése a kapitány jogköre. Nyilván mindenkinek vannak kedvencei, favoritjai. Szerencsére van miből/kiből válogatni.S tényleg annyiszor igazolta már Kemény Dénes, hogy tudja mit csinál, szerintem hagyni kell őt dolgozni, s újra bizonyítani.

Tyúk hozzászólása
Tyúk27942
2010.02.16. 20:22

Ahhoz, hogy rosszul írtad le a nevét a nemzetiségnek semmi köze, szóval rossz kifogás. De ha már ennyit lovagolsz a témán, ez német eredetű szó és név. Nyilván mindenki jobban tudja, kit kellet volna meghívni, de azt hiszem a kapitány az eredményeivel sokszor igazolta már, hogy tudja mit csinál.

Krisz hozzászólása
Krisz27941
2010.02.16. 20:16

Miért, Bátori milyen paraméterekkel rendelkezik? Nem hiszem,hogy annyira ezen múlna......(persze előny a mai poloban a magasság és súly, de ez főleg centerben és bekkben lényeges)Tényleg nem tudja valaki,hogy a Mezei "mekkora"? a szerbek igencsak elnyomták centerben..........

lilla hozzászólása
lilla27940
2010.02.16. 20:12

Sacika,nem haragszom,nem sértettél meg/val.szinüleg neki rosszul esne és nekem is ,ha az én nevemet írnák rosszul/,nem vagyok a barátnője,de én is magyar vagyok, ő is magyar.Nézzük a célt, ne bántsuk azokat, akik bizonyítani szeretnének. Bízzunk mindent a kapitányra.

Sacika hozzászólása
Sacika27939
2010.02.16. 19:36

Lilla! Ne haragudj,hogy rosszul írtam a nevét és ezzel megsértettelek, de én magyar vagyok,nem szlovák!! de így is érthető kire gondolok. Kerek perec semmi keresnivalója ebben a válogatottban.csak azért mert 2 méter magas,attól még suta,és tehetségtelen marad!Egyébként nem csak neki tolják a fenekét... am Te a barátnője vagy, hogy ennyire véded? Az eddigi olimpikonok,klasszis játékosok teljesítményét mindenki elismeri,büszkék vagyunk rájuk,de lássuk be, az idő telik-múlik. Látszik a fiatalítás,de ez csak látszat-fiatalítás,mert a kapitány még mindig ragaszkodik az öregekhez.

jenci hozzászólása
jenci27938
2010.02.16. 19:21

A 2012-es olimpia idején B. Erik a magyar válogatottban szerepel. Ki a tehetség, ha nem Ő. Magas, erős, egyre jobban lő. Egerben megtanították a póló taktikai részére is. Bátori ilyen alkattal pár év múlva jó esetben OB I. középcsapat .

lilla hozzászólása
lilla27937
2010.02.16. 19:20

Bandikúú, bizonyára jól ismered,sokat beszélsz vele. Ami Bátorit illeti, szépen nyomják az apján keresztül. Valószinüleg szakértő vagy,így azt is tudod-az a legjobb játékos aki a legtöbb gólt lövi? Az irigység rossz dolog.

Bandikúú hozzászólása
2010.02.16. 19:07

Kedves lilla! Nem hiszem hogy egy Szlovák származású tehetségesnek véletlenül sem mondható játékos állandó kerettag legyen, ha már fiatal játékos akkor inkább Bátori Bence ő azért nem töri a magyart....

Bandikúú hozzászólása
2010.02.16. 19:04

Erdélyi pedig jól játszik az Egerben megérdemli, de azt mondta az év elején a kapitány úr hogy sok embert ki fog próbálni ebben az évben, ennek ellenére szinte ugyanazok a fiatalok vannak rendre meghívva. Meg azért észre lehet venni már zöld fülünek nem mondható de még idősnek sem mondható játékosokat is... (kovács robi, gór nagy, katonás)

lilla hozzászólása
lilla27934
2010.02.16. 19:03

Bandikúúú, kár vagy irigység hogy nem a te kedvenceidet nyomják?

lilla hozzászólása
lilla27933
2010.02.16. 18:58

Sacika!Talán úgy gondoltad,hogy a ,,harmincasok,, tapasztaltak /nem tehetségesek/. A húszéves pedig tehetséges. Légyszi, legalább másolni tanulj meg! Ja és még valami: járj nyitott szemmel! Jó szurkolást! :)

Bandikúú hozzászólása
2010.02.16. 18:57

Bundschuh Erik egy nagy kérdés mindenki számára... a válasz: Kemény Fecsó bácsi nyomja a popsijánál fogva, mert 2 méter fölött van! Játék alapján a Szlovák válogatottba nem férne be...

cowk hozzászólása
cowk27931
2010.02.16. 18:24

legalabb a nevet leirhatnad rendesen =D

cowk hozzászólása
cowk27930
2010.02.16. 18:23

legalabb a nevet leirhatnad rendesen :) egyebkent egy cikkel kora

Sacika hozzászólása
Sacika27929
2010.02.16. 17:48

Úgy tűnik nem a mutatott játék számít, hogy valaki válogatott legyen. 15 évet vízilabdáztam, így ismerem a vízilabdát és annak jelenlegi tehetségeit. A jelenlegi keretből Vámos, Mátyás, Bundschu, Török, Erdélyi még Ob/1-ben sem bizonyított. Jelenlegi keretből nagyon hiányolom Decker, Bárány, Hegedüs, Létay, Gór-Nagy tehetséges játékát. Hétröl hétre bizonyítanak a bajnokságban. A mostani legtehetségesebb bekk szerintem Decker,Gór-Nagy lenne, nem egy tehetségtelen Bundschu. Nem értem kinek a javaslatára jött a képbe ő egyáltalán.

Krisz hozzászólása
Krisz27927
2010.02.16. 16:55

Ja, szerinted.......,te mit néztél? Baksának persze ott a helye nem? Akkor inkább a fiatal tehetség Valics......Meg persze Viktor is....

szamóca hozzászólása
2010.02.16. 16:55

egyrészről vicces, más részről viszont annak van csak igazán sportértéke, hogy a 30-as éveiben járó Kovács Robi évek óta a legjobb Magyarországon játszó jobb szélső

matehun hozzászólása
matehun27925
2010.02.16. 16:17

Nagy Viktor elmúlt időszakbeli formája abszolút nem indokolja,hogy a válogatott közelében legyen.

Socio hozzászólása
Socio27924
2010.02.16. 15:58

Hege még nagyon elférne,ő tipikusan az a játékos,aki akkor jó igazán,ha folyamatosan bizalmat kap. Egerben azóta követem a fejlődését,mióta feltűnt az első csapatban és hát nem kicsit jó meccsei vannak az utóbbi 2 évben. Egyértelműen húzóemberré lépett elő,sőt,már-már jobban bízom benne,mint mondjuk Birosban. Ja,és ő a nagy meccseken is gólokat lő, nem úgy mint pl. Létay,akit eddig kis túlzással kapura lőni sem láttam. Persze csak a Vasas legfontosabb meccseit láttam idén,de ez így is erős kritika a balkezesnek.

Hakapeszi hozzászólása
2010.02.16. 14:11

És ez most nem a Kapitány kritikája (ő különben felfigyelt rá), hanem azoké, akik most hiányolják, de egy évvel ezelőtt még azt sem tudták kicsoda.

Hakapeszi hozzászólása
2010.02.16. 14:09

Érdekes mód, amikor Létay az Újpestben játszott az elmúlt évben, mégpedig jól, senki még csak le se szarta... mint ahogyan a most ott játszó fiatal világbajnok balkezes, igen tehetséges Szabó Botondot se. Ennyit erről...

sanya05 hozzászólása
sanya0527921
2010.02.16. 13:19

Nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy Létaynak a góllövés lenne az első számú feladata, régebben nyilatkozta is, hogy itt más a szerepköre, mint az Újpestben volt. Szívesen látnám a válogatottban, Katonással és Kováccsal együtt, de ennyi embert egy csapatból úgy sem fognak beválogatni.

szamárhegy hozzászólása
2010.02.16. 12:59

Bárány ott lehetne, direkt megnéztem a decemberi, januári tétmeccseket illetve Interliga meccseket (válogatott miatt fontos lehet a szerbek elleni játék), 9 egri mérkőzést találtam, 12 Bárány és 4 Hárai góllal. Egy centert persze nemcsak a góllövés jellemez, de egyértelműen Bárány most a jobb formában lévő center. Hárai sem az a próbáljuk ki fajta ifjú titán már, x a köbön esélyt kapott már, amit nem sajnálok tőle, de mástól sem :)

demark91 hozzászólása
2010.02.16. 12:49

Sziasztok! a hétfő esti miskolci meccsel kapcsolatban kérdezném, hogy hol lehetne megtudni a pontos időpontot, esetleges jegyárakat és jegyelővételt, ha van ilyen? vagy ha esetleg pontosan tudja valaki, akkor az szóljon! köszönöm a segítséget előre is! HAJRÁ MAGYAROK!

Róma2009 hozzászólása
2010.02.16. 12:39

Az Egerből még akár Kovács Gábort is el tudnám képzelni.

B (régi) hozzászólása
2010.02.16. 12:23

Szerintem teljesen korrekt ez a lista, az itthon játszók közül valóban a legjobb formában lévők szerepelnek rajta. Én legfeljebb Bárányt tudnám még elképzelni, akár Hárai helyett is, mert ő egyrészt most jobb, másrészt Hárait is motiválná, ha kimartadna. Vámos csak azért kapott meghívót, mert a kapitány előszeretettel hív meg tehetséges fiatal játékost, hogy együtt készülhessen a "nagyokkal", Hárai és Dumi is így kezdte a válogatott pályafutását. Az, hogy Létay jobb, mint Vámos nem kérdés, de nem is ez számít, mert Vámos még elég erősen fölfelé megy, Létay viszont sajnos már alig fejlődik. Egyébként ha úgy merül fel a kérdés, hogy Létay vagy Vámos, akkor én úgy válaszolnék, hogy Kovács Robi. Létaytól meg egyáltalán nem vagyok elájulva, a Vasasban csak a hurkák ellen megy neki, rangadókon vagy Euroliga meccsen zömmel csak feladóként lehet rá számítani. Pedig neki gólokat kellene lőnie. Ahogy tette azt Újpesten...

Tom hozzászólása
Tom27914
2010.02.16. 11:35

Én Hegét hiányolom, ráadásul mostanában jó formában is játszik, a Vasasból pedig Létayt és Katonást is ki lehetne próbálni.

aknatloz hozzászólása
2010.02.16. 11:33

Én! Pedig végtelenül egyszerű és egyben szomorú rá a válasz: Nagy nyelv, Vastag bőr és Sok pénz!!! Ilyen egyszerű a képlet. Nem mellesleg Én is nagyon örülök Marcinak!

Én hozzászólása
Én27912
2010.02.16. 11:05

Azt, hogy Vámos Márton mivel jobb a Létaynál, aki hétről hétre a Vasas kezdőcsapatában bizonyít, azt nem tudom, de Tóth Mártonnak örülök végre.