FACEBOOK

Madaras-parádé a világválogatottban

Madaras-parádé a világválogatottban
hozzászólás, 2010.02.09.

Több mint 8 ezer euró gyűlt össze a haiti földrengés károsultjainak megsegítésére kedden este Soriban, ahol televíziós mérkőzésen Olaszország válogatottja az itáliai bajnokságban játszó külföldiek all stars csapatával mérte össze erejét. A világválogatottban végül öt magyar kapott helyet, mert az eredetileg meghívott Benedek, Kásás, Madaras és Fodor mellett a Nervi játékosa, Nyéki Balázs is felölthette a külön ez alkalomra, névre szólóan készített trikót és sapkát.

Diapolo

A meccs egész komolyra sikeredett ahhoz képest, hogy eredetileg gálázásról volt szó. Az "idegenek" - elsősorban a szerbek jóvoltából - elhúztak, s az olaszok futottak az eredmény után. A második negyedben, egy szép Kásás-Madaras-akció után már 2:6 állt a táblán, ám Campagna fiai 8-nál kiegyenlítettek. Ekkor Madaras Norbert percei következtek, s az újabb nagyobb léptékű előny már behozhatatlannak bizonyult. (Benedek nyakfájása miatt végig az edzők mellett ült a kispadon - bár neve a hivatalos jegyzőkönyvben szerepel -, a többi magyar rövidebb-hosszabb ideig játszott, de nem lőtt gólt.)

A mérkőzés legeredményesebb játékosa az egyaránt négygólos Madaras Norbert és reccós balkezes társa, a szerb Filip Filipovics volt. De azért mi megjegyezzük azt is, hogy meccs közben Kása adott egy olyan, de olyan passzt Udovicsicsnek... (Megmutatjuk.)

Olaszország-Világválogatott 11:16 (3:4, 2:3, 3:4, 3:5)
Sori, jótékony célú mérkőzés, v. Savarese és Pinato (olaszok)
Olaszország: Tempesti, Guidaldi, Luongo 3, Figlioli 2 (1 ötméteresből), Bertoli 1, Felugo 2, Giacoppo, Bini 1, Presciutti 2, Gitto, Aicardi, Derserti, Pastorino, Sadovyy, Fiorentini, Mirarchi. Szövetségi kapitány: A. Campagna
Világválogatott: Moses, Burics, Madaras 4, Fodor, Kásás, Varellas 1, Nossek 1, Camilleri 1, Benedek, Filipovic 4 (1 ötméteresből), Udovicsics 3, Molina 1 (ötméteresből), Nikic 1, Premus, Powers, Nyéki. Kapitány: Risso és Tempestini
Gól - emberelőnyből: 6/9, ill. 8/9
Gól - ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Filipovics a negyedik negyedben

MADARAS NORBERT a VLV-nek:

- Először is örülök hogy vannak ilyen meccsek, még ha az alkalom nem is örömteli! Másodszor: jó, hogy nyertünk! Próbáltuk odatenni magunkat az első pillanattól, ez sikerült is, mert el tudtunk húzni az elején, 8:8-nál azonban utolértek bennünket. Végül kijött az, hogy nálunk több a jó és tapasztalt játékos, az olaszok pedig elfáradtak az utolsó másfél negyedre.

VLV-videók (Rai Sport):


Madaras első gólja


Madaras-gólpassz


Madaras második gólja


Madaras harmadik gólja


Madaras negyedik gólja


Kásás-gólpassz
 

4 régi hozzászólás

Tamás hozzászólása
Tamás27802
2010.02.10. 22:20

Köszönöm szépen! Barna nyilatkozata teljesen elkerülte a figyelmemet.

szerk hozzászólása
szerk27801
2010.02.10. 17:47

Kedves Tamás! Calcaterrát valószínűleg egyszerűen nem hívták meg, fiatalítás van az olaszoknál. Steinmetz Barna nyilatkozata másnap este felkerült, azóta is ott van a kupanap-anyag alján. http://vlv.hu/article/5442/ Üdv, szerk

Tamás hozzászólása
Tamás27800
2010.02.10. 16:25

Kedves Szerkesztő! Két kérdéssel fordulok Hozzád: 1. A. Calcaterra miért maradt ki? Kora miatt lemondta volna a válogatottságot? 2. A Savona-Fradiról nem olvastam riportot (játékosok és/vagy edző nyilatkozatát), ha kérhetem pótoljátok, hiányérzetem van miatta. Min ment el a meccs? Nagyon drukkoltam nekik. Segítségedet köszönöm!

mira5 hozzászólása
mira527796
2010.02.10. 10:54

Meccs összes gólja esetleg nem lesz felrakva? Mert sajnos én nem tudom fogni rai sport és kíváncsi lennék rá, főként a világ válogatott góljaira!!! :) köszönöm előre is ;)