FACEBOOK

VOLVO KUPA - Itt a hódmezővásárhelyi program!

VOLVO KUPA - Itt a hódmezővásárhelyi program!
hozzászólás, 2010.01.29.

Kialakult a február 24-25-26-i hódmezővásárhelyi Volvo Kupa pontos menetrendje. A rangos nemzetközi torna kuriózuma az, hogy az idén három tengerentúli válogatott lesz a magyar csapat ellenfele, köztük az olimpiai ezüstérmes USA, amely a tavalyi Volvo Kupán is részt vett. A már most tudható részletek:

- Ez olyan színvonalú sportesemény, amilyennek Hódmezővásárhely még nem adott otthont – mondta a VLV-nek Bodrogi Tibor, a HVSC elnökségi tagja, aki dr. Tímár Lászlóval, a klub elnökével a torna fő organizátora. (Nem mellesleg a VLV regisztrált olvasója, aki időről időre hozzá is szól írásainkhoz – nem áruljuk el, hogy milyen néven :-) ) – Gyakorlatilag egy éve készülünk erre az eseményre, akkor kezdődtek a szervezési előkészületek. Nagyon sok egyeztetést folytattunk le, s mostanra vált tisztázottá minden részlet. A hódmezővásárhelyi Volvo Kupa végül az MVLSZ és a város, továbbá a helyi polgárok, vállalkozók összefogásából valósul meg. Nem titok, hogy egy ilyen színvonalas, sok részvevőt felvonultató rendezvény költségei tetemesek, a csapatokat el kell szállásolni, vendégül kell látni, emellett az utazásnak, a tornával járó más kötelezettségeknek és a közvetlen rendezésnek is vannak költségei. A klub nevében ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségükkel, támogatásukkal hozzájárulnak a VOLVO KUPA megrendezéséhez. Szeretettel várunk mindenkit a meccseken!

A belépőket várhatóan február 10-én kezdik árusítani. A jegy egy napra ezer forintba kerül, ezért az adott nap teljes programja, tehát mindkét mérkőzés megtekinthető. A három napra szóló bérlet ára 2.500 forint. Lesz lehetőség elővételre is, első körben a hódmezővásárhelyi uszoda pénztárában, s valószínűleg azt is megszervezik majd, hogy más városból érkező telefonos érdeklődés esetén a jegyet utánvéttel elküldik a megrendelőnek. (Természetesen amint e téren újabb fejleményről értesülünk, tájékoztatjuk olvasóinkat.) A belépő egyben tombolajegy, s mindegyik napon értékes nyereményeket sorsolnak ki a nézők között. 

Fontos tudnivaló, hogy a sportág segítéséért áldozni hajlandó cégek, magánszemélyek támogatói jegyeket is vásárolhatnak. Az így befolyó bevételt teljes egészében a helyi utánpótlásképzés körülményeinek javítására fordítják a HVSC-nél.

A háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezsőről elnevezett sportuszoda lelátóján 700 embernek lesz hely, külön pótlelátót építenek a VIP-vendégeknek és a helyi utánpótlás tagjainak, akik így testközelből nézhetik kedvenceiket. Maga a névadó, Gyarmati Dezső is a rendezvény egyik prominens meghívottja lesz.

A magyar csapat mindhárom napon 19.00 órakor kezdi mérkőzését, s e meccseket a Sportklub televízió élőben közvetíti.

A tornán részt vevő csapatok:

Ausztrália
Egyesült Államok
Kanada
Magyarország

A 2010. évi Volvo Kupa programja:
 
Február 24., szerda:
 
19.00  Magyarország-Ausztrália (Sportklub televízió)
20.30  USA-Kanada
 
Február 25., csütörtök:

19.00  Magyarország-USA (Sportklub televízió)
20.30  Kanada-Ausztrália
 
Február 26., péntek:

17.00  Ausztrália-USA
19.00  Magyarország-Kanada (Sportklub televízió)


A torna most készülő műsorfüzetének címlapja

9 régi hozzászólás

B (régi) hozzászólása
2010.01.29. 15:44

Hátha téged is behív a kapitány? ;)

CsokiVanilia hozzászólása
2010.01.29. 14:25

Köszi szerk a választ....szóval...még változhat :) Akkor reménykedjünk....:)

szerk hozzászólása
szerk27528
2010.01.29. 13:27

Később lesz kerethirdetés.

CsokiVanilia hozzászólása
2010.01.29. 12:46

Sziasztok! A Volvo kupára a január végére behívott válogatott játékosok mennek, vagy még hívhat be mást is Kemény Dénes? Köszike

Tom hozzászólása
Tom27524
2010.01.29. 12:13

http://www.agriasport.hu/index.php?pid=hvlink&sorszam=6849

verell hozzászólása
verell27523
2010.01.29. 11:40

A szerkesztőhöz! Tudom, hogy nem ideillő téma, de szeretnék részleteket megtudni Varga Zsolt szemproblémájáról. Előre is köszönöm

szerk hozzászólása
szerk27521
2010.01.29. 09:49

19.00

Gyula hozzászólása
Gyula27519
2010.01.29. 09:36

Megtudná valaki írni, hogy febr. 3-án az Eger - Pro Recco meccs hány órakor kezdődik? Előre is köszönöm! Gy

Vitya hozzászólása
Vitya27518
2010.01.29. 08:40

jó, csak két dolgot sajnálok: 1.: nekem nem túl jó, hogy Hódmezővásárhelyen van - bár megértem 2.: hétköznap van - ha már messzire kellene mennem a meccsekért, legalább ne kellene kivenni szabit rá... Báár, ha 700 hely van, akkor ezt is értem, mert hétvégén túl sokan jöttek volna. Összefoglalva: én sem tudok így menni:-(.