FACEBOOK

Junior EB: Lengyelország-Magyarország 0:32

Junior EB: Lengyelország-Magyarország 0:32
hozzászólás, 2009.09.22.

Lengyel barátaink bánták a magyar juniorválogatott hétfői szerencsétlen olasz meccsét: kedden rekordgyanús, 32:0-arányú győzelmet arattunk a chaniai U20-as junior EB utolsó csoportmérkőzésén.

Junior Európa-bajnokság, Chania (Görögország), csoportkör, utolsó forduló:

Lengyelország-Magyarország 0:32 (0:9, 0:6, 0:8, 0:9) G.: Bátori 6, Erdélyi 5, Korényi, Szőke 4-4, Bundschuh, Petrovai, Török 3-3, Mezei, Radócz, Kovács G., Takács

Keszthelyi Tibor szövetségi kapitány meccs előtt komolyságot kért a fiúktól. Szó szerint azt mondta: "Becsüljük őket meg azzal, hogy úgy verjük meg őket, ahogy tudjuk".

Nem is volt szórakozás, nem volt lazaság és bár nem utazott a csapat kifejezetten arra, hogy kapott gól nélkül "megússza" a mérkőzést, végül ez is sikerült. (Ez volt az első meccs az EB-n, amelyen az egyik csapat nem talált kapuba a négy negyed alatt.)

Két kapusunk, Valics Bence és Nébald Olivér egyaránt két negyedet védett, s mint a góllövők felsorolásánál látható, a magyar csapat valamennyi mezőnyjátékosa legalább egy gólt lőtt a meccsen.

"Szerények és alázatosak maradtunk szinte végig" - mondta a kapitány a találkozó után a VLV-nek.

Csoportunk végeredménye:

1. Olaszország 9,
2. Magyarország 6,
3. Szlovénia 3,
4. Lengyelország 0 pont

A magyar válogatott szerdán délután, magyar idő szerint 16 órakor Franciaországgal játszik egyenes kieséses mérkőzést a negyeddöntőbe jutásért. Amennyiben győzünk, a legjobb négy közé jutásért a horvátok következnek (utána várhatóan a szerbek).

További eredmények keddről:

Hollandia-Horvátország 6:15 (1:1, 1:5, 2:6, 2:3)

Románia-Franciaország 9:9 (3:6, 1:2, 30, 2:1)

Törökország-Szerbia 9:15 (3:4, 1:2, 1:4, 4:5)

Németország-Montenegró 5:6 (1:1, 2:1, 2:2, 0:2)

Szlovénia-Olaszország 3:19 (0:5, 1:3, 2:5, 0:6)

Oroszország-Spanyolország 5:9

Ukrajna-Görögország 4:18

A nyolcaddöntők párosítása:

Hollandia-Szlovénia
Magyarország-Franciaország
Montenegró-oroszország
Görögország-Németország

Közvetlenül a negyeddöntőbe jutottak:

Olaszország
Horvátország
Spanyolország
Szerbia


Az első nap eredményei

Tudósítás a második napról

4 régi hozzászólás

szamóca hozzászólása
2009.09.22. 22:33

elsiklotok egy apró dolog felett: éppen a magyar férfi junior vízilabda válogatottat sajnálgatjátok le...csak szerényen urak

habi hozzászólása
habi25178
2009.09.22. 22:12

Kár hogy csak a hurkák ellen vagyunk királyok... :S

B (régi) hozzászólása
2009.09.22. 21:07

"Szerények és alázatosak maradtunk szinte végig" Volt is miért... Működött a régi magyar recept: ha váratlan vereséget szenvedsz egy gyengébb csapattól, utána egy totál hurkán állj bosszút. Sikerült. Gratulálok.

cowk hozzászólása
cowk25173
2009.09.22. 16:38

EPIC :-D