FACEBOOK

Magyarország-Szerbia - pedig még csak negyeddöntő

Magyarország-Szerbia - pedig még csak negyeddöntő
hozzászólás, 2009.07.27.

A szerbek legyőzték a házigazdát, így létrejön az álom-meccs: Magyarország-Szerbia. Apró szépséghiba, hogy még csak a legjobb négy közé jutás a tét, de erről igazán nem mi tehetünk. Kora este a magyarok edzésén jártunk, majd élőben néztük meg az olaszok kiesését. Keddi ellenfelünk egyik sztárjátékosa, Vanja Udovicsics a meccs után nyilatkozott a VLV-nek.

A magyar csapat délelőtt a spanyolokkal kétkapuzott, erre az eseményre a sajtó nem volt hivatalos. Délután laza edzés volt, mindkét kapunál kedvükre lövöldöztek a fiúk. Kipróbálták a vízben a hazulról érkezett új sapkagarnitúrát. Javítani való is akadt, elsősorban Kis Gábornak voltak gondjai, valahogy nem illett a fejméretéhez a sapek, pontosabban nem ott van a fül tervezve, ahol valójában. Vagy nagy a feje, vagy kicsi - már nem is emlékszünk pontosan... :-)


Kemény Dénest arról faggattuk, hogy mi újság a csapat házatáján, mire használják fel a csoportgyőzelemmel járó extra időt.

- Megyünk előre, igyekszünk minél felvértezettebben odaérkezni a keddi meccsre. Foltozgatjuk a lyukakat, amiket eddig nem sikerült befoltozni. Igyekszünk, hogy minél egységesebbek legyünk. Úgy gondolom, hogy a tudásunk, ami akár a csapat összetételéből, a névsorból, akár a fizikai állapotából, akár a lelki állapotból, akár az összeszokottságból fakad, ez egy totális érték (ez annyi, amennyi), ennek valamennyi százalékát kell hoznunk kedden. Azon dolgozunk, hogy ha lehet, akkor a száz százalékát hozzuk, mert az elég lehet bárki ellen. Szerintem a keddi nap rajtunk fog múlni. Ha jól játszunk, akkor akárkivel kerülünk szembe, győzünk.

- Milyen a hangulat, mi érződik abból, ahogyan egymás között beszélnek a srácok?

- Úgy érzem, hogy jó a hangulat. Várják már a keddet, ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy ki kell használjuk a hátralévő edzéseket a saját érdekünkben, minél jobban. Igazából egyetlen egy játékos sem volt az elmúlt hat hétben, aki egyenletesen folyamatosan megbízható, jó teljesítményt nyújtott, mindenkinek voltak üresjáratai. Ezen a meccsen nem nagyon lehet senkinek.

Természetesen Kemény Dénes ekkor még nem tudta, hogy ki lesz a negyeddöntőbeli ellenfél. Az viszont már ismert volt az edzés idején, hogy Németország kiverte Montenegrót. A részletek ismerete nélkül a kapitány úgy fogalmazott, hogy a montenegróiak kicsit úgy jártak, mint mi. Nyilván az eddigi tapasztalatok alapján az volt a fejekben, hogy ez a meccs kötelező győzelem, nem is lehet gond. Azt már mi tesszük, hozzá, hogy a különbség viszont óriási: nekünk esetleg még talán jól is jött volna a továbbiak szempontjából egy vereség a németektől, Montenegró azonban ezzel gyakorlatilag befejezte, hiszen a folytatásban már csak a 9-12. helyek valamelyikéért játszhat.


Edzésképek


Jellemző a római távolságokra, hogy a nagyjából este hét körül befejeződött edzés színhelyéről épphogy beestünk a Foro Italicoba a 21 órás kezdésre, már a bemutatkozás ment, mikor megérkeztünk. Telt ház fogadott minket, több szektorban még a lépcsőkön is ültek. Az olaszok sok kis zászlócskát lobogtattak, több helyen feliratokkal ellátott lepedőt függesztettek ki. Nagyon bíztak a sikerben és meccs közben sokszor zúgott az "Í-tál-ja!".

Az olaszok szerezték az első gólt, de a szerbek gyorsan fordítottak, sőt kétgólos előnyre tettek szert. Ettől kezdve az volt a forgatókönyv, hogy a nézők által feltüzelt hazaiak kínkeservesen felzárkóztak, netán ki is egyenlítettek, majd a szerbek játszi könnyedséggel elhúztak ismét. Tényleg feltűnő volt, hogy az olasz gólok nagyon nehezen születnek, a szerb találatok pedig - amikor csak kell. Az olaszokat eleinte Gallo tartotta meccsben, majd a vasárnap este foghatatlan Alessandro Calcaterra. De ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban látszott, hogy elsősorban csapatként sokkal jobbak a szerbek. (Jól mutatja ezt, hogy a hét szerb gólon hat játékos osztozott). Nyilván részben emiatt a vége felé már megremegtek az olasz kezek, többször is emberelőnyben csúszott ki belőlük a labda.

A szerbek nem csináltak semmi különlegeset, még azt is mondhatjuk, nem játszottak igazán jól. Továbbjutásuk mégis magabiztosnak nevezhető. Megemlítjük még, hogy a várakozással ellentétben összességében nem fújtak igazán hazai pályát a bírók, különösen Tulga mesternek az olaszok ellen, kritikus pillanatokba megítélt kontrái voltak meglepőek.

Szerbia-Olaszország 7:5 (1:1, 3:2, 2:1, 1:1)
Róma, v.: Tulga (török), Stravropoulos (görög)
Szerbia:
Soro - Avramovics, Gocsics 1, Udovicsics 2, Gak, Pijetlovics 1, Nikics, Aleksics 1, Radjen, Filipovics 1, Prlainovics 1, Mitrovics. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Olaszország: Tempesti - Mistrangelo, Giorgetti, Buonocore, Gallo 2, Felugo, Mangiante, Rizzo, Figari, Calcaterra 3, Aicardi, Fiorentini. Szövetségi kapitány: Alessandro Campaga
Gól - emberelőnyből: 1/6 , ill. 2/13
Gól - ötméteresből: 1/1 , ill.  -/-
Kipontozódott: Udovicsics (32.p.), Aleksics (27.p.)

A mérkőzés után Vanja Udovicsicsnak a szerbek legeredményesebb játékosának két kérdést tettünk fel.

- Mit üzensz a magyaroknak?

- Nagyon fontos mérkőzés következik és egy meccsen bárki győzhet. Nagyon nehéz lesz a magyarok ellen játszani, de mindig nagyon nehéz. Nem örülök, hogy ellenük játsszuk a negyeddöntőt, sőt, tartok is a mérkőzéstől. A legutóbbi
nyolc egymás elleni meccs mindegyikét megnyertük és így a magyaroknak nagyobb a motivációja. Nagyon fontos lesz, hogy hogy megyünk be a vízbe, hogy hogy állunk oda. Lényeges a csapaton belüli légkör is. Ezek apróságok, de két ilyen, hasonló szintű csapatnál döntőek lehetnek. Nem katasztrófa, ha Szerbia kikap Magyarországtól, mert Magyarország a legutóbbi három olimpia győztese. Vannak új tehetségek, de sokan vannak a tavalyi csapatból és nagyon jól tudják, hogyan kell a vízilabdát játszani.

- Mit üzensz Norbinak? (Udovicsics és Madaras együtt játszik a Pro Reccóban, a szerk.)

- Kívánom, hogy nyerjen! Csak ne holnapután :) A viccet félretéve, nagyon szeretem Norbit és tényleg azt kívánom neki, hogy legyen sikeres.


VLV-képek 1.


VLV-képek 2.

TOVÁBBI VASÁRNAPI EREDMÉNYEK:

Dél-Afrika-Brazília 7:8 (3:3, 1:2, 2:2, 1:1) - a 13-16. helyért

Kazahsztán-Macedónia 4:11 (1:3, 2:4, 0:1, 1:3) - a 13-16. helyért

Kanada-Kína 9:5 (2:1, 2:0, 3:2, 2:2)

Németország-Montenegró 9:8 (3:3, 1:2, 2:2, 2:1; 1:0, 0:0) - hosszabbítás után

Ausztrália-Románia 5:7 (1:2, 1:1, 1:2, 2:2)

A Szerbia elleni negyeddöntő időpontja kedd 14.00 óra, a magyar játékosok viselik majd a fehér sapkát. A meccset természetesen a megszokott módon, élőben közvetítjük.



A VLV VB-ALOLDALA (MENETREND ÉS AZ ÖSSZES EREDMÉNY JEGYZŐKÖNYVEKKEL)

TUDÓSÍTÁSUNK A MAGYAR CSAPAT RÓMÁBA ÉRKEZÉSÉRŐL

BEHARANGOZÓNK AZ ELSŐ MECCS ELÉ

TUDÓSÍTÁSUNK A KANADA ELLENI BEMUTATKOZÓ MÉRKŐZÉSRŐL

EDZÉSRIPORTUNK A NÉMETEK ELLENI MECCS ELŐTT


TUDÓSÍTÁSUNK A NÉMETORSZÁG ELLENI DÖNTETLENRŐL

SZÉCSI ZOLTÁN ÉRTÉKELÉSE A NÉMET MECCSRŐL

SZABÁLYMAGYARÁZAT A DÉL-AFRIKAI MECCS ELŐTT

TUDÓSÍTÁSUNK A DÉL-AFRIKA-MAGYARORSZÁG MÉRKŐZÉSRŐL

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK A KANADA-NÉMETORSZÁG MECCSRŐL


EGY PICIKE RÓMAI VAKÁCIÓ

RÓMA 09 - BEMUTATJUK A VILÁGBAJNOKSÁGOT

53 régi hozzászólás

buvarnils hozzászólása
2009.07.28. 00:19

Ez esetben nem nagyon lehet jozanul barmilyen messzebb meno eselylatolgatasokba belemenni. (Kulonosen a meglepetesek vilagbajnoksagan nem) Egy izgalmas fordulatos meccset varok! Fizikalis es idegi harc ami varhato 1 oran keresztul! Erre egy megoldast jelenthet, hogy csak a meccs vegen nezzunk ra az eredmenyjelzore! Mindegy hogy ki vezet 1 vagy 2 gollal a csata kozben, vegig osszpontositani kell, mintha most kezdtuk volna. Fontos, hogy ne inogjunk meg egyszerse a meccs alatt, ne legyenek holtpontok, megakadas. Merjunk batran, de higgadtan. Tudas megvan, impro a zsebben!! MENNI, MENNI, MENNI! Elobb vagy utobb megtorni az ellenfelet! Lasd USA pelda a dontoben! MAGYAROK!!!!

vivi hozzászólása
vivi23942
2009.07.27. 23:46

Most megleptél,azt hittem tele lesz negatívumokkal a hozzászólásod. Nem mellesleg tényleg ebben a 3 dologban bízhatunk. Holnap meg akkoris győznünk kell:D

im hozzászólása
im23941
2009.07.27. 23:29

Bocsánat, nem szerdán, kedden!

im hozzászólása
im23940
2009.07.27. 23:29

Nem vagyok híve az esélylatolgatásnak, csak egyet tudok: szorítani, szurkolni szerdán a képernyő előtt a válogatottnak:-)))))))))

B (régi) hozzászólása
2009.07.27. 22:50

A holnapi meccsen szerintem három dologban bízhatunk. Az egyik, hogy a szerbek múlt hétfő óta egyik nap játszik-másik nap pihen menetrend szerint haladnak, ráadásul a kazah kivételével elég erős csapatok ellen. Mi pedig pihenhettünk négy napot egyetlen komolyabb meccsel a hátunk mögött. A másik, hogy a mostani magyar válogatottban már csak három olyan játékos van (Biros, Kiss G., Madaras), akiknek - joggal - lehet szerb fóbiájuk. A többieket vagy csak meglegyintette a szerb úthenger szele, vagy még odáig sem jutottak el. Vagyis pszichés terhet nem viselnek. Írhatnám azt is, hogy lelki alapon 0:0-ról indul a meccs, nem 0:8-ról, ami feltétlenül nekünk kedvező. A harmadik, hogy a szerb taktika elég egyértelműen 4-5 játékosra épül, ők azok, akik a legtöbb időt töltötték eddig a szerbeknél a vízben, bennük bízik legjobban a kapitány. Ők Udovicsics, Filipovics, Prlainovics, Pijetlovics és Gocsics. Gocsicsot leszámítva ezek a játékosok próbálkoztak a legtöbbször kapuralövéssel és ők is szerezték a legtöbb gólt a szerbeknél. Nálunk ugyanez a kép jóval kiegyensúlyozottabb, bár nekünk nem is volt annyi nehéz meccsünk. A kulcs szerintem is a csapategység lesz. E tekintetben nem nekünk áll a zászló (jaj, szentségtörés amit írtam?), de egy meccsen minden előfordulhat. Ettől még nem félek leírni, bár vivi nagyon keményen befenyített, hogy a mostani magyar válogatott tízből hétszer nem verné meg a mostani szerb válogatottat. Ettől még ezen, de csak ezen a meccsen sikerülhet, mert itt már a szerbek számára is elég nagy a tét, mi pedig egy esetleges vereséget könnyedén elintézhetük azzal, hogy még csak most kezdődött a csapatépítés. Igazából azt gondolom, hogy a holnapi meccs nem lesz más, mint idegek harca, amelyből ezúttal, hosszú időn át először mi jöhetünk ki jobban. Egyetértek coach-csal, hogy a recept szerint meg kell őket törni. Csak hát ahhoz nem elég jólnevelt primadonnák módjára vízilabdázni, ahhoz szervezett és bátor harcosok is kellenek.

Vick08 hozzászólása
Vick0823938
2009.07.27. 22:46

Hmm hát igen, én sajnos nem láttam a meccset, de ... ez a fiúk végzete mindig? de ne legyen az!! Holnap nagy meccs lesz és meg kell törni ezt a sorozatot.... A szerbek is kicsit átalakult csapattal vannak, a mieink is. De tegyük hozzá hogy ezek a fiúk is tudnak vízilabdázni!! Mi ott leszünk velük ha nem is testben de lélekben! Hajrá fiúk!!

Socio hozzászólása
Socio23937
2009.07.27. 22:34

szerintem a kapus visszaadta a labdát, a kommentátor is úgy látta,meghát mi értelme lett volna perceket vitatkozni az ügyön,ha így is úgy is gyakolatilag az olaszoké lett volna a labda..? ugye azzal az állítólagos egy empével nem sok mindent lehet kezdeni.. tehát.. ettől függetlenül lehet,hogy igazad van.

Vitya hozzászólása
Vitya23936
2009.07.27. 22:28

bocsi, de én láttam, és nem visszaadták, hanem lejárt a támadóidő, 1 másodpercük volt a szerbeknek, és akkor a kapus áthajította a másik kapuba. Semmi beleképzelt sportszerűséget ebbe ne képzeljetek bele.

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.27. 22:02

Szimpatikus az Udovicsics interjú. Nem tudom ki látta a szerb-olasz meccset, de volt egy vitatott jelenet, amikor a bírók a szerbeknek adták a labdát és a szerb kapus visszaadta nekik. Na ez a sport! legyen holnap egy nagyon sportszerű meccs, aminek a végén a két válogatott tudni fog gratulálni egymásnak. És persze, ha lehet nyerjünk mi!

Yoda hozzászólása
Yoda23934
2009.07.27. 21:50

Azért a HUN válogatottból nem minden játékos kapott ki a szerbektől ennyiszer...:) Szét kell őket kapni nincs mese... Hajrá fiúk, villantsatok egy-pár pimasz, "egós" gólt nekik holnap!

doublev hozzászólása
doublev23933
2009.07.27. 21:15

HAJRÁ FIÚK! Mindent bele! Mi (szurkolók) bízunk bennetek és tudjuk, hogy meg tudjátok csinálni! Nektek is el kell hinni, és akkor menni fog. Igaza van Udovicsicsnek, hogy a csapategység az egyik legfontosabb "eszköze" a győzelemnek! Mutassátok meg, hogy MI VAGYUNK A CSÁSZÁROK!!!

vivi hozzászólása
vivi23932
2009.07.27. 20:41

én szívesen beülök helyette:):)Csak intézze el vki. Viccet félretéve látom még mindig vannak ilyen idióták,akik elkezdenek vinnyogni,h 30%esély van a győzelemre..pff,erre ez a véleményem Eger Forever. HAJRÁ FIÚK!!!!MUTASSÁTOK MEG HOLNAP,HOGY VÍZILABDÁBAN MÉG MINDIG MI VAGYUNK A CSÁSZÁROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!;)

Eger Forever hozzászólása
2009.07.27. 20:23

Nem az a baj, hogy mi lebegtetjük, hogy mikor vertük meg őket utoljára, a nagyobb baj az, hogy ezzel ők is tisztában vannak. Remélem, hogy a mieink pedig azzal, hogy egyszer minden sorozat megszakad. Másképp játszanak a spanyolok és másképp ellenünk. Az a lényeg, hogy bármi az eredmény, nem szabad feladni.

Coach hozzászólása
Coach23930
2009.07.27. 19:51

Semmivel sem erosebbek mint mi. Es nem is felelmetesek. A fele Szerb csapat el van hizva es joval fiatalabbak mint mi. Amit a Szerbek jol csinalnak az a csapat jatek. Egysegesek. Ahogy Tono is mindig megemliti: Nem csinalnak semmit de azt nagyon jol. Jo csapatmunkaval es batran kell jatszani es meg kell torni oket mint peldaul az Amcsi valogatott az Olimpiai elodontoben. Akkor viszont elkezdenek egymassal veszekedni es szetesik a csapatuk. Hajra fiuk!!!!!! Meg lesz most ez a meccs!!!

Chicago hozzászólása
Chicago23929
2009.07.27. 19:33

Felhivnam mindenkinek a figyelmet az Udovicsics interjura, nevezetesen: #Nagyon fontos lesz, hogy hogy megyünk be a vízbe, hogy hogy állunk oda. .. Ezek apróságok, de két ilyen, hasonló szintű csapatnál döntőek lehetnek. " Ez a magyar csapatra is igaz, ezert, miutan a fiuk is olvassak ezt az oldalt idonkent.. jo lenne, csak a gyozelemrol beszelni.. mert aki nem a gyozelemre gondol, az nem is fog gyozni, ez regi igazsag..

cowk hozzászólása
cowk23928
2009.07.27. 19:16

szntem tok felesleges lobogtatni, hogy mikor vertuk meg a szerbeket.

buvarnils hozzászólása
2009.07.27. 19:14

Hat szerintem addig jo, amig nem erted, es a Kemeny legenyeknek is azt kivanom, hogy ne ertsek. Szerintem van egy jo szerb csapat, aki neha ettol-attol vereseget szenved. Nem kellene ezt tul kombinalni. Holnap nagyon jo lenne oket megverni! Jo szurkolast mindenkinek! Keep going On the Road....

Eger Forever hozzászólása
2009.07.27. 19:12

Udovicsics mindig is az egyik legsportszerűbb szerb játékos volt, nem egy SAPICS stílusa van. Állítólag sok magyar szurkoló lesz kint a meccsen, remélem segít majd a fiúknak.

Gyula hozzászólása
Gyula23925
2009.07.27. 19:09

Szerintem is verhető a szerb csapat, de kétségtelenül jól is kell játszanunk. Ha a spanyoloknak sikerült, nekünk miért ne sikerülne. Másfelől: Az Udovicsics interjú rendkívül sportszerű és kedves. De - ezért is szeretem ezt az oldalt - mindegyik interjú nagyszerű sportolóinkkal rendkívül sportszerű. Hazai focivandálok csak annyit tanulhatnának belőle, hogy az ellenfél az nem ellenség! Persze hajrá Magyarország! Hajrá Kemény legények!

Eger Forever hozzászólása
2009.07.27. 19:04

Mikor vertük meg utoljára a Szerbeket ? Egyébként testközelből még félelmetesebbek, ez az a generáció náluk, akik sorozatban nyerték a korosztályos világversenyeket. A százalékot csak odadobtam, azzal a hozzászólással egyetértek, hogy vagy mi vagy ők. Én csak azt mondom, hogy esélyesebbek.

Chicago hozzászólása
Chicago23923
2009.07.27. 19:04

A vilag legjobb csapata ma Magyarorszag.. Hogy a VB utan mi lesz, arra meg a kovetkezo napok adjak meg a valaszt.. Mindnyajan tudjuk, hogy ket- harom csapat kozel azonos erossegu, s eppen a pillanatnyi forma stb. donti el ki nyer. Hajra fiuk!

kanten hozzászólása
kanten23922
2009.07.27. 19:03

A Fiúknak hinniük kell önmagukban,egymásban mi pedig Nagyon Nagyon Drukkolunk! Hajrá!Hajrá!Hajrááá!!!

cowk hozzászólása
cowk23921
2009.07.27. 18:41

jah, szntem is tulzol egy picit ezzel a 'vilag legjobb csapata' szoveggel. ha diplomatikus akarok lenni 'szondom 50:50, de amugy inkabb 60:40 ide

Coach hozzászólása
Coach23920
2009.07.27. 17:57

Nem tudom miert gondolod hogy csak 30% esely van. Az Ausztralok is majdnem megvertek Szerbiat. A Spanyolk meg siman vertek a oket. Nem nagyon ertem ezt a Szerb fobiat... De ez szerintem inkabb a kozonseg fobiaja, nem a csapate. Most nyerni fogunk.

Alberto hozzászólása
Alberto23919
2009.07.27. 17:55

Eger Forever: Én a továbbjutást úgy gondolom, hogy vagy továbbjutunk vagy nem. Ezzel nagyon nem tévedhetek! :-) Prlainovic, Vanja, Filipovic valahogy legalább az egyiket kéne kikapcsolni a játékból holnap. :-) És a kapusuk mégegyszer nem fog ki olyan jó napot, mint a Szigeten. És a Magyar Csapatunk lövőereje, támadójátéka is sokkal jobb lesz szerintem mint legutóbb ellenük. Ha olvastok fiúk: Verhető a szerb csapat!!!! Ügyesek legyetek holnap, minden másodpercben koncentrálni kell, bízok bennetek! Hajrá Magyarok!!!

Eger Forever hozzászólása
2009.07.27. 17:37

Nehéz lesz, idén láttam élőben a Partizánt és a Szerb válogatottat is, szenzációsan jó vízilabdát játszanak, jó erős testfelépítésűek, gyorsak és nagyon jól dobnak. Sajnos lesz önbizalmuk is, met Athén óta nem vertük meg őket, és az sokat jelent, mi sem hittük Athénban minuz háromnál sem egy percig sem, hogy kikapunk tőlük. Holnap a Világ jelenlegi legjobb csapatával játszunk, jó lenne ha mindenki a maximumot nyújtaná, akkor lenne esély. Amúgy 30% esélyt adok a továbbjutásunknak.

cowk hozzászólása
cowk23917
2009.07.27. 17:15

miert nem ulsz be helyette egy meccsre?

vivi hozzászólása
vivi23916
2009.07.27. 17:09

hát igen bölcsebben járna,ha csendbe maradna. Asmet köszi,h felhívtad az m1-t.:)

subidubinemértem hozzászólása
2009.07.27. 15:22

amúgy az se lenne baj, ha a hajrá magyarokba nem dumálna bele...

Dani hozzászólása
Dani23913
2009.07.27. 15:18

hallhassuk - bocsi

Dani hozzászólása
Dani23912
2009.07.27. 15:18

Tisztelt Szerk.! Én is azt kérném, mint kedves szurkolótársam, nevezetesen, szóljatok légyszíves Mezei Dánielnek, hogy az időkérésnél ne beszéljen, hogy halhassuk a szöv.kap instrukcióit. Lásd: kézilabda. KÖSZÖNJÜK!!!!!!!!!!!!!!!!!

subidubinemértem hozzászólása
2009.07.27. 15:06

a hiú remény, hogy ezt olvassa a mezei... :)

buvarnils hozzászólása
2009.07.27. 15:04

Olyat lehetne kerni, hogy idokeresnel, ha kozeliben adjak a szovetsegi kapitanyt az instrukcioknal, akkor a kommentator kicsit hatterbe huzodjon? Szerintem sokakat erdekelne, mit beszel a szovetsegi kapitany es a jatekosok.... Koszonjuk!

Émi hozzászólása
Émi23908
2009.07.27. 14:19

Hajrá Fiúk! Mutassátok meg, hogy mire vagytok képesek! Remélem Dénes kitalált valami újdonságot, amivel meglepjük a szerb fiúkat. HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!

buvarnils hozzászólása
2009.07.27. 14:13

Visszavonom, adja a magyar tv...

subidubinemértem hozzászólása
2009.07.27. 13:47

hi Mira, he said that the match against the Hungarians - since we won the last 3 olympics - will be difficult but Serbia won the last 8 matches (!) against us that's why he thinks Hungarians will be motivated. And he said good luck to Norbi Madaras (who is his teammate in Recco) but not tomorrow. :)

buvarnils hozzászólása
2009.07.27. 13:44

Ma a Domoniva nemzetisegi musor es az Atjaro uti ki az MTV kepernyojerol a lanyok egy oras musoridot igenylo negyeddontojet... GO GO GO!!!

mira5 hozzászólása
mira523904
2009.07.27. 13:43

Can I ask you this article will be translated or not? I'm interested in Udovicic "interview". :) thanks in advance

subidubinemértem hozzászólása
2009.07.27. 13:27

a válogatottnak üzengessünk, hátha olvassák a saját honlapjukat :) ISTEN VAGY, DUMI! Úgyhogy teljes szigorával sújtson le a szerbekre a haragod! :) HAJRÁ MAGYAROK!

Adri hozzászólása
Adri23902
2009.07.27. 13:00

Köszi szépen! Ha nyerünk, helyettem is igyál!:)

Vitya hozzászólása
Vitya23901
2009.07.27. 12:56

kedden 14:00kor, úgy tűnik, jófejek a királyi TV-nél, és 13:50től a helyszínről megy a tudósítás. Én sajnos reggel repülök németo.-ba, és meetingem lesz, így csak a vlv-n tudom nyomonkövetni az eseményt. De örülnék neki, ha nyernénk, az első német söröző italkészletét kiiszom ebben az esetben;-)

Adri hozzászólása
Adri23899
2009.07.27. 12:40

Mikor lesz akkor a meccs? Mert az egyikőtök holnapról beszél, a cikk végén pedig szerda van?!

Asmet hozzászólása
Asmet23898
2009.07.27. 12:21

Felhívtam az MTV-t holnap adni fogják a mérkőzést MTV1 13-50 Örülök azért mert nem szívesen néztem volna felvételről

Róma2009 hozzászólása
2009.07.27. 12:15

Uhh... Akkor ezek szerint nem csak én voltam béna, mikor nem találtam semmit!! Ez egyszerűen FELHÁBORÍTÓ! Nem egy kereskedelmi Tv-nek van közvetítési joga (azt is nehezen bocsátanám meg, ha ők nem adnák a mecset), hanem a magyar állami, közszolgálati Tv-nek. Nagyon remélem, hogy ez csak valami félreértés lesz... Egyébként se hiszem, hogy a német nemzetiségi műsort, meg a kárpát-medencei történeteket többen néznék, mint a magyar-szerb "legendás" szintű, hogy mást ne mondjak, negyeddöntő meccset!!

Vitya hozzászólása
Vitya23896
2009.07.27. 12:14

Tudja valaki, hogy hol lehet a királyi TV-t b@szogatni? kéne egy email, ahova jó sokan írnánk, hogy miért nem adják;-)

Yoda hozzászólása
Yoda23895
2009.07.27. 12:09

Felháborító, hogy egy negyedik ciklusát elvállaló szk. által ledirigált, 3szoros olimpiai bajnok csapatsportág mérkőzését nem adják élőben a magyar közszolgálati(!) televízió(k). Arról a versenyről van szó, ami az Olimpia után a második legrangosabb sportesemény... Remélem csak valamit félrenyomtak, mikor beírták az m2 TVműsorába a Sobri a betyárt... HAJRÁ MAGYAROK!

subidubinemértem hozzászólása
2009.07.27. 11:48

igen, ha nincs a szokásos kavarás, az A csoport 1-je 2-kor játszik. most néztem meg az mtv honlapján a műsort, és semmi nyoma, hogy 2-kor adnák a meccset akár az 1-esen, akár a 2-esen. nemzetiségi magazinok és nyári vígjátéksorozatok mennek. ezt nem hiszem el!!! van egy halvány reményem, hogy azért műsorváltozást eszközölnek, de hogy egyáltalán nem kalkulálták be, miközben várható volt h csoportelsők leszünk, a beosztás meg már ezer éve ismert! ez egyszerűen felháborító. én szabira akartam menni holnap, hogy nézzem a meccset! és csak azért nem káromkodok durvábban, mert úgyis kimoderálnák.

Vitya hozzászólása
Vitya23893
2009.07.27. 11:39

ha jól látom 14:00-kor...

Adri hozzászólása
Adri23892
2009.07.27. 11:39

Én is pont ezt néztem...

im hozzászólása
im23891
2009.07.27. 11:08

Komolyan csak annyit érdemel a háromszoros Olimpiai Bajnok Férfi Vízilabda Válogatott, hogy kedden 24 órakor az m2-n leadják felvételről az egyik legfontosabb eseményt, a magyar-szerb meccset?! Mert az m1-en élő közvetítésnek semmi híre. Csak az úszókat adják élőben?

Dani hozzászólása
Dani23890
2009.07.27. 10:40

sasztok! Hánykor lesz a holnapi debi?

kanten hozzászólása
kanten23889
2009.07.27. 02:47

Íme két statisztika a csapatokról: Magyar: http://www.sportresult.com/sports/waterpolo/wch2009/pdf/MHUN.pdf Szerb: http://www.sportresult.com/sports/waterpolo/wch2009/pdf/MSRB.pdf Szerbeknél jó góllövő Gocic Zivko,Udovicic Vanja,Pijetlovic Dusko,Filipovic Filip és Prlainovic Andrija.Rájuk mindenképpen figyelni kellene. Egyébként pedig összeszedett játékkal verhető a csapat,de gondolom ezzel nem mondtam újat.:) Nagyon Drukkolok!!! és persze a Lányoknak is!!! Hajrá Magyarország! BT:köszi a videót

BT hozzászólása
BT23886
2009.07.27. 02:26

SRB-ITA http://www.youtube.com/watch?v=KRORTiJB2MY