FACEBOOK

Mégis lesz Interliga - a Vasas, az Eger, a Honvéd, az FTC, a  Szeged és az UTE részvételével

Mégis lesz Interliga - a Vasas, az Eger, a Honvéd, az FTC, a  Szeged és az UTE részvételével
hozzászólás, 2009.07.03.

Belgrádból származó információ szerint pénteken megalakult az a gazdasági vállalkozás, amely négy közép-kelet-európai ország vízilabdacsapatainak részvételével szervez Interliga-bajnokságot. A céget Aleksandar Sostar olimpiai bajnok, a Partizan volt kapusa vezeti. A magyarok érdekeit Halmos R. Péter, a ZF-Eger ügyvezető elnöke képviseli a vezetőségben.

Az Interligában hat magyar, két szerb és egy-egy szlovák, illetőleg román csapat vesz részt. A meccseket oda-vissza alapon játsszák, a magyarok egymás elleni mérkőzései a bajnoki meccsek lesznek. Az Interligában - hasonlóan a tavaly indult Jadranska Ligához - nincs rájátszás, a körmérkőzések után kialakul a végső sorrent, ezután mindenki visszatér a saját bajnokságához.

A nemzetközi bajnokság ötlete nem újkeletű. Korábban arról volt szó, hogy a magyar olajtársaság az elképzelés mögé áll, s főszponzorként segít a szükséges anyagi feltételek megteremtésében. A MOL azonban akkor visszalépett. Ezután a szerbek kezdeményezésére kezdődtek újra megbeszélések a nemzetközi bajnokságról. E fázisban itthon elsőként a VLV számolt be a formálódó ligáról, de ezután sokáig nem történt semmi, sőt, szárnyra kaptak olyan hírek, hogy a szerbek nem tudnak eleget tenni a többi csapatnak tett ígéretüknek, így a kezdeményezés ismét elhal. (A számításba vett csapatok közül többnek a képviselője nyíltan megmondta, számukra csak akkor válik lehetővé a részvétel, ha a szervezők anyagilag hozzájárulnk a megnövekedett - főleg utazási - költségek előteremtéséhez.)

A mostani cégalapítás miatt valószínűsíthető, hogy a fő kezdeményező szerbek megtalálták a torna finanszírozásának forrását, hiszen az Interliga már idén ősszel indul. Nem kis nehézséget okoz még majd a nemzetközi (és a nemzeti) sportnaptárral való egyeztetés. Ugyancsak vitához vezethet a tévéközvetítések kérdése, hiszen az Interliga-meccsek iránt van televíziós érdeklődés, ugyanakkor a bajnokságon belüli, "kettős érdekeltségű" meccseket illetően a jogok már nyilván foglaltak.

A Belgrádból érkezett hírek szerint az Interliga részleteinek kidolgozása még folyik. Amint bővebbet megtudunk, tájékoztatjuk olvasóinkat.

Az Interligában induló csapatok:

TEVA-VasasPlaket, ZF-Eger, Domino-Honvéd,  FTC-Aprilia, Szeged-Beton, UNIQA-UTE (magyar), VK Raiffeisen Partizan Beograd, Vojvodina VK (szerb), CSM Leonardo Oradea (román) és Hornets Kosice (szlovák)

Mindeközben az olasz Pro Recco is egy újfajta nemzetközi klubtorna megszervezésének ötletével állt elő. Ők az Euroligát szeretnék megreformálni, kiszélesíteni valóságos európai bajnoksággá. Az elképzelés szerint vagy két nyolctagú, vagy négy hattagú csoportban zajlanának az alap-küzdelmek, természetesen oda-vissza alapon. A vízilabda-nagyhatalmak körébe tartozók - a szerbek, a montenegróiak, a horvátok, a magyarok, a spanyolok és az olaszok - az eddiginél több csapatot indíthatnának. A meccseket az Eurosport közvetítené.

25 régi hozzászólás

Daret hozzászólása
Daret23166
2009.07.10. 14:36

Azt tudom... A drukkerek azóta is emlegetik... nso.hu pécsi váltást emlegetett...

Yoda hozzászólása
Yoda23149
2009.07.09. 13:30

Nah oda biztos nem...:) Voltak problémáik...

Daret hozzászólása
Daret23144
2009.07.09. 11:12

Esetleg piros-kék?

Yoda hozzászólása
Yoda23125
2009.07.08. 18:27

Daret! Fenn van a Vári Atis cikk. Elvileg csak eligazol, nem hagyja abba. Még nem mondták meg hova, bár sztem lehet sejteni:)

Yoda hozzászólása
Yoda23116
2009.07.07. 18:44

Visszavontam...most először elindult a többi is...most akkor csöndben örömködök rajtuk:)))

Yoda hozzászólása
Yoda23115
2009.07.07. 18:40

Hát azért a nemzetközi szervezés is hagy némi kívánni valót maga után...mikor Olimpia évére pakolnak mondjuk EB-t stb...hogy másról akkor most ne beszéljek:) Néztem az oldalt, de pl. nekem csak Vári Ati csavarja indul el lassan 2 hete...ami szép...de azért -ennyire nem köt le, vagy mondjuk úgy h -a többi is érdekelne...:P

Daret hozzászólása
Daret23113
2009.07.07. 14:01

nyitott medence lesz az a nyitott uszoda... :)

Daret hozzászólása
Daret23112
2009.07.07. 14:00

Jah, a sok jól képzett PR szakember... :))) A közönségjáték nekem is tetszene, mondjuk ötösdobóverseny (persze kérdés, hogy ki védene ilyenkor), vagy félpályáról a kapuba (mint a kosármeccseken). Szezon felcserélése sem lenne rossz ötlet, szívesen barnulnék nyitott uszodák mellett, jó pólómeccsek alatt, jégkrémmel a kezemben. De a válogatott játékosok programja (EB, VB, Olimpia) nyáron van (OK, ez max. 20 játékost érint...). Így esetleg a strandvízilabdát kellene/lehetne népszerűsíteni, hiszen sok OBI-es játékos vesz ezen részt . Nézted a Pólógála oldalát? - ma 19.00 óra - üres Galéria

Yoda hozzászólása
Yoda23111
2009.07.07. 13:28

Daret! Nem:)

Yoda hozzászólása
Yoda23110
2009.07.07. 13:27

Egyetértek. Az áru jó, a reklám nem. Magyarországon (ahogy ezt a Gála is mutatta) még mindig meg lehet NYÁRON! mozgatni közel ötezer embert. Én úgy gondolom a játékosállományunk adott, az edzőink megvannak, a szponzorok vevők mindenre ami népszerűsíti őket. A közönség felé kell nyitni. (Erre képezzük a sok reklámszakembert:)))). (pl. aki járt válogatott hokin az tudja miről beszélek: lézershow, közönségjáték, műkoris bemutató a szünetekben). Kezdetnek el kéne gondolkodni, hogy amennyiben marad ez a rendszer (OBI. év közben, válogatott nyáron), hogyan lehetne a nézőket év közben is kicsalogatni a mérkőzésekre (nehéz lesz, de mondom, PR). Én személy szerint felcserélném a két szezont pontosan amiatt, mert a válogatott elve nagyobb húzóerő, így év közben is kimennének a mérkőzésekre, az OBI. pedig nyáron csalogatná az embereket a nyitott uszikba, strandokra. Ahova aztán megy a szponzor is ugye... Mert hiába nemzeti sport, az államra ebben a helyzetben nem szabad hagyatkozni (ugye épül az uszoda is gőzerővel...), el kell adni a sportágat (pláne h az USA is beszállt icipicit:D). Aztán ha nem megy akkor vissza lehet állni, de a mostani helyzetnél (amikor néhány meccsen alig 50-en ülnek kinnt) még az is jobb lenne. A másik a szabályok. Sok ismerősömnek (akik csak néha járnak ki) meccs közben kell magyaráznom a szabályokat...nehézkes...nem értem néha én sem mire fújja be a spori vagy mire nem... A Gála mutatta, hogy akik igazán értenek hozzá, azoknak már van egy elképzelésük merrefelé kéne fejlődni ezen a téren is. Vannak emberek akiket oda kéne engedni a "tűz közelbe".

Daret hozzászólása
Daret23108
2009.07.07. 09:15

Gyanús vagy te nekem!:) A cikk tartalmát is tudod? ;)

Coach hozzászólása
Coach23103
2009.07.06. 19:38

Jo a cikk. Mint mar tobbszor is irtam, egy sportnak sajat magat kell el tartania. Ehez pedig egy Szuper Liga szukseges (Euroliga, vagy valami hasonlo) ahol csak a leg jobb jatekosok jatszanak. Az OB I nem eleg izgalmas es szinvonalas arra, hogy 3000 ember megnezzen egy meccset. Az Euroliga viszont igen! Somat ideznem : [szerinte] számos magyar sportvezető számára még nem evidencia: közönség nélkül nincs értelme a profi sportnak. "A siker mértékegysége nem a helyezés, hanem a közönség. És bár a vízilabda népszerűségét botorság lenne összevetni a kosár- vagy a kézilabdáéval, azért egy négyszáz fős befogadó képességű lelátót illene megtölteni." Legyen egy Szuper Liga, es meglatjatok, lesz eleg nezo es penz a poloban is! A sport maga az jo! Csak a szervezes nem.

Yoda hozzászólása
Yoda23102
2009.07.06. 18:50

Kedves Daret! Információim szerint az elkövetkező napokban lesz róla hír a Honvéd honlapján:).

Daret hozzászólása
Daret23097
2009.07.06. 11:45

Vári Attiláról mit lehet tudni a Honvédtól való távozásán kívül? Máshol folytatja, vagy esetleg befejezi? Utóbbinak nem örülnék...

Yoda hozzászólása
Yoda23093
2009.07.06. 10:49

http://www.origo.hu/sport/vizilabda/20090701-jelentos-megszoritasok-a-magyar-vizilabakluboknal.html

Szöszke hozzászólása
2009.07.06. 01:13

Nekem szinte mindegy melyik csatorna csak láthassunk minél több jó meccset.

kisDumi hozzászólása
kisDumi23084
2009.07.05. 20:49

Sztem mindegy h melyik csatorna közvetíti a meccseket de sztem úgy kéne h minden hétvégén az adot fordulóbol egy meccset leközvetítenek

Nekomajin hozzászólása
2009.07.05. 02:08

Na ha ebből lesz valami, akkor megemelem a kalapom az RTL Klub előtt. Szeretem a Sport TV-t, jól közvetítenek meg sokféle sportot, de sajnos nem országos csatorna.

nettyus:) hozzászólása
2009.07.04. 23:02

A Blikk szerint az Rtl-lel folynak tárgyalások a közvetítésekről: "Az RTL Klub 30 millió forintot ígért a szövetségnek egy évre, ám a pólósok is elfelejtettek kilépni a találkozókat eddig ingyen közvetítő Sport Tv-vel kötött szerződésből. A helyzet annyival egyszerűbb, hogy a Sport Tvnek a papírok értelmében csak második választási lehetősége van (eddig az MTV választott először). Így a jövőben a csatorna csak azokat a találkozókat közvetítheti, amelyeket az RTL Klub nem tűz a műsorára."

Róma2009 hozzászólása
2009.07.04. 21:43

Partizan... Nem rossz!! Nade ne felejtsük a magyarokat :)! Alig várom az Interligát!

Alberto hozzászólása
Alberto23076
2009.07.04. 20:41

Igen, a "Nándorfehérváriak" :-) elég erős csapat, jó erőkből áll! Udovicic rájuk építi az új szerb nemzeti csapat alapjait! :-) Jó lesz ez az Inteliga!

vivi hozzászólása
vivi23074
2009.07.04. 15:44

Amúgy ja,a Partizán elég erős csapat...De az Interliga jót fog tenni a vízilabdának.

Hakapeszi hozzászólása
2009.07.04. 14:34

Azért a Partizan nem gyenge csapat és én a helyedben Újvidéket se becsülném le.

Medve hozzászólása
Medve23071
2009.07.04. 11:59

Éppen azt néztem ,hogy itt nincsenek igazán nagy kaliberú csapatok a magyarokon kívül...Az olaszok és a montenegróian is csatlakozhatnának a dologhoz, esetleg még a horvátok. A magyar tévék meg csak focit tudnak közvetíteni, mert azt meg is nézik, bár igazából elég kevesen szerintem...Nincs ezekben üzleti érzék én azt gondolom...Eurosport azért ne közvetítsen, mert képesek és a leg kiélezettem pillanatban betolnak a meccs közben 1 reklámot, akkor bebontják a székházukat xD

ak47 hozzászólása
ak4723070
2009.07.04. 11:33

A TV2 vagy valamelyik nagyobb magyar csatorna (RTL Klub ami lassan csődbe megy Móni miatt) megvehetné a közvetítés jogát és nem a foci BL-t kéne MŰSORRA TENNI ahol egyetlen magyar érdekeltségű csapat sincs hanem a vízilabda INTERLIGÁT! Na ez tenne jót a mai magyar VÍZILABDÁNAK!