FACEBOOK

Egygólos vereség Romániától

Egygólos vereség Romániától
hozzászólás, 2009.06.27.

A Románia Kupa második napján válogatottunk végig szoros, izgalmas meccsen, halovány játékkal egygólos vereséget szenvedett Románia csapatától. Kemény Dénes nem sokkal a lefújás után a VLV-nek úgy nyilatkozott, hogy az elején néhányan mintha lebecsülték volna az ellenfelet, aztán pedig túlzott tiszteletet tanúsítottak a kapussal szemben. Tapasztalt játékosok, olimpiai bajnokok nem tudtak váltani, pedig "csak" a tudást kellett volna hozni, extrára nem lett volna szükség. A kapitány azt is fájlalja, hogy az eredmény miatti kényszer nem tette lehetővé, hogy eredeti terve szerint játéklehetőséget adjon Mátyás Zoltánnak és Török Bélának. Kemény Dénes, Biros Péter csapatkapitány, Varga Dénes és Kiss Gergely nyilatkozata, az este során a meccs összes gólja.

Románia-Magyarország 6:5 (2:1, 1:2, 2:2, 1:0)
Bukarest, v.: Dieu (belga), Franulovici (horvát)
Románia: Dragusin, Radu (2), Negrean, Diaconu 1, Iosep 1, Busila, Dunca, Matei 1, Andrei 1, Georgescu, Ghiban, Kádár Kálmán, Stoenescu, Cretu. Szövetségi kapitány: Kovács István
Magyarország: Szécsi, Szivós 1, Madaras, Varga Dénes 1, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely 1, Varga II. Zsolt 1, Varga Dániel, Biros Péter 1, Kis Gábor, Hárai Balázs, Gór-Nagy Miklós, Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

Kemény Dénes Nagy Viktort és Hegedüs Gábort nem nevezte a meccsre, de aztán az eredménykényszer miatt végül Mátyás Zoltán és Török Béla is száraz testtel mehetett meccs után zuhanyozni.

Néhány elkapkodott megoldás már az elején felhozta a románokat, akik az első negyedben már két góllal is vezettek. A mieink nem játszottak jól, de valahogy megnyugtatónak tűnt, hogy megyünk szorosan a románok után - majd csak fordít a csapat! Ez meg is történt, 4:3-ra és 5:4-re mi vezettünk, ám ahelyett, hogy elhúztunk volna, az egyre inkább feltüzelt hazaiak egyenlítettek és újra átvették a vezetést. Lehet hiányolni a végéről egy, a javunkra meg nem ítélt ötméterest, de a játék gyenge volt, az öt lőtt gól pedig nagyon kevés. A VLV-nek adott meccs utáni őszinte nyilatkozatokból kiderülnek a mai vereség okai.

A másik mérkőzésen:

Oroszország-Németország 7:6 (1:1, 0:2, 2:1, 4:2)
Bukarest, v.: Moiralis (görög) és Barabancea (román)
Oroszország: Ivanov, Jankov 1, Jablonovszkij, Rizov-Alejnicsev, Csesev, Antipov 2, Odintcov, Asajev, Stepanyuk 3, Visnyakov, Lisunov 1, Agarkov, Rastorguev. Szövetségi kapitány: Vjacseszlav Szobcsenko
Németország: Kong, Naroska, Bukowski, Szavics 2, Marko Stamm, Politze, Real 1, Schüler, Preuss 1, Oeler 2, Schlotterbeck, Mackeben, Kong, Schroedter. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm

A torna állása két nap után: 1. Románia 4 pont, 2. Magyarország 2 (17-12), 3. Oroszország 2 (11-15), 4. Németország 0

A magyar csapat vasárnap magyar idő szerint 11 órás kezdettel az orosz válogatott ellen zárja a tornát. (A mérkőzés alakulása élőben nyomon követhető lesz a VLV-n.)

TUDÓSÍTÁSUNK A TORNA ELSŐ NAPJÁRÓL


KEMÉNY DÉNES a VLV-nek:

- Úgy gondolom, hogy ennyi kihagyott helyzettel és öt lőtt góllal nincs most olyan csapat a világon, amelyet meg lehet verni. Amit leginkább sajnálok, az az, hogy miután az elejétől kezdve nyögvenyelős volt a meccs, nem tudtam lehetőséget adni egy-két játékosnak, akit szerettem volna játszatni. Nem szerettünk volna kikapni, ezért kevesebbet tudtam kísérletezni.

- Mi volt a hibák oka? Egyszerűen rossz napot fogott ki a csapat?

- Szerintem egy-két játékos lebecsülhette az ellenfelet és az első néhány akció elkapkodott lövései után, (mert én nagy védéseket nem láttam, inkább elkapkodott lövéseket,) rengeteg kapufa-élét lőttünk, s elkezdtük "túltisztelni" a kapust - indokolatlanul. Ebből jött az eredmény, a lezserségből, egy idő után pedig a kapkodásból. Egy kicsit arra emlékeztetett ez a mérkőzés engem, amikor 97-ben az újjáalakult csapat a Világkupán nagyszerű játékkal eljutott az elődöntőig és ott 8:4-re kaptunk ki a görögöktől. Ott is ugyanez volt, egy-két túl magabiztos lövés után feleslegesen nagy tiszteletet adott a lövő játékos az ellenfél kapusának.

- Gondolom, Kokónak gratuláltál...?

-  Persze. Megvan az oka az örömre, hiszen a román pólónak ez egy nagyon komoly eredmény, még akkor is, hogyha barátságos tornán vagyunk. Amikor azt érezték, hogy nyerhetnek, miért ne próbáltak volna meg?

- A fiúk milyen hangulatban szálltak ki a vízből? El voltak kenődve?

- Úgy látom, el vannak kenődve most is, úgy gondolom, hogy teljesen indokoltan. Igazából ma egy-két játékos, aki már nagyon jó nevű, már olimpiai bajnok, nem tudott menet közben váltani. Nem tudott a gyenge, figyelmetlen vagy kapkodó játékából váltani a szükségesre, arra, amit tud. Tehát azért amikor egy olyan csapattal játszunk, amelynél a papírforma szerint néhány góllal erősebb vagyunk, akkor ilyenkor untig elég a tudás, nem kell az extra. De hát ezt nem igazán tudta megcsinálni ma néhány játékos. Nem mondok nevet, mert sose szoktam, de ha láttad a meccset, akkor tudod.

BIROS PÉTER a VLV-nek:

- Azért vesztettünk, mert borzasztó sok helyzetet kihagytunk. Semmi olyan nem történt, ami azt bizonyítaná, hogy ez a román csapat jobb nálunk. Mondjuk annyival jobbak, hogy ők már előrébb tartanak, régóta együtt edzenek, nekünk pedig ez volt a harmadik hetünk. Igazából ezt a meccset simán megnyerhettük volna, ha belőjük a helyzeteinknek csak a felét. Nem játszottuk jól a fórokat, könnyű gólokat ajándékoztunk nekik, amikért nem kellett megdolgozniuk. Sajnáljuk, kicsit kellemetlen, hogy kikaptunk a románoktól, de hát minden vereségből lehet tanulni. Azt azért tudomásul kell venni, hogy a felkészülésnek ebben a szakaszában még nem mindenki olyan, mint a világbajnokságon lesz, nem annyira robbanékony, nem olyan jók a lövéseink sem. Ennek ellenére simán nyerhettünk volna. A románok kihozták magukból a maximumot, több nem lesz bennük, sőt, a végén úgy éreztem, hogy mi még bírtuk volna, ők pedig borzasztóan elfáradtak.

VARGA DÉNES a VLV-nek:

- Hogy foglaljam össze, milyen okot keressek... Talán az a legpontosabb, ha azt mondom, hogy a románok nagyon akartak győzni, mi meg amikor rájöttünk arra, hogy baj van, "helyzet van", akkor nálunk - klasszikus probléma - az igyekezet kapkodásba csapott át és kapufákat lőttünk, nem tökéletes megoldásokat választottunk.

KISS GERGELY a VLV-nek:

- Nagyon rosszul támadtunk, ők magukhoz képest nagyon jól védekeztek. Ennek volt betudható, hogy csak öt gólt tudtunk lőni. Nagyon rossz százalékban lőttük be az emberelőnyeket, mert nem voltunk elég gyorsak, veszélyesek. Ugyanúgy, ahogy a 97-es Világkupa-elődöntőben, a görököktől elszenvedett vereség történelmi tett volt az ellenfél számára, most hasonló a helyzet a románok szempontjéból. "Negatív ómen" volt ez a folytatáshoz, reméljük, hogy ebből is tudunk előrelépni és ha egy kis szégyenérzetünk is van, abból tőkét kovácsolunk.

VIDEÓK:


1:0 - Radu első gólja


2:0 - Diaconu


2:1 - Varga II. Zsolt


3:1 - Andrei


3:2 - Kiss Gergely


3:3 - Szivós gólja


3:4 - Biros gólja


4:4 - Matei


4:5 - Varga Dénes


5:5 - Iosep ötméteresgólja


Gólgyanús...


Georgescu kimaradt ötméterese


6:5 - Radu második gólja


Az utolsó lehetőség és a meccs vége


Élő közvetítésünk a román televízió adása alapján.

A találkozó magyar idő szerint 17.15-kor kezdődik.

A nap első mérkőzésén az oroszok némi meglepetésre 7:6-ra (1:1, 0:2, 2:1, 4:2) legyőzték a németeket.

A kapuban ma Szécsi és Gergely bizonyíthat, Nagy Viktor pihen, társa kiléte egyelőre ismeretlen, meccs közben próbáljuk megfejteni.

A románok hozzák el a labdát.

Radu klasszikus centergóljával ér véget az első támadás (1:0).

A túloldalon előnyt kapunk, Varga Dániel lövése a blokkon hal el.

Blokkolunk egy román lövést, a túloldalon Biros fölé lő.

Román előny, Szécsi kétszer is véd.

Varga Dénes lövését viszonylag könnyen hárítja a kapus.

Busila messziről rálövi, Szecska szögletre tolja a labdát.

Labdát szerzünk. Madaras lövését védi Dragusin.

Iosep lövésébe belenyúl Szécsi, így szöglet. Utána megszerezzük a bejátszást.

Busilát kiküldik, ha jól láttam, Varga Dénes a kapufát találja el.

Diaconu lövésre szánja el magát, a labda bevágódik a rövidnél, Szecska keze mellett (2:0). A riporter máris extázisban.

Hosnyánszky lövése a blokkról visszapattan, a miénk marad a labda. Egy passz a centerhelytől elég messze tanyázó Varga II. Zsoltnak, ő fordul és lő (2:1).

Szünet

Szivós hozza el. Kiss Gergelyt szerelik.

Román előny, Andrei a balszélen megtalálja a rést (3:1).

Most magyar fór - Kiss Gergely minden dühét beleadja a lövésbe (3:2).

Kontra a román center ellen. Előnyt kapunk, nem nagyon jár körbe a labda, végül Kiss Gergely lövését blokkolják. A labda nálunk marad és már egyenlő létszámnál Szivós átlő (3:3).

Egy mellélövés, egy kontra, a románok jöhetnek.

Gór-Nagyot kiküldik. Szécsi nagyot véd. Szöglet után Biros leszedi a bejátszást.

Hosnyánszky óriási lövését szögletre tolja a kapus.

Előnyt kapunk, jó Kiss Gergely jó feladása Kis Gábornak, de a kapus véd.

A következő támadásunknál Kiss Gergely kapufát lő, majd Hosnyánszky, végül ismét Kiss Gergő próbálkozik, a kapus mindkétszer hárít.

Nagyszünet

Madaras elől megszerzi Negrean.

Gyors kontra után Kiss Gergely elmegy a jobbszélem, átteszi kapásoldalra, ahol Biros átlövi a kapust (3:4) - először vezetünk.

Előnyt kapnak a románok, ráadásul Dunca  azonnal visszakapja a passzt. Ziccerben lóbál egyet, de Madaras szerzációsan leüti a kezéről.

Madaras lövése a kapufáról a gólvonalra pattan.

Újabb román előny, Kovács István időt kér.

Az előny végén Matei átlő és bemegy (4:4) - a riporter már úgy közvetít, mintha dél-amerikai focimeccsen lenne.

Varga Dénes megunja a labdatologatást és óriási gólt lő laposan a kapufa mellé (4:5).

Gór-Nagy Miklóst kiállítják, majd úgy ítélik meg, hogy játékba avatkozott, ezért Radunak ötméterest ítélnek, amit Iosep értékesít (5:5).

Véleményes ítélet: gyors előnyjáték után Varga Dumi a vízről a kapufára lő, onnan levágódik a labda és szerintünk beimbolyog. De csak szerintünk.

Újabb román ötméteres.Georgescu a felső kapufát találja el, a labda a miénk!

Matei fölé lő.

Varga Dániel labdája a vízről fölé pattan.

Szünet

Madaras megszerzi a labdát. Varga Dani lő, de nem megy be és különben is kontra ellenünk.

A túloldalon is elveszik a labdát.

Kiss Gergely lövését leszedi a kapus.

Román előny, blokkoljuk a lövést - ez nagyon kellett!

Varga Dani távolról - elhal egy kézen.

Negrean szabaddobását Szécsi védi.

Busila kimegy, látszólag kijátsszuk, de túl lett kombinálbva, Biros kezéről lecsúszik, nem számított rá.

Radu középről mattolja Szécsit (6:5). (Nem tudjuk, mennyi idő van hátra, mert nem írják ki.)

Magyar előny. nehezen lőjük el, Hosnyánszky lövése végül a kapusról szögletre pattan. Végül a labdát is elveszítjük.

Biros és Kiss Gergely együtt hárít egy centerbejátszást, szerencsére nem fújtak. Előny, Kemény Dénes időt kér.

Kiss Gergely lövését blokkolják, kevés lehet hátra.

Miénk a labda, bejátszás Kis Gábornak - nem fújnak semmit...

VÉGE!

Románia-Magyarország 6:5 (2:1, 1:2, 2:2, 1:0)
Címkék:
Nincs címke.

38 régi hozzászólás

Moulin Rouge hozzászólása
2009.06.28. 11:05

im egyetértek!! Örüljenek csak a románok most, de a vb-n úgyis Mi fogunk!!;):-D

im hozzászólása
im22986
2009.06.28. 10:22

Pontosan. Ez egy felkészülési meccs volt. Nem azt mondom, hogy nem számít, de ha a román kupa nem jön össze, az még nem tragédia. Az Unicum Kupát fontosabbnak tartom, a VB-ről nem is beszélve.

Rebo hozzászólása
Rebo22984
2009.06.28. 08:20

"A kapitány azt is fájlalja, hogy az eredmény miatti kényszer nem tette lehetővé, hogy eredeti terve szerint játéklehetőséget adjon Mátyás Zoltánnak és Török Bélának." Ezt azért nem igazán értem. Ez egy felkészülési meccs volt. A kapitány szerint a római világbajnokság is csak egy lépés az olimpia felé, ahol nem kötelező nyerni. Akkor ez a mostani torna fontosabb mint a VB ? Ezenkivül, talán éppen a csapat gyengébb játéka miatt kellett volna bevetni az újoncokat, akik nem véletlenül kerültek a keretbe.

im hozzászólása
im22983
2009.06.28. 01:14

Szerintem ma csak simán dekoncentrált volt a csapat, nem ment a játék, van ilyen. Azért még ne dőljön kardjába senki, nincsen ok rá!! Majd holnap jobban megy és kész. Én szurkolok.

Chicago hozzászólása
Chicago22982
2009.06.27. 21:53

A negyedik negyedben nem lottunk egy golt sem, s ez a lenyeg... a tobbit lehet magyarazgatni, ezt nem.. nem is tudom mikor fordult elo ilyen utoljara..

B (régi) hozzászólása
2009.06.27. 21:15

"Lehet hiányolni a végéről egy, a javunkra meg nem ítélt ötméterest, de a játék gyenge volt, az öt lőtt gól pedig nagyon kevés." Akkor már rég hárommal kellett volna vezetni és akkor senki sem hiányolná azt az ötméterest... Ez a teljesítmény azért is elszomorító azoktól, akik "elérték", mert elvették vele az esélyt két játékostól, hogy bizonyítsanak.

szerk hozzászólása
szerk22980
2009.06.27. 21:07

Na ez a precíz kifejezés...!

Zsófi hozzászólása
Zsófi22979
2009.06.27. 21:03

A magyar-román meccs Cegléden csütörtökön van...

Heydy hozzászólása
Heydy22977
2009.06.27. 20:26

annak pont láttam a hirdetését. :) pont nem leszek itthon, de majd felveszem és megnézem. :)

szerk hozzászólása
szerk22976
2009.06.27. 20:23

Egyelőre csak azt tudjuk, hogy szerdán 19-kor Cegléden magyar-román (Sport tv) - a mai meccs után érdekes lesz...

Heydy hozzászólása
Heydy22974
2009.06.27. 19:57

am. a július 15-i mérkőzés az hányórakor lesz Gyöngyösön?

Heydy hozzászólása
Heydy22973
2009.06.27. 19:54

ja tényleg az én is láttam, de azt hogy miért azt pont nem, mert akadozott az adás. :S

Yoda hozzászólása
Yoda22972
2009.06.27. 19:45

Heydy! De igen:) Az ötös meg nem illett volna Hosira előtte...stb.

B (régi) hozzászólása
2009.06.27. 19:04

Javítom magamat, az az universiade válogatott lehetett, amennyiben a studentska selekcija azt jelenti szerbül...

B (régi) hozzászólása
2009.06.27. 18:20

Amennyire levetettem a közvetítésből, felváltva óriásinak és történelminek nevezete a győzelmet a riporter.

Coach hozzászólása
Coach22969
2009.06.27. 18:20

Ha nem lattam volna nem hittem volna el. Sajnos ma nem ment a loves. Nem is emlekszem mikor lottunk utoljara csak 5 got. Gratulalok a Kokonak meg a Roman csapatnak.

Heydy hozzászólása
Heydy22968
2009.06.27. 18:18

ja, most. oO tényleg elég hihetetlen. elég rossz volt a kép, ahogy néztem, de az uolsó centerbejátszásnál egy előny vagy 5 méteres nem illett volna? =O

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 18:16

Bocsánat, Gratulálok Kovács Istvánnak!

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 18:14

Hihetetlen... Gratulálok Kocács Istvánnak!!!

Yoda hozzászólása
Yoda22965
2009.06.27. 18:14

Pf...cikis...

Daret hozzászólása
Daret22964
2009.06.27. 18:13

Hmmm...

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 18:11

A románok baromi jól védekeznek, mi meg szarul lövünk. Kaptunk ki már valaha tőlük?

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 18:03

is-is

Yoda hozzászólása
Yoda22961
2009.06.27. 18:02

Nagyon nem...először azt hittem a romik csak pörögnek és majd kifáradnak, felőröljük őket...de ez most kicsit "langyos" teljesítmény...

B (régi) hozzászólása
2009.06.27. 18:01

Mintha nem játszanánk jól.

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 17:58

Mintha nem nekünk fújnának...

Yoda hozzászólása
Yoda22958
2009.06.27. 17:52

Hogy örül a bácsi:) Én kevésbé...

Yoda hozzászólása
Yoda22957
2009.06.27. 17:47

Bocs Hakapeszi nem neked ment:) Csak nem megy a gombnyomás...

Yoda hozzászólása
Yoda22956
2009.06.27. 17:46

Sima 9:3 lett a tegnapi, Radu volt a "nehéztüzér"...

B (régi) hozzászólása
2009.06.27. 17:46

Az oroszok elleni 9-3 már sejtetett valamit. No meg az, hogy felkészülési tornán a szerbeket győzték le Kokó tanítványai.

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 17:45

Győztek a románok!

Hakapeszi hozzászólása
2009.06.27. 17:44

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én örülök, hogy a románok egyre jobbak. Egyrészt egy magyar edző munkáját dicséri, másrészt kell a több jó csapat.

Coach hozzászólása
Coach22952
2009.06.27. 17:44

Tegnap mi volt a Roman-Orosz meccsen??? Koko, ugy latom eddig eleg jo munkat vegez.

kisDumi hozzászólása
kisDumi22951
2009.06.27. 17:43

http://www.tvr.ro/live_exclusiv.php akinek ott nem jön be az nézheti itt is..

Yoda hozzászólása
Yoda22950
2009.06.27. 17:27

Ez mekkora potya volt:(((( Látszik Koko keze munkája:)

Yoda hozzászólása
Yoda22949
2009.06.27. 17:21

Ohó, köszönjük a linket:) RIARIARIARIA!!!!!

Coach hozzászólása
Coach22948
2009.06.27. 17:17

http://www.livetvcenter.com/tvri_778.asp elobe

ego72 hozzászólása
ego7222947
2009.06.27. 17:11

Le kell nyomni a Románokat! HAJRÁ MAGYAROK!!!