FACEBOOK

Kiss Csaba költözik Egerből

Kiss Csaba költözik Egerből
hozzászólás, 2009.06.25.

A napokban Egerben sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra az immár második éve bajnoki ezüstérmes vízilabda-csapat körüli változásokat. A következő szezonban az egri csapatból három olyan játékos hiányozik majd, akinek neve az elmúlt években összefonódott a klubbal: Decker Ádám és Nyéki Balázs mellett Kiss Csaba is elhagyja a hevesi fővárost.

Diapolo

Még kimondani is sok: csak az Eger színeiben 220 alkalommal ugrott vízbe és 346 esetben vette be sikerrel az ellenfelek kapuját. Öt idény után Kiss Csaba most búcsúzik Egertől és a csapattársaktól, új „munkahelyen” folytatja pályafutását. Egyelőre még nem dőlt el, hogy pontosan hol látjuk viszont ősztől, de hamarosan erre is fény derül.

„A részletekről a jövő héten tudok beszámolni, ha minden jól megy. Addig is szeretném azonban elmondani, hogy öt csodálatos évet töltöttem Egerben és sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Nagyon megszerettem a várost, szerettem itt élni, és igazán szerettem a szenzációs egri közönség előtt játszani” - nyilatkozta a VLV-nek Kiss Csaba.

A sokszoros válogatott balkezes szélsőt 2004-ben a spanyolországi CN Sabadell csapatától „hozta haza” az Eger, miután a hispánoknál letette névjegyét a magyar légiós: Csaba játéka és góljai nagy szerepet játszottak abban, hogy a Sabadell a spanyol bajnoki döntőig menetelt.

Az első egri idényben (2004/2005) Gerendás György irányításával a „kisdöntőig” jutott az együttes, ahol a Szegeddel szemben még alulmaradtak Kiss Csabáék, így a bajnokság negyedik helyét szerezték meg, míg a Magyar Kupában a Vasassal döntőztek és kétgólos vereséget szenvedve végeztek a második helyen. A bajnoki negyedik hely azt jelentette, hogy a hevesi együttes a következő szezonban kiléphetett a nemzetközi porondra, indulhatott a LEN Kupában. Kiss Csaba az Eger valamennyi mérkőzésén szerepelt  - 36 mérkőzésen 59 gólt szorgoskodott össze.

A „bemelegítés” után a második idényben (2005/2006) sikerült előrébb lépni - bár a Magyar Kupában ismét a második hely jutott Kiss Csabáéknak, a bajnokság bronzcsatájában fordult a kocka és az egri csapat felléphetett a dobogó harmadik fokára. Ami a LEN Kupa-szereplést illeti, a legjobb 8 között búcsúzott Gerendás György együttese, miután összesítésben egy góllal alulmaradt a Bresciával szemben. Ez volt az a bizonyos negyeddöntő, amelynek visszavágóján, Egerben Csirics súlyos sérülést okozott Hegedüs Gábornak és bár nyert az Eger, de összesítésben mégis az olasz csapat jutott a négy közé. Kiss Csaba idénybeli mérlege (nemzetközi mérkőzések, magyar bajnoki és Magyar Kupa szereplés) összesítve: 47 lejátszott találkozón 109 lőtt gól.

A bajnokság harmadik helye nemzetközi szinten is előrelépést jelentett: a 2006/2007-es szezonban kipróbálhatta magát a hevesi alakulat az Euroligában. Sikerült európai szinten komoly csapatokat megszorítani: a legjobb 16 között az Eger egyszer legyőzte a Csehovot, majd a visszavágót is döntetlenre hozta és hazai medencében sikerült legyőzniük a Vasast is. Már csak egyetlen győzelem hiányzott volna az „üdvözüléshez”, ehhez viszont Egerben a Pro Reccót kellett volna egyetlen „apró” góllal legyőzni. A bravúr majdnem sikerült - három másodpercen és egy Angelini-találaton múlott az örömünnep. Ebben az idényben a Magyar Kupa nem sikerült, az elődöntőben a „jó ismerős”, a Vasas búcsúztatta az egrieket a további küzdelemtől. A bajnokság elődöntőjében már-már úgy nézett ki, hogy sikerül ismét eggyel előrébb lépni, de a Honvéd elleni harmadik találkozón váratlanul nagyarányú vereségbe futottak bele Kiss Csabáék, így ismét a bronzéremmel voltak kénytelenek vígasztalódni. Csaba ebben az idényben sem tétlenkedett, összességében újabb 47 mérkőzéssel lett tapasztaltabb és 77 találatot jegyeztek a neve mellé összesen a különböző jegyzőkönyveken.

 
2007/2008 újabb szép eredményeket hozott az egrieknek. Az Eger a Szegedet legyőzve bejutott a bajnoki döntőbe. A fináléban ugyan négy mérkőzésen kikapott a Vasastól, mégis óriási eredmény volt ez a klub életében. Ahogyan az sem elhanyagolható tény, hogy a Magyar Kupa-sorozatban viszont végre sikerült megkaparintania Gerendás György csapatának a „legcsillogóbb” érmet. Sajnos a kupasorozat végét - ezzel együtt a Magyar Kupa döntőjét is - Csabának sérülés miatt ki kellett hagynia, így a sorsdöntő összecsapáson begipszelt kézzel szurkolt a medence mellett társainak. Ebben az évben korai búcsút kellett venniük az egrieknek az Euroligától, de a LEN Kupában aztán végigmeneteltek. A döntőben a Csehov hazai pályán végül győzedelmeskedett. Ami a válogatott szélső klubbéli teljesítményét illeti, a mérleg ebben a szezonban 38 mérkőzés alatt 43 gól.

 

A 2008/2009-es szezont jól kezdték Kiss Csabáék, megvédték Magyar Kupa-elsőségüket. Az Euroligában a 16 között „jó szokás szerint” egy csoportba kerültek az angyalföldiekkel, így a továbbjutáshoz vagy a Vasast vagy pedig a Partizán Belgrádot mindenképpen le kellett volna győzni. Mivel az Eger a csoport harmadik helyén végzett, búcsúzott az európai sorozattól. A bajnokság első felében nem feltétlenül sikerült minden úgy, ahogy azt az egriek tervezték, de a végére azért mégiscsak összeállt a csapat és ismét sikerült „odaérni” a bajnoki döntőbe. Másodszor már sokkal nehezebben „adták” a pontokat a hevesiek, de a vége most is az ezüst lett. Csaba ebben az idényben összesen 43 alkalommal húzott sapkát és 44-szer volt eredményes.

TT

21 régi hozzászólás

homburg hozzászólása
homburg23031
2009.07.01. 08:22

Utsó comment. Korrekt riport az ewp-n a két Nervibe távozó játékosunkkal.

homburg hozzászólása
homburg23009
2009.06.29. 15:59

T. Rolling! Azt, hogy az Eger sok játékost nevelt ki nem kell sokat ragozni. Az hogy egy város épített egy fedett uszodát, a közel százéves csapat meg fúzionált (nem megvett!) egy másik csapattal nem bűn. Abban az újjáalakult csapatban volt több egri is (Bálint G., Jasu, Hege) Egyébként Süni és Kiss Csaba is egyszerre jött velük nem utólag. Az utánpótlás lefölözése, a gyémántcsiszolás nem az Eger sajátossága volt. Azért az Egerből, vagy/és a BVSC-ből leigazolt jó játékosokat lehet sorolni a Vasas oldaláról is: nemcsak Kis Gabi, vagy most Decker Ádám, de ott van Madaras Norbi, vagy Kovács Robi is) Három egymást követő szezonban ifibajnoki cím, úgyhogy a keret közben folyamatosan változott, magáért beszél. És ezek a fiatalok mostanra beépült(n)ek a csapatba. Koncepció, nemcsak kényszermegoldás könnyű belátni. Sztem inkább az van hogy, elmentek a Steinmetz testvérek, Tóth Márton, Mátyás, Vindisch Feri és az elmúlt két szezonban pont a legnagyobb vetélytárstól (Eger)tudtatok igazolni és ez egy másik út. Hol lesz az utánpótlás? Meglátjuk. A legnagyobb erősítésetek sztem, hogy együtt maradt a Varga testvérpár, Hosi, Kicsi négyes. Tetszik ez a más előjelű irány, de legalább továbbra is a lebecsülés hangzik ki belőle. Szeptembertől folyt. köv. Hajrá Eger!!!

Rolling hozzászólása
Rolling23006
2009.06.29. 09:18

Arról beszélsz, hogy az Eger más utat jár be a csapatépítésnél, mint a Vasas, és hivatkozol a sajátnevelésű fiatalok beépítésére. Abszolút igaz, hogy hosszú távú és tartós sikert csak a sajátnevelésű fiatalokra építkezve lehet elérni. Csak azt nem értem, hogy miért a Vasast hozod fel ellenpéldaként, hiszen az Eger (és ez nem baj egyébként) a semmiből vett pár éve egy teljes csapatot, majd az évek során szintén kész válogatott játékosokat szerződtetett (Binder, Bárány, Biros, Hárai, Kiss Csaba, Nyéki, Varga), és csak most a pénzügyi megszorítások miatt is kezdi a fiatalokra való építést. A Vasas viszont a Kásás, Steinmetz kettőst, illetve Kis Gabit kivéve mindig fiatal még nem kialakult tehetségeket szerződtetett, akik aztán a Vasasban lettek válogatott játékosok. Így ha azt vesszük, igaz, hogy az Eger és a Vasas más utat jár be, de éppen ellenkező előjellel.

BT hozzászólása
BT23004
2009.06.28. 19:46

Köszönöm a választ!

homburg hozzászólása
homburg23003
2009.06.28. 19:36

T RioF! Fogalomzavar? Nem hiszem. Sztem nem sok mindenbe lehet kapaszkodni az Egerrel kapcsolatban. Csak azokat említettem amiket az elmúlt években leggyakrabban elhangzottak. A zuhanyhíradón keresztül azt mondod, hogy az elment játékosok úriemberek, és nem fobálnak sarat. Ezzel azt mondod, hogy kellene? És ez alapján kire? Persze, lehet, hogy csak a fogalmazás félreérthető... Az Egerből három játékos elment de a tavalyi év után megint két új saját nevelés épül be. Magasan a legtöbb a magyar OB1-ben. Ez persze teljesen más stratégia, mint a Vasasé, de nem baj. Nem gond ha azt hiszed, hogy a Szeged lesz az ellenfelünk az OB1-ben (egyrészt mert a Szeged is erősödött idén), másrészt egy kis lebecsülés mindig jó motiváció:)) Úgyhogy érthető, hogy mit írtál, csak értelmet nem látok benne. T. Rolling! Az Eger ifi csapata az utolsó forduló előtt már behozhatlan előnyben volt az UTE előtt a bajnoki címért folytatott csatában és csak a Vasasnak volt tétje a meccsnek, így szerezhette meg a második helyet. Hajrá Eger!!!

Daret hozzászólása
Daret23001
2009.06.28. 18:52

Igen, mindketten Nerviben. (Illetve Rajmival együtt már hárman.)

BT hozzászólása
BT23000
2009.06.28. 18:39

Csaba is? http://szivosmarton.hu/atigazolasok_2009.html e szerint Nyéki ment oda.

Daret hozzászólása
Daret22999
2009.06.28. 16:37

Csabi, sok sikert kívánok neked Nerviben!

flori65 hozzászólása
flori6522995
2009.06.28. 14:28

Nem tudom mit szólnátok, ha megrongálnánk a KOmjádi uszodát, ahogyan azt a csürhe tette Egerben. Mi azonban úriemberek vagyunk, rátok dől az magától is. Az ifi meccsnek semmit tétje nem volt, akkor már bajnokok voltunk, ha 15 góllal kellett volna nyerni a bajnoksághoz, akkor ennyivel nyertünk volna. Undorodom a pesti nagyképű stílustól, amit itt a vlv-n képviseltek.

Rolling hozzászólása
Rolling22985
2009.06.28. 09:28

Mivel tendenciózusan a tényeket figyelmen kívül hagyva csalózol továbbra is a bajnokságot illetően, csak egy apró megjegyzés a legutóbbi szösszenetedre: Bár az ifi bajnokságot az Eger nyerte, a Vasas ifi Egerben nagyon sok góllal nyert, és csak más meccsek veresége miatt nem lett ott is a Vasas a bajnok. Ettől még az Eger lehet bajnok a jövőben az OB1-ben, de talán szerencsésebb lenne egy kicsit szerényebbnek lenni, mert bőven van mire.

flori65 hozzászólása
flori6522978
2009.06.27. 20:46

Az Eger csak erősödött azzal, hogy ez a három játékos távozott. A Vasas szurkolóknak üzenem, hogy jövőre is az aranyért fogunk játszani, előbb-utóbb olyan jók leszünk, hogy még a bírók sem tudják elcsalni a meccseinket. Az ifistáink fogják jövőre darabokra szedni a Vasast.

RioF hozzászólása
RioF22941
2009.06.27. 09:32

T.Homburg! Te fogalom zavarban vagy úgy érzem!!!:(( Én nem a vezetést támadom,csupán a zuhanyhiradóban hallottakra támaszkodtam,és egy kérdést tettem fel!!!!!!!!!!!Sorry. Egyébként nem az Egerért,hanem a magyar viziladdáért(és ha nem tévedek ebbe az Eger is beletartozik)aggodóm! Mert ha ilyen figyelmes vagy,akkor láthattad,hogy ez a két csapat volt idén a legjobb,de így is csak megszorongattátok a Vasast!Na most ha ezt a három játékost kiveszem,és nem tudtok meghatározó embereket igazolni a helyükre akkor idén max.a Szegeddel leszünk harcba!!De ott még normális uszoda,és olyan sok közönség sincs!Talán megérted,hogy így miért irtam amit irtam!!!!!!!:))))))

homburg hozzászólása
homburg22940
2009.06.26. 23:18

T. Csaba Ezen a fórumon is köszönjük az eddigi küzdelmeket amit Egerbe tettél. Sok sikert a továbbiakban. T. RioF!. Lehet a sok BVSC-ézés, meg az Eger játékosállományának szapulása után nem kéne Sünivel meg a többiekel példálózni. Egy Vasas szurkoló izgul az Eger játékosaiért és közben a csapat vezetését támadja. Mily megható (és átlátszó)... Ez a csapat idén is az aranyért függ küzdeni. Ádámnak respect, jövőre is várjuk a Bitskeyben. Hajrá Eger!!!!!

water hozzászólása
water22938
2009.06.26. 22:06

Szeged lesz ebből:)

RioF hozzászólása
RioF22937
2009.06.26. 19:07

Az biztos,hogy az Eger 3 jó játékost vesztett,és ezzel még messzebb került a várva várt aranyérem megnyeréséhez!!! De a zuhanyhíradóban azt hallani,hogy Balázst,és Csabát a vezetőség küldte el.Erről mit hallottatok???Én meglepődtem az biztos!!!Csak úriemberek lévén nem dobálnak sarat!! Sok sikert nekik bárhol is folytatják! Decker Ádám meg nagyon jó helyre igazolt,és nem fogja megbánni az tuti!!!

Tomute hozzászólása
Tomute22925
2009.06.26. 11:29

Köszönet Csabának az 5 évért, a VLV-nek pedig az összefoglalóért! Jó egészséget, sérülésmentes éveket, egyszer talán újra egri sapkában! Egy végtelenül korrekt, szimpatikus játékost szerettünk meg személyében. Titkon remélem, hogy külföldi szerződés lesz a dologból, akár csak Süni esetében, őt is nehéz szívvel látnám ellenfélként! Hajrá Csaba, hajrá EGER!!!

szerk hozzászólása
szerk22923
2009.06.26. 11:00

Azért arra felhívom a figyelmet, hogy a VLV (Kemény-legények) 2007 tavaszán indult, s akik akkor kerettagok voltak és azóta bekerültek a csapatba - velük foglalkoztunk-foglalkozunk, ez az alap. (Barna, Csucsu, Vári Atti akkor már nem volt válogatott, Kiss Csaba igen.) Minden ezen felüli információt, fotót, videót plusz "szolgáltatásnak" tekintettünk, és gondolom, ti sem örülnétek, ha következetesen ragaszkodnánk az eredeti koncepcióhoz... Egyébként ezen az alapon visszamehetünk Kárpáti Györgyékig, amit - félreértés ne essék - szívesen megtennénk, de sajna egyetlen főállású munkatársa sincs ennek a szerkesztőségnek...

Vruc Vetár hozzászólása
2009.06.26. 10:51

Igazad van. Kiss Csaba nem is válogatott most. Hamár egy átigazolás is megihleti a tisztelt szerkesztőket, igazán kaphatnának cikket a visszavonuló, ex-válogatott pólósok - például Tóth László.

szerk hozzászólása
szerk22921
2009.06.26. 10:03

Igazad van, mendemonda. És még többen vannak mások is, akik megérdemelnék. Igyekszünk behozni a lemaradást, jelenleg ennyire futja...

mendemonda hozzászólása
2009.06.26. 08:19

Barna is megérdemelt volna egy ilyen cikket, de az ő átigazolása még szót sem érdemelt.....

Najó hozzászólása
Najó22919
2009.06.26. 07:32

Szép volt, Csaba! Köszönjük és sok sikert a továbbiakban! Hajrá Eger!